Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-27 / 48. szám
mikor megcsörrent a telefon, Nickie nem tartózkodott otthon. Barátnője, Te- -reza vette fel a telefonkagylót. Később alig tudta elmondani a telefonbeszélgetés lényegét Nickie-nek, annyira izgatott volt. De Nickie mégis megértette: ha meg akarja kapni a szerepet, azonnal el kell mennie a Bredharst-szín- házba. Öten álltak a színpadon. Négyen szinte figyelembe sem vették Nickie-t. Az ötödik - kerek képű, fiatal férfi - mosolyogva elébe ment. Nickie kitalálta, hogy ő Wolff, a rendező.- Ismerem önt - mondta a férfi. - Ön Nickie Porter. Hálás vagyok, hogy eljött.- Nekem kellene köNickie az üres kávéscsészét bámulta. Jill nagyon lassan és halkan tovább beszélt:- Mondjon le erről a szerepről! Adja vissza! Telefonáljon Mr. Wolffnak, hogy meggondolta a dolgot.- Viccel?- Nem, nem viccelek. Jobb vagyok, mint maga, Nickie.- De nekem is dolgoznom kell. Jill eltakarta a szemét, s nagyot sóhajtott:- Ha elfogadja a szerepet, megölöm magát! Jill keresgélni kezdett a kézitáskájában. Sötétbarna ampulla villant meg a kezében. Nickie észrevette rajta a halálfejes címkét. HENRY SLESAR szönetet mondanom önnek, Mr. Wolff - suttogta Nickie boldogan, s örömmel tapasztalta, mily kellemesen cseng a hangja. Nem tartották szép nőnek, a hangja volt minden értéke.- Elmagyarázom önnek, miről van szó - folytatta Wolff. - A darabban, melyet próbálunk, van egy fiatal özvegyasszony-szerep. Nem nagy szerep, de olyan, amely megragadja a kritikusok figyelmét. Jarrie, hozd csak ide a szerepkönyvet - szólt oda egy megtermett, kék nadrágot viselő férfinak, aki élénken vitatkozott valakivel. Nickie figyelmesen lapozni kezdett. Wolff így szólt:- Olvassa el, legyen szíves, Mary Lou monológját a tizenkettedik oldalon... A monológ tetszett Nickie-nek, aki tudta, hogy jól előadta, s amikor befejezte, a rendező mellett álló nő tapsolni kezdett.- Kitűnő - dicsérte meg őt Wolff, és megkönnyebbülve felsóhajtott. - Nem is tartjuk fel önt tovább, folytatnunk kell a próbát. Nickie úgy hagyta el a színházat, mintha szárnyai nőttek volna. Az utcán visszafordult, hogy még egyszer lássa váratlan szerencséjének helyszínét, és akkor vette észre a sötét hajú lányt, aki a színház épülete melletti aluljáróban bukkant elő. Nickie boldogan beült egy kávéházba. Éppen kiitta a kávéját, amikor ismét meglátta a sötét hajú lányt, aki mintha várakozva őt nézegetné. Nickie alig láthatóan elmosolyodott. A lány biztatásnak vette a mosolyt, s a kávéscsészéjével együtt átült Nickie-hez.- Szeretnék önnek mondani valamit, egészen őszintén - kezdte a lány.- Kérem - mondta Nickie. - Mintha láttam volna önt a színházban.- Igen. Ott voltam. De nagyon kérem, erről Mr. Wolff előtt ne beszéljen. A nevem Jill Jar- borr, biztosan említette önnek a nevemet.- Nem említette.- Szóval nem? - mosolyodott el Jill. Nickie-nek úgy tűnt, hogy ez a mosoly nem természetes, inkább színpadi mosoly.- Ön színésznő? - kérdezte Nickie.- Igen. Amikor próbáltak, én hátul ültem. Ön ragyogó volt. Nickie megköszönte az elismerést, s a kanalával játszogatott. Hirtelen félelem fogta el: az ismeretlen lány szemében rosszat sejtető lángocskák gyúltak, majd kihunytak.- Meglep, hogy Mr. Wolff semmit sem mondott rólam. Pénteken ugyanis nekem ígérte Mary Lou szerepét. Keserűen elmosolyodott.- Már egy éve nincs szerződésem. Szombaton reggel Mr. Wolff kijelentette, hogy kételyei vannak afelől, jól választott-e, amikor engem választott. Gondolom, elhiszi nekem, hogy az a szombatom el volt rontva.- Nagyon sajnálom, kisasszony.- Nevezzen egyszerűen Jillnek. Magát Nickie-nek hívják?- Igen.- Nem nyitottam ki a gázcsapot, a folyóba sem ugrottam. Inkább elmentem a színházba. Szerettem volna látni, mi történik ott. Nickie-nek kedve lett volna megsimogatni a lány kezét vigasztalásul. De aztán mégsem tette meg, hanem így szólt:- Sajnálom. Tudom, hogy ez mit jelent. Én is sokat üldögéltem a munkaközvetítő hivatal várószobájában. Persze, még nem biztos, hogy megkapom a szerepet.- Nyilvánvaló, Nickie, hogy magára vonta a rendező érdeklődését. De az is nyilvánvaló - Jill már nem mosolygott -, hogy én jobb vagyok, mint maga. bejött az orvos. Fiatal ember volt, a haja ritka és szőke. Ezúttal némileg bőbeszédűbbnek bizonyult.- Túl van az életveszélyen. Egy-két napon belül rendbejön. Az orvos leült az egyik székre, és cigarettára gyújtott.- Szeretnék tisztázni valamit. Ami nagyon fontos. Mereven nézte Nickie-t, s elgondolkodott.- Tudja, ha ezt szándékosan itta meg, akkor az esetet jelentenünk kell a rendőrségnek.- Gondolják, hogy börtönbe kerül?- Nem, oda nem. Kórházba küldik megfigyelésre, hogy állandó felügyelet alatt álljon. Aki egyszer öngyilkosságra adja a fejét, az első kíM j§§§mjáu$&B- Nem hagyom megfélemlíteni magam - suttogta. Jill elmosolyodott.- Nem akarom magát megfélemlíteni, de ha elvállalja a szerepet, mindketten meghalunk. Felugrott, fogta a kézitáskáját, és elment. Eltelt egy hét, s Nickie már el is feledkezett Jill Jarborról. A lány nem érdekelte őt. Egyszer- a nyolcadik napon - Nickie jó hangulatban, de fáradtan tért haza. Lakótársnője, Tereza nem volt otthon. Nickie átöltözött, megmosta a haját, majd a heverőn lustálkodott könyvvel a kezében. Csengettek. Nickie ajtót nyitott - Jill állt előtte. Fekete kabátban volt.- Nem olyan egyszerű dolog megtalálni magát - mondta. - A címét egy színházi riportertől kellett elkérnem.- Nehogy jelenetet rendezzen - figyelmeztette őt Nickie. - Már döntöttem. Úgy fogok tenni, ahogy mondtam. Tekintet nélkül a maga őrjöngéseire, Jarborr kisasszony.- Nevezzen Jillnek - kérte a lány Nickie-t úgy, mint első találkozásuk alkalmával. Körülnézett a szobában, s levetette a kabátját.- Egyedül lakik itt?- A barátnőmmel. Bármely pillanatban megérkezhet. Jill Jarborr elmosolyodott:- Nem hiszem. Sőt, későn fog hazajönni. A lány újra elmosolyodott, az arca zavart árult el. Majd így szólt:- Fogadni mernék, hogy maga nem vette komolyan a fenyegetődzésemet.- Maga akkor nagyon ideges volt. Jill a zsebébe nyúlt. Nickie megdermedt. A kezében ismét ott volt a gesztenyeszínű ampulla.- Komolyan mondtam. Minden egyes szót.- Kérem, Jarborr kisasszony, ne csináljon őrültséget - kérlelte Nickie rémülten.- Ha maga azt hiszi, hogy viccelek, akkor téved. Kényszeríteni fogom magát... Nickie leugrott a he verőről.- Kiabálni fogok - suttogta. - Azonnal tegye le ezt a micsodát, mert úgy fogok kiabálni, hogy összefut az egész ház.- Magának a színjátszáshoz nincs tehetsége- mondta Jill keserűséggel a hangjában. - Nincs akaratereje harcolni a szerepért. Az embernek kitartónak kell lennie, hogy elérjen valamit. A sikerért küzdeni kell foggal-körömmel. Felnyitotta az ampullát.- Hagyja ezt - kiáltott kétségbeesetten Nickie. Jill Jarborr indulatosan elmosolyodott. Szeme tűzben égett, ajka idegesen remegett, forró arcát vörös foltok lepték el.- Maga miatt - dünnyögte, s az ampullára mutatott. - Maga miatt... Nickie rémülten felkiáltott. Jill tétovázott. Az arckifejezése megváltozott. Lehajtotta a fejét, s görcsbe merevedve felhörpintette a színtelen folyadékot. Nickie ismét felkiáltott, s kitörő zokogással Jillhez rohant.- Hagyjon békében - suttogta Jill, fogai közt szűrve a szót. - Elérte, amit akart. A mentőautó hamarosan megérkezett. Az ápolók átvitték Jillt a szomszéd szobába. Nem szóltak semmit, az orvos sem. Nickie a falon keresztül fél órán át jajveszékelést hallott. Végül sérlet után nem adja fel.- Szerencsétlen véletlen volt csupán - magyarázta Nickie. Amikor az orvos meg az ápoló eltávoztak, Nickie betelefonált a színházba.- Értem - dünnyögte Mr. Wolff. - Nagyon sajnálom, Nickie. Én úgy láttam, hogy ezt a szerepet kizárólag magának írták.- Bizonyára akad más is a szerepre.- Igen - mondta Wolff -, van még egy jelöltünk. Először neki ajánlottuk fel a szerepet, de maga jobb volt.- A fő, hogy van más a szerepre. Hála Istennek - mondta Nickie megnyugodva. Aztán lábujjhegyen bement a hálószobába.- Telefonáltam Wolffnak - mondta Nickie. - Jill, hallja, amit mondok? Közöltem vele, hogy a szerepet nem fogadom el. Jill Jarborr elmosolyodott:- Látja, én megmondtam, hogy jobban játszom, mint maga. Kiérdemeltem a szerepet. A művészetemmel.- Hogyhogy?- A halál torkában voltam - folytatta Jill, és kihívóan mosolygott. - Maga képes ilyesmire? Kiiszik egy korty vizet, s máris a halál torkában van? Nickie, hiszen az ampullában csak víz volt! Közönséges víz! Maga el tudta volna játszani ezt a szerepet? Képes lett volna így becsapni az orvost? Határozott mozdulattal felült. Nickie szédülni kezdett, tántorogva meghátrált.- Képes lett volna erre? - ismételte meg Jill kihívóan... Sági Tóth Tibor fordítása TÖRÖK ELEMÉR rwiss //j / Tűnődés a Duna régi hídján November marka szorongat dermedt virágokat, mennyi szép hajtja le fejét, apró meteorként hullanak a levelek köréd... Hány éve már mikor először megláttad a Dunát? Hosszú ezüst szalagként csillogott az őszi fényben, fehér sirályok repültek koszorút felette... Mint óriás sötét hal hajó úszott az alkonyi páraködben, a csend burkát fölhasítva dudált és suhant tovább a sűrűsödő homály áradatában... Hány éve már? Negyven... vagy több is... Az idő úgyse számít, csak az, hogy újra itt állsz deresedő fejjel a régi híd karjára könyökölve... Sirályok köröznek most is a kagylószínű levegőben, a könnyű párán átsejlenek a liget fái, komoly méltósággal néz a vár a lenyugvó nap fényküllői közt a mindenségbe... s te, a mindig reménykedő európai ballagsz tovább a világ országútján fehér álmaiddal elnyűtt tarisznyádban... Lőrincz Zsuzsa grafikája IRODALOM 1994.november 27. l/HSäffiBP
