Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-01 / 18. szám
A Moravcík-kormány az idő szorításában Általános szokás, hogy az újságírók a hivatalba lépő új kormánynak 100 napot adnak tevékenysége beindítására, kormányprogramja első lépéseinek megvalósítására. A három hónapig tartó „védett időszak” után jöhet a bírálat össztüze, valamennyi lényeges döntés pro és kontra megvitatása. Ez a betanulási szakasz egyben az új kabinet összeszokásának, az egyes tárcák kisebb vagy nagyobb lépésváltásának az ideje. Szlovákia jelenlegi kabinetjéhez nem volt ilyen kegyes a sors; a március derekán kinevezett Moravéík-kormány mindössze hat és fél hónapos működési idővel rendelkezik, esetében szó sem lehet 100 napos „bemelegítésről”. SÚLYOS ÖRÖKSÉG Úgy látszik azonban, erre nincs is szüksége, hiszen olyan energikus rajtot vett, amire kevesen számítottak. Hogy miért nem? Talán azért, mert túl széles koalíció volt kénytelen átvenni a kormányaidat, amelyben baloldali, nemzeti, középpárti és kereszténydemokrata politikusok egyaránt helyet foglalnak. Általában az ilyen nemzeti megmentési front-jellegű politikai csoportosulások nem hosszú életűek, azonban úgy tűnik, a kormánykoalíció pártjai a választásokig félreteszik nézeteltéréseiket, s csak az égető, a napi feladatokra összpontosítanak. Márpedig sürgető feladatokból akad bőven. A gazdaság teljesítményének süllyedése nem állt meg, ellenben a privatizáció folyamata igen, a munkanélküliek száma nőttön nő, az egészség- ügyi és oktatási szféra már-már ellehetetlenült, ráadásul Vladimír Meőiar és társai sorozatban szállították a belpolitikai botrányokat. Mielőtt megvizsgálnánk, mennyit lehet szeptember végéig e problémákból orvosolni, vagyis az előrehozott választásokig, nézzük meg, milyen állapotban hagyta az országot a Meciar-kabinet! A Václav Klaus által beindított radikális gazdasági lépésváltás 1992 júniusáig Szlovákiában is töretlen lendülettel zajlott. A választások után a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom hatalomra kerülésével e folyamat fokozatosan lefékeződött, s azóta valami egészen különös, reformellenes és reformpárti lépések minden logikát nélkülöző kombinációját alkalmazták a gazdaságban. A szövetségi állam kettéválása ugyancsak negatívan érintette Szlovákiát. A cseh-szlo- vák kölcsönös kereskedelemben jelentkező tartós deficit, ami az idén januárban és februárban már meghaladta a 100 millió dollárt, egyértelműen jelezte, nem bírjuk tartani a lépést Csehországgal. Ezek után nem lehet azon csodálkozni, hogy a korábbi kormány következetlen gazdaságpolitikája gyakorlatilag egyetlen lényeges makroöko- nómiai mutatón sem javított. Különösen aggasztó, hogy éppen a fellendülést jelző ágazatok - a kiskereskedelem, a teherfuvarozás, az építőipar - szenvedte el tavaly a legsúlyosabb hanyatlást, a külkereskedelemben pedig közel 27 milliárd koronás hiányt könyvelhetünk el. Minden átalakuló gazdaságban kulcsfontosságú a külföldi tőke szerepe. A szerkezetváltás rendkívül pénzigényes, hazai hitelforrásokból egyszerűen lehetetlen e folyamatot finanszírozni. A külföldi tőke azonban meglehetősen finnyás; csak oda áramlik nagyobb mennyiségben, ahol stabil a belpolitikai helyzet, a törvények, jogszabályok világosak, s a gazdaság is többé-kevésbé olajozottan működik. Éppen ezért figyelmeztető lehet számunkra, hogy míg 1992-ben 151 millió, addig 1993-ban már csak 130 millió dollár értékű külföldi beruházást eszközöltek Szlovákiában. Ráadásul a befektetések szerkezete is kedvezőtlen; leggyorsabban az ún. spekulatív tőke aránya növekedett, vagyis a 100 ezer koronát (átMENTENI A MENTHETŐT számítva) el nem érő befektetések, amelyek nem segítik elő az új technológiák meghonosodását, s főleg a kiskereskedelemre összpontosítanak ÜRES A KASSZA A munkanélküliség terén szintén áldatlan helyzet alakult ki. A Meéiar-kabinet egyetlen éve alatt, 1993 januárjától decemberig 10,4 százalékról 14,4 százalékra emelkedett ez a mutató, ráadásul az állástalanok aránya számos járásban már túllépte a 20 százalékot. A folyamat rosszabbodása az idén sem állt meg. A kormányprogram szerint februárban már 14,8 százalékos volt a munkanélküliség, ami 380 ezer embert jelent. A Pozsony lélekszámával közel azonos számú állástalanok közül minden harmadik 25 éven aluli. Gyakorlatilag az 1989-es fordulat óta minden évben hiánnyal zárul az ország kasszája, deficites Szlovákia költségvetése. Azonban ez még soha nem volt akkora, mint tavaly. A Július Tóth vezette pénzügyminisztérium hivatalosan 23,5 milliárd korona deficitet állapított meg. Az új kormány hivatalba lépése után kiderült, a közölt hajmeresztő összeg korántsem fedi a valóságot, ugyanis többek között nem tartalmazza az oktatási szféra és az egészségügy adósságait, valamint a cseh-szlovák kereskedelemben felhalmozott hiányt. Csupán találgatni lehet a tényleges deficit nagyságát. Brigita Schmögnerová gazdasági miniszterelnök-helyettes az egyik kormányülés sajtótájékoztatóján 6-7 milliárdra becsülte a hiányt. Ezek ismeretében nem csoda, hogy bejelentette: az 1994-re szóló állami költségvetés irányszámait módosítani kell. Óriási a gazdaság tehetetlenségi nyomatéka. Amikor minden fontos iparágban állandóan csak csökkenéssel nézünk szembe, nagyon nehéz e tendenciát megállítani. A Moravcík-kormány egy süllyedő léggömbbe ült bele, amely minden eresztékében szelei. Hiszen 1994 januáijában az ipari termelés további 1,2 százalékkal esett vissza, a munkanélküliek száma az év első hónapjában 11 ezerrel nőtt, a kereskedelmi mérleg máris hiányt mutat (erre reagálva pánikszerűen bevezették a behozatali pótlékokat), s máris néhány milliárdos a költségvetési deficit. A jelenlegi kormánynak összesen hat hónap áll rendelkezésére, hogy bizonyítsa rátermettségét, igazolja, jobban irányítja az ország sorsát, mint az előző felállítás. Rendkívül súlyos örökséggel vették át az egyes tárcákat. Az áldatlan állapotokat jól jelzi, hogy például Lubomír Harach oktatásügyi miniszter komolyan fontolgatja: egy esetleg két évre engedjék el az iskolák bevételi adóját. ELŐREMENEKÜLÉS Emlékezzünk csak: az új kormány kinevezésekor Brigita Schmögnerová miniszterelnök-helyet- es nem volt jelen az ünnepélyes aktuson, mivel Washingtonban tárgyalt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakembereivel az ún. stand-by (készenléti) hitel lehetőségeiről. E sietség is jelzi, Szlovákiának milyen égető szüksége van az új hitelforrásokra. Az IMF-képviselők tíz napig vizsgálták az ország helyzetét, megismerkedtek a kormányprogrammal, s derűlátó vélemények szerint akár már júniusban megkaphatjuk a hitel első részét, mintegy 100 millió dollárt. Az IMF-fel még a Meéiar-kormány kezdte el a tárgyalásokat, amelyek azonban elakadtak, mivel a nemzetközi pénzintézet szakemberei bérbefagyasztást és a hozzáadottérték-adók növelését javasolták az államháztartási deficit csökkentésére. Ebbe nem ment bele a DSZM-kabinet. Az új kormányzat rugalmasabb álláspontot képvisel, inkább az adófegyelem megszigorítása révén szeretné csökkenteni a költségvetési hiányt. Az IMF-tárgyalások Ez a külföldi tőkét befogó szatelitantenna (Andrej Sekela rajzai) konstruktív légköre, a kilátásba helyezett kölcsön Moravéíkék első sikere. Rudolf Filkus pénzügy- miniszter szerint az adóhivatalok jelentős apparátussal dolgoznak, azonban alacsony a hatékonyságuk. Tavaly például a vállalkozók 18,1 milliárd korona adóhátralékot halmoztak fel. Ha ezt maradéktalanul befizették volna, máris egyharmadára csökkent volna az 1993-as költségvetési hiány. Filkus éppen az adófegyelem megszilárdításában és a privatizáció meggyorsításában látja az üres államkassza feltöltésének módját. Apropó, privatizáció! Csehországban már javában zajlik a kuponos privatizáció második hulláma. Nálunk Lubomír DolgoS, majd Ivan Lexa rendkívül mostohán kezelte e módszert, csupán a közvetlen vállalateladásokat szorgalmazták. Hogy milyen hatékonysággal tették dolgukat? Összehasonlításul két adat: a Meéiar-kormány közel két éve alatt alig 150 privatizációs tervezetet hagytak jóvá, mintegy 10 milliárd korona értékben; Milan Janiéina miniszter szerint az újra prioritást élvező kuponos államtalanítás 200 vállalatot érint és kb. 100 milliárd korona értékű vagyon kerülhet az állampolgárok kezébe. Persze, óriási munka vár a privatizációs minisztériumra, ha augusztus végén valóban árusítani akarják a vagyonjegykönyveket. Ráadásul a nagy sietségben nem követhetnek el olyan hibákat, mint az előző kormány, amely februárban szinte percek alatt privatizált vagy negyven céget, amiből 13 esetben később szakmai baklövéseket fedtek fel. Mikuláá Dzurinda közlekedési miniszter szintén a privatizációban látja a kibontakozás útját. Tárcája máris hozzálátott a teherfuvarozás magánkézbe adásának előkészítéséhez. Ausztriában Dzurinda tárgyalásokat folytatott osztrák partnerével a Ligetfalu-Kittsee vasúti összeköttetés megteremtéséről, valamint a Pozsony-Ligetfa- lu-Schwechat-Bécs gyorsvasút megépítéséről. A tervek nem újak, csak éppen Roman Hofbauer valahogyan elfeledkezett róluk. Lehet, hogy ezek nem nagy lépések és nem rántják ki a gazdaság szekerét a kátyúból. Azonban hat hónap alatt a legjobb esetben is csak a helyzet romlását lehet részben megfékezni, a kedvezőtlen folyamatok visszafordítására már nincs idő. Mégis, a Moravéík-kormány, legalábbis az eddigi megnyilvánulásai alapján, nemcsak rövid távon gondolkodik. A most beindított folyamatok, a kuponos privatizáció, az 1995-ös, reális alapokon nyugvó költségtervezet előkészítése, az IMF-kölcsönök gyümölcse az őszi választások után érik be. Hat hónap alatt mindössze arra fut(hat)ja, hogy a kormány bebizonyítsa: van fény az alagút végén. Sidó //. Zoltán Szlovákiában leginkább a pártok, a mozgalmak, a platformok, az árak és a bűnözés növekszik. Azután hosszá ideig semmi, majd a bruttó nemzeti össztermék következik, amely ugyancsak vékonyodóban van... Az utóbbi időben gyakran hallhattuk azt az állítást, hogy nekünk, szlovákiai magyaroknak, ebben az országban „standard feletti” nemzetiségi jogaink vannak. Csak éppen azt nem volt képes soha senki világosan megmagyarázni: mit is jelent ez a - igaz, magyartalan, de sokak szemében hangzatosán találó - kifejezés. A minap viszont egy nyomtatvány került a kezembe, amelyen szerepel a szóban forgó megjelölés, és ott meg is magyarázzák a jelentését. A lakásszövetkezettől, ahol évek óta hiába várok lakásra, kaptam egy felszólítást: jelezzem, továbbra is fenntartom-e lakás iránti igényemet?! Egy kérdőívet is kaptam, amelyen jeleznem kellett, hogy hány szobás, mekkora alapterületű lakást igényiek, balkonosat-e stb. S ebben a felsorolásban ott szerepel a „standard feletti” fogalom pontosítása. Megkérdezik ugyanis, hogy csak standard, avagy standard feletti felszereléssel kívánom-e a lakást? Első olvasásra természetesen a standardot akartam választani, hiszen én éppen csak lakni szeretnék, nincs szükségem luxuslakásra. Csakhogy! A kérdőíven, zárójeles megjegyzésben, meg is magyarázzák, mit értenek standard feletti felszerelésen. E magyarázatból megtudtam: a standard feletti azt jelenti, hogy a fürdőszobát kicsempézik, fürdőkádat helyeznek el benne, sőt, még a vízcsapokat is felszerelik... Ha így áll a dolog, akkor én bizony standard feletti lakást kérnék! Mert ugye, hogyan éljek olyan standard lakásban, amelyben nem tudok zuhanyozni, mert nincs zuhanyozó; nem tudok fürödni, mert nincs fürdőkád; sőt még mosakodni sem tudok, hiszen vízcsap sincs? Nem beszélve arról, hogy komolyabb problémáim is adódhatnak: ha még a vécécsésze is luxus! Nos, kérem, a lakásszövetkezetnél ezt jelenti hát a standard felettit! Ha a szlovák politikusoknak is hasonló az értékrendjük, akkor valóban meggyőződéssel állíthatják, hogy a nemzeti kisebbségeknek többletjogaik, szerintük: „standard fölötti” jogaik vannak. De mondják meg őszintén: ki eléged(het)ne meg a „standarddal”? Gaál László „Standardfeletti” PUBLICISZTIKA 1994. májusi. l/BSŰrnap
