Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-02 / 40. szám
HANGSÚLYOK- A riporter számára kellemes meglepetés, hogy ön kitűnően beszéli a magyart! Ha nem veszi tolakodásnak: honnan ez a választékos nyelvtudás?- Ó, én nagyon korán megtanultam magyarul is, oroszul is. Elsősorban olvasni. Pédául a magyar gyerekkönyveket eredetiben olvastam. Amikor azután Kassáról felkerültem Pozsonyba, ott már kevésbé használtam a magyart; inkább csak a tévé segítségével csiszolgattam a szókincsemet.- És a kisebbségi kérdés? Már korábban is szembesült vele, vagy csak Strasbourgban, diplomataként, az Európa Tanácsnál töltött megbízatási időszak folyamán?- Őszintén szólva, a hétköznapokban én nemigen tapasztaltam efféle súrlódásokat, így foglalkozni sem foglalkoztam különösebben ezzel a problémakörrel. És talán most sem ártana tisztázni egy dolgot: arról csevegünk-e, ami a lakosságnak, az embereknek fontos, vagy pedig arról, ami a politikusok érdeke...- Hadd fordítsam hát élére a dolgot! Annak tényleg örülni kell, hogy tájainkon évtizedek óta nincsenek nyílt nemzetiségi konfliktusok. Látni kell viszont, hogy a rendszerváltás előtti negyven esztendő egyszerűen nem is tette lehetővé a lakosság jogtudatának, polgári öntudatának kibontakozását; azt, hogy egy kisebbségben élő nemzeti közösség kikövetelje magának a szalonképes demokráciákban természetesnek tűnő jogokat.- Közép-Kelet-Európában 1989 előtt valóban nem „illett” bárminő barátságtalanságokról beszélni, noha elő-előfordult az ilyesmi. Egyszerűen nem volt divat a szókimondás. Manapság viszont már szinte mindent szabad, ezért beszéljünk arról, ami jelenleg van! Én személyesen például nagy különbséget teszek kisebbségi politikus és kisebbségi politikus között. Vannak olyanok, akik kellő arányérzékkel igyekeznek javítani a kisebbségek helyzetén, beleértve ebbe a saját önmegvalósítási szándékaikat is. Ez így természetes, amíg egyensúly van a mások java és a saját igények között. Akad ellenben a politikusoknak egy olyan csoportja is, akik számára a kisebbségi kérdés pusztán ürügy és nem cél; ahol nyilvánvaló a szándék, hogy minél rosszabb, annál jobb. Az ő számukra. Elvégre, ha megszűnne a kisebbségi kérdés, akkor már ők sem lennének fontosak. Ezt az alapállást, őszintén szólva, nem kedvelem, mert most egy olyan történelmi pillanatban vagyunk, amikor a súrlódásoktól mentes utat kell keresnünk, hogy ne a kisebbségi kérdés legyen a legégetőbb probléma. Arról már nem is szólva, hogy a józan politikusok jól tudják: ha országon belül vagy szomszédállamokként vitatkozunk, akkor Európa számára nem vagyunk elfogadható partnerek. Európa ugyanis kezd belefásulni a felnagyított problémákból eredő konfliktusokba.- Ön személyesen hogyan látja, miként értékeli a szlovákiai magyar pártok és politikai mozgalmak törekvéseit?- Nézze, korábban, Strasbourgban dolgozó diplomataként, 1994 tavaszától pedig budapesti nagykövetként, tehát bizonyos értelemben felülnézetből, s kívülállóként szemlélem a tevékenységüket. Ugyanakkor tény, hogy Szlovákia felvétele az Európa Tanácsba nagyon is szorosan összefüggött a kisebbségek helyzetének kérdéseivel. Szlovákia természetes kötelezettségként vállalta, hogy a jogalkotás eszközeivel javít a kisebbségek helyzetén. Privát véleményem szerint Szlovákia könnyű szívvel tehetett ilyen ígéreteket, hiszen az oly nagy hűhóval bezengett kisebbségi igények zöme a gyakorlatban amúgy is régen létezett már, csupán a törvényhozás áldása hiányzott minderre. Egyebek között ezért is kívántam olyannyira, hogy a szlovák parlament, az ET-tagság elnyerése után, szinte pár nap leforgása alatt hozza meg például a névhasználati törvényt, hiszen annak szövegét még az MKDM elnöke, Bu- gár Béla is jónak, liberálisnak tartotta. Ezért is bántott aztán duplán, hogy amikor ’93 júliusában, első fokon, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában elfogadták ugyan ezt a törvényjavaslatot, nyomban mégis megérkeztek Strasbourgba az ET-nek címzett újabb panaszok. A magyar fél részéről ez helytelen hozzáállás volt.- Része viszont az igazságnak, hogy a szóban forgó törvényjavaslat elvetése nem a magyar koalíció magatartásán, hanem inkább azon múlott, hogy a proszlovák képviselők közül túl sokan megalázónak tartották az ET 1201-es számmal jelölt dokumentumának ajánlásait...- Sajnos, e körül hasonlóképpen túl sok szóbeszéd kerekedett. A félreértések lényege abból ered, hogy kevesen tudatosítják: az Európa Tanács parlamentáris közgyűlését a politikai pártok kisebb-na- gyobb akciói alkotják, s itt minél kisebb egy-egy csoport, rendszerint annál hangosabb. A különböző ajánlások elfogadása így nemcsak a tényszerűségen, hanem sok esetben az ügyességen is múlik. így azután olyasmi is az ajánlások nívójára emelkedhet. ami lényegében eltér az ET leggazdagabb és legnagyobb befolyással bíró tagországainak egyeztetett politikai irányvonalától. Ezért ha a parlamenti közgyűlés el is fogad egy-egy dokumentumot, még nem biztos, hogy az érvénybe is lép majd. Erről ugyanis csakis a miniszterek bizottsága dönthet. Az ominózus 1201-es szintén egy ilyen elvetélt dokumentum, amely ugyan a kisebbségi konfliktusokból adódó gondok enyhítésének kísérleteként született; a valóságban azonban sohasem jelenthetett mérvadó hivatkozási alapot, hiszen ’93 októberében a bécsi csúcskonferencia nem találta alkalmasnak a szentesítésre. Ez a fórum ehelyett két másik tervezet kidolgozásáról határozott, amelyek szintén a kisebbségek valós jogait lesznek hivatottak védelvalóban gyorsan és korrekten akart eljárni a Stras- bourgban kapott kötelezettségek dolgában. Ezt az ET-nél akkreditált diplomataként, tehát első kézből tanúsíthatom. Az események ellenben másként alakultak, és ebben a magyar politikai mozgalmaknak mindenképpen szerepük volt.- Szabadjon hozzáfűznöm: talán inkább nekik is szerepük volt, hiszen a Meéiar-kormányról aligha állítható, hogy magyarbarát lett volna. Ellenkezőleg, a fokozódó magyarellenesség közvetlenül és bizonyíthatóan a kormánykörökből indult ki.- Nézetem szerint ez olyasmi, akár a fizikából ismert közlekedőedények elve. Sajnos, a kisebbségi kérdés egy olyan adu, amely a különféle politikai célok eszköze lehet. Én úgy vélem, hogy '93 januárja után sem a szlovák kormánynak, sem a parlamentnek mint testületnek, nem voltak sanda szándékai. Manapság viszont valóban erős szavak is el- elhangzanak. Ezért szinte történelmi szükség- szerűségnek tartom, hogy mielőbb és mindkét fél számára elfogadható megoldásokat találjunk. A nagy szavak helyett inkább a tettek híve vagyok, így a sokat emlegetett, látványos kiegyezés igényét is egyelőre csak alkalmi gesztusnak érzem. Én inkább az apróbb, de folyamatosabb lépésekben megnyilvánuló bizalomerősítésben bízom. Ez az, ami a kölcsönösség elkerülhetetlenségének tudatosításához vezet, hiszen akarva-akaratlanul, de egymásra vagyunk utalva. Egyszerűen rá kell lelnünk az együttélés legelőnyösebb formáira. Aki tehát a szlovák-magyar viszony rendezésében az emlékezetes francia-német kiegyezést tekinti mérvadó példának, annak azzal is számolnia kell, hogy évszázados történelmi kapcsolatainkat lezárva, e tekintetben is egy teljesen új fejezetet kell nyitni. Elvégre nem titok, bizony elaknásított mezőre lép, aki a történelmi múltat firtatja; hiszen ebben a témakörben szempontból is még csiszolgatni kell. Leszögezhetem, hogy a magyar tárgyalópartnerek néhány észrevétele valóban tárgyilagos és ésszerű volt. Ugyanakkor naivitás lenne azt hinni, hogy ez a szerződéstervezet máris bármikor aláírható. Különösen a kisebbségekre vonatkozó passzusokat kell még megvitatni, elvégre egy-egy államközi alap- szerződésnek sohasem az a szerepe, hgy abban szinte tételesen felsorolják, mondjuk, a kisebbségi jogokat.- Nem kevésbé kényes kérdés, vajon az anyaország - esetünkben mind Magyarország, mind Szlovákia - a pontosabb tájékozódás és az álláspontok egységesítése érdekében - konzultáljon-e nemzetének a határ túloldalán élő képviselőivel? Ön fontosnak tartja ezeket a megbeszéléseket?- A személyes véleményemet fogom elmondani, jó? Nézze, mindig a kormányok által kimunkált, államközi egyezményekről van szó, amelyeket valóban alaposabban meg kell beszélni, jól elő kell készíteni. Elvégre itt is igaz, hogy több szem többet lát. Más kérdés, hogy szerintem nem a legfelsőbb szinten, tehát rögtön kormányzati nívón kell ezeket a beszélgetéseket megtartani. Ez kissé rendhagyó formája az előkészítő jellegű tájékozódásnak. Magyarország ilyen irányú lépéseit mi tudomásul vettük és nem kommentáljuk.- Úgy látja, hogy a magyar kormányzatnak szemet szúrna, ha a szlovák kormány is nyílt eszmecseréket folytatna a magyarországi szlováksággal?- Nem hinném. És Jozef Moravcík, szlovák miniszterelnök is fogadta Pozsonyban a magyarországi szlovákok egyik küldöttségét. Én pedig, országom budapesti nagyköveteként, a Magyarországon élő szlovákok négy szervezetének képviselőivel találkoztam. Nincs ebben semmi ármányság, elvégre a szlovák kormány egyik kinyújtott „ujja” vagyok; a pusztán demonstratív, ismétlődő gesztusokat viszont fölöslegesnek tartom, elvégre a kisebbségi kérdéskör csupán egy szűkebb része lesz a leendő alapszerződés egészének.- Gondolja, hogy a közeljövőben akár meglepő fordulatoknak is tanúi lehetünk majd a szlovák-magyar viszonyban?- Én nem meglepő fordulatokat, hanem a kor 1 nterjú Éva Mitrovával, Szlovákia magyarországi nagykövetével mezni, de úgy, hogy ezzel ne lehessen visszaélni is. Ezért bizonyos értelemben modortalanságnak tartom épp arra a dokumentumra hivatkozni, amelyet régen meghaladott az idő.- Rendben; de azért 1993 júniusa, amikor is Szlovákia elnyerte az ET-tagságot, illetve 1993 októbere között, amikor is a tagországok külügyminisztereinek bécsi csúcskonferenciája zajlott, azért eltelt néhány hónap... Ezért hadd kérdezzem meg: nem őszintébb, nem lovagiasabb-e rögtön a belépésnél kijelenteni, hogy én ugyan tagja kívánok lenni ama államközösségnek, de az 1201-es ajánlást nem fogom magamra vonatkozólag kötelezőnek tekinteni?- A pozsonyi parlament még ’93 júniusa előtt döntött úgy, hogy Szlovákia az 1201-es szellemében fog eljárni. Persze akkoriban még nem lehetett tudni, hogy a miniszterek tanácsa milyen álláspontra helyezkedik majd ezzel a dokumentummal szemben. Eredetileg ugyanis azt feltételeztük, hogy az 1201 -est jó kiindulási alapnak fogják tekinteni, vagy akár bizonyos módosításokkal el is fogadják azt. Szemléletváltásunkat tehát a tőlünk független, külső körülmények hozták magukkal. Ráadásul ez egy általános ajánlás, benne olyan dagályosan fogalmazott pontokkal is, amelyek aligha vonatkozhatnak Szlovákiára. Arról már nem is beszélve, hogy Szlovákia közvetlenül, testre szabott feladatokat kapott, s azokat kell teljesítenie. Az általánosságok így Szlovákiára vonatkozó általános specifikumokká lényegültek át, amelyek rugalmas teljesítését logikus kötelességünknek tartottuk. Ékes bizonyítéka ennek, hogy mindössze nyolc nappal Szlovákia ET-tagságának elnyerése után a szlovák parlament máris a névtörvényt tárgyalta! Hogy azután visszájára fordultak a dolgok, abban bizony több közjáték is ludas, mi több. minden alkuhoz kettő szükségeltetik. A házasságban vagy a politikában egyaránt.- Ez tényleg így van. Épp ezért érdekelne, vajon mi a véleménye azokról a Szlovákiában mostanában közszájon forgó kijelentésekről, hogy a Stras- bourgban testre szabott feladatként kapott névhasználati törvény, vagy a még több vihart kavaró táblatörvény Szlovákia vereségét jelenti-e és egyben sérti annak területi integritását... Vagy miként vélekedik a Nagysurányban összesereglett „patriótáknak" azon követeléséről, hogy végre gátat kell vetni a magyar sovinizmusnak!?...- Nézze, engem nagyon érdekelne, vajon mi történt volna akkor, ha a szlovák kormány és a szlovák parlament a maga választotta tempóban teljesíthette volna az Európa Tanáccsal szembeni kötelezettségeit; ha minderre a magyar politikai pártok, mondjuk, egy esztendei türelmi időt adtak volna. Nos, erről már sohasem fogunk tudni megbizonyosodni, ténynek tény marad viszont, hogy Szlovákia nem elég - mondjuk - a mindmáig sebként kezelt Trianonig visszanyúlni, hanem jóval mélyebbre kell ásnunk az időben. Talán egészen a szlovák-magyar kapcsolatfelvételek kezdetéig; bár ki tudja, ez tán nem is volna haszontalanság, hiszen rádöbbenhetnénk, hogy ezt az ezer esztendőt távolról sem csak konfliktusok terhelték. Mégis azt hiszem, ha pusztán a múltba Tévednénk, akkor könnyen összekülönbözhetnénk, elvégre mindkét félnek megvannak a maga sérelmei. Jómagam úgy érzem, a múltban a szlovákokat érte több injúria, ám a magyar fél nyilván valami hasonlót érez. Ilyen helyzetben pedig szinte kizárt dolog a mindenki számára elfogadható, megnyugtató igazságtétel.- Ha nem is örökös torzsalkodásban, de mindenképp egy bűvös körben élünk. Jó lenne kitörni innen, például a sokat emlegetett alapszerződés segítségével!- Ennek fontosságát s létjogosultságát, tudtommal, senki nem is vitatja. Más kérdés, hogy egy ilyen magas szintű államközi egyezmény aligha köthető meg egyik hétről a másikra, elvégre a kétoldalú kapcsolatoknak valamennyi területét fel kell majd ölelnie. Egy valóban jó szerződéstervezetet, kapkodás helyett, csupán kellő körültekintéssel lehet kidolgozni. A kétoldalú államközi kapcsolatok hosszabb távú rögzítésében aligha van helyük a holmiféle pillanatnyi hangulatoknak.- Talán ez utóbbi kategóriába, a jelenlegi politikai divatok konjunktúralovagjainak sorába tartozik a 600 ezer főt számláló szlovákiai magyarság is? Vagy éppenséggel a Magyar Köztársaságban élő szlovákság? Nyilván mindkét közösség szívesen viszontlátná a saját jogállásának rögzítését a két ország között kötendő alapszerződésben.- Üjfent hangsúlyozni szeretném, hogy mind Szlovákia, mind Magyarország valamennyi lakosát érintő alapszerződések kidolgozásán fáradozunk. A kisebbségi kérdések pedig kellő arányérzékkel, ennek függvényeként jelenhetnek majd meg a szóban forgó szövegben.- Ez a szemszög eleve kizárja annak lehetőségét, hogy a tervezett alapszerződés külön pontokban, esetleg egyéb sajátos formában, ám önálló fejezetben kezelje a Szlovák Köztársaság lakosságának bő 10 százalékát jelentő felvidéki magyarság társadalmi és jogi státusát?- Előbbi válaszomban nem tagadtam ennek lehetőségét, noha egyúttal az arányérzék fontosságára is figyelmeztettem. Elvégre egy államközi alap- szerződésben aligha dominálhat pusztán a kisebbségi kérdés árnyalása.- Gondolom, ez természetes; bár merő frázisokká sem lehet sekélyesíteni, magyarán: szőnyeg alá söpörni sem tanácsos e kérdést!- Érthető okokból már kezemben volt a szerződéstervezet nyers változata, amelyet több szellemét tükröző, logikus lépéseket várok.- Ön nem tart attól, hogy Vladimír Meciar választási győzelme esetén a szlovákok és a magyarok viszonyában is újra visszatér a még konfrontáció- sabb hangnem ?- Nem szívesen bocsátkoznék jóslatokba. Egyéni tapasztalataim viszont azt sugallják, hogy kétszer senki sem lép egyazon folyóba. Ezért 1994 őszén a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom sem lehet már az a HZDS, amely mondjuk fél évvel korábban, volt. A fejlődésnek, a politikai klíma javulásának itt is érződnie kell. Ráadásul amíg Strasbourg- ban tevékenykedtem, nekem valóban rugalmas és korrekt volt az együttműködésem az általa irányított kormánnyal.- Mi a véleménye a Szlovákiában mostanában tényleg szinte lépten-nyomon tetten érhető nemzeti radikalizmusról?- Minden akció reakciót vált ki. Ezért azt kellene először szemügyre vennünk, hogy voltaképpen mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás? Én ugyanis a szlovákiai magyar politikusok szájából is hallok olykor fölösleges, néha egyenesen agresszív kijelentéseket. Meggyőződésem, hogy kölcsönös mértéktartással gyorsabban és messzebbre jutnánk.- Ez nyilvánvaló; bár elég nehéz elképzelni az ilyesmit egy olyan helyzetben, amikor például a Szlovák Nemzeti Párt a magyargyűlöletre, közvetlen szövetségese: a DSZM pedig ennek „toleránsabb” formájára, a magyarellenességre épít. Vagy azt sem tartja hibának, hogy Vladimír Meciar ’92 nyarától ’94 tavaszáig egyszer sem ült tárgyalóasztalhoz a szlovákiai magyarok hivatalos parlamenti képviseletével?- Nekem az ilyesmi sohasem okozott problémát. A strasbourgi szlovák képviseletnek valóban gond nélküli kapcsolatai voltak például Bugár úrral. Mi Szlovákia valamennyi polgárát képviseltük az ET-ben.- De ez nem lehet mentség arra, hogy idehaza viszont Vladimír Meőiar illegitimnek mondta a szlovákiai magyarság törvényesen megválasztott parlamenti képviseletét!...- Mondott ő ilyet?- Sőt, sokszor! Kormányfőként, s újabban „csak" mozgalmának vezéreként egyaránt. Tévékamerák előtt és nagygyűléseken. Ezért kérdeztem, vajon a választások után újra eldugulnak-e a lassacskán szélesedő csatornák?- Ez majd csak a jövőben fog eldőlni. Tény, sohasem jó, ha bárkiben ott marad a tüske. Végre másról is beszélnünk kellene, mint a sérelmekről; végre látnunk kellene, mennyire szalad az idő, hogy kinőttünk a játszótéri homokozókból.- Nagykövet asszony, érdekes volt hallgatni szavait: Strasbourgot megjárt szlovák diplomataként - Budapesten. Köszönöm az interjút. Miklósi Péter Méry Gábor felvétele INTERJÚ 1994. október 2. I/Esárnsp
