Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-11-27 / 48. szám

l/BSärnap 1994. november 27. MŰVÉSZVILÁG Elvált , kalandokba bocsátkozott, majd ismét házasságot kötött. Színházilag. Udvaros Dorottya tizenkét év után kilépett a Katona társulatából, vendégként játszott a Madáchban, a Merlinben és a Művészben, szeptembertől pedig az első évadját élő Üj Színház tagja. Könnyű lesz megjegyeznie, melyik évben állt be Székely Gábor csapatába. 1994-ben ugyanis kerek születésnapját ünnepelte. „Engem a számok sohasem foglalkoztattak. Komolyan mondom: a fiam születése előtt nem is tudtam, hogy elmúltam már vagy csak leszek, amennyi éppen akkor voltam. Azóta nincs bennem kétség az évek számát illetően. A kiindulópont 1984. Akkor voltam harminc, és ugyanabban a hónapban, amikor anya lettem. Akkortájt, persze, még sokkal többet bírtam... ” • Játékból?- Abból is. Voltak olyan periódusaim, amikor kettőt próbáltam vidéken, és egész éjjel forgattam Pesten. Erre ma aligha lennék képes. Akkor sem volt könnyű, mert csak a taxiban aludtam, Buda­pest és Szolnok között. Ma nagyon kivagyok, ha egy esti próba vagy előadás után hajnalban kell kamera elé állnom. Órákig tart, míg embert farag­nak belőlem. Tíz évvel ezelőtt ez nem okozott ek­kora gondot. Megérkeztem ötkor a forgatásra, és hatkor már készen is álltam. • Mostanában valóban kevesebbet vállal. Brecht Szecsuáni jólélek című darabja mellett nem is játszik más előadásban.- Nem akarom leterhelni magam. Már annak is örülök, hogy amióta próbálok, nem kell másra fi­gyelnem. Régebben ez sem így volt. Próbáról for­gatásra, forgatásról előadásra rohantam. Rengete­get játszottam. Ezentúl szeretném komótosabban csinálni, amit elvállalok. Egyszerre csak egy sze­reppel akarok foglalkozni, nem hárommal. Már nincs kedvem egyik történetből a másikba taxizni. Szívesebben maradok beszélgetni a kollégáimmal akár késő éjjelig. • S ha most kapna egy olyan ajánlatot, amely mágnesként vonzaná?- Akkor nagyon kétségbe lennék esve. Napi két próba mellett nem lehet forgatni. Fárasztó ez is, de élvezem. • Tehát ne ilyenkor hívják?- Hívhatnak most is, csak a forgatás később kezdődjön. Majd a bemutató után. Egyébként az lesz a darab címe, hogy Jó embert keresünk. • Nem sokkal azután, hogy megvált a Katona József Színháztól, azt mondta: sokáig nem akar le­szerződni sehova, szeretné megadni magának a sehova se tartozás, a kalandozás eddig ismeretlen örömét. Pár hónappal később mégis úgy döntött: feladja frissen kivívott szabadságát.- Megkeresett Székely Gábor, akivel már a Ka­tonában is dolgoztam, és őszintén bevallom: a lel­kem mélyén azóta vártam, hogy újra találkozzunk. Én azt hittem, nagyon sok évnek kell eltelnie ah­hoz, hogy mi ismét együtt dolgozhassunk, és szo­morú is voltam emiatt nagyon. Egyszer csak igaz­gató lett, és szólt, hogy szívesen szerződtetne. • Nem azért hagyta ott a Katona József Színhá­zat, mert titkon abban reménykedett: Székely Gá­bor úgyis hívni fogja?- Álmomban sem gondoltam, hogy ő majd csa­patot alakít. Arról, hogy rendezni fog valahol, évek óta szó volt már, de az igazgatói állást min­dig visszautasította. Én sem bíztam benne, hogy elvállalja az Új Színház vezetését, de ha azt mond­tam volna neki, hogy nézd, Gábor, én még egy ideig szabad akarok lenni, szerintem megértette volna. Az ő lépése azonban engem is új lépésre késztetett. Nem is nagyon töprengtem, amikor fel­hívott. Neki is elmondtam különben, hogy mi volt az eredeti szándékom. De ha kalandra vágytam, márpedig arra, akkor ez is kaland. Új kollégák kö­zött egy frissen alakult színházban. Bár vannak itt mások is a Katonából. Székelyhez pedig olyan ot­tani előadások kötnek, mint az Ahogy tetszik, a Catullus vagy A mizantróp. • Beszéltünk mi annak idején a Művész Színházról is. Megkérdeztem: ha Törőcsik Mari hívná, menne-e? Az} felelte, nem. Erre pár héttel később már ott volt.- De csak vendégként. • A nagybácsi álmában, Vasziljevnél. Aki...-... világhírű, sztarec és szörnyeteg. • Szörnyeteg?- Finomabban fogalmazok. Mágikus. Elszánt. Hajlíthataüan. Mint minden olyan ember, aki va­lamit nagyon-nagyon akar. Udvaros Dorottya az TJj Színházban az egyszerű magyar olvasó azt hittem, Dosztojevszkij figurái szélsőségesek, hisz­térikusak és egzaltáltak, erre közölte, hogy minden hideg racionalitás, pontosan kiszá­mított nála. Azt gondoltam, Vasziljev személyében olyan szlávval fogok talál­kozni, akinél csak úgy vihar- zanak majd a szenvedélyek. Erre ott állt előttem egy mérnökember, aki monda­toknak szabott irányt, grafi­konokat rajzolt, s közölte, hogy nem foglalkozunk az érzelmekkel, mivel Doszto­jevszkijnél minden az ész­ben zajlik. És tátott szájjal néztem őt, mert ezt én még Eszenyi Enikővel a Boszorkányszombatban (Markovics Ferenc felvételei)- Jólesik, igen. Hízeleg. De nagyon nehéz Brechtet játszani. Csehovot könnyebb, ő pontosan fogalmaz. Nála adott egy csupor, amelynek teteje, belseje, feneke van, Brecht meg parabola. Tézisek halmaza. • Film?- Várom már nagyon. A Csók, anyu!-ban paró­kát húztak a fejemre, hogy negyvenévesnek lássa­nak. Most éppen annyi vagyok, film meg sehol. Legközelebb lehet, hogy majd nagymamaként tűnök fel. Minden megtörténhet. Wim Wenderst nézem és Jim Jarmuscht. Remekművekkel szóra­koztatnak. De szerettem a Zöld kártyát is Depar- dieu-vel és Andie MacDowell-\e\. Elszomorít, hogy nálunk senki sem akar ilyet forgatni. A Ri- pacsokat és a Te, rongyos életet rengetegen látták annak idején. Szép és világos történetek helyett mostanában lila őrületek készülnek. A magyar rendezők többsége, önmegvalósítás címén, hatal­mas marhaságokat forgat. • Szappanból is a külföldi a jobb.- Ez már a reklám helye? • Nem. A reklámfilmé.- Finom szappan a Lux, az angolok pedig reme­kül fizetnek. Prágában forgattunk négy napig, plusz két nap, hogy kipihent legyek. A vízsugár volt az egyetlen partnerem. Ott ültem esténként a Vencel-téren, Prága nyüzsgött és hemzsegett és forrongott a külföldiektől, körülöttem japánok, né­metek és angolok, mindenki szerelmes volt min­denkibe, csak én éreztem átkozottul magányosnak magam. Hallgattam egy pasit, ahogy gitározott, és • Bizonyára szereti az ilyen típusokat.- Hogyne. Nehéz egy ilyen ember után menni, de megejtő, hogy ennyire biztosan tud és akar va­lamit. Tiszteletreméltó. Iszonyú nehéz dolgozni vele, de rengeteget lehet tanulni tőle. • Mint Szolnokon Ljubimovtól Trifonov darab­jában, A cserében?- Ljubimov más. Színes, nagy formátumú ren­dező ő is, de Vasziljevhez képest ripacs. Vasziljev igazi sztarec. A nagy öreg. A bölcs, aki mellett feltöltődni, megtisztulni, újjászületni jó. Lemerül­ni a dolgok mélyére. Napi tizenhárom órát dolgo­zott, hogy a fejében levő Dosztojevszkij-képet el­fogadtassa velünk. Vagy hogy a miénket megértse és arra reagáljon. A legfurcsább az volt, hogy én, ahol mint szobor állt, és elindul felém, nekem az a színészet alfája és ómegája volt. Mert úgy jött és úgy közeledett, hogy azt nem is lehet elmesélni. Talán három méter távolság volt köztünk... Törőcsik lelépett a dobogóról, s mire ott állt előttem, eljátszotta, hogy tizenhat éve nem látott, és egész idő alatt szenvedett, mert semmit sem tu­dott rólam. Egyszerűen zseniális volt. Én ezt soha az életben nem felejtem el. Ez olyan sűrű pillanat volt, hogy szinte fogni lehetett. Nekem ő példaér­tékű volt mindig, és ma is az. • Képes lenne már ugyanilyen élményt nyújtani egy harmadéves főiskolásnak?- Nem tudom. Szeretnék. Néha sajnálom is őket, mert sok mindenről lemaradnak. A Vaszil- jev-próbákat sem látták, és már nem is fogják, hi­szen nem készült róluk videofelvétel. • Az előadás viszont így is híressé vált. Híressé már csak azért is, mert hétkor kezdődött, és éjfél után ért véget.- Én bírtam volna hajnalig is... • A közönség viszont gyorsan feladta. A kritiku­sokról nem is szólva.- A kritika drámai meg nem értéssel fogadta az előadást, durván elutasította. Nem is emlékszem pontosan, talán hatszor vagy hétszer játszottuk. És szerettük mindannyian. Törőcsik is, Garas is, Eperjes is, én is. A hatodik előadás már csak ti­zenegyig tartott. Lerövidítettük. Egyébként A há­rom nővér sem volt rövidebb, a Katonában. El­ment az utolsó metró, amikor befejeztük, a közön­ség viszont maradt. sosem hallottam. És meggyőzött. Minden szavát elhittem. • Hogyan fog ezek után Dosztojevszkijt játszani másvalakivel?- Színész vagyok. Nekem az a dolgom, hogy magamba szívjam azokat a gondolatokat, ame­lyeket rokonszenvesnek találok. A színházban pedig az a gyönyörű, hogy ugyanahhoz a dolog­hoz többféleképpen is hozzá lehet fogni. Hívhat bárki Dosztojevszkijt játszani, boldogan megyek. Ez olyan anyag, amelyben sok minden felfedez­hető. Az oroszokat egyébként is imádom. A ke­ménységnek, a kegyetlenségnek, a burjánzó sze­retetnek, a szenvedélynek, a szentimentalizmus- nak és a legkarcosabb durvaságnak számomra valami olyan elegye az orosz lélek, hogy csak ámulok és bámulok. Milyen irodalmuk van? Hát nem őrületes? Amikor A három nővért próbáltuk a Katonában, szerelmes voltam Csehovba. Halá­los komolyan. Vasziljevről pedig még csak anny­it: bár látszólag aszkéta és mérnök is, a szenve­délyek azért az ő lelkét sem kerülik el. Remélem, Törőcsik Mari is fog még játszani A nagybácsi álmában. • A Téli regében is együtt játszottak annak ide­jén, a Nemzeti Színházban.- Életem első nagy szerepe volt ez, harmadéves főiskolásként. Törőcsik nekem akkor is varázsos volt. Ahogy Perditát, az elveszett lányt tizenhat év után ismét látja az anyja... lelép a piedesztálról, • Nem így a Művész Színházban.- Én újra csak azt mondom: őrjönghet a kritika, ez jó előadás, Vasziljev pedig zseniális rendező. S ha egy csapat ennyire szeret valamit, akkor annak oka van, és én mániákusan hiszem, hogy azt a da­rabot még egyszer elő kell venni. Tudok egyéb­ként olyan nézőről is, aki kétszer látta az előadást. Szerette. Különleges élmény volt számára. Talán az volt a hiba, hogy a közönségnek készületlenül kellett beülnie. Nem tudhatta, mit lát majd, Va­sziljev ugyanis senkit sem engedett be a próbákra. Sem a televíziósokat, sem az újságírókat. Makacs volt ebben is. Nem hagyta meggyőzni magát. • Madách színházbeli szerepét, a Jövőre veled új­ra című Bemard Slade darabban mennyire szerette?- Élveztem. Soha nem játszottam még ilyet. Egy musical komoly erőpróbát jelent, és alaposan megmozgatja az embert. Énekelhettem, táncolhat­tam, bohóckodhattam... jó volt. Örülök, hogy részt vettem benne. • Az Új Színház mennyire jelent most új helyze­tet?- Nem olyan nagyon. Székellyel is, Ács János­sal is dolgoztam már, a kollégák zömét ismerem... a darab, a Jó embert keresünk állít új helyzet elé. Rettentően nehéz a szerep. Központi oszlop, és eköré van fűzve az összes figura. • Ezt is élvezi, nem? Hogy oszlopa lehet a töb­bieknek. iszonyúan boldogtalan voltam. Áttülekedtem a nagy tömegen a Károly-hídon, aztán vissza, de se­hol sem találtam a helyemet. A Medea szövegét tanultam éjjelente a szállodában, három előadás kedvéért. Jirí Benda zenéjét a Budapesti Feszti­válzenekar szólaltatta meg Fischer Iván vezény­letével, én a prózai monológokat adtam elő üstdob mellett ülve, zenei végszavakra várva. De ez már a Lux-reklám után volt, Budapesten. • Hány pillanatig látható is a filmben?- Harminc másodpercig. • Megérte?- Nagyon. Soha, egyetlen főszerepért sem kap­tam annyit, mint ezért a harminc másodpercért. És nem kellett hozzá más, csak végtelen türelem. Az angol precizitás nem ismer lehetetlent. • Annyi sok film- és színházi szerep után 1994 őszén sikeres embernek tartja magát?- Zavarbaejtő kérdés, de meg tudom válaszolni. Kölcsönért mentem a bankba, lakásfelújításra kel­lett a pénz. Milyen garanciát tud felmutatni arra, hogy tíz év múlva is képes lesz törleszteni a rész­leteket, kérdezte a tisztviselő. Garanciát? Én csak egy Kossuth- és egy Jászai-díjat, néhány külföldi és hazai elismerést tudok felmutatni, mást nem. Pont. Ennyi. És elbúcsúztunk szépen. Közben ér­tem őt. Érdeklődött. És akkor szóltak az angolok. Naná, hogy mentem! Habozás nélkül. Szabó G. László

Next

/
Oldalképek
Tartalom