Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-21 / 34. szám

/ / A KUTATOK KIVÁNCSIAK 196$. augusztus 21. a legújabb dokumentumok tükrében Az egykori szovjet tömbön belül kirobbant rend­szer elleni lázadások - a publicisztikai ér­deklődés megcsappanásával szemben - mindin­kább ébren tartják a történészek és a politológu­sok figyelmét. A kutatói igyekezet ezekkel kap­csolatban már számos új észrevételt eredménye­zett, foként ott, ahol a hatalmi központokból, a moszkvai, a washingtoni és a prágai levéltárak­ból hozzáférhetővé vált egykori titkos dokumen­tumokat tudományos elemzésnek vetették alá. Az 1953-as berlini felkelésnek és az 1956-os ma­gyar forradalomnak szentelt nagyszabású mad­ridi és lipcsei konferencia után az idén Prágában került sor, tizennégy ország részvételével az 1968-as csehszlovákiai fejleményekkel foglalkozó nemzetközi konferencia megrendezésére. Az áp­rilis végén lezajlott tanácskozás sajnálatos mó­don nem váltott ki különösebb visszhangot a ha­zai sajtóban. Éppen ezért talán érdemes most, az augusztusi beavatkozást felelevenítő megemléke­zések kapcsán visszatérni a prágai eszmecse­re ismeretekéi gazdagító hozadékához... Kutatók és egykori résztvevőik A prágai összejövetel sajátos vonása volt, hogy a szervezők nemcsak tu­dományos munkatáftak meghívásá­ról gondoskodtak, hanem számos korabeli résztvevő (Zdenék Mlynár, Jifí Pelikan, Václav Slavik), több volt csehszlovákiai szovjet tudósító, Johnson elnök tanácsadói testületé­nek néhány egykori tagja és számos Nyugat-Németországban akkor szolgálatot teljesített tábornok is a megjelentek között volt. így az ak­ció, melynek rendezését a washing­toni The National Security Archiv és a Prágai Jelenkori Történeti Inté­zet vállalta, s jó néhány amerikai alapítvány is támogatást nyújtott, ér­dekes összevetésekre adott lehetősé­get. Az előadásokból és a dokumen­tumokból kikerekedő kép szembe­sült a személyes visszaemlékezések­kel. A háromnapos véleménycsere résztvevői találkoztak Václav Havel cseh köztársasági elnökkel, és fo­gadást adott a prágai amerikai nagy- követség is. A lapok leginkább csak erről tudósítottak. Maga a tanácsko­zás, neves európai és amerikai szak­emberek közvetítésével négy téma­körben folyt. A megszállás indítékai Az első munkacsoport vitájába, mely Az 1968-as -Csehszlovákia a szovjet tömb látószögéből címet kapta, valamennyi ország képviselői bekapcsolódtak. Az előadások és hozzászólások az egykori Varsói Szerződés tagországainak a beavat­kozás „szükségességével” szembeni magatartásában fellelhető eltérések hátterének megvilágítására szorít­koztak. A hozzáférhetővé vált levél­tári források alapján a kutatók ke­resték a választ a beavatkozás indí­tékaira, a márciusi drezdai találko­zótól az augusztus 21-ig tartó dön­téshozatali folyamatot vizsgálva. A drezdai, moszkvai, ágcsemői és po­zsonyi találkozóról, valamint a szovjet politikai bizottság üléseiről ismertté vált dokumentumanyag tükrében úgy tűnik, hogy a szovjet vezetés kettős érvelésre hagyatkoz­va döntött a csehszlovákiai meg­szállás mellett. Az egyik lényege abban rejlett, hogy a szovjet vezetés magáévá tette azt a nézetet, misze­rint a csehszlovákiai fejlemények veszélyeztetik a szovjet érdekeket. A másik a közép-európai szovjet stratégiai befolyás megszilárdításá­ból indult ki, szovjet csapatoknak a NATO-val érintkező sávba való te­lepítését szorgalmazva. A szovjet propaganda ezért szentelt oly rend­kívüli figyelmet a varsói ötök, igaz eltérő intenzitású támogatásával, a „csehszlovákiai ellenforradalom ki­bontakozását” bizonyító irányvétel­nek, miközben a bolgár, a lengyel és az NDK-beli vezetés az egyes talál­kozókon militánsabb, a fegyveres beavatkozás mellett síkraszálló ma­gatartást tanúsított, mint maga Brezsnyev. A konferencia magyar résztvevői rámutattak Kádár János ellentmondásos szerepére. A Dubéekkal folytatott tanácskozáso­kon Kádár a jószomszédi viszony fontosságát hangsúlyozta, ugyanak­kor alávetette magát a szovjet nyo­másnak, s 1968. július 22-től már különleges katonai alakulat készült fel Magyarországon a csehszlováki­ai beavatkozásra, s ez szovjet pa­rancsnoki alárendendeltségbe került. Szó esett a Dubőekra gyakorolt brezsnyevi nyomásban sajátos he­lyet elfoglaló augusztus 13-i tele- fonbeszégetésről. A prágai tanács­kozás során Václav Havelnak az említett fogadáson az orosz küldött­ség átadta az 1968. augusztus 16- 19-ig eltelt négy rendkívül mozgal­mas nap eseményeire vonatkozó do­kumentumokat. 1968 lebecsülése a demokrácia iránti szenvtelenség is? A további témakör középpontjá­ban az 1967-70 közötti csehszlová­kiai társadalomkép állt, amelyet cseh és szlovák történészek, a szó­ban forgó időszak feldolgozására létrehozott kormánybizottság tagjai ismertettek. Ezekben az előadások­ban fejtegetések hangzottak el a Prágai Tavasz európai összefüggé­seiről, a csehszlovákiai reformkí­sérletek perspektíváiról és azoknak a szovjet peresztrojkára gyakorolt hatásáról. Közös elemként kapott hangot az az összegezés, mely a be­avatkozást követő normalizálásban jelölte meg a tragikus végkifejletet. A normalizálásról megállapították, hogy szétzilálta a csehszlovák tár­sadalomnak a beavatkozás után fo­gant összetartozását, lezüllesztette a társadalmat, kétségbe vonta a csehszlovákiai reformokat. Ezért vált lehetetlenné, hogy az 1989 no­vember utáni fejlődés közvetlen szálakkal kapcsolódjon 1968-hoz. Az 1989-es változásokat jelző szimbólumok - Duböek és Havel - egymás mellé kerülése is rövid életű volt. A politikában a civil tár­sadalom erői kerültek előtérbe, el­utasítva a szocializmus gondolatát és megreformálhatóságát. Külön munkacsoport foglalko­zott, Peter Pithart és W. Luers volt csehszlovákiai USA nagykövet irá­nyításával, az 1968-as események jelentőségével és értelmezésével. Ebben a vitában mutatkozott a leg­nagyobb nézetkülönbség az egyko­ri közvetlen résztvevők és az 1989 utáni politika szereplői között. Az 1968-as év vezető alakjai (Zdenék Mlynáf, Václav Slavík és mások) 1968 lebecsülését a demokratizá­lással, a totalitárius tehertételektől való megszabdulással szembeni fennhéjázásnak is tartják, míg a másik fél arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy a megszállás affé­le „olcsó megváltás” volt a reform­kommunisták számára, mert men­tesítette őket a reformok kilátásta- lanságáért járó felelősségvállalás alól. Az amerikai távolságtartás bírálata Számos új ténnyel szolgáltak az 1968-as Csehszlovákiával szembeni nyugati, főként az USA magatartá­sáról folytatott viták, az amerikai történészek, de főként az amerikai tábornokok és elnöki tanácsadók hi­teles tanúságtételei. Ezek igazolták, hogy az Amerikai Egyesült Álla­mok 1968-ban következetesen iga­zodott a világ kétpólusú megosztott­ságához és a csehszlovákiai fejle­ményeket a szovjet tömb belső ügyének tekintette. A Szovjetunió­val való viszony megzavarásától óvakodva több fontos intézkedést foganatosítottak a nyugat-németor­szági amerikai csapatokat illetően, nehogy akárcsak véletlenül is össze­ütközésbe kerüljenek szovjet kato­nai egységekkel. Leállíttatták a had­gyakorlatokat a csehszlovák határ mentén, s a határtól hatvan kilomé­terre vonták vissza csapattesteiket. Az amerikai politika számára az idő táj a vietnami háború, Martin Luther King meggyilkolása és az elnöki vá­lasztások körüli hadjárat jelentette az igazi gondot. A csehszlovákiai eseményeket a kommunista párton belüli két frakció megütközéseként értelmezték, amibe nem kívántak beavatkozni. Kritikai észrevételek is elhang­zottak a csehszlovákiai megszál­lással szembeni tartózkodó ameri­kai magatartással kapcsolatban az USA címére. Egyes felszólalók felvetették, hogy az amerikai poli­tika nem fogta fel a csehszlovákiai fejlemények lényegét, nem hasz­nálta ki az ENSZ Biztonsági Taná­csában adott jogait, amikor a csehszlovákkérdés lekerült a napi­rendről. Az akkori amerikai maga­tartást párhuzamba állítják a mos­tani, tragikus kimenetelű balkáni eseményekkel. A prágai konferencián döntés szü­letett arról, hogy a volt kommunista országokon belüli rendszer elleni lá­zadásokkal foglalkozó rendezvény- sorozat 1996-ban, budapesti össze­jövetellel folytatódik. Michal Stefansky a történettudományok kandidátusa M eglepetésként hatott a történészek számára, hogy az orosz föderáció főlevéltárosa által Václav Havelnak átadott dokumentumok között található annak a telefonbeszélgetésnek a 18 gépelt oldalnyi szövege, amelyre 1968. augusztus 13-án került sor Brezsnyev és Dubéek között. A ko­rabeli eseményeknek a Dubéek környezetéhez tartozó főszereplői hallottak erről a beszélgetésről, s visszaemlékezéseiben maga Dubéek is egy apró uta­lással említést tesz róla. A feljegyzés a Rudé právo idei május 21-ei közlése szerint nyilván magnetofonfelvételről készült, nem valószínű, hogy gyorsírót vettek volna igénybe. Nem derül ki belőle, hogy az állítólag 80 percig (17.35- től 18.55-ig) tartó beszélgetés tisztán oroszul folyt-e, avagy Dubéek olykor szlovákra is átváltott. Dubéek orosz nyelvű beszédmodora helyenként minden bizonnyal pallérozottabb, mint amilyen a valóságban lehetett. A feljegyzésből így is érződik, amint arról a Rudé právóban megjelent, ismertetésekkel rövidí­tett fordítás is tanúskodik, a korabeli helyzet drámaisága. A telefonbeszélgetésre egy korábbit, augusztus 9-eit követően - amelyről nem maradt fenn ilyen dokumentum - került sor, amikor éles harc folyt a két pártvezetésnek az 1968. július 29-től augusztus 1-jéig tartó ágcsemői találko­zóján elfogadott, szovjet részről titkosnak nyilvánított megállapodások értel­mezéséről. Ennek folyományaként született a döntés, hogy elkezdődjék-e, s mikor, a katonai beavatkozás. A szovjet vezetés többsége szabadságon volt, s Brezsnyev is Jaltáról hívta reggeltől többször is Dubéeket, aki egész nap Kar­lovy Varyban Valter Ulbrichttal tárgyalt. Brezsnyev azzal kezdte a beszélgetést, hogy a szovjet vezetés megítélése sze­rint a csehszlovákiai fejlemények az ágcsemői - mindkettőjük négyszemközti, mind pedig a két vezetés közötti - megállapodás megszegéséről tanúskodnak. Brezsnyev, a, jó barát” Miről folyt az 1968. augusztus 13-ai főtitkári telefonbeszélgetés? Dubéek arra hivatkozott, lehetetlen egyik napról a másikra Végrehajtani a meg­ígért intézkedéseket, hogy azokkal „véget vessenek a szovjetellenes és szocia­listaellenes fellépéseknek a tömegpropaganda eszközeiben”. Brezsnyev felhoz­ta, hogy a csehszlovák vezetés nem mutat hajlandóságot a tömegtájékoztatás kézben tartására; a Jifí Pelikánnál kapcsolatos megegyezést emlegette, misze­rint az említettnek távoznia kell tisztségéből, s ez a tömegtájékoztatás ráncba szedését szolgáló első lépés. Brezsnyev igencsak nehezményezte, hogy a csehszlovákiai lapok „sztálinistáknak neveznek bennünket, stb. Mit jelentsen ez?” - kérdezte, mire Dubcek önmagáért beszélő hallgatással válaszolt. Nyilván nem volt véletlen, hogy Brezsnyev akkor hívta fel Dubéeket, ami­kor ülésezett a CSKP KB elnöksége. Minduntalan arról faggatta őt, hogy ká­derkérdésekről is hoznak-e döntést az ágcsemői megállapodások szellemében, vagyis felmentik-e tisztségéből FrantiSek Kriegelt, Cestmír Císaft, Jifi Pelikánt és Ján Pavelt, s ugyanakkor kinevezik-e Viliam Salgoviéot az új belbiztonsági minisztérium élére. Duböek azt ismételgette, hogy a föderalizálási folyamat miatt ezekkel a kérdésekkel a legközelebbi plenáris ülés foglalkozik majd. Ezek után Brezsnyev egyenesen csalást és elszabotálási szándékot vetett Dubéek szemére. A helyzet újbóli, szovjet részről szükséges felülvizsgálását és új önálló intézkedések meghozatalát emlegette. „Brezsnyev elvtárs, tegyék amit csak jónak látnak” - válaszolta a türelmét egyre inkább elvesztő Dubéek, érezve tehetetlenségét Brezsnyevvel szemben, aki nem nagyon adott azokra a kijelentéseire, hogy saját erőből is képesek megoldást találni. Dubéeket, úgy tűnik, kiváltképp érzékenyen érintette a csalás és félrevezetés félreérthetetle­nül kilátásba helyezett ódiuma. Az ágcsemői megállapodások saját értelme­zésű teljesítésére irányuló jó szándékának hatástalanságát látva többször is fel­vetette, hogy lemond a főtitkári tisztségről. Ezek után Brezsnyev igyekezett lecsillapítani Dubéeket, s azzal biztatta őt, hogy minden jóra fordul, ha „szót fogad”. Brezsnyev mindvégig a barátnak ki­járó Szása megszólítással tegezte Dubéeket. Szinte hízelegve húzta meg a mé­zesmadzagot: „Mi mindnyájan úgy szoktuk meg, hogy higgyünk neked, a test­vérpárt vezető egyéniségét látjuk benned, s bizalommal viseltetünk irántad.” Figyelmeztetett: ne csak - amint azt Dubéek beismerte - Cerníket és Smrkovskyt tájékoztassa erről a beszélgetésről is, hanem „azokat az igaz bará­tokat is”, akik hatéko­nyabb segítséget nyújthatnak neki, s akik „nagy-nagy sze­retettel viseltetnek iránta”. Ezt a fajta se­gítőkészséget nyilvá­nította ki azután is, hogy a beszélgetés vé­ge felé Dubéek kétség­beesve kérdezte: „Leo- nyid Iljics, hát akkor mit tegyek?” Brezs­nyev kihasználta a lé­lektani pillanatot, hogy megpróbálja rá­venni Dubéeket: a kongresszus előtt kell csapást mérni a „jobb­oldali erőkre”. Öröm­mel nyugtázta, hogy a csehszlovákiai főtitkár „Bilak elvtársat is tájékoztatta a négyszemközti megál­lapodásukról.” Hozzátette: „Helyesen cselekedtél Szása, ők a te legközelebbi és legmegbízhatóbb barátaid. Sürgetően ajánlom neked, támaszkodj rájuk, s akkor győzelmet aratsz...” Befejezésül Brezsnyev Dubéeknak az ágcsemői megállapodások teljesítésé­hez haladékot kérő magatartását azzal nyugtázta, hogy „augusztusban mindent végig kell vinni”, s megegyeztek a beszélgetés folytatásában. Az események azonban Brezsnyev ,jó barátságával” együtt, mint tudjuk, másként alakultak. (k-s) ÉVFORDULÓ 1994. augusztus 21. l/BSímap

Next

/
Oldalképek
Tartalom