Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-16 / 3. szám
„Jaj de jó, hogy már nem vívok“- állítja az egykori sportágában uralkodó reformszelekról Loksáné Rácz Katalin, aki mára sem szakadt el teljesen a sport • Mivel foglalkozik, amióta nem versenyez?- Háztartásbeli vagyok. Gyermekneveléssel telnek a napjaim. Lányom, Katalin tizenöt éves lesz, fiam, Olivér novemberben múlt tíz. Már sportolóként is régimódi voltam, azóta sem változtam. Nem csapott meg az emancipáció szele. . Büszke vagyok gyermekeimre, arra, hogy jól tanulnak. Férjemnek is olyan körülményeket teremtek, hogy munkáját zavarmentesen végezhesse. Felvállaltam ezt a szerepkört, hát csinálom. • Teljesen azért mégsem szakadt el a sportélettől. Hisz tevékenykedik a szlovákiai olimpiai mozgalomban, és ön áll a Szlovák Fair Play Klub élén is. Hogyan került e tisztségekbe?- Nyolcvankilencben egykori sportolóként meghívót kaptam a Szlovák Olimpiai Társaság első összejövetelére. Elmentem, és titkos szavazással beválasztottak a vezetőségbe. Később a Csehszlovák Fair Play Klub alelnöke lettem, s minthogy kettészakadt az ország, kilencvenhá- rom januárjától én vagyok a Szlovák Fair Play Klub elnöke. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapszabályzata ugyanis kimondja, minden országban kell működnie olyan klubnak, szervezetnek amely a sportolók egymás közötti jobb megértését hirdeti, a nevelés és a példamutatás terén fejt ki tevékenységet. Tömérdek munkánk van, szinte minden sporteseményen belebotlunk valamibe. Mihelyt megjelenik a pénz, - a sportéletben már jócskán ott van - minden kétségessé kezd válni. Emiatt napjainkban idejétmúlt az amatőr és a profi megkülönböztetése. Vagy vegyük a doppingolást. Vajon elmegy-e a közönség az átlagos eredményeket hozó atlétikai versenyre? Aligha, mert világcsúcsot akar látni. De azt csupán olyan sportolók érhetik el, akik teljesítményüket különböző szerekkel fokozzák. Ha gyengébbeket hívnak, nem lesz néző, elpártolnak a szponzorok, inkább másba verik a pénzüket. Múltkor az RTL tévécsatornán egy nagy vihart kavart vélemény hangzott el: vezessék be a doppingszerhasználatot, de csak a felnőtteknek és orvosi felügyelet alatt. Az illető azzal indokolta állítását, hogy egy nagyvállalat, naponta majdhogynem huszonnégy órát dolgozó igazgatója ugyanúgy serkentő szereket szed, mint a csúcsteljesítményre törők az élet különböző területein. Mondanom se kell, micsoda támadás érte a sportvezetők részéről. De a kérdés ezzel még nincs megoldva. A minap doppingolás miatt eltiltott osztrák vágtázó, Andreas Berger is azt nyilatkozta, ha lett volna több pénze a drága szerekre, aligha kapják el. Anyagiak híján kénytelen volt a könnyebben kimu- tathatókat beszedni. Hát hol van ez már a sport tisztaságától? • Ilyen helyzetben itthon mire futja a fair play klubnak?- Egyértelműen a gyerekek, a fiatalság nevelésére figyelünk, vetélkedőket, beszélgetéseket szervezünk számukra az élsportolókkal. Klubunknak nincsenek területi kirendeltségei, mindössze tagsága van, ami a fair play-díjasokHárom olimpián (1972-Miinchen, 1976-Montreal, 1980-Moszkva) lépett pástra. Hetvennyolcban a hamburgi világbajnokságon ezüstérmet szerzett, egy évvel előtte megnyerte az Universiade női tőrvívó számát. Loksáné Rácz Katalin sportolói pályafutásának csupán legjelentősebb állomásait tartalmazza az előző néhány sor, teljesítményével azonban még ma is egyedülálló a sportág szlovákiai berkeiben. Egyelőre egyszerűen utolérhetetlen, pedig már jó pár esztendeje abbahagyta. Hétköznapjairól, a sportéletben betöltött jelenlegi szerepéről szól a következő beszélgetés. ból verbuválódik. Az egykori Csehszlovákiában négyszáznál többen lehetünk, mindkét utódklub - vagyis a cseh és a szlovák - valamennyiüket tagjává fogadta. Számuk évente újakkal gyarapszik. Fair play-díjas lehet valaki a sportpályán látott példamutató cselekedetéért, a fair play gondolatok terjesztéséért, valamint a sportolói pályafutása alatt tapasztalt példás viselkedéséért. Javaslatát bárki bárkiről beküldheti, kortól függetlenül. Legutóbb is szépszámban érkeztek ajánlatok. Rövidesen döntenünk kell. Ilyenkor a klubvezetés viharos viták után talál kompromisszumot. Mert a legtöbbször mindenki másként ítéli meg a beterjesztett személy tettét, emberi mivoltát. Kiválasztottjaink közül aztán áprilisban benyújtjuk javaslatunkat a párizsi Nemzetközi Fair Play Klubnak (CIFP). • Éppen a tavalyi hazai jelölés nyomán novemberben ön is átvehette a francia fővárosban a CIFP díszoklevelét. Mivel érdemelte ki ezt az elismerést?- Sportolói pályafutásom alatti példamutató viselkedésem, az olimpiai mozgalomban és a fair play klub vezetőjeként végzett munkám elismerése állt az indoklásban. • A díjkiosztás évente ismétlődő esemény. Milyen légkörben zajlott?- A CIFP hatvannégy óta az UNESCO mellett működik. Most is Frederico Mayor vezér- igazgató jelenlétében történt minden. Pierre de Coubertin fődíját kapta Raisza Szmetanyina orosz sífutó, a stuttgarti atlétikai vb közönsége, Raymond Poulidor francia kerékpározó és Eddie van Hoof angol tornász. Jó hangulatú ünnepi ebéddel kezdődött a fogadás. Az óriási teremben mindenki mindenkivel társaloghatott. Többnyelvű kavalkádba vegyültünk. A fődíjasok külön tímekkel érkeztek. Stuttgart főpolgármesterét több tv-stáb kísérte, és követte minden lépését. Óriási cécót csaptak a franciák Poulidor körül is. Ekkor tudatasítottam, micsoda szerepet szánnak ennek az elismerésnek. Persze hogy boldog voltam a díszoklevél átadásakor. Nem számítottam arra, hogy ajánlásunkat az első alkalommal figyelembe veszik. Máig nem tudom, gesztus akart-e lenni velünk szemben, vagy meggyőződésből esett rám a választás. Mindenesetre az egész szlovákiai klubot megtisztelték vele. • Kikkel találkozott Párizsban?- Egyéves tevékenységünk tán legtanulságosabb útját éltem át. Több ország képviselőivel tárgyaltam a klub működtetéséről, arról, hogyan szereznek fair play támogatókat a fiatalok körében. Sokat be- szélgetten Kamuti Jenővel. Egykori közös sportágunk, na meg mai klubelnöki teendőink is kínálták a témákat. Megismerkedtem Papp Lászlóval. Az olimpiai bajnok ökölvívó ugyanolyan oklevelet vett át, mint én. Megörült, mikor magyarul szóltam hozzá a sok idegen nyelvű között. Roppant szerény ember. Közvetlen tapasztalatcserét folytattam Janusz Piewczewicz-csel, a Nemzetközi Fair Play Klub főtitkárával. Ösz- szefoglalva: nagyon hasznos, hogy ott lehettünk, életjelt adhattunk magunkról, elhinthettük az emberek között, van Szlovákia, és nem azonos Szlovéniával, mint azt még sokan gondolják Nyugaton. • Annak idején vb-ezüstérmes, főiskolai világbajnok, tizenkétszeres csehszlovák bajnok volt. Mai életében milyen szerepet játszanak sportolói sikerei?- Miért ne esne jól, amikor az üzletben észre- vesznek az emberek, társaságban megkérdezik, hogyan érzem magam. Ma azt mondom: szép volt, jó volt, vége van. Léteznek más értékek is az életben, nem lehet abból megélni, ami tíz évvel ezelőtt történt. Abban reménykedem, sikerül még valami olyat produkálnom, amiről újra elmondhatom, szép volt, megérte. • Mit gondol, miért nincs az itthoni vívósportban eddig méltó utóda?- Sok minden közrejátszik ebben. Nagyon drága sport a vívás, egyre nehezebb minden kelléket beszerezni hozzá. Vannak ugyan pénzdíjas versenyek, ám a teniszhez képest csak morzsákhoz lehet hozzájutni belőle. Azelőtt sem került kevésbe a sportág űzése, de akkor ingyen vagy olcsón bemehettünk a tornaterembe, mert fizette az állam. Ennek vége. Kevés a hivatásos edző. Roppant nehéz az ifjúsági koAmikor az egykori neves sportolók találkoznak: balról Kamuti Jenő, Papp László és Janusz Piewczewicz társaságában (Tomás Grosmann felvételei) Egy fotó a versenyzői évekből. Tükör előtti bíbelődés a felszereléssel. rúnák betörnie a felnőttek közé. Átállása tele van buktatókkal. Azelőtt a sportolás az érvényesülés legegyszerűbb formája volt, ma vonzóbbak is akadnak. És akkor még nem beszéltem a szövetségen belüli állapotokról. Ez mind együttvéve hátráltatja amatőrjeink feltörését a profik közé. Mert a világ élvonala javarészt hivatásosokból áll. Dehát ez nemcsak a vívás baja. Meggyőződésem, valamennyi sportág színvonala nálunk csökkenni fog. Ugyancsak tapasztalom, fiataljaink nem hajlandók szívüket az edzőteremben hagyni, anélkül meg nincs eredmény. Kissé elkényelmesedtek, és ezt egyáltalán nem a „bezzeg az én időmben“ mondatja velem. • Erős reformszelek fújnak a vívásban. Milyennek ítéli meg áramlatait?- Most először mondtam ki: „Jaj de jó, hogy már nem vívok“. A változásokat nem tartom jó húzásnak, visszalépés a javából. Mert ezután közönség megint nem lesz a lelátón, és ahol nincsenek nézők, az a szponzorokat sem érdekli, máshova viszik a pénzüket. Ehhez jön Samaranch támadása, aki arra várja a választ, egyéni vagy csapatsportágról van-e szó. Ha az előzőről, töröltetni szeretné az olimpia műsorából. Tizenöt találatig kimondottan unalmas csörték lehetnek. Nekem az sem felelne meg, hogy három- percenként hatvan másodpercre félbeszakítják az asszót. Állítom: a hatos döntő volt a közönség számára a legizgalmasabb. Egyáltalán nem igaz, hogy hosszabb ideig tartott, mint a mostaniak. Állítólag a kiemeléssel a kisebb nemzeteknek akarnak kedveskedni. Ez sem igaz, mert az egész szerencse kérdése. Ahogy hallottam, több nemzet kardozói a Világ Kupaversenyek bojkottálására készülnek, ha nem változtatnak a lebonyolításon. Kamuti Jenő meg mások is rendre hangoztatják: eddig borzasztó és rettenetes! Mikor megkérdeztem tőlük, ki szavazta meg, ha mindenki ellenzi, csak a vállukat vono- gatták. Állítólag a franciák szedték rá a kis nemzeteket. Bárhogy is történt, rosszul cselekedtek. J. Mészáros Károly GYARMATI ANDREA ma már ritkán úszik, pedig valaha ez volt az élete, s ma is sportolók között érzi igazán jól magát. Tehát semmit sem bánt meg, legfeljebb azt a fránya ezüstöt cserélné be aranyra, amit akkor egy ország élt meg nemzeti tragédiaként.- Akkoriban azt írták, meg mondogatták, hogy az esélyesség terhe nyomott, meg efféléket, pedig szerintem legalább akkora teher lehet az esélytelenség. Meg elhangzott az is: bentragadtam a rajtnál, s az olimpia előtt beteg voltam. Ez mind igaz, de ezek mégis csak magyarázatok. Egyszerűen arról volt szó, hogy a másik akkor jobb volt...- Utólag ilyen objektiven tudja értékelni? Biztosra vettem pedig hogy idegesíti a dolog...- Persze, idegesít, s mindig fájni fog. Amikor az olimpiai bajnokokat meghívják, nekem nem szólnak. Ám hiába is dühíteném fel magam naponta, az a tényen mit sem változtat.- Áz sosem zavarta, hogy híres családba született, ahol az olimpiai bajnokság szinte kötelező?- Soha nem gondoltam erre, s egyébként is csak az állhat rajtkőre, aki győzni akar, ott már semmi sem BESZÉLGETÉS GYARMATI ANDREÁVAL számít. És ha bajnok nem is lettem, a Guinnes Bookba így is bekerülhetnék, hiszen apám, anyám, a volt férjem, a húgom férje nyert olimpiát, és talán egyszer még ä fiam is lehet bajnok.- Állítólag manapság már ritkán jár uszodába.- Néha azért ellibegek másfél órát, de mi ez a hajdani napi 16 ezer méterhez képest? Bodyzni járok a Kokóék- hoz, s ott van egy nagyon jópofa társaság. Én sose felejtettem el, honnan jöttem. Nagy dolog, hogy orvos lettem, de én mégis csak egy úszó vagyok, aki úgy látszik, a sportolók között van otthon. Nem az én világom az elegáns rongyrázás...- Miért éppen gyerekgyógyász lett?- Mert az a világ állt hozzám közel. Utólag csak azt sajnálom, nem rögtön körzeti orvosként kezdtem. Tettem ugyanis némi kórházi kitérőt, mert azt hittem, két szakvizsga több, mint egy, s ortopédiából is levizsgáztam. Próbáltam is csinálni, mert ott az úszást is lehetett volna alkalmazni, de nem ment a dolog. Nem olyanok voltak a körülmények. 1989-ben apám Bolognában dolgozott edzőként, több hétre kimentem hozzá, és akkor döntöttem el, körzeti orvos leszek, mert bár a hierarchiában ez az egyik legle- nézettebb, de ez engem egy pillanatig sem izgatott. Viszont amikor hazajöttem, egy állás sem volt sehol. Végül aztán, szerencsémre, egy volt kolléganőmmel összetalálkoztam a piacon, s így már másnap a VII. kerületben voltam. Épp a minap kérdezte az apu: mennyi pénzért mennék vissza kórházAz álljon rajtkőre, aki győzni akar ba? Hát semmiért! Igaz, hogy fárasztó reggeltől reggelig dolgozni, s meggazdagodni sem lehet belőle, csak megélni, mégis nagyon jó ez így, ahogy van.- Amikor Ön úszott, nem nagyon fizették meg az úszókat...- Az igaz, viszont akkor a sport sport volt, minden azért történt. Ha úgy fizettek volna, mint a mai úszókat, biztos másként élnék, s nem biztos, hogy jobb lenne.- A szerencsének volt valami szerepe az úszóéletében vagy ezt a fogalmat nem is ismerte?- A munka, az eredmény tiszteletét megtanultam. Ha végiggondoltam, akkor a sikerben 80 százalék jutott a munkának, talán 5 a tehetségnek és a maradék 15, mert - ugye - annyi van még, az a szerencséé. Visszahívnak egy rajtot, két szám ütközik, vagyis túl gyorsan következik a másik rajt, és még sorolhatnám, mi minden számít egy versenyen...- Játszott néha valami szerencsejátékot?- Néha lottózom. Van ugyanis öt fix számom, de még sose nyertem. Egyszer totóztam életemben, a kártyához meg hülye vagyok, legfeljebb a pasz- sziánsz jöhet szóba. (f-a)
