Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-27 / 48. szám
l/BSärnap 1994. november 27. MŰVÉSZVILÁG Elvált , kalandokba bocsátkozott, majd ismét házasságot kötött. Színházilag. Udvaros Dorottya tizenkét év után kilépett a Katona társulatából, vendégként játszott a Madáchban, a Merlinben és a Művészben, szeptembertől pedig az első évadját élő Üj Színház tagja. Könnyű lesz megjegyeznie, melyik évben állt be Székely Gábor csapatába. 1994-ben ugyanis kerek születésnapját ünnepelte. „Engem a számok sohasem foglalkoztattak. Komolyan mondom: a fiam születése előtt nem is tudtam, hogy elmúltam már vagy csak leszek, amennyi éppen akkor voltam. Azóta nincs bennem kétség az évek számát illetően. A kiindulópont 1984. Akkor voltam harminc, és ugyanabban a hónapban, amikor anya lettem. Akkortájt, persze, még sokkal többet bírtam... ” • Játékból?- Abból is. Voltak olyan periódusaim, amikor kettőt próbáltam vidéken, és egész éjjel forgattam Pesten. Erre ma aligha lennék képes. Akkor sem volt könnyű, mert csak a taxiban aludtam, Budapest és Szolnok között. Ma nagyon kivagyok, ha egy esti próba vagy előadás után hajnalban kell kamera elé állnom. Órákig tart, míg embert faragnak belőlem. Tíz évvel ezelőtt ez nem okozott ekkora gondot. Megérkeztem ötkor a forgatásra, és hatkor már készen is álltam. • Mostanában valóban kevesebbet vállal. Brecht Szecsuáni jólélek című darabja mellett nem is játszik más előadásban.- Nem akarom leterhelni magam. Már annak is örülök, hogy amióta próbálok, nem kell másra figyelnem. Régebben ez sem így volt. Próbáról forgatásra, forgatásról előadásra rohantam. Rengeteget játszottam. Ezentúl szeretném komótosabban csinálni, amit elvállalok. Egyszerre csak egy szereppel akarok foglalkozni, nem hárommal. Már nincs kedvem egyik történetből a másikba taxizni. Szívesebben maradok beszélgetni a kollégáimmal akár késő éjjelig. • S ha most kapna egy olyan ajánlatot, amely mágnesként vonzaná?- Akkor nagyon kétségbe lennék esve. Napi két próba mellett nem lehet forgatni. Fárasztó ez is, de élvezem. • Tehát ne ilyenkor hívják?- Hívhatnak most is, csak a forgatás később kezdődjön. Majd a bemutató után. Egyébként az lesz a darab címe, hogy Jó embert keresünk. • Nem sokkal azután, hogy megvált a Katona József Színháztól, azt mondta: sokáig nem akar leszerződni sehova, szeretné megadni magának a sehova se tartozás, a kalandozás eddig ismeretlen örömét. Pár hónappal később mégis úgy döntött: feladja frissen kivívott szabadságát.- Megkeresett Székely Gábor, akivel már a Katonában is dolgoztam, és őszintén bevallom: a lelkem mélyén azóta vártam, hogy újra találkozzunk. Én azt hittem, nagyon sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy mi ismét együtt dolgozhassunk, és szomorú is voltam emiatt nagyon. Egyszer csak igazgató lett, és szólt, hogy szívesen szerződtetne. • Nem azért hagyta ott a Katona József Színházat, mert titkon abban reménykedett: Székely Gábor úgyis hívni fogja?- Álmomban sem gondoltam, hogy ő majd csapatot alakít. Arról, hogy rendezni fog valahol, évek óta szó volt már, de az igazgatói állást mindig visszautasította. Én sem bíztam benne, hogy elvállalja az Új Színház vezetését, de ha azt mondtam volna neki, hogy nézd, Gábor, én még egy ideig szabad akarok lenni, szerintem megértette volna. Az ő lépése azonban engem is új lépésre késztetett. Nem is nagyon töprengtem, amikor felhívott. Neki is elmondtam különben, hogy mi volt az eredeti szándékom. De ha kalandra vágytam, márpedig arra, akkor ez is kaland. Új kollégák között egy frissen alakult színházban. Bár vannak itt mások is a Katonából. Székelyhez pedig olyan ottani előadások kötnek, mint az Ahogy tetszik, a Catullus vagy A mizantróp. • Beszéltünk mi annak idején a Művész Színházról is. Megkérdeztem: ha Törőcsik Mari hívná, menne-e? Az} felelte, nem. Erre pár héttel később már ott volt.- De csak vendégként. • A nagybácsi álmában, Vasziljevnél. Aki...-... világhírű, sztarec és szörnyeteg. • Szörnyeteg?- Finomabban fogalmazok. Mágikus. Elszánt. Hajlíthataüan. Mint minden olyan ember, aki valamit nagyon-nagyon akar. Udvaros Dorottya az TJj Színházban az egyszerű magyar olvasó azt hittem, Dosztojevszkij figurái szélsőségesek, hisztérikusak és egzaltáltak, erre közölte, hogy minden hideg racionalitás, pontosan kiszámított nála. Azt gondoltam, Vasziljev személyében olyan szlávval fogok találkozni, akinél csak úgy vihar- zanak majd a szenvedélyek. Erre ott állt előttem egy mérnökember, aki mondatoknak szabott irányt, grafikonokat rajzolt, s közölte, hogy nem foglalkozunk az érzelmekkel, mivel Dosztojevszkijnél minden az észben zajlik. És tátott szájjal néztem őt, mert ezt én még Eszenyi Enikővel a Boszorkányszombatban (Markovics Ferenc felvételei)- Jólesik, igen. Hízeleg. De nagyon nehéz Brechtet játszani. Csehovot könnyebb, ő pontosan fogalmaz. Nála adott egy csupor, amelynek teteje, belseje, feneke van, Brecht meg parabola. Tézisek halmaza. • Film?- Várom már nagyon. A Csók, anyu!-ban parókát húztak a fejemre, hogy negyvenévesnek lássanak. Most éppen annyi vagyok, film meg sehol. Legközelebb lehet, hogy majd nagymamaként tűnök fel. Minden megtörténhet. Wim Wenderst nézem és Jim Jarmuscht. Remekművekkel szórakoztatnak. De szerettem a Zöld kártyát is Depar- dieu-vel és Andie MacDowell-\e\. Elszomorít, hogy nálunk senki sem akar ilyet forgatni. A Ri- pacsokat és a Te, rongyos életet rengetegen látták annak idején. Szép és világos történetek helyett mostanában lila őrületek készülnek. A magyar rendezők többsége, önmegvalósítás címén, hatalmas marhaságokat forgat. • Szappanból is a külföldi a jobb.- Ez már a reklám helye? • Nem. A reklámfilmé.- Finom szappan a Lux, az angolok pedig remekül fizetnek. Prágában forgattunk négy napig, plusz két nap, hogy kipihent legyek. A vízsugár volt az egyetlen partnerem. Ott ültem esténként a Vencel-téren, Prága nyüzsgött és hemzsegett és forrongott a külföldiektől, körülöttem japánok, németek és angolok, mindenki szerelmes volt mindenkibe, csak én éreztem átkozottul magányosnak magam. Hallgattam egy pasit, ahogy gitározott, és • Bizonyára szereti az ilyen típusokat.- Hogyne. Nehéz egy ilyen ember után menni, de megejtő, hogy ennyire biztosan tud és akar valamit. Tiszteletreméltó. Iszonyú nehéz dolgozni vele, de rengeteget lehet tanulni tőle. • Mint Szolnokon Ljubimovtól Trifonov darabjában, A cserében?- Ljubimov más. Színes, nagy formátumú rendező ő is, de Vasziljevhez képest ripacs. Vasziljev igazi sztarec. A nagy öreg. A bölcs, aki mellett feltöltődni, megtisztulni, újjászületni jó. Lemerülni a dolgok mélyére. Napi tizenhárom órát dolgozott, hogy a fejében levő Dosztojevszkij-képet elfogadtassa velünk. Vagy hogy a miénket megértse és arra reagáljon. A legfurcsább az volt, hogy én, ahol mint szobor állt, és elindul felém, nekem az a színészet alfája és ómegája volt. Mert úgy jött és úgy közeledett, hogy azt nem is lehet elmesélni. Talán három méter távolság volt köztünk... Törőcsik lelépett a dobogóról, s mire ott állt előttem, eljátszotta, hogy tizenhat éve nem látott, és egész idő alatt szenvedett, mert semmit sem tudott rólam. Egyszerűen zseniális volt. Én ezt soha az életben nem felejtem el. Ez olyan sűrű pillanat volt, hogy szinte fogni lehetett. Nekem ő példaértékű volt mindig, és ma is az. • Képes lenne már ugyanilyen élményt nyújtani egy harmadéves főiskolásnak?- Nem tudom. Szeretnék. Néha sajnálom is őket, mert sok mindenről lemaradnak. A Vaszil- jev-próbákat sem látták, és már nem is fogják, hiszen nem készült róluk videofelvétel. • Az előadás viszont így is híressé vált. Híressé már csak azért is, mert hétkor kezdődött, és éjfél után ért véget.- Én bírtam volna hajnalig is... • A közönség viszont gyorsan feladta. A kritikusokról nem is szólva.- A kritika drámai meg nem értéssel fogadta az előadást, durván elutasította. Nem is emlékszem pontosan, talán hatszor vagy hétszer játszottuk. És szerettük mindannyian. Törőcsik is, Garas is, Eperjes is, én is. A hatodik előadás már csak tizenegyig tartott. Lerövidítettük. Egyébként A három nővér sem volt rövidebb, a Katonában. Elment az utolsó metró, amikor befejeztük, a közönség viszont maradt. sosem hallottam. És meggyőzött. Minden szavát elhittem. • Hogyan fog ezek után Dosztojevszkijt játszani másvalakivel?- Színész vagyok. Nekem az a dolgom, hogy magamba szívjam azokat a gondolatokat, amelyeket rokonszenvesnek találok. A színházban pedig az a gyönyörű, hogy ugyanahhoz a dologhoz többféleképpen is hozzá lehet fogni. Hívhat bárki Dosztojevszkijt játszani, boldogan megyek. Ez olyan anyag, amelyben sok minden felfedezhető. Az oroszokat egyébként is imádom. A keménységnek, a kegyetlenségnek, a burjánzó szeretetnek, a szenvedélynek, a szentimentalizmus- nak és a legkarcosabb durvaságnak számomra valami olyan elegye az orosz lélek, hogy csak ámulok és bámulok. Milyen irodalmuk van? Hát nem őrületes? Amikor A három nővért próbáltuk a Katonában, szerelmes voltam Csehovba. Halálos komolyan. Vasziljevről pedig még csak annyit: bár látszólag aszkéta és mérnök is, a szenvedélyek azért az ő lelkét sem kerülik el. Remélem, Törőcsik Mari is fog még játszani A nagybácsi álmában. • A Téli regében is együtt játszottak annak idején, a Nemzeti Színházban.- Életem első nagy szerepe volt ez, harmadéves főiskolásként. Törőcsik nekem akkor is varázsos volt. Ahogy Perditát, az elveszett lányt tizenhat év után ismét látja az anyja... lelép a piedesztálról, • Nem így a Művész Színházban.- Én újra csak azt mondom: őrjönghet a kritika, ez jó előadás, Vasziljev pedig zseniális rendező. S ha egy csapat ennyire szeret valamit, akkor annak oka van, és én mániákusan hiszem, hogy azt a darabot még egyszer elő kell venni. Tudok egyébként olyan nézőről is, aki kétszer látta az előadást. Szerette. Különleges élmény volt számára. Talán az volt a hiba, hogy a közönségnek készületlenül kellett beülnie. Nem tudhatta, mit lát majd, Vasziljev ugyanis senkit sem engedett be a próbákra. Sem a televíziósokat, sem az újságírókat. Makacs volt ebben is. Nem hagyta meggyőzni magát. • Madách színházbeli szerepét, a Jövőre veled újra című Bemard Slade darabban mennyire szerette?- Élveztem. Soha nem játszottam még ilyet. Egy musical komoly erőpróbát jelent, és alaposan megmozgatja az embert. Énekelhettem, táncolhattam, bohóckodhattam... jó volt. Örülök, hogy részt vettem benne. • Az Új Színház mennyire jelent most új helyzetet?- Nem olyan nagyon. Székellyel is, Ács Jánossal is dolgoztam már, a kollégák zömét ismerem... a darab, a Jó embert keresünk állít új helyzet elé. Rettentően nehéz a szerep. Központi oszlop, és eköré van fűzve az összes figura. • Ezt is élvezi, nem? Hogy oszlopa lehet a többieknek. iszonyúan boldogtalan voltam. Áttülekedtem a nagy tömegen a Károly-hídon, aztán vissza, de sehol sem találtam a helyemet. A Medea szövegét tanultam éjjelente a szállodában, három előadás kedvéért. Jirí Benda zenéjét a Budapesti Fesztiválzenekar szólaltatta meg Fischer Iván vezényletével, én a prózai monológokat adtam elő üstdob mellett ülve, zenei végszavakra várva. De ez már a Lux-reklám után volt, Budapesten. • Hány pillanatig látható is a filmben?- Harminc másodpercig. • Megérte?- Nagyon. Soha, egyetlen főszerepért sem kaptam annyit, mint ezért a harminc másodpercért. És nem kellett hozzá más, csak végtelen türelem. Az angol precizitás nem ismer lehetetlent. • Annyi sok film- és színházi szerep után 1994 őszén sikeres embernek tartja magát?- Zavarbaejtő kérdés, de meg tudom válaszolni. Kölcsönért mentem a bankba, lakásfelújításra kellett a pénz. Milyen garanciát tud felmutatni arra, hogy tíz év múlva is képes lesz törleszteni a részleteket, kérdezte a tisztviselő. Garanciát? Én csak egy Kossuth- és egy Jászai-díjat, néhány külföldi és hazai elismerést tudok felmutatni, mást nem. Pont. Ennyi. És elbúcsúztunk szépen. Közben értem őt. Érdeklődött. És akkor szóltak az angolok. Naná, hogy mentem! Habozás nélkül. Szabó G. László
