Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-15 / 20. szám
Ilasárnap 1994. május 15. művészvilág | i mam wimÉMí Széles Anna budapesti évei Nem sokat változott az arca. Aki látta őt a Pokolrév ben. az Irgalomban, az Égi bárányban vagy a Szép magyar komédiában, az húszegynéhány év után is felismeri. Csak a szőkesége múlt el Széles Annának. Mosolyán, belső ragyogásán nem fogott az idő. Színészi aranykora Erdélyhez, Kolozsvárhoz köti. 1966-ban szerződött az ottani Magyar Színházhoz, de ezt megelőzően másodéves főiskolásként már Cannes-ban tapsoltak neki, az Akasztottak erdeje című román filmben nyújtott alakításáért. Később Acapulcóba, Párizsba és Kairóba is eljutott, s ha nem Bukarestben, akkor Budapesten forgatott. „Vendégként” hívták a román filmesek, „külföldi rokonként” várták a magyarok. Tehetsége elismeréseként itt is, ott is főszerepeket kapott. Széles Anna 1989-től Budapesten él. Hárommondatos színésznője a Művész Színháznak, epizodistája néhány magyar filmnek. Szem előtt van, mégsem veszik észre. • Rossz helyen állhat, talán eltakarják. Vagy inkább úgy érzi: sarokba szorították?- Nem érzek én már semmit. Vagyok és kész! Boldogan rohanok, ha hívnak, de ha nem, akkor ülök itthon, a fenekemen. Nem tudok én csak úgy lé-föl járkálni valahol, mutogatni magamat, hogy megszólítsanak. Pedig látom, sokan ezt teszik. A kollégáim is azt tanácsolják: legyek ott mindenütt, még a szinkronban is. Aztán, ha nem jön valaki, menjek, ugoijak. Tegyek úgy, mintha ráérősen kávézgatnék és bízzak a véletlenben. Csakhogy én ilyen helyzetben még a kávéscsészét sem tudnám a kezembe venni. A színházban is csak akkor látnak, ha dolgom van. Meg fizetés napján. • Kazimir Károly és Mikó István után a Nagymező utcai színházban Törőcsik Mari a harmadik igazgatója. Miben állapodtak meg, amikor szerződést kötöttek?- Hogy nyugdíjba megyek. • Nyugdíjba?- Igen, korkedvezménnyel. • Kérte, vagy kapta ezt a lehetőséget?- Kaptam. És hálásnak kell lennem érte. Nem is tudom, mihez kezdtem volna, ha engem is az utcára tesznek. Miből élnénk a fiammal? Még belegondolni is szörnyű. Vették az utolsó három évemet, osztottak, szoroztak, összeadtak, kivontak és most nyolcezer forint méltányossági nyugdíjat kapok. Igazit majd később adnak, ha betöltőm az ötvenötöt, s abba majd, remélem, az erdélyi éveimet is beszámítják. Most azért nem halok éhen, mert a Művész Színháztól alapfizetést is kapok. Havi húszezer forintot azért, hogy ha szükség van rám, akkor pár mondatos szerepet is elvállalok. Vagy amikor a Vízkeresztet rendezte Vlad Mugur román rendező, én voltam a tolmácsa. Ennek a munkának is örülnöm kellett. Törőcsik Mari sok mindenkitől elköszönt, amikor átvette a színházat. Mi az Irgalomból ismertük egymást. Nagyon kedvesen azt kérdezte tőlem:,, Hány éves is vagy, Anna? Ötven? Ugye, nem csinálsz belőle hiúsági kérdést, ha elintézem neked a korkedvezményes nyujdíjat?” És elmagyarázta, hogy így sokkal jobban járok anyagilag. • Az a lehetőség, hogy tagként szerződtesse, fel sem vetődött?- Nem. Neki már akkor megvolt a csapata. Hernádi, Bánsági, Ráckevei, Meszléry és a többiek. Én meg nem is reménykedtem. Úgy települtem át Magyarországra, hogy tudtam, nekem itt már nem lesz olyan nevem, mint otthon volt. Akkor kellett volna átjönnöm, amikor egyik filmszerepet a másik után kaptam. Fiatal fejjel, nem negyvenvalahány évesen. • És miért nem akkor jött?- Azért, mert nem volt rá okom.Engem szerettek otthon. A rendezők is, a közönség is, a családom is. Engem még az állam is „féltett”. Már készen voltak a kosztümjeim Budapesten, amikor figyelmeztettek: ha engedély nélkül kezdek dolgozni Magyarországon, akkor soha semmilyen erdélyi színészt nem fognak ideengedni. Az engedélyt meg nem adták meg. De meghiúsult egy egyiptomi filmszerződésem is. Kint voltam egy fesztiválon és ugye, mondanom sem kell, ott, ahol minden nő fekete, a szőkére mindenki felkapja a fejét. Megnézték a filmemet, s minden újság rólam írt, engem fényképeztek, és megkeresett egy producer akkora gázsiajánlattal, hogy én abból rögtön egy parádés nyugati kocsit vehettem volna. Azt hitte, kevésnek találom az összeget, azért nem akarom elvállalni a filmet, erre megduplázta, de hiába. Nem engedtek. Ez tényleg így volt, nem hazudok. Aki ismer engem, az tudja: soha, egyetlen centivel sem mondok többet, mint ami megtörtént velem. Ettől függetlenül azt kell, hogy mondjam: szerencsém volt így is, mert amíg lehetett, addig Magyarországon is filmeztem eleget. • Cannes-i sikerét hogyan fogadták a románok?- Felajánlották, hogy átléphetek a bukaresti színművészetire. Hívtak, csalogattak. Nem tudok én annyira románul, feleltem, és különben is, jó nekem a marosvásárhelyi főiskolán. De csak menjek, átvesznek, legyek inkább román színésznő. Nagyon számítottak rám, ígérgettek fűt-fát, mégsem tudtak rábeszélni. Nekem eszembe se jutott ilyesmi, mint ahogy az sem, hogy egyszer majd román színész lesz a férjem. De Florin még sehol sem volt akkor, és Magyar- országra sem akartam átjönni. Úgy gondoltam, mindig oda megyek majd filmezni, ahová hívnak, és ez működött is nagyszerűen egy darabig. • Az hol történt meg, melyik fesztiválon, hogy válaszai hallatán a román küldöttség tagjai, merő jóindulatból, rugdosni kezdték a lábát az asztal alatt?- Cannes-ban. Amikor Acapulcóba repültünk, akkor már figyelmeztettek, hogy gondoljam meg, mit válaszolok az újságírók kérdéseire. Cannes-ban ugyanis nagyon lezserül felelget- tem. Amikor például azt kérdezték tőlem, mennyi a gázsim, én azonnal bevallottam, hogy csak egy szép télikabátot tudok venni belőle, többre nem futja. A román küldöttség majd elájult tőlem, az újságírók meg tátott szájjal hallgattak. Azt hitték, hogy engem ugyanolyan jól fizetnek, mint mondjuk a francia színészeket. Ha tudták volna, hogy a ruhámmal is micsoda gondok voltak...! Felhívtak Bukarestbe, hogy felöltöztessenek. Méretet vettek,megterveztek egy gyönyörű nagyestélyit, aztán a számlát rámsózták szépen. Mindent nekem kellett fizetnem. A retikült, a koffert, mindent. A kabátot és a cipőt, amit a ruhámhoz kaptam, a fesztivál után le kellett adnom, csak a ruhát tarthattam meg. Főiskolás koromban, amikor a legtöbb filmet forgattam, a fizetést illetően mindig kitoltak velem. Az is megtörtént, hogy a gázsim felét levonták a román tanárnőre. Velem fizettették meg a szállodáját s az étkeztetését, közben nem is volt fontos, hogy hibátlan kiejtéssel beszéljek a kamera előtt. A szinkronnal mindent helyre lehetett hozni. • Harag Györggyel, az erdélyi rendezők legjobbjával volt alkalma együtt dolgozni?- Egyszer. Egy tévéfilmben. Csehov darabját, A medvét vitte filmre, abban bízta rám a női főszerepet. Nekem érték ez a film, és nemcsak azért, mert jó sovány vagyok benne, hanem Harag miatt is. Kedvenc tanítványa voltam a főiskolán, és biztos, hogy többet foglalkoztatott volna, ha nem utazgatok annyit Bukarestbe. De szerelmes voltam Florinba és állandóan őriznem kellett őt, nehogy megcsaljon. Most dühös vagyok rá nagyon, talán nem is fogok megbocsátani neki. (Oláh Csaba felvétele) • Híres mintaházasság volt az önöké. Florin Piersic egész Romániát meghódította, s az ottani közönség ma is rajong érte. És szerette őt akkor is, amikor magyar színésznőt vett feleségül.- Ha együtt laktunk volna, talán még most is házastársak lennénk. Csakhogy ő Bukarestben élt, én meg Kolozsváron, és első perctől fogva megcsalt, most már tudom. Őrület, hogy mi mindenre képes voltam érte. Még a gyerekről is lemondtam, nehogy azt higgyék, hogy csak azért megyek hozzá. Két év múlva lettem újra terhes Danival, aki most tizenhét esztendős. Én úgy imádtam Florint, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.Felhívott Bukarestből teljesen ártatlan hangon, hogy mit csinálsz, édesem, mi van veled, hiányzóm, ugye? De én már akkor majd szétrobbantam, mert tudtam, hogy van valakije. Megyek a rendőrségre, beadom az irataimat és elválok tőled. Élj a szeretőddel, zokogtam a telefonba. Micsoda? Kivel? Hogy hívják? Én őt nem is ismerem, esküszöm az anyám életére. És szabadkozott, ígérgetett, míg ki nem szaladt a száján, hogy az nem is a szeretője, hanem a hódolója. És azért van most nála, mert autogramot kér. Holnap én is megyek, mondtam, de a rendőrségre, ott kérek autogramot. És amikor már ki tudja, hányadszor ismétlődött meg ugyanez a jelenet, be is adtam szépen a válópert. Erre megjelent Florin, és hogy mindent helyrerázzon köztünk, addig könyörgött valami generálisnak, amíg el nem engedtek vele kéjútra, Németországba. Mások, ha ilyet kértek, elveszítették az állásukat, Florinnak viszont befolyásos barátai voltak. Mindent azért csinált, hogy húzza az időt, nehogy elváljak tőle. • Román kollégái milyen szemmel nézték, hogy leghíresebb színészük magyar nőt szeret?- Én azt hiszem, ők ezzel nem is foglalkoztak. Pedig azt is tudták, hogy amikor bekerültem a főiskolára, még nem is beszéltem románul. Lejött egy bizottság Bukarestből, hogy főszereplőt keresnek egy filmbe, de a tanárunk azonnal figyelmeztetett. hogy senki se élje bele magát, mert ezt minden évben eljátsszák, aztán soha senkit nem találnak megfelelőnek. Legelőször is fényképeket készítenek. Tessék felállni a dobogóra, mutatták. De amit akkor mondtak, amikor már ott álltam, azt nem értettem. Pedig csak arra kértek, hogy mosolyogjak. Ott volt szerencsére egy operatőr is, aki beszélt magyarul, én meg örömömben, hogy van valaki, aki tolmácsolni fog, elnevettem magam. Nyár volt, én lesülve, szép fehér fogakkal... egy hét múlva már hívtak is próbafelvételre, s a végén így lettem a Tengerparti vakáció főszereplője. Amikor Florinnal találkoztam, már ismert filmszínésznő voltam, és románul is jól beszéltem. Persze a kérdés fordítva is feltehető. Hogy mit szóltak a magyar kollégáim, a barátaim és az ismerőseim. Ha román mérnökhöz vagy román orvoshoz mentem volna feleségül, biztos, hogy haragudtak volna rám, Florin azonban sztár volt, akit nem lehetett nem szeretni. Nem is volt köztünk nemzetiségi konfliktus soha, pedig a szüléink nem igazán tudtak kommunikálni egymással. Nagyváradon senkivel sem kellett románul beszélniük. • A Ceausescu-sztorinak, mely szerint Nicu és Florin Piersic egy hajnalig tartó bálon egymásnak estek ön miatt, mennyi a valóságalapja?- Semennyi. Ezt csak kitalálta valaki. Nicut én még csak közelről sem láttam. Florin találkozott vele egy benzinkútnál, és ott szólalkoztak össze. Nicunak talán sietős volt a dolga, nem tudom, mindenesetre elkezdett kiabálni Florinra, hogy vigyed már arrébb a szamaradat! Egyikük sem tudta, ki ül a másik kocsiban, s Florin is csak akkor döbbent meg, amikor már ott állt Nicu előtt. Miért beszélsz ilyen csúnyán velem? - kérdezte tőle. Te lehetnél Románia legnépszerűbb embere és szidod az anyámat. És Nicu is meglepődhetett Florin láttán, mert azt felelte: Nem láttam, hogy te vagy az, felejtsük el, hogy kiabáltam veled. Ennyi volt. Ezt mesélte el Florin Németországban, és a Szabad Európa már úgy mondta be, hogy megtetszettem Nicunak és fel akart kérni táncolni, Florin meg nem engedte, hogy elvigyen. • Furcsa fintora a sorsnak, hogy pár évvel később már a férjétől próbál szabadulni...- Miatta települtem át Magyarországra, igen. Csak így tudtam megszabadulni tőle. Azt hittem, ha országhatár lesz köztünk, évente legfeljebb egyszer fog meglátogatni, azt meg kibírom. Erre nem sokkal azután, hogy eljöttünk a fiammal, megnyílt a határ és most gyakrabban jön hozzám, mint amikor Bukarestben élt, én meg Kolozsváron. Pedig elváltunk már, és ő megnősült. Én is szeretném végre rendbehozni az életem, de ha itt van, mindig elveszi az eszem. • Nem tudja kivonni magát a hatása alól?- Ha erősebb lennék, könnyebb lenne. Meg küldi a sok táviratot, hogy ha nem bocsátasz meg, akkor meghalok. Van olyan nap, hogy hármat is kapok tőle. Nem haragszom rá, mondtam neki, csak hagyjon már békén végre. Tavaly nyáron Las Vegasban vendégszerepeltünk, ott még azt mondta, nincs senkije. Erre nem sokkal azután, hogy hazajöttünk, mit olvasok az újságban, hogy eljegyzett valakit. Nem igaz, ez csak vicc volt, esküdözött, amikor beállított Daniért, és megint csak átejtett, mert mondom, azóta újra megnősült. Mindegy. Vagyis nem mindegy, de figyelmeztettem őt: édes Florin, csak hogy tudjad, bármikor elviheted Danit, de a szerepek nem változnak meg. Én a feleséged voltam, de a szeretőd nem leszek. Az én lakásom nem lesz szálloda, ahova bármikor beállíthatsz. Én nem akarom senkinek azt mondani, hogy jön a volt férjem és nálam fog lakni, s hogy amíg itt lesz, addig ne gyere. Izraeli turnéra mehettünk volna, de már azt is lemondtam. Nem megyek vele. Vége, befejeztük. • Sebeket tép fel, ha arra kérem, mesélje el utolsó kolozsvári napját?- Egyáltalán. Én úgy jöttem el otthonról, hogy semmiféle haragot nem hagytam magam mögött. Nem szöktem és nem zokogtam, egy évig búcsúzkodtam. Mikor közeledett az indulásunk napja, felhívtam a nővéremet Pesten, hogy még nem megyünk, majd holnapután „menekülünk”. És ez így ment hónapokon át. Florin egyébként ebben is rendesen viselkedett. Végig ott volt a pakolásnál, és a vámosok előtt sem hagyott magamra. Mindenkinek azt mondta: nem váltunk mi el, csak filmezni megyek, és ennyi holmi kell hozzá. • Négy éve, hogy áttelepült. Biztos talajt érez már a talpa alatt?- Ez az egyetlen gondom. Hogy nem érzek. Erdélyhez már csak a sírok kötnek és a múltam, Pesten pedig még csak a mézesmadzagot sem húzták el az orrom előtt. Az Újpesti Színházban kaptam most egy. hálás feladatot Pierro Chiara Jöjjön el egy kávéra hozzánk! című bohózatában. Egy penészes vénkisasszonyt játszom, akivel a tisztviselő férfinak viszonya van. Legfőbb vágyam a fiammal kapcsolatos. Gimnazista, egyetemre készül. Akkor leszek boldog, ha sikerül bejutnia. Ahhoz, hogy új gyökereket eresszek, új társ kellene, de én vagyok a hibás ebben is. Főzök, mosogatok, tévét nézek, ahelyett, hogy mennék és nézelődnék. Szabó G. László
