Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-04 / 49. szám
l/asárnap 1994. december 4. PUBLICISZTIKA Se gítségnyújtás vagy „nemzeti misszió”? KIIGAZÍTÓ ADALÉK A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYARSÁG 1945-1949 KÖZÖTTI TÖRTÉNELMÉNEK TÁRGYKÖRÉHEZ Az utóbbi években erőteljesen megindult a hazai magyar nemzeti kisebbségtörténet 1945-49 közötti időszakának levéltári kutatásokon alapuló feltárása. S ennek csak örülni lehet, mégpedig nem csupán azért, mert napvilágra hoz korábban ismeretlen tényeket, történéseket is, hanem alapvetően azért, mert a levéltárakban lappangó, hiteles, forrás értékű anyagok nélkül a történelem tényszerű, valós rekonstruálása és megismerése nehezen képzelhető el. A témában e helyen legújabban Vadkerty Katalin levéltári kutatásaiból figyelemre méltó, pozitív megnyilatkozásokkal: különböző személyiségek tiltakozó beadványaival ismerkedhettünk meg. Köztük a nagyszombati püspök, dr. Pavol Jantausch a csehországi deportálások embertelenségeire s általában a szlovákiai magyarok kollektív vád alá helyezésének jogi és emberjogi képtelenségére rámutató memorandumával, illetve a rozsnyói helyettes püspök, dr. Robert Pobozny hasonló tartalmú levelével. (Lásd: Vasárnap, 1994. szeptember 25.) A szlovákiai magyar írók (Szalat- nai, Peéry) ellenálló tevékenységének, a korszak magyar könyvkiadásának, illegális sajtójának stb. eddig ismeretlen tényeit, dokumentumait feltáró vizsgálódásairól a Vasárnap hasábjain pedig Tóth László adott számot Adalékok a csehszlovákiai magyarság 1945-1949 közötti történelméhez című háromrészes jegyzeteiben. (Lásd: Vasárnap; 1993. szept. 26, október 3. és 10.) E jegyzetek egyikében Tóth László kitér a szlovákiai magyar papok s a lelki gondozás helyzetére is, és ezzel kapcsolatosan - Paxy László egyházfai plébános könyv alakban megjelent visszaemlékezéseire hivatkozva - pozitív tényként kezel egy valószínűleg szájhagyományból eredő állítást, miszerint a nagyszombati apostoli adminisztrátort, dr. Ambrus Lazíkot a tárgyalt időszakban a jó szándék és a segítségnyújtás nemes gesztusa vezette, amikor magyar papjait magyarlakta területekről szlovák helyekre helyezte át, úgy gondolván, hogy ott kevesebb zaklatásnak lesznek kitéve. Az alábbiakban dr. AmbruS Lazík magatartásához, illetve eljárásaihoz szolgálok sajnos, a fenti állításnak ellentmondó levéltári adalékkal. Irodalomtörténeti kutatásaim során a korszak szlovák iskolaügyi megbízottja (minisztere), Laco Novomesky levelezésének levéltári fóliái közt ugyanis nemrég ráakadtam dr. Lazík- nak egy levelére, amely eléggé egyértelműen rácáfol a Tóth László (illetve közvetlenül Paxy László) által említettekre. Meglehet, persze, hogy AmbruS Lazík - aki Jantausch püspök 1947 júniusában bekövetkezett halála után került apostoli adminisztrátorként a nagyszombati Apostoli Hivatal élére - áthelyezési eljárásaival .akarva-aka- ratlanul kivette némely esetben a szelet egyes kiskirályok vitorlájából... A dolog lényegét illetően azonban a levéltári dokumentum arról tanúskodik, hogy a nagyszombati apostoli adminisztrátor rendelkezéseit jó ideig a papi hivatás követelményeinek és a magyar nemzetiség felszámolását célzó politika aktív támogatásának etikailag, sőt gyakorlatilag is összeegyeztethetetlen ellentmondásossága jellemezte. Ez a dokumentum ugyanakkor felettébb tanulságos képet is nyújt a korról, a kormánypolitika teljesítése következtében a magyar és szlovák papok helyzetében, a magyar és szlovák hitoktatásban előállt viszonyokról, amelyek végül dr. Lazíkot is magatartása feladásának kilátásba helyezésére késztetik. A katolikus papság elöljárói már 1945-ben felhívják a kormánykörök figyelmét arra a tényre, hogy a magyar papok eltávolítása a magyarlakta helységekből ott a lelki gondozás megszűnéséhez vezet, mert az üresen maradt plébániákat nem tudják a megfelelő módon betölteni. Erre vonatkozó panaszukat és kérelmüket a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, dr. Jozef Lett- rich 1945. december 10-én kelt levelében továbbítja az iskolaügyi miniszternek. A Lettrich levelében rögzítettek szerint ez ügyben - a magyarokra vonatkozó kormányrendelet politikai indokának figyelembe vételével kényszerűen nyakatakert logikájú fogalmazásban - olyan értelemben kérnek a főpapok felülvizsgálást, hogy vajon a magyarok kitelepítését elrendelő akció keretében nem a politikailag nem exponált papok lettek-e elsőkként eltávo- lítva? (Feltehetően túl magas volt már ekkor az eltávolítottak száma ahhoz, hogy valószínűsíthette volna a „politikai exponáltsággal” való megokolást.) Lazík adminisztrátornak egy jóval későbbi, 1948. augusztus 31-i, Novo- meskyhez intézett levele pedig arra enged következtetni, hogy a korábban keletkezett fonák helyzetet végül a főpap „oldotta meg”, éspedig oly módon, hogy szlovák papokat helyezett a megüresedett magyar plébániákra; elismerésre érdemes gesztusnak tudván be a maga részéről, hogy így egyúttal egy, a kormány célkitűzéseinek megfelelő „nagy nemzeti missziónak”, azaz a magyarok elszlová- kosításának a megvalósítását támogatja. ......többször elmondtam Önnek, mélyen tisztelt megbízott úr - emlékezteti levelében dr. Lazík az iskolaügyi minisztert -, hogy igyekszem minél nagyobb számú magyar nemzetiségű papot elhelyezni tiszta szlovák helyekre - tehát nem a visszacsatolt déli részekre másfelől pedig tiszta szlovák papokat küldök a déli vidékekre, ahol ők nagy nemzeti missziót is teljesítenek. Úgy tűnik, hogy ez az igyekezetem még csak egy kis megértés erejéig terjedő jutalmat sem nyer. ” A főpap ekkor a helyzetet már minden szempontból tűrhetetlennek tartja. Annál inkább - mint ezt a fenti idézet utolsó mondatában nyíltan kimondja -, mert a kormányszervek nem honorálták igyekezetét azzal, hogy megértést tanúsítottak volna megnövekedett adminisztrátori gondjai iránt, s valóra váltották volna az ügy rendezésére tett ígéreteiket. Levele határozott fordulatot jelent abban is, hogy kendőzetlenül feltárja a tényeket, amelyek a maguk szerves összefüggéseiben egyértelműen világossá teszik a magyarok ellen elrendelt negatív megkülönböztetésnek szlovák érdekeket és jogokat is sértő kétélűségét. A Lazík-levélben felsorolt tények a következők: nyílnak az iskolák kapui, s az igazgatók, akárcsak az elmúlt években, az iskolaügyi minisztérium belső utasítására hivatkozva, ismét nem engedik be, szlovák vidékeken sem, a magyar papokat az iskolába hittant tanítani. Ez nyugtalanságot kelt a széles nyilvánosság körében, sújtja a hitoktatás híján maradt szlovák iskolásokat, sújtja a szlovák plébánosokat, akiknek a hitoktatói kötelességüktől eltiltott magyar papok, segítség helyett, a terhűkké válnak. A szlovák papoknak külön meg kell adóztatniok magukat, hogy magyar paptársaikat elláthassák legalább az élethez legszükségesebbel, mert azok az állam pénztárából egy fillért sem kapnak, pedig lelkiismeretesen végzik, amit végezhetnek és lojálisán viselkednek. Arról nem is szólva, hogy ez az utasítás mennyire akadályozza joghatósága gyakorlásában magát a főpapot, ugyanakkor ellentétes a polgárok egyenjogúságát kimondó új alkotmány szellemével is. A fordulat beálltát jelzi Lazík apostoli adminisztrátor magatartásában továbbá, hogy arra az esetre, ha intervenciójára ezúttal sem kap kedvező választ, legalábbis a magyar papok hitoktatói munkájára vonatkozó tilalom feloldását illetően, felmondja a kormány további támogatását és a helyzetet visszarendezi. Vagyis: a szlovák papokat visszarendeli a hitoktatók hiányában maradt szlovák helyekre, a hitoktatásból kirekesztett magyar papokat pedig visszahelyezi a déli, magyarlakta vidékekre, tekintet nélkül arra, hogyan fogadják majd ezt a közigazgatási szervek, és ki fog gondoskodni ellátásukról. (Megjegyzem: egy, a Novomesky- levelezésben található, 1946 februárjából származó utalás szerint az iskola- igazgatókhoz intézett bizalmas miniszteri körlevél arról intézkedett, hogy figyeljék a volt szlovák néppártiak, a „ludákok”, valamint a B-kategóriába átigazoltak tevkenységét, különösen a katekétákat, s ha gyanúsak, ne engedjék be őket az iskolába. A helyzet alapvető fonákságával magyarázható, hogy mivel a kormány által a magyar lakosság egésze kollektív háborús bűnössé deklaráltatott, az iskolaigazgatók nyilván minden magyar nemzetiségű hitoktatót gyanúsnak és az iskolából kitiltandónak tartottak.) Fukári Valéria , Yiackrat sme 0 ^0Ia kovorili,viackxát som 'Taa.'yysoko- vázajűy part po^ereník,rozpovedal,2e usilujem sa v 5£m väöüom poíte/ducli07nycli maclarskej národno^ti umie^tnitf na Sisto slo- venskych - teda nie na prinavxátenych juanych. krajoch -,a~zase na drtzh.ej sträng posfe^aa öisto slovensljych. knazov na juáné kraje.kde konaju velüku. misiu aj národnu. ,Tak sa zdá,2e táto moja snaha nie ja honorovaná ani len malym porozumenía.ljamieeto $oho,aty slovenskí farári dostali pomoc.priideleny du.ch.ovny stáva sa ia íarchqu.Ved ői nie y katech^zovaní potrehuje farár najviac pomopnu ruku? Ptjevádzanie upravy Poveranfctva Skolstva a osvety o nepri- puátanitti^chovnych maüarskej národnosti do §kől vlastne trestá slovenskych farárov,trestá slovenská d^ti a vyyolávahedobré poaetjy vo farnostl. iíevyzdvihujen ani tu závaánu stránku,2e tou upravou som hateny vo vykonávaní svojej juri^dikoie a po~ vaáujem to aj za pokraíovanie proti duchu novej usfcavy o rovnoprávnosti obcanov. Nem először jut eszembe a példázat a pásztorról, aki Istentől kapta a jogot ahhoz, hogy ismerje a természetet, benne juhait és önmagát. Ugyanakkor ez nem csupán jogot jelentett számára, hanem a munkájához kapcsolódó kötelességet is. Az ismeretek, a tudás - a mai kor filozófiai áramlatai szerint: az információ - nélkül nem lenne jó pásztor, nem tudná a legeltetés évszakonként változó módozatait, a juhok ápolását, gyógyítását, fedeztetését, elletését, fejését. Joga van ahhoz, hogy a hegyre hetenként ételt, tiszta ruhát vivő felesége híreket is hozzon arról, mi történt a faluban, a környéken. Olykor még itt- ott felszedett újságokat is berakott a batyujába. Ezekben a tőlük távoli világ embereiről olvashattak, kereshették bennük önmaguk tükörképét, s ha azt nem, akkor mások gazdagságát vagy nyomorúságát Minimális kiteljesülése egy emberi alapjognak. Az információ és a kommunikáció alaphelyzetei mutathatók ki a pásztorról szóló példázatban. Ő maga elidegeníthetetlen jogának tekinti minden számára szükséges tudás megszerzését, ami attól válik kötelességévé, hogy nélküle nem tudná ellátni a juhászkodás adta munkát. Természetesnek tartja asszonyának közvetlen élmények alapján születő beszámolóit a családjukról, az otthoni gazdaságról, amit most nagyobbik fiával lát el az asszony. Beszélnie kellett annak a szomszédokról, a falubeliek mindennapjairól. A magával hozott, mások által eldobott újságokból kiderülő messzi történések fölött együtt gondolkodtak el. Fenn a hegyen sem kevesebb, sem több információ nem volt a világról, mint odalenn a völgyben. Csak a nézőpont és a szemlélődés ideje különbözött a faluban uralkodóktól. Ettől aztán sok olyan dolgot hallott az asszony pásztor urától, amire a völgylakók nem is gondolhattak, mert egyszerűen a történések szülte tények egymásra rakodása sokszor eltakarta az összefüggéseket. Márpedig a pásztor, ott fenn a hegyen, éppen a tények közötti összefüggéseket tudta igazán észrevenni. Feltehetőleg azért, mert asszonya pontos információközvetítő volt, nem állt idegenek befolyása alatt, s mindazt, amit látott, hallott, torzítás nélkül adta tovább férjeurá- nak. Az pedig feltétel nélkül megbízott benne, hiszen közös érdekük volt a döntések meghozatala előtti tisztánlátás. Egyszerűen szólva: érdekeltek voltak benne. Ezekből tudta előre, milyen lesz a kereslete a gyapjúnak, el tudják-e adni a brindzát és a juhsajtot, kinek és mikor kell hazaterelnie a juhait, mert férjhez megy a lánya, s kell a hús a lakodalmas birkagulyáshoz. Mert azt majd kifelejtette a példabeszédből, hogy a sajátján kívül az egész falu nyáját őrizte, kora tavasztól késő őszig, kinn a hegyen. Mindegyik félnek érdekében állt a rendszeres és közvetlen információ, amelyben a hazugság, a hamisítás bizonyíthatóan mindannyi- uk kárát okozná... Bármennyire is igyekeztem csiszolgatni a példázatot, mégiscsak benne maradt mostanáig a pontatlanság lehetősége, amit igazából sem a pásztor, sem az asszony, de még maga a falu népe sem tudott a maga javára befolyásolni. Azok a véletlenszerűen itt-ott összeszedett újságok. A messzi világok embereinek élete, amelyről ezek a telenyomtatott papirosok szóltak. Uralkodói esküvők, gyarmatháborúk, tűzhányók kitörése, politikai gyilkosságok, gazdasági krachok és a furcsán sorjázó hírek új fegyverekről, egyenruhákban parádézó civilekről, állami hivatalokból, egyetemi katedrákról eltávolított zsidókról, országhatárokról, növekvő hadseregekről. így hát a hírhozó ijedt meg leginkább, amikor a pásztor azzal fogadta:- Meglátod, háború lesz. Sok esztendő telt el azóta. A világ kiheverte azt a háborút is, a hegyen már nem legel a juhnyáj, a pásztor és asszonya sem él már. Megmaradt a falu, az ott lakók újságot olvasnak, rádiót hallgatnak, televíziót néznek, a távoli világokról nemcsak híreket, képeket is kapnak. Ennek ellenére, nem tudnak annyit a világról, mint az a pásztor, ott fenn a hegyen. Saját tapasztalataik, az önmaguk által megismert tények fogytak el, a megbízható hírforrások apadtak ki, s helyettük naponta megszámlálhatatlan irányból ömlesz- tik rájuk a manipulált híreket. A háborúk még ki sem törnek, amikor tévékamerák mögött ülő emberek lesik a kezdetét. Az lett az attrakció, hogy embereket ölnek halomra, hogy a kamerákon át öngyilkosjelölteket figyelnek megmentésükre nem is gondoló emberek, hogy lövöldözni kezdő potenciális gyilkosokat vesznek képszalagra amatőr leskelődők. így változnak leskelődőkké a legeldugottabb faluban is az emberek, ahelyett, hogy lefognák a - képletesen szólva - rájuk is fegyvereket tartó kezeket. Mintha mindig kívülről, másoktól várnák a megoldást, a segítséget, a tények ismeretében a helyzetük pontos elemzését. Az is igaz, hogy valójáAlapjog ban már nem tudják, mi a tény, az igazság és mi a hazugság, az elferdített valóság. Pedig az információ, a kommunikáció emberi alapjog - olvasom a neves magyarországi irodalmi és politikai hetilapban, az Élet és Irodalomban. Hogy mennyire a példázatbeli pásztor életében volt utoljára tiszta az információ, zavarmentes a kommunikáció, azt az is bizonyítja, hogy immár az ENSZ támogatásával működik Amszterdamban a Kommunikációs és Emberi Jogok Központja, amely közzétette a Népi Kommunikációs Charta szövegtervezetét, amiről 1998-ig esedékes elfogadásáig vitatkozhatnak szakemberek, újságírók és olvasók. Terjedelmes dokumentumról van szó, de roppant fontos; remélhetőleg, a civilszféra egész világot átfogó, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának ötvenvedik évfordulóján ugyanolyan erkölcsi erővel felruházott alapnyilatkozattá emelik'. Lényegét tekintve abból indul ki, amit naponta érzünk: „a kommunikáció olyan erő, mely támogathatja a hatalmasokat, és áldozattá teheti a hatalom nincstelenjeit...” Saját kommunikációs eszközöket, cenzúramentességet, kulturális szabadságot, széles körű társadalmi hozzáférhetőséget és demokratikus jogokat akar a kommunikációban minden ember számára. A Chartát, megfogalmazott alkalmazási területe alapján, egyének és népi mozgalmak írhatják alá. A példázatbeli juhász és asszonya bizonyára aláírnák a Chartát. Más kérdés, hogy a kommunikációt mindegyre uralni akaró politikusok és gazdasági-üzleti körök aláírják-e majd, a hatalmuk egy jelentős hányada ellen fogalmazott nyilatkozatot?
