Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-21 / 34. szám

32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé­és rádió­műsor írásunk a 4. oldalon Ebek harmincadján a galántai neogótikus kastély Riportunk a 8-9. oldalon Jövő számunkban: Sebes Tibor riportja Riói vasárnap 1994. augusztus 21. XXVII. évfolyam Ára 9 korona Mi, magyarok mindez megtermékenyíti és világ­színvonalra emeli irodalmunkat, az nagyszerű dolog; ugyanakkor veszé­lyes és visszafogó, ha a kelleténél erősebben betüremkedik politikai és társadalmi életünkbe. Ha ott olyan erősséggel kap helyet, hogy vissza­fogja, megbénítja nyugati eredetű racionalitás-énünket, amely nélkül mez. Nem válogathatunk, hogy csak a jót vállaljuk, csak a pozitívra fo­gunk emlékezni. Ahogy a fénnyel együtt jár az árnyék, a bűnnel a bűnhó'dés, úgy van jelen kitörölhetet­len egységben bennünk a jó a kevés­bé rokonszenvessel, a zsenialitás a korlátoltsággal. Többször elmondtuk már, eleink bizony eléggé huzatos helyen tele­pedtek le itt, a Kárpát-medence kö­zepén. Rákényszerültünk arra, hogy intenzíven éljük át az európai törté­nelem legtöbb fordulóját, az ázsiai és az európai hatalmi törekvések üt­közéseit. Itt kavarog bennünk a tör­ténelem, itt a tapasztalatok, s az már megint csak jellemző ránk, hogy mindezeket gyakran nem vagyunk képesek tanulságokká áttranszfor­málni. A történelem úgy látszik, szá­munkra sem mindig az élet tanító- mestere, s a lényünkben kétségkívül jelenlévő önpusztító könnyelműség­nek is köszönhetően bizony fölösle­gesen gyakran kísértjük meg a lehe­tetlent, bűnös gyakorisággal próbá­lunk meg belépni ugyanabba a folyó­ba. Ez viszont, tudjuk, lehetetlen; s miközben konzervatívabbjaink vélt hízelgő módon Herder annak idején. A világ egyik legtehetségesebb népe, mondták rólunk sokan, legutóbb vi­lághírű atomtudósaink okán épp Tel­ler Ede. Felemelő vélekedések és kételyek, dicséretek és elmarasztalások, némi megfejthetetlenség és egy jókora adag titokzatosság - úgy látszik, ez mind minket illet, magyarokat. Dicső és tragikus fejezetek múltunkban, történelmi és szellemi nagyságok törpék és meghasonlottak mellett - ez is mi vagyunk, ez is minket jelle­kor parancsára, az idő visszahozha- tatlan múlandóságára. Persze, okos dolog időnként leírni, hogy évszáza­dok óta Európa fejlettebb fele mögött kullogunk, meg kitántorgott Ameri­kába ennyi és annyi emberünk; az igazi tett azonban a mindenkori konkrét cselekvés eme helyzetek fel­számolása érdekében. Mert itt van bennünk a sztyeppék végtelenségének szeretete, vissza- visszaálmodjuk a végtelen ázsiai lankák illatát: ebből fakad olthatat- lan szabadságszeretetünk is. Ha nak. Nem a múltba: a jövőbe te- kintően. Néhányon közülünk gyakran - lát­va megosztottságunkat - turáni átok­ról is beszélnek. Tény, hogy a rögbe- meredt vaskalaposság sok tragédia okozója volt múltunkban. Ebből is tanulnunk kellene, ám érzésem sze­rint nem úgy, hogy tagadni kezdjük a másság jogát. A kulturált dialógus, az elvekhez való ragaszkodás és az egészséges kompromisszumkészség közötti kényes egyensúly meglelése azok a kitörési lehetőségek, amelyek az önzés pusztító gödreiből képesek kiemelni bennünket. A magyarok büszke nép, ezt is mondják ránk néha, némiképp irigy­viszont modem huszadik századi tár­sadalom nem képzelhető el. Felemelő érzés tudni, hogy voltak eleink közt olyanok, akik ezt már ezer év előtt is tudták. A Szent István-i gondolatkör ezt jelenti: a modem társadalom alapja nem a romantika, hanem a ráció, a magyarság csakis az európai normák továbbvitelével válhat modem európai néppé. A ma­gyarság jövője akkor sem, áttétele­sen most sem a koppányi bizánci út vagy a vatai nomád ázsiaiság irá­nyában keresendő. A keresztény kul­túrkör ilyen összefüggésekben az eu­rópai normarendszert jelenti. Öntu­dat, szervezettség, koncepció: ha szabad mérföldköveket is megjelölni ezen az úton, érzésem szerint a fenti fogalmak bízvást tekinthetőek azok­Archívumi felvételek kedve is emiatt. Igen, legyünk egész­ségesen büszkék értékeinkre. Fel­emelt fejünk azonban nem azt jelenti, hogy másokat a legcsekélyebb mér­tékben is lenéznénk. Mi mások tiszte­lete mellett önmagunkat kell, hogy vállaljuk elsősorban, saját értékeink­re kell, hogy büszkék legyünk. Ezt elérendő azonban mindenek­előtt tennünk kell. Minőségi munka, minőségi teljesítmény kell, hogy áll­jon mögöttünk: mindannyiunk mö­gött azon a poszton, amelyet a sors kimért nekünk. Felemelkedő magyar társadalom ugyanis csak egészséges, erős, öntudatos, áldozatkész magya­rokból állhat. A Szent István-i ünnepkörben sok ilyen magyart kívánok mindnyá­junknak. vannak elfoglalva, jobbja­ink hiábavalóan kesereg­nek ezen és mutatnak rá a vagy valós kacaganyaink molytala- nításával, őseink véres kardjai újra- szidolozásának nemes eondiával Puszták népe - írta rólunk, nem min­den ok nélkül, titkaink nagy is­merője, Illyés Gyula. Sír fölött tán­lulu nép, jei- lemzett bennün­ket nem éppen 7- _7 „ íf----ÍJ---L

Next

/
Oldalképek
Tartalom