Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-08 / 19. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévéés rádióműsor TADZS MAHAL Riportunk a magazin 6. oldalán Illusztráció archívum ázadunk sújtja az anyákat a világtörténelem legpusztítóbb csapásaival; magát az anyaságot sodorja végveszélybe. Zülleszteni több irányból kezdte. Múlt századi gyökerekről sarjadt a feminizmus az egyenjogúsítás küzdelmeivel. Támadta a polgári házasság intézményét, küzdött a válás társadalmi és törvényi elfogadtatásáért a szív jogán, majd az érzelmek mindenhatóságát is hátrább utalva az érzékek természeti törvényére kezdett hivatkozni, s ezzel a házasság és az anyaság isteni-természeti lényegét kezdte ki. A természet ültette belém az ösztönt, a vágyat, hirdeti, megtetszett a másik, természet adta jogom hát, hogy éljek is ösztönömmel. Önfegyelem? Önmegtartóztatás? Hűség? Felelősség? Eskü? - Ugyan már, középkori, az ember testét-lelkét gúzsba kötő erkölcsi kívánalmak, s a modern ember életéből törölni kell őket. Ehhez társult a biokémia találmánya, a hormonokat befolyásoló fogamzásgátlás, amely a nőket tizenkettőtől ötvenig és tovább a szabad kapcsolatok nagy kockázatától, a nem kívánatos anyaságtól megszabadította. Az emancipált nők cigarettái, szeszei, kábítószerei, a hasadóanyagokkal és vegyszerekkel átitatott természet is kívülről törnek az anyaságra, anyaméhek mennek tönkre, emlők hervadnak le idő előtt, kora- és torzszülöttek ezrei látnak napvilágot, s a legvadabb nemi eltévelyedés, a szodómia s a szabad szerelem közös műve az a vírustenyészet, amely immár az emberiséget is végpusztulással fenyegeti. A lenini kommunizmus a mi családaink válságát azzal is mélyítette, hogy a polgári vagyont fölszámolta, a nőket munkába kényszerítette, a hagyományos családszerkezetet védelmező egyházakat üldözte, és szinte semmi akadályt sem állított a terhesség-megszakítások elé. Tekintsünk szét a környezetünkben, s tartsunk önvizsgálatot: alig látunk magunk körül olyan embert - nőt, férfit, gyermeket - akit ez a széthullás valami módon meg ne érintett, testben és lélekben meg ne sebzett volna a dolog lényegéből következőleg egy életre szóló érvénnyel, jóvátehetetlenül. Ebben többé-kevésbé mind, akik századunkban és főleg az utóbbi pár évtizedben érett tudattal éltünk, sebzettek és bűnrészesek vagyunk. Ezek nagy vonalakban az anyaság mély krízisének eszmei és lélektani-élettani okai; okozatuk a férfi-nő kapcsolat eltorzulása. A megkötött házasságok nagy része nem egy-egy élettervbe épül, hanem csak úgy gyorsan-gyorsan összeáll. A frigykötés már évtizedek óta nagy százalékban nem stratégiai, hanem taktikai cél: szűkén értelmezett szerelmi házasság, az érzékek jogán, mely két fiatal emberi lény ösztönéletének törvényesített keretéül szolgál. Erre azonban boldog, harmonikus anyai stratégiát építeni nem lehet, mert az érzékeket kiegészítő, dúsító, sőt tápláló, kiolthatatlan emberi szeretet, együttérzés meg önfegyelem nélkül egyetlen párkapcsolat sem lehet tartós; csak a szeretet és a szolidaritás tarthatja össze a nemcsak ölelni, hanem érezni is képes emberpárokat egy élet válságain át, templomi eskünk szerint: „Öt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges segítőtársa leszek...“ Kérdés, képes lesz-e még emberi fajunk, a széthullt házasságokban, bölcsődékben és óvodákban, de még szerencsésebb esetekben is a hajszolt és marakodó, nem gyermekeikre figyelő, hanem egymás lépéseit leső házastársak érzelmi műhelyeiből sérülten kikerült új nemzedék, amelynek sem megfelelő érzelmi kultúrája, sem ép családmodell- je nincs, egy egészséges anya- és családképletet fölépíteni? Az anyaságot sújtó harmadik csapássorozat századunk két világháborúja s a két szélsőség, a jobb- és a baloldal diktatúrája. Anyák tízmilliói sírtak, ha éppen nem vesztek maguk is a tűzbe, a halál- és munkatáborokban, vagy nem estek a férfierőszak áldozatául. Ennek sincs vége, társadalmaink törékenyek, s jobb belátásra térő Európánk balkáni hegyei közül ma is az egeket ostromolja a gyermekeiket, férjüket és női becsületüket vesztett anyák jajveszékelése. Hiába van anyák napja, lám, nincs is ünnepi szóm. Igaz, közben anyák vesznek körül, és anyaság ölel magába: a lombosodó erdők koszorúja a völgyben, ahol lakom, a sárga vadvirágokat termő koratavaszi utcaszegély, a most bomló orgona - mind az anyaföld gyermekei. Feketerigók éneklik nászukat az erkélyünkön, ideszoktattuk őket, itt fognak fészkelni valahol a természet isteni rendjében, mint ősanyáink. Nemrég született meg a negyedik unokám, minden pillanatban várjuk az ötödiket, gyönyörködöm ott a beteljesült, itt a várakozó anyaságban s a nem kevésbé szép, szenvedélyes nagymamaság bajjal árnyékolt, de az árnyakon is átsugárzó boldogságában. De ez sem ünnepi szó, hanem aggályokkal övezett, feszült és bonyolult érzés: állják-e majd mind, szülők és kicsinyeik a sarat a rájuk leselkedő veszélyek és kísértések között, s lesznek- e egy ép és boldog, Istentől és természettől rendelt anyaság építőelemei és erjesztő kovászai világunk jövendőjében...? Koncsol László naptól
