Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-13 / 7. szám
RIPORT A versértés, a versátélés képességének kegyel- nák is sokan azt, hogy másként legyen) a véremé ugyanúgy kevés embernek adatott meg, olvasók száma nagyjából ugyanannyi, mint mint az igazi poéta tehetség. Minden versolva- a versíróké. Persze, nem minden versiró igazi sónak egy kicsit költőnek is kell lennie ahhoz, költő, de értő olvasó azért válhat belőle. Olyan hogy a lírát - az Isten által elrejtett összefüggé- kiválasztott, aki a líra misztériumának segítsé- sek kutatásának művészetét - szeretni és értei- gével másként látja, láthatja a világot, mint mezni tudja. Éppen ezért (bármennyire kíván- a költészet útján nem jam embertársai... POEZIS A VÁGÓHÍDON Minden embernek feladata van a Földön, s tehetsége e feladat végrehajtására. És számos példa van arra, hogy az adottságok előbb-utóbb kedvezőtlen körülmények között is felszínre törnek. Hogy mészárszékben, sőt vágóhídon is megszülethet, élhet a poézis szeretete, azt a rozsnyói Drenko Pista bácsi példája bizonyítja. Könyvespolcán - többek között - ott sorakozik a (cseh)szlo- vákiai magyar irodalom számos alkotása. Égészen a közelmúltig szinte mindent megvásárolt, ami itthon megjelent, vers- és prózaköteteket, tanulmánygyűjteményeket. Nemcsak megvásárolta, el is olvasta őket, ami a vásárlásnál már sokkal inkább elismerésre méltó cselekedet. Mintha ő lett volna Az Olvasó. Valami azt súgja: ha Pista bácsi nem is volt az egyedüli széles e vidéken a maga „kedvtelésével”, azért kevés hozzá hasonló akadt. Persze, nem csak hazai magyar irodalmat olvasott és olvas. Otthonosan mozog a magyar klasszikusok és kortársak között, de az erdélyi és más kisebbségi magyar irodalmakban is. Az Irodalmi Szemle mellett járatta a Korunkat, a Kritikát, az Élet és Irodalmat, de a Kortárs sem hiányzott asztaláról. S mindezt nem irodalmán kötelességből, hanem irodalomszeretetének okán tette. Hogy vásárlásairól már csak múlt időben beszélhetünk, annak prózai oka van: ma már pénztárcája szab határt érdeklődésének. „1914-ben születtem. Szüleim mezőgazdasággal foglalkoztak, Kuntapolcán laktunk. 1929-ben hentes- és mészárostanulónak álltam Dobsinára. Aztán Füleken, majd Rimaszombatban dolgoztam. Rimaszombatba 1935-ben kerültem, ahol munkám mellett kulturális érdeklődéseimet is igyekeztem kielégíteni. Színházba, moziba jártam. Hétvégeken iparostársaimmal az iparegyletben jöttünk össze, ahol nagyon jó előadásokat hallhattunk. A könyvekre is jutott időm. Ott olvastam el Széchenyi István műveit, Jókai könyveit és még nagyon sok mást. Az erdélyi bevonuláskor behívtak katonának, s magyar katonaként Gyimesbükkre kerültem. Alkalmam nyílt arra, hogy végiglátogassam a környék nagyvárosait. Jártam Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon. Erdélyben addig személyesen még nem jártam, csak Jókai regényeiből ismertem ezt a tájékot. Tapasztaltam, hogy a székelyek általában nagyon jól ismerik történelmüket. Mivel én is ilyen irányban érdeklődtem, nagyon sokat beszélgettem velük erről, többükkel megbarátkoztam. Ők mutatták meg nekem sorra az ismert magyarok emlékhelyeit. A háború vége Ausztriában ért. Onnan az oroszok Mára- marosszigetre szállítottak, a gyűjtőtáborba, ahonnan a vagonok naponta vitték az embereket Oroszország belsejébe. Nekem nagy szerencsém volt, mert abba a csoportba kerültem, amelynek már nem jutott vagon. Ezért vagy másért, de végül elengedtek minket. Előbb Miskolcon dolgoztam, majd hazajöttem. Itthon azonban már erősen fölöttünk lebegett a kitelepítés Damoklesz- kardja. Egy szlovák barátom bizalmasan elmondta, a mi családunk is erre a sorsra jut, így azt tanácsolta, előzzem meg: keresssek magamnak munkát Csehországban, s ha a család is kikerülne, legalább segíteni tudom őket. El is mentem Hra- dec Královéba, ahol még a szakmámban tudtam dolgozni. Egy év múlva azonban bevonták az iparengedélyemet, így egy rézöntödébe kerültem. Amikor 1948-ban tudomásomra jutott, hogy megváltozott a helyzet és hazamehetek, azonnal indultam. Otthagytam csapot-papot, még a fizetésemet is.” Bár utólag dőre reménynek tűnhet, de az ötvenes évek Pista bácsi számára is - mint sokaknak - a bizakodás, a jobb élet hitének időszaka voltak. Megjelentek a magyar lapok, már működtek a magyar iskolák s megalakult a Csemadok is. „A Csemadokba csak 1952- ben iratkoztam be. Ötvenhét- ben megbíztak a rozsnyói Cse- madokban az irodalomnak, irodalmi esteknek a szervezésével. Első rendezvényem még ugyanabban az évben Fábry Zoltán 60. születésnapjának rozsnyói megünneplése volt. Az előadó Sas Andor volt, előadását versek egészítették ki. Zoli bácsi betegsége miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, de levélben üdvözölte. Ekkor még nem ismertem személyesen, később azonban bemutattak neki, s nagyon sokszor meglátogattam őt stószi otthonában. Szomorúan emlékszem utolsó találkozásunkra, amelyre közvetlenül a halála előtt került sor. Sok csehszlovákiai magyar írót, költőt hívtunk meg Rozsnyóra, többükkel személyes ismeretségbe kerültem. Mivel érdeklődtem az irodalom iránt, s komolyabban is foglalkoztam vele, magam is tartottam előadásokat, főként a környező falvakban. Verseket is mondtam, s mert gyakran előfordult, hogy nem akadt más ember helyettem, országos seregszemlékre, szavalóversenyekre is jártam. Azért persze akadtak Rozsnyón jó szavalok, hiszen akkor már működött a pedagógiai iskola, később az egészségügyi, ahonnan szavatokat tudtunk kérni. Az estjeink is látogatottak voltak. Például a Fábry-esten, vagy az Ady-esten tele volt a terem. Meg más alkalmakkor is. Lehet, hogy a színvonal nem volt olyan magas, mint kellett volna, de ami tehetségünkből tellett, azt megtettük.” Vörösmarty, Jókai, Ady, József Attila s a többi magyar klasszikus szerepeltek műsoron. No meg a csehszlovákiai magyar irodalom. Pista bácsi maga választotta a témákat, ebbe nemigen szóltak bele „föntről”; s mint mondja, nem is hagyta volna. Rozsnyón közönsége is volt az esteknek, mert még élt az a művelt középosztály, amely szerette, ismerte az irodalmat. És olvasta még a hazai magyar könyveket is. Igaz, sok esetben inkább kényszerből, mert a magyarországi sajtótermékekhez és könyvekhez kezdetben meglehetősen nehéz volt hozzáférni. Mint ahogy szinte lehetetlen volt a személyes kapcsolattartás is a magyarországi rokonokkal, ismerősökkel. Később, amikor ez már lehetővé vált, csalódásokat is okozott. „Sokszor csodálkoztam azokon a magyarországiakon, akikkel itt-ott, néhány napot ottani fürdőkben töltve, elbeszélgettem. Magyarországról alkotott addigi képem elsősorban az onnan járatott lapok által formálódott, a Tükörből, Kortársból, Élet és Irodalomból. Idealizált kép volt az. Amikor azonban szóba elegyedtem az ottaniakkal, és az irodalomra, történelemre terelődött a szó, megdöbbentett a tájékozatlanság, míg Erdélyben, korábban, éppen az ellenkezőjét láttam: ott azt csodáltam, hogy szinte nem volt ember, aki nem ismerte volna a történelmet.” Pista bácsi nyugdíjazásáig a rozsnyói vágóhídon dolgozott. Szabadidejének javát pedig az irodalomnak szentelte. Szavalatokkal, irodalmi előadásokkal járta a vidéket. Lehet, van még mészáros, aki munka után az irodalomnak hódol, de azért általában nem ez a jellemző. Főként ha e tevékenységből - bár időigényes — anyagi haszon nem származik. Megkérdeztem hát Pista bácsit, vajon mi volt az az erő, ami hajtotta őt? „Az érdeklődés. Mert érdekelt az irodalom és szerettem csinálni, amit tettem. Persze, sokszor bosszantott az érdektelenség. De nem az, ha az előadásaimra kevesen jöttek el, inkább az, hogy gyakran éppen a Csemadok vezetősége hátráltatta ezt a munkát.” * Ma már nem olvas regényeket. Idős korára annyi betegség támadta meg, hogy erre nincs ereje. De a versekre és a napi sajtóra még jut belőle. Mert a költészet szeretete és a társadalmi érdeklődés ma is éppen olyan élénken él benne, mint fiatalabb korában. Azon a vágóhídon, ahol ő dolgozott, a költészet valódi otthonra lelt. Ma a poézist mintha másfajta vágóhídra vinnék... Klinko Róbert (A szerző felvétele) A strandszezon még messze van. Hogy mi mégis hozzányúltunk e nyári témához, annak az az egyszerű magyarázata, úszni, lubickolni télidőben is lehet, és nemcsak fedett uszodákban, hanem némelyik strandon is. Például a dunaszerdahelyi termálfürdőben. Aki még nem próbálta meg, el sem tudja képzelni, milyen nagyszerű élmény hóesésben tempózni, miközben körös—körül minden fehér. A termálfürdőben járva hiányzott ugyan a tél igazi szimbóluma, a hótakaró, de a vendégek szemmel láthatóan így is nagyon élvezték a szabadtéri úszkálást. Igaz, hétköznap lévén, nem voltak túl sokan. Sőt, volt hogy mindössze egyetlen férfi és gyermek tartózkodott csak a medencében. Nagy Vidor orvos négy és fél éves kisfiát tanította úszni, aki nagy élvezettel és sikongatással vette az úszóleckét.- Látja, a gyerek már egészen belejött, több tempót is megtesz anélkül, hogy segítenék neki. Tanítgatom, közben felfrissülök. Nem járok ide rendszeresen, de ha időm engedi, mindig eljövök, s ha lehet, feleségemmel együtt. Pácienseimnek is ajánlom az úszást, mely enyhíti a hátgerincfájdalmakat. Nagymegyeren is van belépő felnőtteknek 15, nyugdíjasoknak 12, gyerekeknek pedig 8 koronába kerül. Étterem és egy büfé is a látogatók rendelkezésére áll. — Tervekben nincs hiány, csak lenne pénzünk - mondja Matlák Csaba. - A strand attrakciója, a korszerű tobogán már felépült, és az idény kezdetétől birtokba vehetik vendégeink. Szeretnénk egy kempinget is létesíteni, sportpályákkal, gyorsbüfékkel. A tavat csónakázásra, vízibiciklizésre akarjuk alkalmassá tenni. Egy épületrészt, amely tíz évig nem volt kihasználva, bérbeadtunk egy kft-nek, amely ott fittness centrumot, szoláriumot és szaunát rer *•*.zett be. A vendégek tehát az úszást, s. anázást sütkérezéssel és izomgyakorlattal is megtoldhatják. — Dunaszerdahelyen már három fitness centrum működik. Ez a negyedik. Nem túl nagy a konkurencia? — kérdeztük a modern testépítő központ társtulajdonosát, Németh Rozália igazgatónőt, aki eredeti foglalkozását tekintve kertészmérnök. — Igaz, hogy elég sokan vagyunk. A múlt év vége felé nyílt egy edzőterem a város szívében, azonkívül az egyik lakótelepen egy további működik, kizárólag rinciajaaimaKai. isagymegyeren is van ^ Hóban, fagyban lubickolni ilyen lehetőség, ám ott sekélyebb a víz és nem lehet ilyen jól úszni. A bősi Patasi András sem tartozik a strand törzsvendégei közé, ám ha teheti, él a téli úszás lehetőségével. — Egy darabig a kinti medencében úszkálok, aztán bejövök a fedett, 35 fokos körmedencébe. Úgy tudom, ennek a víznek nincs gyógyhatása, mégis úgy érzem, szinte kiszívja a reumámat.-Ez velem is így van - támasztja alá szavait Németh István, bakai darukezelő. — A víz jót tesz a derekamnak. Sajnos, havonta legfeljebb egyszer—kétszer tudok időt szakítani a fürdésre, de akkor a szaunát is igénybe veszem. Matlák Csaba mérnöktől, a strand vezetőjétől megtudtuk, hogy a téli hónapokban havonta átlagban 2-3 ezer vendégük van. Főleg a hétvégeken érkeznek sokan. Nemcsak helyiek, hanem a Nagyszombati járásból, Pozsonyból, sőt még Ausztriából is. A karácsonyi szünet idején a diákok is alaposan kivették részüket a fürdőzésből. A strand 9-től 18.30-ig, hétfőn 13.00-tól 18.30-ig tart nyitva, és egy egésznapos hölgyek részére. Mi ugyan egy kicsit távol esünk a központtól, viszont a mienk a legtágasabb terem, ráadásul vendégeink termálvízben is fürödhetnek. Úgy tervezzük, hogy a nyári hónapokban teraszunkon, tehát a friss levegőn is lehet majd gyakorolni. Hogy kik járnak hozzánk? Van egy stabil gárdánk, akik már ideszoktak. Idősebbek, fiatalabbak, nők, férfiak egyaránt. Míg a teremtés koronái főleg úszással, szaunázással egészítik ki a testgyakorlást, a hölgyek általában a szoláriumunkat részesítik előnyben. — Milyenek az áraik? — A fitness centrumban egy óráért 20 koronát kell fizetni, a szoláriumban egy percért két koronát számítunk. Szaunázni egy húszasért lehet. Sajnos, nem biztos, hogy a villamosenergia drágulása után is képesek leszünk működtetni szaunánkat. Pedig még Pozsonyból is vannak vendégeink. Ott ugyanis egy belépő ára 80 korona. Ha öten beülnek egy kocsiba, a benzinpénzzel együtt is olcsóbb szolgáltatást kapnak nálunk, mint odahaza. Ordódy Vilmos A körmedencében jókat lehet beszélgetni (A szerző felvételei}
