Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-05-08 / 19. szám

A TARTALOMBÓL: Szerelem a régi falusi társadalomban (2. oldal) Némi nemi baj (4. oldal) Szerelem minden korban (5. oldal) Több feleség - több öröm (6. oldal) 8 tévhit a férfiak szexualitásáról (7. oldal) Májusi beszélgetés Mészáros András filozófussal a szerelemről. Vagy „csak” a szeretetról? (M)ÁMOR... Úgy látszik, Sylvester Stallone férfias bájainak még Elton John sem tudott ellenállni. Rambo egyszerűen kiütötte.- Javallom, bevezetésképpen maradjunk a tényszerűségnél: vajon van-e a szerelemnek valamilyen pontosan körvonalazott leírása, definíciója?- Holmi definíciója? Biztosan nincs; leg­följebb ilyen-olyan utalások találtatnak arra vonatkozóan, hogy miként mutatkozik meg valakin, ha az illetőt igazán hatalmába kerí­ti a szerelem. Például az arcát elönti a pír, a végtagjai enyhén remegni kezdenek s fel­gyorsul a pulzusa... Pontosabb meghatáro­zása nyilván azért sincs a szerelemnek, mert jobbára túl van bárminő logikán. Egy rene­szánsz kori, portugál zsidó orvos: Leone Rebreo írta meg azt a kézikönyvet, amelyből szinte az egész akkori szerelmi irodalom kiindult, ószerinte az észnek és az értelemnek csupán a szerelem kezdeteinél van helye, hiszen azután már csak a határta­lan szenvedély működik, ami bizony ellen­tétben áll a logikával. És ahol nincs helye a logikának, ott definíciót is bajos kreálni...- Igen, az embert élete során egyszer- másszor valóban elönti a pír és a lába is re­megni kezd; ugyanakkor sokszor a szembe­fordulásig kiábrándulunk egymásból!- Sőt, a gyűlöletig! Csakhogy ez az anti- pátia csupán azután jelentkezik, hogy kié­gett belőlünk az a szellemi-lelki állapot, amit rokonszenvnek tartunk. Nagyon érde­kes, hogy máig, tehát a huszadik század vé­géig a pszichológusok sem tudták precízen meghatározni: mi a szimpátia, mi is annak a forrása? Szerintem talán a ráhangolódás fo­galma áll hozzá a legközelebb, hiszen bár­kiről első ránézésre tudjuk: számunkra szimpatikus-e az illető, megtaláljuk-e vele a közös hangot? Valami hasonló dolog az első látásra születő szerelem, bár ott valamiféle kisugárzásnak is szerepe lehet, elvégre a szerelem alapja épp az, hogy a két fél egy­másra talál. Érdekes szociológiai megállapí­tás, hogy a bontóperek utáni újraházasodók jobbára ismét az előző partnerükhöz hason­ló típust keresnek.- De hát akkor még élesebben kell felvet­ni a kérdést: miért az oly sűrű kiábrándu­lás?! Elvégre a párját mindenki maga vá­lasztja...- E kettősség lényegét talán Stendhal ha­tározza meg a legérthetőbben. Szerinte van egy bizonyos valóságtávolítás, s ennek ér­telmében mindannyian valaminő szerepet játszunk. A szerelem kezdeti stádiumában is ezt tesszük, és a szebbik, jobbik énünket mutatjuk a másik előtt. És amikor megkopik az első időszak rajongó varázsa, akkor akar- va-akaratlanul előbukkan a rútabb arcula­tunk is. Az antik világban, vagy még a rene­szánszban is azt hitték, hogy abba vagyunk szerelmesek, aki szép. Stendhal viszont rá­mutatott, hogy azt látjuk szépnek - akibe szerelmesek vagyunk! Ezzel újra a szimpá­tiánál kötöttünk ki.- És ha az érzések „csak" annyira kop­nak meg, hogy a szerelem szeretetté szelí­dül? A párkapcsolat lényegét tekintve ez egy egészséges, jó állapot. Ekkor mi játssza a főszerepet: a fantázia vagy az erotika?- A másik ember meghódítása eleve bizo­nyos stratégiákra épül, s ezzel a kiábrándu­lás is megelőzhető. A szerelem időszakában például azzal, hogy mozgósítva önnönma- gunkat mindig új oldalunkról tudunk meg­mutatkozni. Vagy éppenséggel akkor, ami­kor a szexualitás iránti vágy, az életkor előrehaladtával, egymásrautaltsággá válto­zik. A magyar nyelvnek megvan az a külön ajándéka, hogy különbséget tesz a szerelem és a szeretet között. A szerelem többnyire élénk szexualitással gazdagított, lángoló ér­zelmi állapot; míg a szeretet csöndesebb, ál­landóbb, meghittebb stádium, esetleg már szexualitás nélkül. Ebből pedig nyilvánvaló, hogy a szeretet nem azonosítható az erotiká­val.- Még annak apropóján sem, hogy az erotikával fűszerezett párkapcsolat szeretet­té állandósíthatja a lángoló szerelemként kezdődött viszonyt?- Hiba lenne általánosítani, hiszen olykor lángoló szerelmek mennek tönkre csak azért, mert az illetők testileg egyszerűen nem illenek össze! Egy tartós, elmélyült szexuális kapcsolathoz testileg is ismernünk kell a másikat. A leglényegesebb mozzanat pedig az, vajon tudunk-e kielégülést, bol­dogságot adni a másiknak? Diderot megál­lapítása szerint a szerelem igazi próbaköve, hogy örvendezünk a másik gyönyörén! Az ebből adódó logikus tanulság: ha az együtt- lét nem hoz kölcsönös gyönyört, akkor ez a kapcsolat könnyen kiürül. Szerencsés eset­ben barátsággá lényegül.- A párkeresésben minő szerepük van a formáknak, az idomoknak, a küllemnek? Vagy a mostanában divatos, erős illatú par­fümöknek?- A törzsfejlődés folyamán különféle ál­lati rítusok váltak az emberi kapcsolatrend­szer részévé. Hogy csupán egyetlen példát említsek: a nemi aktust megelőző felvilla- nyozódás gyökerei is itt keresendők. Az ál­latvilágban a hím színekkel, szagokkal, táncmozdulatokra emlékeztető megnyilvá­nulásokkal csalogatja kiszemelt párját; s mindennek az emberi világban folytatása van. Természetesen, más-más korszakban más-más az általános szépségeszmény. Míg például a barokk korban a rubensi forma volt a szépségmodell, addig századunk hat­vanas éveiben a deszkamellű Twiggy volt az irigyelt ideál. Persze, teljesen egyéni do­log, hogy kinek milyen küllem tetszik iga­zán, hiszen ha ránk tör a szerelem, hirtelen minden egészen más lesz körülöttünk. Megszűnik az én meg a te, egyszerre csak mi vagyunk!- A hétköznapok szürke körforgása, a re­alitások tömkelegé mennyiben hat kijózaní- tólag a szerelemre?- Erre nincs séma, ez teljesen egyéni do­log. Mint ahogy az is: mivel tudjuk gazdagí­tani a szerelem időszakát. És végül az sem mellékes, hogy a szinte törvényszerűen je­lentkező kijózanodás után a szép emlékek vannak-e túlsúlyban, vagy az érzelmi csődhalmazzal elegy sértődés és duzzogás.- Eleddig, feltételezhetően, a heterosze­xuális kapcsolatokról csevegtünk. Vajon hogy áll a helyzet az egyneműek kapcsolaté­pítésével?- Feleletkeresés közben egy társadalmi jelentésrendszerből indulok ki. Ugyanis vannak kultúrák, ahol a homoszexuális vi­szony teljesen bevett dolog; és vannak olyan kultúrák, ahol a homoszexualitás túl van a normalitáson. Ha az antik világra tekintünk, ott ez a dilemma föl sem merült, hiszen a párkapcsolatok egészen más alapokra he­lyeződtek. Ők elválasztották egymástól a kapcsolatoknak azt a szintjét, amely a szim­pátiákra és a szépségre épült; illetve azt a szintet, amely az utódok nemzésére irányult. A feleség elsősorban gyerekeket szült és összetartotta a családot. Emellett külön volt a szépség és a műveltség szférája, ahol a he- térák működtek, ahol ott voltak a szép, fiatal fiúk. Platon aligha véletlenül mondta, hogy a legtökéletesebb hadsereg az lenne, ahol az egymást szerető férfiak harcolnának vállvet­ve. Ki-ki szégyellné kimutatni, hogy gyáva, így ez a sereg legyőzhetetlen lenne! A kö­zépkorban a dél-franciaországi provanszál udvarokban, legalábbis egy ideig, maguk a hölgyek alakították az udvari törvénykezést. Ők ítélték meg: mi illő és mi nem a szerelem viszonyában; s ők hozták azt a törvényt is, hogy a házasság nem mentség a szerelem alól. Csoda hát, ha a lovag szinte mindig egy férjezett hölgybe, vagy éppenséggel vala­melyik jóképű ifjoncba volt szerelmes?... Az érem másik oldalát szemlélve látni kell, hogy a kereszténység viszont nem kedvezett a homoszexualitásnak, hiszen a nemi vi­szonyt az utódok nemzésére szűkítette. Csak a felvilágosodás korában mutattak rá először: ha valaki azonos neműt szeret, az nem az ő hibája, abba a helyzetbe egy­szerűen beleszületett. Érdekes, hogy lénye­gében egészen napjainkig eltartott, amíg e szemlélet a köztudatba is beleivódott.- Hát a másnyelvűség? Az vajon mennyi­ben lehet a szerelmi viszony elválasztó vagy akár kiegészítő eleme?- „Csupán” annyiban, amennyiben a sze­relem összefügg az intimitással; az intimitás pedig a teljes kitárulkozással, amit viszont az ember a saját anyanyelvén képes a leg­bensőségesebben megtenni. A megtanult nyelvekkel legföljebb az őszinteség és a ra­Méry Gábor felvétele cionális kifejezőkészség szintjéig tudunk el­jutni. Ez valóban gátló tényező lehet, ám semmiképp sem mondható elválasztó fak­tornak, elvégre az igazi szerelem nem ismer megoldhatatlant.- Ön szerint miért könnyebb locsogni a szerelemről, semmint megélni azt?- Nem biztos, hogy könnyebb.- Tény, hogy az embereknek tele a szájuk vele, de amikor bizonyítani kellene...- Talán azért tűnik így, mert a szexuális tabuk eltűntével az utóbbi években óhatatla­Claudia Schiffer megcsókolta Albert herceget, de a hatás elmaradt, a her­ceg nem változott békává. nul többet beszélünk a szerelemről is. A té­vékészülék előtt ülve, a kisebbik lányommal azon szoktunk szórakozni, hogy egy-egy amerikai filmben hányszor mondják: szeret­lek! Egyáltalában nem biztos, hogy e szavak mögött érzelmek is állnak. Úgy vélem, az igazi szerelemről szinte lehetetlenség racio­nálisan beszélni; arról a művészet, s ezen belül is a zene tud a legtöbbet mondani, hi­szen épp oly megfoghatatlanul áramlik, mint a szerelmi mámor. Érdekes, hogy az idő is hasonlóképpen hömpölyög. Aligha mellékes, hogy a leglángolóbb szerelmek akkor robbannak ki, amikor az emberek kí­vül esnek a hétkönapokon, amikor idejük van önmagukkal törődni. Például egy sza­badságon, egy szanatóriumi kezelésen. A szerelemnek ugyanis megvan az a hatalma, hogy önmagunk és a legmélyebb emberi dolgok iránt tesz bennünket fogékonnyá. Azonosít önnönmagunkkal, érzelmeink vállalásával.- Ez esetben egy óriási, szinte feloldha­tatlan ellentétet sikerült tetten érnünk: a szerelem tehát önző valami, hiszen magam­ba fordulok, magammal foglalkozom, belőlem indul ki; ugyanakkor toleranciaigé­nyes, elvégre örökösen tekintettel kell len­nem a másikra is! Egyáltalán összhangba hozható ez az áthidalhatatlannak tűnő el­lentmondás?- Kérdés, hogy külső eszközökkel kell-e összhangba hozni. A szeretet ugyanis eleve bennünk lakozik, s erre épülhet a szerelem. Az a rettentő egoista kapcsolat, hogy csak engem és csakis azt a másikat, hogy csak ő az enyém - és talán épp ez a mérhetetlen ön­zés ébreszti fel bennünk azokat a mélyen szunnyadó erőket, amelyek révén tekintettel tudunk lenni arra a másikra is. Arra a valaki­re, aki a legközelebb áll hozzánk, ugyanak­kor a legtávolabb is, hiszen óriási különbség van a férfi és a női gondolkodás között.- A szerelem a romantikus emberek elő­joga?- Valóban vannak, akik képtelenek sze­relmessé válni: bár ezek az emberek mé­lyebb, bensőségesebb emberi viszonyra sem alkalmasak. Nehezen tudnak tartósabban megszólítani valakit, mert ők is nehezen megszólíthatok. Viszont a romantikus alkat eleve kitárulkozó típus, akinek szinte akárki belefér a szívébe...- Mészáros András romantikus alkat?- Nem tudom besorolni magam, pusztán annyit tudok, hogy az ember dolgainak java­része racionálisan hozzáférhetetlen, megra­gadhatatlan, kifejezhetetlen. Ha így veszem, akkor romantikus vagyok.- Ó, akkor nyilván a május a kedvenc hó­napja...- Hogy is mondjam? A tavaszt meg az őszt szeretem. Tavasszal Pozsony kőrenge­tegében is megérzem a föld szagát. De nem­egyszer tudatosítom magamban azt is, hogy a májusban született emberek rettentő kor­rekt módon viselkedtek velem szemben. Szinte megszégyenítő, hogy én nem voltam ennyire korrekt az ő irányukban. így hát semmi okom nem kedvelni a májust! Miklósi Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom