Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-25 / 39. szám
Uasárnap 1994. szeptember 25. HAGYOMÁNY * El etmorzsa Él Bátkún egy nagyszerű ember. Sorsa példa a soha fel nem adásra; arra, hogy miként élhet valaki teljes, boldog életet még akkor is, ha a sors minduntalan útját állja ennek. „ Minden ember a maga sorsának kovácsa” - vallja a nyolcvankét éves Pál Fejes István, az az ember, kinek életében, saját bevallása szerint „ ...több volt a baj, mint a vaj”. Életkedve, optimizmusa azonban a legnehezebb időkben sem hagyta el - ez derült ki szavaiból, mikor elmesélte „élete morzsáját”. Református hitű középparaszt családban született a Rimaszombat melletti Bátkán. Egyik őse Thököly Imre ezredese volt, s érdemeiért nemesi rangot is kapott, kései leszármazottai, Pál Fejes István szülei, azonban ugyanúgy gazdálkodtak, mint a többi falusi parasztember. A családban mindig erős volt a művelődés utáni vágy, de a továbbtanulás lehetősége csak keveseknek adatott meg. Pál Fejes István eszes gyerek volt. Szeretett iskolába járni, a könyveket pedig egyenesen falta. Petőfi, Vörösmarty, Jókai - kedvencei a magyar irodalom nagy klasszikusai voltak. Végigolvasta a községi könyvtárban és a Bornemissza tekintetes úrnál fellelhető összes könyvet. A falusiak mosolyogva kérdezték: „Tán pap akarsz lenni, hogy annyit olvasol?” Ő meg hetykén válaszolta: „Csak a papnak kell-e ismerni a könyveket?” Hiába volt azonban benne tehetség, kedv, szorgalom, hiába írt már tízévesen verseket, csak az elemi iskola hat osztályát végezte el. Aki tovább tanult, az a bátyja volt - papnak szánták a szülei -, ő pedig otthon maradt gazdálkodni. Nem zúgolódott, hiszen szerette a földet, a munkától sem félt. Amikor aztán 1935-ben saját családot alapított, még nagyobb kedvvel dolgozott saját birtokán. Aztán jött a müncheni egyezmény, Csehszlovákia mozgósított, Pál Fejes Istvánt behívták katonának. Mire hazakerült, szülőfaluja már Magyarországhoz tartozott. A háború egyre terjedt, nem kerülte el a gömöri falucskát sem. A férfiakat sorra elvitték a frontra, Pál Fejes István, mint a közjegyzőség gazdasági elöljárója az első behívásokat még megúszta, de 1944 tavaszán neki is mennie kellett. Két apró gyerekét, feleségét, idős szüleit hagyta otthon. Az orosz fronton esett fogságba 1945 tavaszán. A Moszkva melletti ale- xini fogolytáborban töltött keserves hónapoknak 1945 novemberében lett vége. Noha szerencséje volt, hogy ilyen hamar hazakerült és szeretteit is hiánytalanul magához ölelhette, mégsem volt könnyű új életet kezdeni. Négy lovát, két szekerét elvitte a háború, egészségét is megtörte a fogság, ő azonban mégsem adta fel. Újra nekifogott a gazdálkodásnak, s lassacskán pótolta, amit a háború miatt elvesztett. Az új rend azonban nem sok időt adott a magángazdálkodóknak. Az ötvenes évek elején a Balog-völgyben is megindult a szövetkezetesítés. A fő szervezők Pál Fejes Istvánt arról akarták meggyőzni, hogy elsőként lépjen be a közösbe, mivel tudták, milyen tekintélye van a faluban, mennyire bíznak benne az emberek. „Ha te belépsz, a többiek is jönnek utánad” - nógatták. De ő hallani sem akart a dologról. Ismerte a falujabelieket; tudta, mindenki ragaszkodik a kis vagyonkájához. Az erőszaknak azonban nem lehetett sokáig ellenállni. Aki nem lépett be, azt tönkretették vagy kényszermunkára hurcolták. Pál Fejes István harminc holdja a többiekével együtt bekerült a közösbe. Így alakult meg Bátkán is a szövetkezet, melyből idővel állami gazdaság lett. Pál Fejes István már onnan ment nyugdíjba. Nyugdíjasként egy ideig még őrként dolgozott, és e munka mellett újra több ideje maradt a könyvekre, amelyeket azért addig sem hanyagolt el. 1948-ban még községi könyvtárosnak is megválasztották. Sőt! Mint afféle íróemberre, rábízták a falu krónikáját is, tudva, egész fiatal gyerek kora óta verselget. Kezdetben örült is a munkának, hiszen mindig vonzotta a falu múltja, történelme, ő maga is sokat kutatott utána, kérdezősködött felőle az idősektől, ám mikor az új hatalmasok - akik szerették volna a múltat teljesen törölni -, azt kérték tőle, hogy az ő dicsőségüket zengje, köszönettel visszaadta a megbízást. Azóta nincs is krónikája a falunak. Eltűnt, mintha föld nyelte volna el. Noha krónikásként nem sokáig működött, tudását, ismereteit a mai napig készségesen megosztja mindenkivel, aki kéri. S bizony különösen az utóbbi időben, kopogtatnak sokan a régi családi ház ajtaján, hiszen Pista bácsi jobban ismeri a helyi birtokviszonyokat, mint a járási telekkönyvi hivatal. De szívesen elbeszélget a régi időkről, az egykori falusi életről, arról az összetartásról, megértésről, egymás iránti tiszteletről, amelynek ma már nyomát sem találni.- Jobb világ volt régen - vallja. - Hétközben együtt dolgoztunk, vasárnap együtt mentünk a templomba, soha semmi nézeteltérés nem volt közöttünk. Most meg két ember nem fér meg együtt. Itt volt ez a huzavona is a hármas koalícióval. Minek a három párt? Mert mindegyik parancsolni akar... Az emberek meg mit bánják a nemzet sorsát. Kihalt már belőlük a nemzeti érzés, a legtöbbnek már csak az a fontos, hogy jó legyen a feje alja... Ilyen gondolatok foglalkoztatják a nyolcvankét éves bácsit a verseiben is, melyeket élete során írt. Meglehet, sok mai ítész megmosolyogná e költeményeket, mondván: nem irodalmi alkotások azok. Meglehet, valóban nem azok. De Pista bácsi számára mégis fontosak és kedvesek, mert életét olvashatja vissza bennük. Az életét, melyet búcsúzóul így jellemzett: „Volt rajtam Isten verése is, de mindig igyekeztem emberségesen, tisztességesen élni. ” (forgón) 150 ÉVE SZÜLETETT PUSKÁS TIVADAR A telefon - ez az annyit szidott, mégis oly nélkülözhetetlen hírtovábbító eszköz - a múlt század hetvenes éveinek második felében indult el világhódító útjára. Hogy ez a zseniális találmány megszülethetett, abban kétségtelenül Alexander Graham Belinek, Elisha Gray-nek és Thomas Alva Edisonnak volt a legnagyobb érdeme. Ám, hogy ez a készülék milliók mindennapos használati tárgyává váljék, ahhoz szükség volt egy magyar ember: Puskás Tivadar ötletére is, aki Edison munkatársaként elsőként vetette föl a telefonközpont gondolatát és leleményes szervező munkájával úttörő szerepet vállalt abban, hogy - legyőzve a kezdeti idegenkedést és ellenállást - a világ számos nagyvárosában megépüljenek a telefonvonalak és a létezésüknek értelmet adó telefonközpontok. csolását. A sors iróniája, hogy a világ első telefonközpontját a Graham Bell által szabadalmaztatott telefonokkal szerelték föl. Az 1878. január 28-án New Yorkban megnyitott központ tulajdonosa George W. Coy volt. Akkor még nem lehetett szó arról, hogy nagyobb távolságokat is összekössenek, mert a hangátvitel minősége nem volt a legtökéletesebb. Edison azonban csakhamar fölfedezte a szénmikrofonokba szükséges jó minőségű grafit előállítási módját és megalkotta tökéletesített szénmikrofonját, amely már 170 kilométerről is hangosan és tisztán közvetítette az emberi hangot. Puskás Tivadar ekkor már Edison munkatársa volt, s azt javasolta főnökének, hogy mielőtt a többi vetély- társ észbe kapna, sürgősen lépjenek Európában, ott még teljesen szűz a terep. Puskás Tivadar Az erdélyi származású Puskás család első fiúgyermeke, Puskás Tivadar a reformkori Pest- Budán látta meg a napvilágot 1844. szeptember 17-én. A jó eszű gyermeket szülei előbb Pesten, majd pedig a bécsi jezsuita Theresiániumban taníttatták. Sok minden érdekelte. A humán tárgyak mellett a zene, a sport és a matematika is; s később főleg ennek az egzakt tudománynak és a vele sokban rokon fizikának látta nagy hasznát az életben. Bár amíg sikerei csúcsára eljutott, számos megpróbáltatásban és kudarcban is része volt. Az első nagy csapás 22 évesen érte, amikor édesatyja meghalt s neki félbe kellett hagynia bécsi műegyetemi tanulmányait, hogy kenyérkereső foglalkozás után nézfttimOPERA, AtltPSZIlMUPflU felváltva hallható »TELEFUn-HIflflUNDÖ összes állomásain. Megrendelhető Ráhtjuitit22 sz.a A StKLETÍS DI|IAlAÍ1’ftÖflZU($ tOTtVRf 56hDR A telefonhírmondó hirdetése zen. Szülővárosában nem sok lehetőség kínálkozott számára, így külföldön próbált szerencsét. Londonban különböző vállalkozásokba fogott, közben angol és francia nyelvtudását tökéletesítette, de igazából nem találta a helyét Európában, ezért elhajózott Amerikába. Coloradóban földeket vásárolt és gazdálkodni próbált, de nem nagy sikerrel, sőt egy idő elteltével már teljesen nincstelenné vált, s 1876-ban Amerikából kiábrándulva utazott vissza az öreg kontinensre. Előbb Londonban, majd pedig Brüsszelben próbált támogatókat találni a távíróközpont ötletének megvalósításához. Puskás ugyanis már amerikai tartózkodása idején érdeklődni kezdett a hírközlés legújabb módszerei iránt. Feltűnt neki, hogy a szakemberek csak két állomás közötti átvitelben gondolkodnak, noha az egésznek valójában akkor lenne értelme, ha minél többen vehetnének részt a hírtovábbításban. Ez a gondolat alig egy esztendő múlva még inkább időszerűvé vált, amikor megszületett a telefon. Puskás Amerikába utazott, találkozott Bell-lel és Edisonnal, s ez utóbbit sikerült meggyőznie arról, hogy a telefon akkor lesz igazán hasznos találmány, ha lehetővé teszi az összes érdekelt összekapEdison megfogadta Puskás tanácsát, s megbízta őt az európai érdekeltségek képviseletével. Puskás Tivadar szívós munkával elérte, hogy Franciaországban zöld utat kapjon a telefonközpont gondolata. Az első párizsi központ 1879 júniusában nyílt meg. Puskás Tivadar négy évvel fiatalabb Ferenc nevű öccsét rávette arra, hogy hagyja ott a hadsereget, ahol tisztként szolgált, s legyen a Western Union társaság budapesti képviselője. Azt kapta feladatul, hogy szervezze meg Magyarországon a telefonvonalak kiépítését és szerezze meg az engedéyt egy te- lefonközpőnt felállítására. Ha nagy nehézségek árán is, de ez Puskás Ferencnek sikerült, így Budapest a világ negyedik fővárosaként belépett a telefonközponttal rendelkező települések sorába. 1881. augusztus 10-én nemzetközi elektrotechnikai kiállítás nyílt Párizsban, ahol rengeteg újdonság és izgalmas műszaki alkotás várta a látogatók tízezreit. Itt volt Siemens villamoskocsija, Edison 110 kW-os Jumbo-dinamója, s nem hiányozhatott - természetesen - a telefon sem. A kiállítás egyik szenzációja is ezzel a készülékkel volt kapcsolatos: a látogatók némi díj ellenében néhány percig élvezhették a párizsi opera előadását, éspedig egy elmés szerkezet, a dalműtelefon segítségével! A Budapesti Hírlap tudósítója 1881. szeptember 17- én a következőket írta: „A ki Budapesten nem hallotta még a Puskás-féle telefon- hálózatot a gyakorlatban működni, bizonyára mesének fogja hinni a dalműtelefon létezését is (...) Amióta a villamossági kiállítás esténként is megtekinthető, nagy néptömeg van folyton a dalműtelefon körül. Határozott időre bocsáttatik be 16-16 ember a terembe, ahol ugyanannyi készülék van fölállítva. Mindenki egy-egy telefonhoz ül, füléhez tartja a két hallgatót, s e pillanatban mintha varázssipka lenne a fején, oly sajátságosán bűvöltetik át egy egészen más világba (...) Két perc múlva azonban hirtelen megszakad az egész előadás, mit sem hallunk. Bámulva ébredünk a bűvös álomból, a varázsteremőr figyelmeztet, hogy a mi élvezetünkre kiszabott két perc lejárt, más csoport következik a sorban. Hadd győződjék meg más is arról, hogy a csodák kora bekövetkezett. Most már csak az hiányzik, hogy valamely kényelmes úr saját ágyára alkalmaztassa a telefon másik végét, a finale után azonnal befordul, s csakhamar az igazak álmát alussza. Vájjon nem lehetne-e kitalálni, sóhajtott föl egy balettkedvelő, hogy az ember a baletthölgyek piskóta lábait is láthassa a telefonon keresztül? Kár!!!” A dalműtelefon ötlete is Puskás Tivadar agyából pattant ki, s ha a balett-táncosok lábát nem is mutatta, azért már ekkor is tudott olyasmit, ami évtizedekkel megelőzte a fejlődést. A fejhallgatóba érkezett hangot a hallgató sztereóban vette! Az opera színpadán ugyanis két mikrofonnal vették fel a hangokat, s az egyik mikrofon hangját a jobb oldali, a másikét a bal oldali fejhallgatóba vezették, amivel sztereohatást sikerült elérni. Fél év múlva, az írók budapesti farsangi ünnepélyén már a magyarországi közönség is megcsodálhatta a dalműtelefont. Puskás Tivadar sikerei csúcsán állt, s úgy határozott, hogy visszatér szülőhazájába. Erdélyben kőolajbányászatba fogott, de nem járt szerencsével, s anyagi zavarában telefonvállalatának egy részét is kénytelen volt eladni. Közben váratlanul meghalt Ferenc öccse is, s Puskás Tivadar egyedül volt kénytelen irányítani a cég ügyeit, amelyek egyre rosszabbul álltak. Sajnos ismét beigazolódott a mondás, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. A rossz nyelvek szerint Puskás Tivadar anyagi romlásáért részben felesége költekező életvitelét is okolni lehet. Élete utolsó éveiben megkeseredett emberré vált, de megvalósításra érdemes ötletei ekkor is születtek. Ezek közül kétségtelenül a telefonhírmondó gondolata volt a legzseniálisabb. A telefonhírmondó tulajdonképpen a mai vezetékes rádió őse. A lényege, hogy egy központban valaki rendszeres időközönként különböző híreket olvas be, s a központra kapcsolt állomásokon bárki meghallgathatja azokat. A Telefonhírmondó 1893. február 16-án kezdte meg működését, s fél évszázadon át szolgálta a közönséget. Kezdetben 700 előfizetője volt, később a számuk megsokszorozódott, s még 1944- ben is tízezer előfizető részesítette előnyben az akkor már több mint két évtizede sugárzó rádióval szemben. A telefonhírmondó később már nemcsak híreket továbbított, hanem színházi és opera- előadásokat, sőt hangversenyeket is. Sajnos, Puskás Tivadar már nem sokáig örülhetett új találmánya sikerének. 1893. március 16-án váratlanul elhunyt. Halálhírét a telefonhírmondó közölte elsőként a hallgatósággal. A telefonhírmondó volt az első olyan rendszer, amely a hírközlést összekapcsolta a szórakoztatással. Ma a műholdas televíziózás korában nyilván megmosolyogtató lenne a gondolat, hogy a Telefonhírmondót érdemes volna feltámasztani. Pedig ha belegondolunk, akkor a kábeltelevízió bizonyos értelemben a Telefonhírmondó korszerűsített - a hang- és a képátvitelt összekapcsoló - formája. Lacza Tihamér
