Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-11 / 50. szám
Cseh pragmatizmus? Kisebbségi holdfogyatkozás! Beszélgetés KLUKA JÓZSEFFEL, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnökével A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége nem sokkal a csehszlovákiai rendszerváltást követően (1990-ben) alakult meg. Kluka Józsefet, aki 1993 novemberétől a szervezet titkára volt, ez év május 7-én a szövetség harmadik közgyűlésén választották meg elnöknek.- Az újságírástól kanyarodtál el, Csehországba költözésed után, a szövetségig. Az elnöki funkció mellett azonban a titkári teendőket is tovább vég- zed. Nem megterhelő ez egy kicsit együtt?- De. Számomra viszont sokkal zavaróbb, hogy ez a kettősség olykor abszurd helyzeteket teremt. A titkárnak kell például a zsíros kenyeret kennie, az elnöknek pedig egyúttal reprezentálnia a szövetséget. S ez olykor összejöhet egyazon rendezvényen. Nincs emberünk arra, hogy zsíros kenyeret kenjen, bort töltögessen. Illetve, „jobb híján” mindig akad: az elnök-titkár.- Gondolom, egész más helyzetben van a csehországi és morvaországi magyarok szervezete, mint mondjuk a szlovákiai Csemadok.- Csehországon belül is más helyzetben van, mint a többi kisebbségi szervezet. Itt már 1989 előtt minden kisebbségnek voltak szervezetei, csak a magyaroknak nem. 1989 után mindenki kész szervezeti struktúrára kötött rá, legfeljebb nevet változtatott.- Ez egyrészt abból is adódik, ugye, hogy volt a Csemadok, amely...- ...amely Csehországban nem működött. Állítólag - olvastam valahol -, az 1950-es években ígéretesen fejlődő alapszervezetek alakultak, amelyek aztán - nem tudni, miért - megszűntek. Mikor leírom valamilyen indoklásban, hogy alighanem politikai okok miatt, illetve politikai nyomásra, a vezetőség kihúzza, mert hát nem bizonyítható. Lehet, hogy ezek a szervezetek egyszerűen elhaltak, de én ezt nem hiszem. Tehát negyven évig itt nem volt semmilyen szervezett tevékenység. 1989 után a nulláról indult a szövetség, maroknyi prágai magyarral. Többnyire középkorú és fiatal értelmiségiekkel, akik alapítottak egy szövetséget. Én még nem voltam köztük.- Miért látta szükségét az itt élő magyarság, hogy szervezetet alapítson? Volt - illetve van - itt egy magyar kulturális intézmény, amely rendezvényeket tartott, könyvekkel, sajtótermékekkel látta el őket.- Én úgy hiszem, hogy a Magyar Kultúra sem változott át olyan gyorsan 89 után. mint kellett volna; ezért jött egy maroknyi ember, aki úgy vélte, hogy csinálni kell valamit. Nem állítom, hogy rossz tapasztalataik lehettek a Magyar Kultúra működésével, de úgy vélték, ők többet tudnának tenni. Kezdve az alapoktól: fölmérni, hány magyar él itt, mik az igényeik. Ezt meg is tették abban a felmérésben, amely 1993-ban jelent meg. Ha csak ennyit tettek volna, máris szükség volt a szövetség megalakulására, létére.- Magyar Kultúra alatt a prágai kulturális központot érted, gondolom.- Igen, a központot is, az üzletet is. Ez a maroknyi ember úgy gondolta, hogy ez a két létesítmény együtt sem tudja teljesíteni, vállalni mindazt, amire égetően szükség volt. Négy évvel a megalakulás után is azt mondom - és ez nem az elődöm vagy az előző vezetés hibája -, hogy eddig is sokkal jobb propagandát kellett volna kifejteni. Rengetegen nem tudnak a szövetségről, gondolok elsősorban a Prágán kívüliekre. A múltkor kiszámoltam, mennyi pénzre lenne szükség ahhoz, hogy elméletileg minden itt élő magyar megtudhassa, hogy létezik a szövetség, és egy mondatban azt is, hogy mi a célja. Hogy ezt megjelentessem a regionális lapokban, amelyek az adott régiókban olvasottabbak, mint a központi lapok, ahhoz legalább kétszázezer koronára lenne szükség. Egyszeri közlésre.- így első hallásra, ez nem egy óriási összeg.- Valóban nem nagy, de nincs ennyi. És az egyszeri hirdetésnek semmi értelme, ez közismert. Tehát legalább ötször meg kellene ismételni, ami egymillió korona. Honnan szerezzek én egymillió koronát? Ehhez, ennyi pénzt az előző elnök és az előző vezetőségek sem tudtak szerezni.- Mit olvasnak az itt élő magyarok?- Magyar lapokat alig, mert a teijesztés pocsék. Csehországban - egyetlenegy prágai hírlapárust kivéve - egyszerűen nem kapható magyar lap. A cseh lapokat olvassák, illetve, ha ellátogatnak Szlovákiába, Magyarországra, ott vesznek más sajtót. Esetleg néhányan megrendelnek egypár magyar lapot. A prágaiak óriási előnyt élveznek e tekintetben is, hiszen ha veszik a fáradságot és bejönnek ide, hozzájuthatnak a magyar sajtóhoz.- Ez azt jelenti, hogy a Csehország más vidékein élő magyarok teljes izoláltságban élnek a magyar kultúrától, sajtótól, hogy iskolát ne is mondjak ?- Mindenképpen. Mondom, a prágai magyarság óriási előnyben van, mert itt a központ. A szövetségnek, pontosabban a szövetség legnagyobb, prágai alapszervezetének - ez a „huszonkettes csapdája” - nem válik egyértelműen előnyére a központ léte, illetve jó is, meg rossz is. Rossz az, hogy van központ, mert a Prágában élő 1500 magyarnak mi nem tudunk annyit nyújtani, ez egyértelmű. Mi nem lehetünk konkurensei a központnak. Nem tudunk annyi lapot járatni, nem tudunk annyi nívós és olyan költséges rendezvényt szervezni. Tehát nem érzik szükségét, hogy belépjenek a szövetségbe. Ugyanakkor a szövetség kiegészíti rendezvényeivel a Kulturális Központ műsorát, melyekre szintén eljárnak az emberek, csak míg ingyenes rendezvényre is járhatnak, miért fizetnének tagdíjat nekünk? Másrészt viszont, s itt jön a csapda, nem létezhetne a szövetség a Kulturális Központ nélkül, mert ilyen lakbérért, amit itt fizetünk, sehol másutt a belvárosban, s talán még a periférián sem kapnánk irodahelyiséget. A más jellegű támogatásról nem is beszélve, természetesen.- A kormány nem tartja kötelességének, hogy támogassa az országban élő kisebbségek szervezeteit?- A kormány gyakorlatilag három éve ígérgeti a kisebbségi szervezeteknek, hogy szerez egy kisebbségi házat, amelyben mindegyik kap egy irodát. Ez mondjuk fontos lenne, hogy ne kelljen magas lakbért fizetni, mert ha erre vagy például bérekre kérünk támogatást a minisztériumtól, ugyancsak szívják a fogukat. Illetve adnak pénzt, de olyan nevetséges summát, amelyért talán csak egy pincehelyiséget, vagy egy kisebb spájzot lehetne fenntartani. Meg hát, hadd ne mondjam: ki az a jó bolond, aki hajlandó manapság bármit is tartósan „társadalmi munka” gyanánt végezni. Egy ideig talán; sokáig, a saját kárára - senki. A „csinovnyi- kok” meg mintha pontosan erre utaznának.- De hiszen minden ország kormánya köteles támogatni a kisebbségeket.- Itt is támogatják, de úgy, hogy a kisebbségi szervezeteket besorolták a többi tizennégyezerva- lahány polgári szervezet közé, s mi akkora eséllyel indulunk, mint mondjuk a méhészek vagy a halászok. Pontosabban: ugyanolyan feltételekkel pályázunk. A különbség annyi, hogy a méhészek nem a kulturális minisztériumnál pályáznak.- Ezek szerint itt nem érvényesül az a gyakorlat, hogy a költségvetésből kiemelnek egy csomagot a kisebbségek kulturális és egyéb igényeire?- Nos, én tavaly hallottam, hogy volt egy összeg, valami tizenkétmillió, ami külön erre a célra volt szánva. De ez még mindig nem változtat azon, hogy ha nekem jó ötleteim vannak, miért ne léphetnénk túl a tizenkettőn? Nekem ez a gyakorlat sem tetszik, hogy ennyi a kisebbségeknek, és kész. Arról már nem is beszélve, hogy - amennyire én tudom - ez a 12 millió sem lett kimerítve. Ehhez talán még annyit, én átlagos cseh állampolgárként nagyon örülök, hogy a Cseh Köztársaságnak pillanatnyilag 13 milliárd koronányi költségvetési többlete van; bár - mondjuk a cseh egészségügy helyzete láttán nem is örülök annyira... A CSMMSZ elnökeként viszont - alighanem a többi csehországi kisebbségi szervezet elnökeivel egyetemben - enyhén szólva elszomorítónak tartom, hogy talán csak az egyik német kisebbségi szervezetet kivéve, mindannyian anyagi jellegű gondokkal küszködünk.- De hát itt vannak lengyelek, németek, magyarok, romák...- Igen, van vagy harminc roma szervezet, van vagy hét szlovák szervezet, meg néhány lengyel. Ja, és 3, írd és mondd: három - magyar. Néhány sértődékeny, de szerintem inkább karrierista hajdani tagunk, illetve funkcionáriusunk alapított ugyanis két további csehországi magyar szervezetet. Elméletileg tehát már mi is hárman vagyunk. Elméletileg, mert - szakmai, újságírói betegség - néhány héttel ezelőtt utánanéztem, hivatalosan is létezik-e a konkurencia? Magyarán, mindhárom be van-e jegyezve a cseh belügyminisztériumban... Mit mondjak? Bejegyezve csak mi, a CSMMSZ vagyunk! Ez a tény viszont - mármint hogy hivatalosan nem is létezik és szerintem csak féltucatnyi tagja van - egyáltalán nem zavarta az egyik „konkurens” csehországi magyar szervezet szellemi atyját abban, hogy támogatást kérjen a prágai főpolgármesteri hivataltól. Mellesleg ő sok minden másnak is a szellemi atyja, de ezt inkább hagyjuk. Visszatérve a témához: elég, ha azt mondom, hogy tavaly a magyarországi szlovák kisebbség kapott tizenöt- millió forintot. Hivatalosan tízezer szlovák él Magyarországon, Csehországban húszezer magyar. És mi kettőszázhetvenezer korona támogatást kaptunk. Persze, nem a reciprocitást akarom emlegetni, csak a különbséget érzékeltetni Az igazság kedvéért azonban hadd tegyem hozzá, hogy bár Csehországban úgyszólván nincs kisebbségi kérdés (leszámítva olykor a német kérdést), a kisebbségi lapokat, köztük a Prágai TUkört is, azért tisztességesen támogatják.- Csehszlovákia kettészakadása óta az itt élő magyarokat két határ választja el az anyanemzettől. Mondhatnánk, olyan helyzetbe kerültek, mintha mondjuk Kaliforniában élnének. A megmaradás lehetősége egyértelműen az iskolákon múlik...- Igen, iszonyú szétszórtságban, diaszpórában élnek-élünk. A felmérés adatai alapján viszont igény sincs arra, hogy iskolát nyissanak vagy kérjenek bárhol Csehországban vagy Morvaországban. Mi itt, Prágában tartunk magyar nyelvoktatást, de bizony az idén nehezen tudtam összeszedni nyolc gyereket.- Mi történne, ha valaki például Prága negyedik kerületében, Ostraván, vagy mondjuk Zlínben kérne egy anyanyelvű iskolát, vagy teszem azt kétnyelvű osztályt, hogy finanszírozza meg a cseh kormány?- Én azt mondom, meg kellene próbálni, de sajnos, nem hiszek benne. Iszonyú költségekkel járna, és én ennek alapján, amit itt, Prágában tapasztalok, pesszimista vagyok. Ügy tudom, egész Csehországban egyetlen lengyel gimnázium létezik. Alapiskola van több is, de középiskola csak ez az egy. Ha nincs igény a lengyelek, vagy akár a szlovákok részéről, akkor mit szóljunk mi?- Ha jól tudom, Csehországban sincs nemzetiségi törvény.- Nincs. A nemzetiségek jogait szolgálná az alkotmánylevél, amit még a Szövetségi Gyűlés fogadott el annak idején, s amit elegánsan hozzáfércel- tek a cseh alkotmányhoz.- Hadd kérdezzelek meg, hogy ebben a nem túl rózsás helyzetben miben látod a szövetség értelmét, feladatát?- Szerintem, a legfontosabb feladata, hogy negyven év múltán, vagy pár év után, hiszen nem mindenki negyven éve került ide, megszólítson! Ha lehet, minél több itt élő magyart, és megkérdezze: akarsz-e valamit, és ha igen, mit? Aztán, persze, ha tudja, megpróbálja kielégíteni ezeket az igényeket. De ha a többség azt mondja, nem akarok ilyen szövetséget és lemondok mindenről, asszimilálódni akarok, akkor - szerintem - a szövetség szűnjön meg. Akkor valóban csak egy gittegylet.- Elképzelhető, hogy sokakat nem érdekel a szö- vetségesdi, viszont szeretnének például magyar sajtót olvasni, magyarul tanulni, magyar tévét nézni. Fel tudnátok ezt mérni? Ez is csak pénz kérdése?- Szerintem elsősorban pénzkérdés. Mi azt a felmérést elvégeztük, abból kaptunk bizonyos válaszokat, de én nem hiszek a statisztikai adatokban. Én szeretnék minden itt élő magyart megkérdezni. Tehát a húszezerből nem ezerötöt, mint a felmérés tette, de mondjuk tizenötezret. S ha van visszajelzés, van igény, akkor lehet lépni valamerre.- Miután nyakunkba szakadt a szabadság, volt egy olyan törekvés, hogy a Csemadok vállalja fel a csehországi magyarságot is, az akkor még Csehszlovák Köztársaságban.- Én is szívesen megkérdezném, hogy a Csemadok miért nem lépett így 1989-et követően. Mint mondtam, a többi kisebbségnek 89 előtt is megvoltak a szervezetei. A rendszerváltás után sokkal könnyebben indultak a lengyelek és a németek (a szlovákság más kérdés), mert volt egy szervezeti struktúrájuk, voltak alapszervezeteik. Sokkal jobb lenne a helyzetünk, ha akkor a Csemadok - bár alighanem megvoltak a maga gondja - aktívabban lett volna jelen Csehországban. Igaz, a Csemadok segítget bennünket most is, de akkor kellett volna erőteljesebben jelen lennie, s akkor nem kellett volna a semmiből indulni. Mert az történt, hogy egy maroknyi ember, csupa amatőr, kezdte szervezni a szövetséget. De a nulláról nehéz indulni, és állandóan anyagi gondokkal küszködni, pénzt kunyerálni. Ez utóbbi nem is hogy nehéz, egyenesen megalázó.- Fel van-e térképezve, hogyan oszlanak meg Csehországban és Morvaországban a magyarok?- A választ gyakorlatilag megadta a népszámlálás. Abból kiderül, hogy minden nagyobb városban él néhány száz magyar, vagy például a határvidéken mindén faluban él egy-kettő, néhol egy tucat. Ezeket összefogni, ha nincs pénzed, évtizedek munkája. Amikor azt látom, hogy két magyar szülő gyereke nem tud magyarul, vagy törve beszéli az anyanyelvét, akkor azt mondom, nincs jövője a csehországi magyarságnak. Tíz év, húsz év kérdése? Akkor miért ne mindjárt most? Akkor minek küszködni? Ha két magyar szülő csak ide hordja a gyerekét magyarul tanulni, akkor baj van. Heti másfél órában nem lehet magyarul megtanulni, ha otthon nem tanítják, ha nem beszélnek a gyerekkel az anyanyelvén. Mást ne mondjak, az egyik tanár úr is ide hordja, illetve most már csak hordta a gyerekeit magyar szóra. Ettől a hideg futkos az ember hátán.- Van így értelme dolgozni?- Nézd, amikor bejön Simon Tibi bácsi, vagy Szőcs Anna néni, aki ötvenegy óta itt él és gyönyörűen beszél magyarul, s eljönnek minden rendezvényre is, ilyenkor érzem, hogy van értelme. Ha másért nem, miattuk van értelme.- Le merjük írni: hány tagja van jelenleg a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének?- Közel négyszáz, ebből Prágában százhúsz- száznegyven körül, Brünnben körülbelül hatvan, Ostravában szintén. A többiek Csehország-szerte élnek, Astól Zlínig. De a részletezés helyett talán többet mond az a tény, hogy a legtöbb kisebbségi szervezetnek nincs ezer-ezer tagja. Egyedül a németeknek van egy olyan szervezetük, amelynek - őszerintük - tízezer tagja van (ez a régi pártállami szervezet utódja), s van egy kisebb szervezetük, amelyet, úgy tűnik, Németországból jobban támogatnak. Sőt! A közel félmilliós szlovák kisebbségnek például csak néhány száz tagot számláló szervezetei vannak. Ennek tükrében nem olyan riasztó szövetségünk kis taglétszáma.- Hogyan viszonyultak az itt élő magyarok az ország kettéválásához? A népszavazás, ugye, elmaradt, őket sem kérdezte senki, mint ahogyan minket sem.- A felmérésünk szerint akkor a megkérdezett magyarok több mint kétharmada úgy válaszolt, hogy itt marad az ország kettéválása esetén. Szerintem a többség nem helyeselte a szétválást, mert erősen kötődik-kötődött Szlovákiához. A válás után majdnem mindenki megijedt, hogy milyen határ lesz: feszes-e vagy amolyan szolid, átcsordogá- lós. Most már azt mondják, nem is olyan nagy baj, hogy így alakult. Talán csak a rokonaik miatt aggódnak, a politikai klíma miatt Szlovákiában.- Ismerve a viszonyokat, ki mernéd-e mondani, hogy Csehországban a kisebbségek asszimilációja folyik?- Az alapvető helyzet az, hogy Csehországban - a szlovákságot kivéve - nincsenek jelentős létszámú kisebbségek. A legutóbbi népszámlálás eredményei szerint - amelyeket viszont sokan kétségbe vonnak - él itt több mint 300 ezer szlovák, 60 ezer lengyel, 40 ezer német, 30 ezer roma, 20 ezer magyar. A harmincezer romának van vagy harminc szervezete, a szlovákságnak pedig hét. Az oszd meg és uralkodj gyakorlati megvalósulása ott kezdődik, amikor (s az idén már ez a gyakorlat érvényesül) minden kisebbségi szervezet csak három tervezetet nyújthat be, s azokra, már ha jóvá hagyják, legfeljebb 70%-ban kaphat támogatást. Ez már, legalábbis szerintem, a megosztást, közvetve az asszimilációt szolgálja. Kövesdi Károly