Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-05-15 / 20. szám

Tüske Képzavargyanúsnak tűnhet a fenti fogalompáro­sítás. Mentségül szolgáljon, valahol benne van az épség megőrzését jelző szókapcsolatnak mind az eredeti jelentése, mind pedig a természetessé vált átvitele. Hisz éppúgy képes építmények, szerkezetek, berendezések zavartalan működé­séről, de az emberi egészségnek az „ép testben ép lélek” állapotnak a megóvásáról gondoskodó igyekezet megjelölésére is. Mert a cím ugyanis a múzeumokra vonatkozik. Sokféle fennkölt elnevezésben részesül eme intézmény ilyenkor, a múzeumok világnapján. Az ódon, oszlopos épületekben és modern, foto- cellás, légkondicionált építészeti csodalétesítmé­nyekben egyaránt hajlékot kapó közgyűjtemé­nyeket szívesen illetik a „múzsák kertjének”, a „tudományosság fellegvárának”, az „emberi föl- és újraépülés üdítő forrásának” szánt tisztelgés­sel. Főleg ez utóbbi kap újabban egyre nagyobb hangsúlyt. A múzeumok iránti közfigyelem ri­asztó apadása ugyanis térségünket is elérte. De nem úgy, mint Nyugaton, a modernizálódó élet­vitel velejárójaként, hanem a rendszerváltást kö­vető gazdasági zűrzavar „áldásainak” következ­ményeiként. zi a lélekcsonkulás kétségbeejtő látomását. Mert igenis, a múzeumok életben tartásának igazi tét­je, hogy a civilizáció emlékezetének őrhelyéről van szó. S amikor tartani kell attól, hogy e nemes elhivatottság a létgondok közepette puszta szó­lamként hat, talán jó lenne arra is gondolni, hogy az érdektelenséghez, a közömbösséghez a köz­Az emlékezet karbantartása Térségünkben a látogatottságért harcba szálló érvelésből a múzeumi elmeébresztés és léleképü- lés fontosságára hivatkozva mindinkább ki­érződik a talaj vesztés réme. A múzeumi világnap kezd afféle közép-európai siratófallá válni. Az állománymegóvás, sőt a puszta intézményi fenn­maradás elemi anyagi feltételei kerülnek ve­szélybe. Íme, a karbantartás eredendő közvetlen tárgyi vonatkozásban jelentkezik. S ugyanakkor felidé­életi szellem is hozzájárulhat. S ez kiváltképpen érintheti kisebbségünk zilált múltképét. A múzeumi rendezvények látványereje ugyan­csak érzékeny a politikai viszálykodások, nem­zeti ellentétek sugallta közszellemre. Mindazon­által a múzeum felelős azért, hogy a hagyomá­nyok ápolása ne szenvedjen újabb torzulásokat. A rendszerváltás óta előkerülnek a sokáig elhall­gatott, letagadott, eldugott, de többek által erek­lyeként őrzött tárgyak és emlékek. Gyanítható viszont, hogy ugyanakkor az elmúlt évtizedek­ben kiállított gyűjtemények, közületi emlékszo­bák nem múzeumi megőrzésre és felhasználásra, hanem a lomtárba kerülnek. Pedig a munkás- mozgalmi emlékek feltárásában is, az ideológiai kötöttségek és kizárólagosságok ellenére ott volt sokaknak a múltat faggató, tiszteletre méltó szándéka. Gondoljunk csak arra, milyen értékes szerzeménynek számított egy-egy, a polgári köz­társaság időszakából származó kommunista párt­tagsági könyv. Demonstrációként szolgált a ha­talommal szemben a magyar- és többnyelvű, anyanyelven kitöltött rovataival. Vagy talán már a csallóközi agrárproletár sors is csak kóros nyel­vi szövődmény? Mindez a múltból egyszerűen csak kiiktatható? Vigyázzunk, a hiteles, kiegyen­súlyozott kép hiánya, az egyoldalúság előbb- utóbb megbosszulja magát. Ne becsüljük le az emlékezet karbantartását! Kiss József mi mmm löitritmi „1936. április 24-én este Pozsonyban zsi­dóellenes zavargások törtek ki a Golem című film bemutatása miatt” - jelentette szűkszavúan a csehszlovák sajtóiroda. Forgatom az azóta megsárgult újságla­pokat, s miközben azt próbálom kideríte­ni, mi is történt valójában, eszembe jut a Pozsony cseh megszállása előtti utolsó nap, amikor 1918. december 31 -e délután­ján repülőgép jelent meg a város felett. A gépről leszórt német és szlovák nyelvű röpcédulák felszólították a város jelentős számú zsidóságát, pártoljon el „a magyar­ság vesztett ügyétől, bízzék a cseh állam liberalizmusában, amely minden jogot meg fog neki adni”. Aztán ugyanez az ál­lam nyomban megtiltotta a zsidóknak, hogy gyermekeiket magyar vagy német iskolába írassák, monván: „a zsidónak mindig az államalkotó nemzetet kell pár­tolnia, ez pedig most a csehszlovák”. így számolták fel 1919 őszén Kelet-Szlováki- ában és a szepességi városokban a magyar és a német iskolákat, mivel ezeknek lelkes támasza nem utolsósorban az ott élő zsi­dóság volt. De a Masaryk elnök rendeleté­re bezárt Erzsébet Egyetem védelmezői közt is ott találjuk Pozsony zsidóit. Mindezt azért sorolom, mert az 1936- os zavargásokat elsősorban annak az egyetemnek a hallgatói kezdeményezték, amelyet cseh professzorok irányításával az Erzsébet Egyetem helyett létrehoztak. Az Esti Újság 1936. április 26-án ezt írja: „A tegnap este lezajlott tüntetéseknek ér­dekes politikai háttere van. Néhány nap­pal ezelőtt a kommunista Eudovy denník, mely éles harcot kezdett a szlovák néppárt és annak vezére, Hlinka ellen, spanyol eseményekről írva, egyik cikkében olyan kitételt használt, hogy Hlinka és vezérka­ra is cipőben fog meghalni. A kommunista lap ízléstelen kiszólása okot szolgáltatott arra, hogy a szlovák néppárt két lapja, a Slovak és a Slovenská pravda, amelyek a kommunista pártot következetesen a zsi­dósággal azonosítják, éles támadást inté­zett. A Slovákban a lap főszerkesztője, Si- dor Károly vezércikket írt az üggyel kap­csolatban, a cikket azonban a pozsonyi ál­lamügyészség elkobozta. Sidor másnap a parlamentben interpelláció formájában immunizálta a cikket, és a vezércikk más­nap már mint interpelláció jelent meg a Slovák hasábjain. A lap ugyanebben a számában még további négy cikket írt a zsidóság ellen, és foglalkozott a bemuta­tásra kerülő zsidó tárgyú Golem filmmel is, amelyről azt írta, hogy semmi szükség nincs a bemutatására, a filmcenzúrának be kellett volna tiltania az előadást. ” A film bemutatására készülő két film­színház, a Metropol és a Tátra igazgatósá­ga ugyan értesült arról, hogy az autono- mista diákság körében a szlovák néppárt­hoz közelálló körök tüntetést készítenek elő a Golem bemutatása ellen, de ezt az értesülést nem vették komolyan, hiszen a filmet már több szlovákiai város katolikus mozijában (Nagyszombat, Rozsnyó, Lé­va, Komárom) sikeresen bemutatták. Pozsonyban azonban más volt a hely­zet. Ha zsidót vagy magyart kellett ütni, erre a szlovák nacionalista pártok minden alkalmat felhasználtak. „A Metropol mozi hétórai előadására nagyszámú tüntető váltott jegyet - írta az Esti Újság -, akik, mikor a filmet pergetni kezdték, fütyülni, dobogni, zajongani kezdtek, majd bűzbombákat dobáltak el. Az előadást ab­ba kellett hagyni, és a rendőrség megpró­bálta a termet kiüríteni. Ekkor már na­gyobb tömeg diák gyűlt össze a mozi előtt is, akiket a rendőrök oszlattak szét. ” Ezután a szétszóródott tüntetők kisebb csoportokba verődve randalíroztak a vá­ros különböző pontjain, de este tízre hely­reállt a rend. Időközben a tüntetések híré­re úgy megnőtt a Golem-film iránt az ér­deklődés, hogy a Köztársaság téren lévő Tátra mozi a 9 órás előadásra, utolsó he­lyig megtelt. Az előadás nyugalmát itt már nagyobb csapat rendőr őrizte, és a de­tektívek a diák forma fiatalokat nem en­gedték a vetítőterembe. Ily módon a vetí­tés zavartalanul folyt. A péntek esti botrány és tüntetés után előrelátható volt, hogy másnap a szlovák diákság folytatni fogja a tiltakozást a Go­lem-film előadásai ellen. A rendőrség ezért nagyobb számú erőket mozgósított Pozsonyban. Az öt és hét órai előadások erős rendőri készültség mellett, zavartala­nul folytak mindkét moziban. „Nyolc óra után azonban a Tátra mozi előtt összegyűlt tömeg magatartásából mind jobban arra lehetett következtetni, hogy a kilenc órai előadás ellen nagy tüntetés ké­szül - írta a Híradó. - A Tátra mozi kapu­ja előtt rendkívül erős rendőri készültség vigyázott arra, hogy ki megy a moziba. A lépcsőházban érezni lehetett a várható tüntetés jellegzetes szagát: néhány bűzbomba robbant, és a közönség orrát megcsapta a kellemetlen bűz. Alighogy megkezdték az előadást, a reklámtábla reflektorfényeit eloltották és a rendőrség oszlatni kezdte az akkor már nagyszám­ban összeverődött közönséget. Negyed tíz után pár perccel a Svoradov diákotthon­ból elindulva, a Bat'a-palota előtt feltűntek a diákok, akik széles csoportok­ban lepték el az úttestet, s attól kezdve kó­rusban kiáltozták: Le a zsidókkal!, Szlo- venszkó a szlovákoké!, Éljen az autonó­mia!, Szlovák technikát akarunk! (Azaz technikai főiskolát követeltek.) Amikor a Tátra mozi elé értek, éktelen füttykoncer­tet vágtak, hogy a moziban illők megré­mültek a tüntetőktől. ” A korabeli beszámolók szerint akkor a Manderla felől rendőrautókon nagyszámú rendőr érkezett a térre. Mire a diákok a himnuszt kezdték énekelni, gondolván, hogy a himnusz alatt a rendőrök kénytele­nek lesznek vigyázzban állni. A rendőrök azonban nem vették be a trükköt, gumi­bottal a tömegre támadtak, és két részre választották azt. Az egyik részt a Posta ut­ca, a másikat a Bat’a irányába szorították. A Bat'a irányába szorított csoport, ke­rülővel, a Mihály-kapun át próbált ismét visszajutni a térre. Ez a csoport megállott a Mihály-kapu alatt levő Fornheim-féle szőnyegáruház egyik kirakata előtt, mert abban Golem-reklámot fedeztek fel. A ki­rakatot előbb leköpdösték, majd bezúzták. Ezután továbbindultak, de a rendőrök egyetlen mellékutcába se engedték be őket, nehogy visszajussanak a térre. így érkeztek az országgyűlés palotáján lévő Stúr emléktáblához. Itt ismét megálltak. Stúr-dalokat énekeltek, majd a már ismert jelszavakat ordítozva, a Nyerges utcán át a Vigadó felé igyekeztek, ahol akkor tar­tották a Stúr-jubileum ünnepségeit. A rendőrség azonban a Roland-kútnál ismét útjukat állta, s így futólépésben a Ventúr utcán át vágtattak a Hviezdoslav térre, hogy a Stúr-ünnepségről kitóduló társaik­kal egyesülve, most már alulról rohamoz­zák meg a Főteret. A két tömeg a színház előtt egyesült, ahol három diákvezér tüzes szónoklatot intézett hozzájuk, aztán zsidóellenes jel­szavakat kiabálva, kirakatokat és ablako­kat zúzva haladtak a Tátra mozi felé, ahol kemény csatába keveredtek a rendőrök­kel. A csata késő éjszakáig tartott, és mindkét tábor tudta, hogy még nem ért véget. Másnap, vasárnap, az is fokozta a diákok harci kedvét, hogy ezen a napon tartották szokásos, Stúr-hagyományokra épülő dévényi kirándulásukat, amelyek az utóbbi években rendszeresen zavargások­kal végződtek. A rendőrség értesülései szerint ezen a napon akarták megostro­molni a város zsidónegyedét. A zsidó la­kosság félelmében alig mutatkozott az ut­cákon. Üzleteiket bezárták, kirakataikon lehúzták a redőnyt és bemenekültek a há­zaikba. Egyedül a Zsidó utca környékén merészkedtek az utcára. A zsidónegyed fiataljai - értesülve a di­ákok tervéről - már szombaton megszer­vezték önvédelmi csoportjaikat. Botokkal felfegyverkezve őrizték házaikat, szem­mel tartották a negyedbe vezető utcákat. Nem túlságosan bíztak a rendőrségben, amely tapasztalataik szerint mindig későn érkezett a konfliktusok helyszínére. Most is csupán a mozitulajdonosok érdekeit vé­delmezték következetesen, de a város más pontjain szabadjára hagyták a garázdálko- dókat. Minden lehetséges úton-módon megpróbáltak a zsidónegyedbe betömi, de mindenütt rendőrökbe vagy a zsidó fiata­lok önvédő alakulataiba botlottak. Rövid írásunkban nem számolhatunk be az összes verekedésről, összecsapásról, csu­pán megjegyezzük, hogy ezek hevessége, durvasága sokkal nagyobb volt az előző napokénál. Mindenütt botokkal, husán­gokkal hadakoztak, s e hadakozásba Heinlein német legényei is bekapcsolód­tak. Ily módon a támadók két csoportjá­nak sikerült a Zsidó utcába betörnie. Az egyiknek fentről, a Vár utca irányából, ahol már előzőleg beverték az ortodox imaház ablakait, aztán törve-zúzva nyo­multak előre. Szerencsére a házakba nem juthattak be, és így a rendőrségnek, erősí­téseket kapva, sikerült őket visszaszoríta­ni. A másik csapat lentről, a Hal tér irá­nyából támadott. Őket erősítették a vár felől, a várlépcsőn érkező ostromlók, akik az ott levő kőrakásokban elegendő muní­ciót találtak, s így meghátrálásra kénysze­rítették a rendőröket. Ezután a két csapat egyesülve nyomult a Zsidó utca alsó ré­szébe, ahol beverték a neológ imaház ab­lakait, s mintegy ötven ház ablakát, kira­katát zúzták szét. Szerencsére, a házakba itt sem sikerült bejutniuk, és a rendőrség tisztogató akciói csakhamar sikerrel jár­tak. A zavargások, véres verekedések éjjel háromig tartottak, és más városrészekbe is átterjedtek. Éjjel háromkor egy nagy csa­pat diák nyomult az Astoria kávéházba, hogy megünnepelje a csatározásokat. „A diákok mulatozás közben felálltak, s a Hej, Slováci-t énekelték. A kávéház kijá­rata közelében 12 tagú társaság ült, amelynek két tagja a figyelmeztetés elle­nére sem volt hajlandó felállni, mire meg­verték, összerugdosták őket. Később kide­rült, hogy a diákok két cseh nemzetiségű tanári, dr. Tatarka professzort és dr. Hus- ka egyetemi tanársegédet verték meg. ” - írta a Híradó. A szlovák diákok így kö­szönték meg, hogy a cseh tanárok 1919 óta lelkes hazafiságra, nemzeti öntudatra nevelték őket. De ennek a zsidóellenes za­vargásnak nemcsak azért volt csehellenes vonása is, mert szeparatista szlovák diá­kok szervezték, hanem mert a Golem-film is a prágai A. B. filmgyárban készült. Visszatérve a pozsonyi zavargások ese­ményéhez: vasárnap este a mozik levették programjukról a Golemet, s úgy tűnt, hétfőre a zsidóellenes zavargások az egyetem, a diákotthonok falai közé szo­rulnak. Csakhogy a baloldali pártok és a kommunisták erre a napra tervezték ellen­tüntetéseiket, s most ez tüzelte fel a fasisz­ta diákok harci kedvét. Délelőtt a színház előtt mintegy háromszáz diák verődött össze, de ezeket a rendőrök különösebb nehézség nélkül a Városház udvarára te­relték és ott fogva tartották őket. Ugyan­akkor az egyetemi karokon is konfliktu­sok támadtak. Az orvosi karon a zsidó hallgatókat nem engedték be az épületbe, a szigorlatozókat pedig a vizsgák színhe­lyére. Akik ellenkezni próbáltak, azokat veréssel fenyegették. Ugyanez történt a jogi karon is, ahol nem engedték, hogy a zsidó professzorok megtartsák előadásai­kat. Az egyetemi épületekben mindenütt leverték a zsidó diákok egyesületeinek hirdetőtábláit, zsidóellenes röpiratokat osztogattak, és jelszavakat festettek a fa­lakra. A Lafranconi és a Svoradov diák­otthonban felszólították a zsidókat, hogy költözzenek ki. Akik nem engedelmes­kedtek, azokat megverték. A Lafranconi- ban egy diákot az ablakon át dobtak ki. Amikor a diákok megtudták, hogy tár­saikat a Városház udvarára internálták, nagyszámú diák verődött össze az épület előtt, s azt valósággal megostromolták, így szabadították ki társaikat. A városban ezek után mindenki attól tartott, hogy az estére meghirdetett balol­dali, kommunista ellentüntetés véres za­vargásokat zúdít Pozsonyra. Nagy megle­petésre a diákoknak csak kis létszámú csapatai merészkedtek az utcára, s így csupán kisebb incidensekre került sor. Többen megsebesültek, egy fiatalembert eszméletlenül szállítottak a kórházba... Egyébként sohasem derült ki, hány sebe­sültje volt a zavargásoknak, s a diákok mekkora anyagi kárt okoztak. A hivatalos jelentések minderről elmaradtak. A parla­mentben is csupán az egyetlen zsidó kép­viselő interpellált, a városi tanács ülésén pedig Sole városatya tiltakozott, de bele­fojtották a szót. A város zsidó polgárai félelmükben nem jelentették káraikat. Hallgattak. Mi mást tehettek volna? A Németországból és Ausztriából érkező hasonló hírek, a Pa­lesztinában folyó zsidó-arab háború rém­ségei aligha bátorították őket ellenkezés­re. A semmi peremén éltek, és tapasztalat­ból tudták, hogy a semmi peremén hall­gatni kell. Csakhamar az egész város napirendre tért a történtek felett. így nőtt lassan egyre nagyobbra a jóérzésű emberek passzivitá­sa, mígnem bekövetkezett az emberi lelki­ismeret teljes elcsendesedése, amely né­hány évvel később - a pozsonyi zsidók teljes likvidálásához vezetett. Szőke József A zsidónegyedbe vezető Széles-lépcső MÚLTFAGGATÓ 1994. május 15. tiBSÚmap

Next

/
Oldalképek
Tartalom