Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-01 / 18. szám
Amerika, sport, labdarúgás... Nem rossz, ha az embernek vannak jó barátai. Mondjuk köztük egy olyan, aki emigrált az Egyesült Allamokkba, s öt esztendő múlva meghívja négyhónapos „vendégségbe“ szép hazánkban rekedt egykori honfitársát. Ez Kövesi Tibor esete. A Banská Bystrica és a Gottwaldov futballcsapatának egykori trénere, a DAC szakvezetésének volt tagja abban a szerencsés helyzetben leiedzett, hogy gyerekkori pajtása Chicagóban telepedett le, és mint tudjuk, az USA eme második legnagyobb városában lesz az idei labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése, néhány további meccs, s itt székel az amerikai szövetség is. Tehát a téma a „gangsterek“ városának utcáin hever. Ilyen esetekben azt szokták mondani (ha újságírónőről van szó): csak le kell feküdni érte. Kezdjük tehát a gyengébb nemmel. Milyenek is az amerikai nők? „Távolról sem olyan csinosak és szépek, mint a mieink. Szeretnek rikítóan öltözködni, de hogy is mondjam csak - eléggé molettek. Viszont minden megnyilatkozásukon látszik, abszolút emancipáltak...“ Olyannyira, hogy a futballban viliágbajnokok... „Jártam néhány középiskolában, és a tinilányok ugyanúgy rúgják a labdát, mint a fiúk. Óriási tömegbázisa van a mi futballunknak (náluk soccernek hívják) a diákok között. Még az egyetemeken is. De később nincs, ahol folytassák, semmilyen szinten nincs szervezett bajnokság, csak időszaki regionális seregszemlék akadnak. A nők? Azok hobbiból fociznak. Mivel az iskolai testnevelésnek köszönhetően fizikálisán és lelkileg is életerősek, nem okoz nekik különösebb gondot a labdarúgás - nemzetközi szinten sem. Különben nem veszik őket komolyan az amik.“ És a férfiakat? „Meggyőződésem, nem az amerikaiaknak találták ki a versenyszerű labdarúgást. Olyan sportok mellett, mint a kosárlabda, az amerikaifut- ball vagy a jégkorong, ahol zajlik az élet, szikrázóan kemény, izgalmas és látványos a küzdelem, a labdarúgás túlságosan is unalmas számukra.“ Tapasztalta ezt a gyakorlatban is? Mert hát sok a mendemonda a soccer körül... „Chicagóban megtekintettem az Egyesült Államok-Portugália US Cup meccset. Hát mit mondjak? A 26 ezer néző közül nem sokat érdekelt a játék, csak kíváncsiságból mentek ki a mérkőzésre. Egyszerűen nem tudják élvezni ezt a sportot, nem értik, képtelenek együtt élni a pályán történtekkel. Hogy szurkolni nem tudnak, az csak természetes. Az amerikaiak nem szeretik a sok üresjáratot, a taccsdobást, az időhúzást, a fetrengést, a szimulálást. Szórakoztak, beszélgettek egymás között a lelátón, nevetgéltek, hamburgert fogyasztottak és untakoztak.“ Sajtója bizonyára van a labdarúgásnak. A tengeren túlon nagyon értenek a reklámhoz... „Ne higgye. Mármint azt, hogy van sajtója. Itt volt az említett USA Cup. A Chicago Tribune című lap, amely naponta tíz oldalt szentel a sportnak, talán ha három gépelt oldalon foglalkozott az eseménnyel. Még a csapatok összeállítását sem hozta az úgynevezett tudósításokban. Egyszóval az amik nem tudnak futballul nézni és futballul írni. Sok minden lemérhető a belépő árából is. Az US Cup válogatott mérkőzéseire 18-20 dollárba kerüt egy jegy, Chicago jégkorong- és kosárlabdacsapatának meccseire 70, illetve 100-ba. Ebből is látszik, mennyire árva gyermek a labdarúgás Amerikában Mi lesz a világbajnokságon? A csoportmérkőzésekre állítólag minden jegy elkelt. „Elhiszem. Mert amint mondtam, kívácsiak. De ha például egy németolasz találkozón a 10 ezer olasz és német szurkoló mellett lesz 70-80 ezer hazai, s az utóbbiak közömbössége, érdektelensége rányomja bélyegét a meccsre. Nem lesz futball- atmoszféra. E nélkül pedig nem élhet ez a sportág.“ Ezek szerint Kövesi Tibor pesszimista azt illetően, hogy a labdarúgás valaha is gyökeret ver az Államokban? „Az vagyok. Nem az Újvilág lakóinak találták ki, belátható időn belül nincs reménye, hogy betörjön a menő sportok közé. Mondom, sok fiatal műveli, főleg az Európából áttelepültek gyerekei és unokái, de ez kevés. Amerika ízlése más.“ Szóval fiaskóra van ítélve az idei világbajnokság? „Ezt nem mondanám. Az anyagi siker óriási lesz, az nem vitás. De az értetlen kulissza nem dobja majd fel az összecsapásokat.“ Mi szokta feldobni mondjuk Chicagóban az embereket? „A kosárlabda. Air Jordan, Pip- pen és a többiek. A helyi Bulls három éve NBA-bajnok, valami fantasztikus dolog látni a Bikákat. Zsonglőrmutatványok, elképesztő megoldások, lélegzetelállító kosarak...“ Igaz vagy csak kitaláció, hogy ha nem érnek el 100 pontot hazai mécseseiken, visszaadják a nézőknek a jegy árát? „Nem egészen. Száz pont alatti vereségük esetén a szurkoló úgyAz interjúalany (balról) sem mulasztotta el két dollárért lefényképez- tetni magát a páncélozott kamion előtt, amely Chicagóba szállította a Világ Kupát. (Kövesi Tibor felvételei) Ebben a stadionban (egyébként az amerikai futball otthona) játsszák majd az idei labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzését, a Németor- szág-Bolt'via meccset. mond fájdalomdíjként 48 órán belül a klub bármelyik vendéglőjében elfogyaszthat egy ebédet - a meccsbelépő felmutatása után. Ha a csapat 115 ponton felüli győzelmet ér el, a 20 ezer néző egy lottószelvényt adhat fel. Ingyen, a klub számlájára.“ Csakugyan, kik járnak a kosárlabda-mérkőzésekre és hogyan drukkol az amerikai néző? „Inkább jómódúakat látni a lelátókon. Volt szerencsém megtekinteni a Bulls két találkozóját. A nézők egyharmada négerekből állt. Nem szurkolnak kórusban, nem ordibál- nak, hanem énekelnek, táncolnak, látványos kosaraknál vagy megoldásoknál felmorajlanak, tapsolnak, éltetik a sztárokat, akiket kü- lön-külön egy óriási limousine szállít a csarnok elé.“ És mi a helyzet az NHL hokimeccsein? „Itt már vegyes, zajosabb társaság alkotja a szurkolótábort. Még amolyan gyanús elemeket is látni, fogyasztható sör, alkohol. Hiába no, a jégkorong nem éppen a finom emberek sportja. Ami azonban figyelemre méltó, a nézőtér nem ideges, ha éppenséggel nem megy a csapatának, nem szidja a játékosokat, nem követeli az elnök fejét. A Calgary elleni összecsapáson például sokáig 0:0 volt az állás, de a szurkolók így is élvezték a viadalt, és amikor a Black beütötte az egyetlen gólt, a lelátó hosszú percekig ünnepelte a játékosokat. Úgy érzem, hogy a minden sportág bajnoki találkozói előtt eljátszott amerikai himnusz megadja az alaphangot a viselkedéshez.“ Négy hónapig volt Chicagóban. Milyen véleménye alakult ki az amerikaiakról? „Magabiztosak, fegyelmezettek és kötelességtudóak. A munka náluk szent. Szeretnek sportolni, kocogni, arra mindig találnak időt.“ Mire csodálkozott rá? „A 110-120 emeletes felhőkarcolókra, és például arra, hogy mondom a barátomnak: álljunk meg egy pillanatra a kocsinkkal, szeretném ha lefényképezne. Mire ő: gyorsan ugorj ki, a néger negyedben vagyunk. Alig kapott le, máris futottak felénk a „bennszülöttek“. Fehér embernek még fényes nappal is életveszélyes a fekete negyedben megjelenni. Ilyen az élet Chicagóban és az Államokban.“ És még milyen? „Olyan, hogy például az egyik szlovákiai magyar emigráns család tagjai a munkanélküli segélyből minden évben a Kanári-szigeteken nyaralnak. Amikor Chicagóban jártam, amerikai zászlókat pillantottam meg az ablakokban. Kérdem az ismerősömet, milyen ünnep van? Azt mondja, semmilyen. Aki jól érzi magát Amerikában, kiteszi a zászlót. Nagyon sokat láttam belőle...“ Tomi Vince Ilyen elegáns és mutatós egy belépőjegy a Chicago Bulls kosárlabda-csapatának mérkőzéseire. Megkezdte a szabadtéri versenyidényt CARLTON FREDERICK LEWIS, az utóbbi évek, de talán minden idők legnagyobb atlétája. A nyolcszoros olimpiai bajnok sprinter és távolugró hazai pályán, szülővárosában, Houstonban lépett rekortánra első idei hivatalos versenyén. Nem egyéni számainak egyikében, hanem 4x100 méteres váltófutásban indult, a Santa Monica Track Club színeiben. Társai - megszokhattuk már - Mike Marsh, Leroy Burrell és Floyd Heard voltak, az eredmény pedig kezdetnek nem is rossz: a négy fekete legény 38.58 másodperc alatt robogott körbe a négyszáz méteres pályán. „Nem mondom, hogy maradéktalanul elégedett vagyok az eredménnyel, de április elején ritkán futottunk ennél jobbat. A váltásokon van még mit csiszolnunk, és az utazósebességünk sem ideális, de régen rossz lenne, ha már most harminchét másodperc körül futnánk“ - mondta King Carl, aki következő versenyein is társaival együtt fog föllépni. A houstoni viadalt követően egy másik texasi városban, Austinban is tiszteletét teszi a váltó, majd a kaliforniai Mount Sac következik, ahol egy 4x100-as és egy 4x200-as futás szerepel a programban. A Lewis által a napokban nyilvánosságra hozott program szerint az év első egyéni versenyére szintén Houstonban fog sort keríteni a 100 méteres síkfutás világcsúcstartója, május 7-én a legklasszikusabb atlétikai számban, éppen százon indul majd el: „Igen, százon rajtolok először, annak ellenére, hogy ebben az évben a távolugrásra fektetek majd különös hangsúlyt. Rengeteget edzettem az ugrógödör környékén, elsősorban elugrásomat és talajfogásomat csiszoltam. Remélem, meglátszik majd az eredményeimen a sok munka.“ Az első komoly megméretés május 22-én vár majd Carlra, ekkor rendezik ugyanis New Yorkban a Grand Prix-versenyt, ahol már távolban fog indulni. Sokak szerint az amerikainak nem lenne szabad ebben az ugrószámban versenyeznie, hiszen évek óta derékfájdalmakra panaszkodik, s komolyan kockáztatja, hogy tönkremegy a gerince. Az aggodalmaskodóknak Carl vidáman válaszolja: „Soha nem éreztem még ilyen jól magam edzés közben, mint mostanában. A derekam nem fáj, az orvosok azt állítják, hogy olyanok az izmaim, mint egy húszévesé. Ne feledjük, hogy tavaly az állandó hátfájással is tíz egész két századot futottam százon és tizenkilenc egész kilencvenkilencet kétszázon. Távolban egyébként csak négy versenyen akarok indulni. New York után június nyolcadikán Rómában, aztán a Jóakarat Játékokon és még egy viadalon. “ Lewist szemmel láthatóan az sem zavarja különösebben, hogy egy huszonhárom éves egyetemista, bizonyos Erick Wälder 874 centiméterrel megdöntötte egyetemi távolugró csúcsát. „Mindenki láthatta Waldert Stuttgartban a világbajnokságon, mégis kevesen emlékeznek rá. Nyolcszázötven centivel negyedik lett azon a versenyen, amit én megnyertem. Nem hiszem, hogy félnem kellene tőle. Igaz, hogy a napokban El Pasában nagyon messzire repült, de senki ne feledje, hogy az a város több mint kétezer méter magasan fekszik, ráadásul erős hátszele volt. Ott fönt könnyű angyallá válni és messzire repülni...“ Nemcsak az ifjú titán, hanem az öreg rivális, Mike Powell felé is van néhány keresetlen szava Cárinak: „Mindenki tudja, hogy én ott leszek május huszonkettedikén a New York-i nekifutón. Mike-ot is meghívták a szervezők, de még nem válaszolt, eljön-e. ő tudja. “ Lewis egyébként a napokban felmondta szponzori szerződését a japán Mizuno sportcipőgyártó vállalattal, s átpártolt az olasz Pirelli autógumigyárhoz. Ezentúl saját, King Carl márkanevű cipőben fog ugrani és futni, így legalább a pályán is önmagát reklámozhatja, még legalább két évig. Lewisnak ugyanis eltökélt szándéka, hogy részt vegyen az 1996-os atlantai olimpián. Nekem nagyon tetszik a gondolat, hogy elindulhatok a centenáriumi olimpián. Mindent elkövetek azért, hogy épségben élérjek 1996-ig. Éppen ezért a következő két évben kevesebbet fogok versenyezni, kímélem majd az izmaimat“ - hangsúlyozta többször is a nyugdíjba vonulásról hallani sem akaró világklasszis. (misur) Eszében sincs abbahagyni