Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-29 / 22. szám
... Sokáig töprengtem, milyen szavakkal kezdjem Írásomat. Az indulat vagy a tudományos objektivitás rideg hangján szóljak-e dr. Eduard Benesről, aki 110 éve, 1884. május 28-án látta meg a napvilágot egy cseh kisvárosban: Koílanyban, a cseh-német nyelvhatáron, Prága közelében. Zavarom közép-európai zavar. Azt is mondhatnám, tipikusan középeurópai zavar, mert miközben Csehországban, az évforduló alkalmából, felemelő ünnepségeket rendeznek, s már-már nemzeti hőssé avatják BeneSt, én képtelen vagyok elfeledni azoknak a földönfutóvá lett millióknak, magyaroknak és németeknek a szenvedéseit, akiket az ő nacionalista politikája űzött el szülőföldjéről és tett egész életre szólóan szerencsétlenné. Szinte hihetetlen, de ezt a jelentéktelen külsejű, alacsony emberkét - akit szürkesége miatt a saját nemzete sem volt képes önzetlenül a szívébe zárni - méltán sorolhatnánk századunk nagy és vétkes politikusai közé, ha nem egy kis nép politikusa, hanem birodalmat jelentő ország állott volna mögötte. De talán épp ez a földhöz ragadt szürkeség sarkallta őt olyan teljesítményekre, amelyektől népe elismerését várta. Mert amikor tetteiben Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlítjuk, tudnunk kell, hogy küldetéstudatban, elhivatottságban sem különbözött tőlük. Egyik legjobb ismerője: a tragikus sorsú M. R. Stefánik szociáldarwinistának nevezte őt. Ez a minden ízében agresszív eszmeáramlat - amely Be- neS ifjúkorában élte virágkorát s ezer éltető szállal kapcsolódott a legkülönbözőbb ideológiákhoz, köztük mind a fasizmushoz, mind a marxizmushoz - valóban mély hatást gyakorolt a szociológiai tudományokat folytató Bencäre. Az ambiciózus fiatalember minden különösebb töprengés nélkül elfogadta Francis Galtonnak ama tanítását, hogy az értelmi és a morális képességekben fellelhető egyéni különbségek vele születtek az emberrel, és szigorú szabályok szerint öröklődnek nemzedékről nemzedékre. Így választódnak ki a társadalom vezetésére a legalkalmasabb, legelhivatottabb egyének. BeneiS, hogy igazolja saját vezetői elhivatottságát, Galten módszerével, széles körű családfakutatásokat végzett és kimutatta: egyenes leszármazottja Húsz Jánosnak, valamint Zsizskának, a nagy cseh hadvezérnek... A cseh történelemkutató, Hosák professzor azóta utalt rá, hogy mindez merő kitaláció! Benes ősei egytől egyig katolikus parasztok voltak, múltjuk mindössze a 17. századig vezethető vissza. Maga Eduard tizedik gyermekként született; és az édesanyja szörnyen szégyenkezett, mert egy időben volt állapotos a már férjezett legidősebb lányával. BeneiS édesapja fuvarozott, a nevét németesen, Benesch- nek írta. Az ifjú Edék - így nevezték otthon Eduardot - vézna gyermek volt. Ezért elhúzódott a többi gyerektől, sokat olvasott, és egyedül horgászott, magányosan csatangolt a mezőn. Az iskolában eleinte jól tanult, ám előmenetelét nem a tehetségének, inkább a szorgalmának köszönhette. „Szüntelenül az a vágy űzte, hajtotta, hogy kitűnjön. Még gyermek, s nem tudja, miként és hogyan tűnjön ki, de a feltűnési vágy már ott működik benne, akár a rugó ” - írták róla egykori tanítói. Szülei papnak szánták, de ő nem vonzódott a papi pályához. A középiskolában már bukdácsolt, a tanárait kigúnyolta, az érettségi bizonyítványában egyetlen jeles sem található, és az egyetemi tanulmányai is zűrzavarosak. Ennek ellenére fényes jövőt jósolt magának. Miközben francia nyelvtanárnak készül, bújja a szociológiát, tanulmányokat és újságcikkeket ír, európai utazásokat tesz. Megnősül, s a felesége jómódú, gondtalan életet biztosít számára. Szólnunk kellene a Masaryk professzorhoz fűződő kapcsolatáról is, akivel még középiskolás korában összeismerkedett, amikor fordításokat vitt neki a Nasa Dóba szerkesztőségébe. A nagy tekintélyű professzort nem nagyon tiszteli, de amikor a vinohradyi gimnáziumból kidobják, igénybe veszi Masaryk segítségét, aki elintézi, hogy egy másik gimnáziumban folytathassa tanulmányait. Mindezek olyan tények, amelyek érthetőbbé teszik BeneiS későbbi politikai pályafutását, emberi s jellembeli formálódását. Sajnos, a magyar történet- írás mindmáig kevés figyelmet fordított a cseh történelem e különös alakjára, és mi, szlovákiai magyarok is alig tudunk róla többet az általánosságokról. Pedig megérdemelné a figyelmünket - hiszen ő volt a magyarság XX. századi tragédiájának egyik legfőbb tútora. Ő (is) „szülte” Trianont; az ő agyából pattant ki a kisantant véd- és dacszövetsége, amely bilincsként feszült a Trianont követő Magyarországon. És végül, de nem utolsósorban, ő volt számunkra a kitelepítő, deportáló: hontalanságunk minden keserűségének kigondolója. Már csak ezért is illene ismernünk őt, a tanulságok minden igényével. Mert ami bennünket ebből az életműből legfőképp érdekel és érint: milyen szerepe volt BeneiSnek a trianoni béke- szerződés megalkotásában és a II. világháborút követő magyarüldözésekben. Annak okát, hogy a csehszlovák diplomácia az I. világháborút követő párizsi béketárgyalásokon magyarellenesen lépett fel, az évszázados cseh-magyar rivalitásban kell keresnünk. E rivalitás a monarchia idején se oldótt fel. A magyar és a cseh politika reprezentánsai riválisokat láttak egymásban, s nem mindig voltak képesek felülkerekedni nemzeti elfogultságaikon. Így történt ez például 1867-ben is, amikor a hatalmi egyezkedésből a cseheket magyar óhajra kizárták... Palacky, a cseh történetírás megteremtője, a múlt század közepén egyenesen a magyarokban látta a szlávok és a csehek minden bajának forrását: „A magyarok betelepedése mai hazájukba a legnagyobb szerencsétlenség volt, amely a szláv világot egy egész évezreden át éri vala; mert a magyarok az éppen alakulóban levő óriási szláv birodalom szívébe ékelve be magukat, a szlávok reményeit örök időkre megsemmisítették”. A nemzet atyjaként tisztelt Palacky történelemkönyvét bibliaként forgatták a cseh családokban. Ott volt a BeneS-család asztalán is, és az értelmiségiek egész nemzedékei nevelődtek szellemiségén. Ennek ellenére tudnunk kell, hogy Palacky nem volt a monarchia felbomlasztásának a híve, a kiutat a monarchia egyfajta elszlávosításában látta. Véleményét Masaryk és BeneiS is osztotta, ám amikor 1916-ban külföldre távoztak, törekvésük csakhamar megváltozott. A szemfüles BeneiS először Genfben, majd Párizsban telepedett le. Ott Stefánik segítségével bejutott a legelőkelőbb francia politikai szalonokba, ahol csakhamar új lehetőségek csillantak meg előtte. Érezte, hogy most találta meg igazi helyét. Ösztönösen tudatosítja, hogy Párizs az a hely, ahol a jövendő készül. Miközben társai a világot járják, ő el sem mozdul a francia fővárosból. Azonnal hozzálát egy politikai propagandaközpont kiépítéséhez, és törekvéseikről naponta friss anyaggal látja el a francia sajtót. A franciák - akik mindig is szövetségeseket kerestek a németek „hátában” - BeneSék törekvéseiben azonnal felismerték az új lehetőségeket, felkarolták őket és célszerű irányba terelték munkájukat. Mindabban, hogy ez így alakulhatott, nem kis szerepet játszott a szlovák M. R. Stefánik is, aki francia katonatiszt lévén teljes mértékben élFotó: Archívum vezte a franciák bizalmát. BeneS, aki hitt a végzet hatalmában, Stefánik felbukkanásában is ama sors pártfogását látta, amely: „gondosan megválogatja a maga akaratának végrehajtóit". Megszállottan hitt hát a győzelemben, az „eddig nem privilegizált nemzetek felszabadulásában Francia ösztönzésre ekkor írta híres dolgozatát, amelynek már a címe is beszédes: Semmisítsétek meg az Osztrák-Magyar Monarchiát! Ez volt a fordulat. Az antanthatalmak - amelyeknek az időben igen rosszul állt a szénájuk a frontokon - nagy elismeréssel fogadták, hogy Stefánik Olaszországban a hadifoglyokból megkezdte a csehszlovák katonai légiók szervezését; Masaryk pedig világ körüli diplomáciai útra indult, hogy elismertesse a születendő új államot és annak képviseletét, a Nemzeti Tanácsot. A nagy tekintélyű, idős professzor előtt mindenütt megnyíltak az ajtók; Anglia, Franciaország és Oroszország után, 1917- ben, az Amerikai Egyesült Államok is elismerte a születő Csehszlovákiát. A politikai központ azonban továbbra is Párizsban maradt, ahonnan BeneiS a propagandatevékenységet irányította. Hogy e tevékenység milyen fontos szerepet játszott az új állam létrehozásában, arra egy angol miniszter feljegyzései figyelmeztetnek: „A legtöbb államot karddal teremtették, avagy gyarmatból vedlett át. Csehszlovákia annak a propagandának a gyermeke,_ amelyet két tehetséges emigráns, Masaryk és Benes fejtett ki. ” BeneiS szavaiban nincs túlzás, amikor kijelenti: „Mi, a külföldi ellenállás vezérei tartottuk kezünkben azt a kulcsot, amely az Osztrák-Magyar Monarchia megtartásához, vagy megsemmisítéséhez vezetett”. A hatásos propagandatevékenység közben BeneiSnek arra is maradt ideje, hogy a monarchia más népeinek Párizsban tartózkodó képviselőivel - a szerbekkel, románokkal, horvátokkal, lengyelekkel, szlovénekkel - felvegye a kapcsolatot, és őket is önállósulásra buzdítsa. Mint tudjuk, ez a buzdítás sem maradt visszhangtalan. Miközben odahaza alig történt valami, Párizsban lényegében megszületett az új állam, s ezt az antant- hatalmak el is ismerték! De BeneiS tovább dolgozik, és Masaryk is fontos egyezményt köt Amerikában az ott élő csehek és szlovákok képviselőivel. Igaz, a Pittsburghi egyezmény - amely a nemzetek önrendelkezési joga alapján elismeri a szlovák nemzet önrendelkezési jogát - nem illik BeneiS elképzeléseibe; de ez most másodlagos. A fő az, hogy Masaryk ezzel az egyezménnyel elnyeri Wilson elnök támogatását, és a szlovákok és a közös nemzeti állam megteremtése mellett kardoskodnak. Amikor a háború véget ért, s megkezdődtek a béketárgyalások előkészületei, a világ figyelme még inkább Párizs felé fordult. Minden fontos dolog itt történt, s így BeneiS egyre inkább a csehszlovák politika központi szereplőjévé vált. Jó diplomáciai érzékkel megsejtette, hogy a béketárgyalások döntő szava a franciáké lesz. A bizalom teljes, az együttműködés tökéletes. BeneiSnek most már csak arra kell ügyelnie, hogy semmilyen váratlan esemény ne zavarja meg elképzeléseinek megvalósítását. Ennek érdekében megköveteli, hogy odahaza az egész politizálást, minden katonai mozdulatot, a béketárgyalások sikerének rendeljék alá. De így is marad két veszélyforrás: Masaryk és Stefánik! Tőlük tart leginkább, hogy megzavarhatják a béke- tárgyalások menetét. Távol kellett hát tartani őket Párizstól... Az önálló Szlovákiáról álmodozó Stefánik, Be- neS szerencséjére, éppen Szibériában hadakozott Lenin bolsevikjei ellen. Ez is jó pont volt a béketárgyalásokon, ám sokkal fontosabb, hogy Stefánik nem jött Párizsba. Nem is jöhetett, mert hazatérőben, Pozsony mellett, „lezuhant” a repülőgépével, BeneiS nyomban zárolta egész hagyatékát, nehogy onnan bárminő kompromittáló anyag előkerülhessen. Masarykot viszont az engedékenysége miatt tartja veszélyesnek. Fél, hogy egyezkedni kezd a magyarokkal, vagy másokkal. Ezért sikerült őt meggyőznie, hogy sokkal okosabb lesz, ha hálaadó párizsi látogatását - a béketárgyalások utánra halasztja. Ily módon semmi sem zavarta meg BeneiS párizsi tündöklését. Miközben a magyar küldöttséget meg sem hallgatták, ő mindvégig ott ült a győztes nagyhatalmak képviselői közt, és közép-európai helyzetismeretével, történelmi tudásával, politikai felkészültségével elbűvölte a diplomatákat. Csehszlovákia határainak elismertetése sem okozott neki különösebb gondot, hiszen a nagyhatalmak képviselői azokra a „független” szakértőkre hallgattak, akiket BeneiS látott el adatokkal, információkkal, s akik méltán nevezték őt „rókának”... BeneiS a párizsi béketárgyalásokon érte el politikai sikereinek csúcsát, noha idehaza azután tovább emelkedett a politika ranglétráján: kormányfő majd köztársasági elnök lett. Az ország dolgai azonban időközben rosszra fordultak és ő képtelen volt megoltalmazni mindazt, amit diplomáciai úton kiverekedett. 1938 tavaszán (amikor a szlovákiai magyarság képviselőinek minden kérését teljesítette) és 1938 őszén (amikor a Szlovák Tartomány autonómiáját aláírta) úgy tűnt: országa fejlődésének mélyebb összefüggéseit is megértette. Avagy most is csak a kompromisszumra mindig kész diplomata működött benne? Nem tudhatjuk. Tény, hogy a reformok elkéstek, és Hitler gyorsabb volt. Mint ahogy az is tény, hogy törvényesen hitelesített reformjait a háború során tökéletesen „elfeledte”, és amikor 1945 márciusában, Moszkvában, Gottwald a Kassai Kormányprogram tervezetét átnyújtotta neki, arra nyomban rábólintott. E kormányprogramban már szó sem volt a szlovákok autonómiájáról, és Csehszlovákia nem szláv nemzetiségeinek, a magyaroknak és a németeknek teljes likvidálását helyezte kilátásba. Úgy tűnik, Be- neiSt ismét bűvöletbe ejtette a nemzetállam megvalósulásának lehetősége. Erre vallanak azok az elnöki dekrétumok is, amelyeket a Kassai Kormány- program alapján bocsátott ki, s amelyek teljesen ellentétben állottak a korábbi csehszlovák törvényekkel, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányával. Az általa kibocsátott 33/145 Tt. számú köztársasági elnöki dekrétum kimondta a német és magyar nemzetiségű személyek teljes jog- fosztottságát és a szülőföldjükről való elűzetését. Ezt követték azok a további rendelkezések, amelyek a teljes vagyonelkobzásról, a kényszerkitelepítésekről, a kényszermunkákról és a deportálásokról rendelkeztek. Ezekre alapozódtak aztán az alsóbb állami szervek intézkedései: a minisztériumok, a megbízotti hivatalok, a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletéi, amelyek a további megtorlásokat, korlátozásokat, iskolabezárásokat, a reszlovakizálást stb. tartalmazták. Dr. Eduard BeneiS ezekkel az alkotmánytörvény erejű elnöki dekrétumaival - az európai törvényhozásban példátlan módon - személyes szerepet vállalt országában a magyar és német kisebbségek likvidálásában. Masaryk elnök - aki több alkalommal hangsúlyozta, hogy BeneiS nélkül nem jött volna létre Csehszlovákia - egy alkalommal megvallotta: „BeneSből teljesen hiányzik a hajlam az emberi szolidaritásra". Az ő véleményét húzza alá a neves cseh író, Karel Capek is: „Cselekedeteiben mentes minden gyengédebb emberi érzelmektől. ” Mi, szlovákiai magyarok ezekhez a véleményekhez csupán a szenvedéseinket fűzhetjük hozzá: mert való igaz, hogy BeneiS végül is gyermektelenül, magányosan, elhagyatottságban halt meg; de az is igaz, hogy Csehországban ma is jócskán léteznek olyan tekintélyes politikusok, akik példaképüknek tártját őt - és a beneüi dekrétumokat se hajlandók visszavonni. Szőke József
