Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-06 / 6. szám
Nívós filmek, értékes előadások színésze. Szakállal vagy frissen borotválva, kopaszon vagy ioboncosan, száz alatt vagy hóstoronnyá hízva, pufajkában vagy szmokingban ugyanaz az akarat: a lehető legjobbnak lenni. Mindig, mindenben, mindenáron. Szabó István Reál ezredesé ben percek alatt győzni tud. Cárdos Péter filmjében, az Uramistenben Feleki KamiM vív hatalmas csatát András Ferenc rendezése, A nagy generáció nélküle kevesebb lenne. Bereményi Gézával A tanítványokat, az Eldorádct és A turnét viszi sikerre. « Főiskolai évei után Kaposváron kezd, majd a Nemzeti, a Katona József és a Radnóti Színház szerződteti. Meiákokat és balekokat játszik sorozatban, aztán rámenős, erőszakos fickókat, majd furcsa, csavaros eszű pasasokat. Ha szerepkörbe zátják, odébbáll. Hátra sem néz, úgy megy tovább a pályán. Eperjes Károly 1993 szeptemberétől a Művész Színház tagja. A Vízkereszt Malvoliója és az Üvöltő szelek Hindley Eamshaw-ja után A nagybácsi álma című Dosztojevszkij-darabban kapott szerepet. Eperjes Károly a Művész Színházban • Azokban a társulatokban, amelyekhez korábban kötődött, sorkatona volt vagy vendégjátékos. A Művész Színházban alapító tag. Ez ösz- szehasonlíthatatlanul jobb érzés lehet.- Számomra első perctől fogva evidens volt, hogy itt leszek. Tör öcsik, Taub és Schwajda olyan emberek, akikkel boldogan dolgozom, színházat alapítani pedig valóban felemelő érzés. Mint szabadúszók lehetetlen helyzetbe kerültünk sokan. Egyszer itt, máskor ott játszottunk, de mindenütt meghatározó szerepet, ami nekem nagyon tetszett, az adott társulatban azonban egyre inkább rossz vért szült. Bárhová mentünk is, ott sikerünk volt, megérdemelt sikerünk, csakhogy a vendég mindig több pénzt kap, ezt pedig a tagok, tisztelet a kivételnek, nem nézték jó szemmel. Más megoldás nem is létezett, egyszerűen kellett egy csapat azoknak, akik sehová sem tartoztak. így lett a Művész Színház tagja Bubik István, Gáspár Sándor, Darvas Iván, Garas Dezső, Bánsági Ildikó, Hernádi Judit, Ráckevei Anna... • Schwajda Himnusza a Játékszínben azonban csak úgy tudott megszületni, hogy ön is és Hernádi is szabadúszók voltak. — A gondnok, a Sztriptíz, az Állatkerti mesék, A vihar is csak így jöhetett létre, sőt az Eldorádó, a Meteo, A legényanya meg A turné is. Ezekre a forgatásokra nem adott volna ki egyetlenegy színház sem. Csak az Indián telet tudtam volna megcsinálni, mert azt évad végén kezdtük el. És azért is örülök a Művész Színház csapatának, mert itt egyívású, együttérző és hasonlóan gondolkodó emberek vannak. • Egytől egyik mindenki ugyanazt, ugyanúgy akarja?- Nem. Kivételek sajnos nálunk is vannak. Ez már kiderült. • Hány perc alatt?-Azonnal. El is ment az illető, és jött helyette más. De hát egy futballcsapatban vagy a kormánykörökben is van lemorzsolódás. Attól a mag még mag marad. • • Önről mi derült ki?-Rólam nem mondja senki, hogy kilógok a sorból. Nem is mondhatja. Én nagyon sokat áldoztam ezért a színházért. Rögtön az évad elején három filmszerepet adtam vissza, csakhogy a Shakespeare-darabot és Emily Bronte művét zökkenők nélkül próbálhassuk. Senki sem gondolta, hogy képes leszek lemondani ennyi felkérésről, mert nemcsak a szerep - a pénz is jól jött volna. Most mégis azt mondom: nem bánom, hogy így döntöttem. Megérte. Ilyen Vízkeresztben ilyen Malvoliót csak Törőcsik és Taub közelében játszhatok. • A Koldusoperából viszont kimaradt. Bicska Maxit másvalaki kapta. — Nem baj. Bubik nagyszerűen játssza. • Ön gyengébb lett volna?-Nem erről van szó. Én bízom a Taubban, és szeretem a Bubikot. Nincs bennem semmi irigység. Ha ő kapta a szerepet, neki kell jónak lennie. Én azt játszom el, amit rám osztanak. Én már nem tudok irigykedni. Voltak éveim, amikor megdobbant a szívem, ha egy szerep elment mellettem, de már ezen is túl vagyok. Én már nem arra figyelek, hogy mi az, amit nem játszottam el, nekem az a fontos, hogy mit igen. És hogyan. Amit nem kaptam meg, azon nincs értelme bánkódni. Malvoliónak örülök, mert a Törőcsik is megdicsért érte. Nagyon finom jelzőkkel minősítette a játékomat. A fiam és a feleségem viszont kimondottan furcsállot- ták, hogy még egy külföldi lehetőségről is képes voltam lemondani a Művész Színház miatt. Ők ezt nem értik. Ők csak azt tudják, hogy a hat év szabadúszásom alatt hatalmasakat repültem, mert olyan jókat dolgoztam. • Ugyanezeket a nagy repüléseket...- ... a Művész Színház nem tudja biztosítani. Hogyan tudná?! De a szabadúszást is megunja az ember. Egy idő után abból is elege lesz. Én most olyan társulat tagja vagyok, ahol szabadon dolgozhatok. Ezekben a hetekben például Anatolij Vaszil- jewel, aki jelen pillanatban a világ egyik legnagyobb színházi rendezője. Eljött, meglátott és szólt, hogy akar velem dolgozni. Új korszak kezdődik az életemben, érzem. Érettebb vagyok. Öregszem. Most töltöttem be a negyvenedik évem. Kölyköket, fi- csúrokat ezek után már nem tudok játszani. • Lélekben is betöltötte már a negyvenet?- Miért? Tinédzserallűrjeim vannak? • Dehogyis. Én semmi ilyet nem vettem észre. Csak tudom: pár évvel ezelőtt még olyan volt, mint egy betörhetetlen csikó. Nem lehetett kordában tartani.- Igen, ez igaz. • Igaz, de már nem érvényes?- Engem csak akkor kell kordában tartani, ha nem vagyok jól használva. Akkor valóban úgy viselkedem, mint a ló, amelyet rossz szekér elé fogtak be. Keresem a helyemet, prüszkölök, rugdalózom, rohanok a szekérrel, vagy otthagyom. Amikor visszaélnek a kiszolgáltatottságommal, akkor pokoli dühös tudok lenni, és attól a perctől fogva tényleg nem könnyű velem. De ha jó helyzetbe hoznak, akkor biztos, hogy álom velem dolgozni. • Volt rá példa mostanában, hogy elviselhetetlennek találta magát?- Nem volt. Nehéz, megoldatlannak tűnő helyzetek előfordultak, elvégre én sem vagyok szent, ebbe én is besegítek néha, de énmiattam még nem maradt el sem próba, sem előadás, és nemhogy részeg, még illumi- nált sem voltam munka közben soha. • A mítosznak persze lehet, hogy jót tenne. — Nem érdekel a mítosz. Vannak kollégáim, akik erre is figyelnek. Én nem. Nekem az a fontos, hogy mindig, minden jelenetben felkészülten álljak a kamera elé, és a színpadon is örömmel dolgozzak, maradandót alkossak. Hogy sikerül-e vagy sem, az más kérdés, de folyamatosan erre figyelek. Hogy minőségben mindig többet nyújtsak. • Hallatlanul erős jellem, közben szertelen is néha. Ilyen tulajdonságok hogyan férnek meg egymás mellett?- A színészben minden ott van. Pontosabban: ott kellene, hogy legyen. A párduc is, az elefánt is, a béka is, a veréb is. • Párducnak lenni nyilván nagyobb élvezet, mint például verébnek. — Én mindig abban a szerepben érzem jól magam, amelyet aznap kell eljátszanom. • S nem dühíti, ha az a szerep emlékezteti egy korábbi feladatára?- Ha emlékeztet, megkeresem benne a különbséget és arra építek. Mondják egyébként, hogy bármilyen szerepet alakítok is, mindegyikben felismerhető vagyok. Hogy az Eldo- rádóban, A tanítványokban, a Redl ezredesben vagy a Csapd le csacsil- ban is rengeteg van belőlem. De hát hogy az ördögbe ne lenne? Fojtsam el az egyéniségem? Miért? Ha szűk, meglehetősen behatárolt sávon mozognék, akkor értem, akkor igen, de az én egyéniségem, úgy érzem, széles sávot takar. Tehát amikor azt hallom, hogy szinte minden figurában ott vagyok én is, akkor erre azt felelem:----------------INTERJÚ---------te rmészetes, hogy ott vagyok, hiszen én játszom a szerepet. Marion Brando is ott van a szerepei mögött... az egyéniség mindig felismerhető. Még egy rosszul sikerült filmben is. • Erdélyi János és Zsigmond Dezső munkájára, az Indián télre gondolt? — Annak nagyon jó forgatókönyve volt. Egy naiv, őszinte, „indián lelkű“ fiatalember megelégeli a rengeteg gonoszságot, otthagyja a várost és a természetben keres menedéket, hogy tiszta maradhasson. • Igen, csakhogy a film... — ... a film sajnos meg sem közelítette azt a színvonalat, amelyet elérhetett volna. Megnyertük vele a trójai fesztivált, mégsem mondhatom, hogy hű, de nagy alkotás! Az Eldorádó, az igen. Az remek munka volt. • És A turné, Bereményi Géza legfrissebb rendezése?-Én szeretem. Nem olyan nagy volumenű, mint az Eldorádó, de nívós, elgondolkoztató, szórakoztató film. Hónapok óta megy már a mozikban, ami egyértelműen azt bizonyítja: jó híre van a nézők körében. Rólunk, színészekről szól, egy vidéket járó haknibrigádról. Huszonnégy kilót szedtem fel a szerep kedvéért. Naponta ötször ettem és nem sportoltam semmit, rosszul is lettem a forgatás során. Az utolsó jelenetekben, amikor infarktusban meghal a fickó, már nyolc kilóval könnyebb voltam, le kellett állnom a hízással. • Hol a határ? Meddig hajlandó elmenni?- Fizikailag sok mindenre képes vagyok, morálisan azonban... mondjuk egy Rambo-féle figurát nem játszanék el soha. Nehéz feladatot, bonyolult egyéniséget bármikor, hiszen azok az igazán jó szerepek, de legyen az a film minden egyes kockájával embercentrikus. Építsen, ne pedig romboljon. Annyit, mint A turné miatt nem fogok már felszedni. Elég volt. Az egészségemet kockáztattam. A nagy generáció miatt majdnem tíz kilót híztam, az Eldorádóban tizenhattal voltam több a megszokottnál. Megnyúlt a bőröm, tessék, még az arcomon is látni. Pár évvel ezelőtt a pozsonyi Stefan Uher akart velem dolgozni, hirtelen halála azonban meghiúsította régóta dédelgetett tervét. Ladislav Mnacko regényét, A hatalom ízét akarta filmre vinni, amelyben a főszerepet szánta nekem. Egy ismert párttitkárt játszottam volna, aki a történet elején naiv, hithű, tiszta lelkű baloldali emberként indul, a végén pedig szétesett kommunista lesz belőle. Ilyen szerepet még sosem kaptam, ez óriási lehetőség lett volna. Ekkora érzelmi skála... végig, szinte az utolsó képekig tele van erővel a férfi, még akkor is királynak képzeli magát, amikor a környezete már ré- ges-rég nullának nézi, s csak a legvégén veszít el mindent. Erőt, hatalmat, életet, mindent. Százszor leforgattam már magamban a tűmet, pontosan látom az összes jelenetét, de hogy kinek a kezébe kerül majd a forgató- könyv, azt nem tudom. Igor Luther, a Münchenben élő, európai hírű szlovák operatőr állt volna Uher kamerája mögött... most találkoztunk először egy filmfesztiválon, és elhatároztuk: megszerezzük a forgatáshoz szükséges jogokat és rendezőt keresünk, akinek tetszene az anyag. Értékes és időszerű a téma, egy ilyen forgatókönyv nem veszhet kárba. Én annak örülnék a legjobban, ha Szabó István vinné filmre, ez neki való munka lenne. A Redl ezredes óta kerek tíz év telt el, jó lenne végre ismét együtt dolgozni. • Taub János rendezéseiből viszont ritkán marad ki.- Ennek én örülök a legjobban. Az ő munkáiban mindig rend van. Taub felkészült, precíz, humánus rendező. Embercentrikus. Rengeteget változott a gondolkodásmódom, amióta vele dolgozom. Már nem is vagyok olyan forrófejű, mint régen. Higgadtabb lettem. De Bereményinek is sokat köszönhetek, meg Szabó Istvánnak. Életemben először centire profi módon a Redl ezredesben dolgoztam. Az meghatározó lesz egész pályám során. Nagyon sokat beszélgettünk mi akkor Szabó Istvánnal. Egy ilyen rendező, mint ő, nagyon nagy magasságokba tudja emelni a színészt. Akkor van baj, ha nekem kell vezetnem saját magamat. Ilyenkor nehezebben találok új megoldásokat. Egy kiváló rendező és egy kiváló színész hatalmas dolgokra képes. Pláne, ha a partnerek is jók. Nekem arra kell a leginkább figyelnem, hogy testileg is, lelkileg is, szellemileg is a lehető legjobb állapotban legyek. Hogy nyitni tudjak, ha nyitnom kell. Ha rossz rendezővel dolgozom, akkor nehezebben tárom ki az ajtókat, mert félek, hogy tönkretesznek, kitépnek belőlem valamit, amire vigyáznom kell. Aki jól használ, az ugyanezeket a dolgokat szinte úgy csalja ki belőlem, én meg mindent megengedek neki, mert fájdalom helyett örömet érzek. Amit erőszakkal vesznek el tőlem, az elveszti a ruganyosságát, és soha nem kerül vissza a helyére. • Pályája kezdetén Kaposváron, majd később a Katona József Színházban mennyire volt ura a pályájának?- Csak amennyire lehettem. • Igaz, hogy itt is, ott is minden lépését vigyázták?- Mi az, hogy vigyázták? • Nem adták különböző film- és tévészerepekre.- Meg se mondták, hogy mire kértek fel, igen. Mindjg csak később tudtam meg, hogy ki keresett. Bármilyen szerepre hívtak is, eltitkolták előlem. Azzal utasítottak vissza nagyon sok rendezőt, hogy nem érek rá. El is szerződtem Kaposvárról gyorsan. Velem ilyet ne tegyenek, hagyják meg a döntés jogát nekem. És bizony a Katonában is előfordult ilyesmi. • A Művész Színház kivétel lesz?-Remélem, igen. Ott megmondják, mi van. Kaposváron még éretlen gyerek voltam. • Most meg húzónév. Mint A turnéban.- Alapító tag. Ez fontosabb. Schwajda, Taub és Törőcsik, a színház vezetői bizonyos dolgokat velem is megbeszélnek. Kimaradtam például a Godot-ból. Darvas Iván kivett belőle. Jött egy iráni filmszerep, s megengedték, hogy elvállaljam. Szakmailag tehát jól érzem magam, inkább a világgal nem vagyok kibékülve. Hároméves a lányom, tizenhat lesz a fiam, mindjárt bevonul, és itt ez a borzasztó helyzet, tőlünk nem is olyan messze. Isteni kegynek tartom, hogy mégis azt mondhatom: mi legalább nyugalomban élünk. Érzem, hogy szeretek és érzem, hogy szeretnek. És mert nem vagyok egyedül, merhetek egyedül lenni. A belső szabadságomban nem korlátoz senki. Most már csak arra kell ügyelnem, hogy komoly, értékes munkák vigyék el az energiámat. Szabó G. László (Oláh Csaba felvétele)
