Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-09 / 2. szám

Hatalmas színésznő. A L'Humanité kritikusa írta ezt róla nyolcvankilencben, amikor a Három nővér Natalja Ivanovnáját játszotta a párizsi Odeon színpadán. Rá egy évre Kossuth-díjat kap, megérdemelten. Annyi értéket, mint 6, színészi pályájuk első szakaszában kevesen tudnak felmutatni. Szolnok, Nemzeti, Katona József Színház. Mrozek darabja, a Tangó Paál Istvánnal, Trifonov Cseréje és Brecht Háromgarasos operája Ljnbimowal, aztán nyolcvankettőtől Székely és Zsámbéki társulatában A manó Jelena Andrejevnája, az Ahogy tetszik Rosalindája, A mizantróp Céliméne-je és a többi, részleteiben is mesteri, eleven alakítás. Moziban a Ripacsok, a Te, rongyos élet, a Redl ezredes, a Csók, anyu!, a Hajnali háztetők, A nagy generáció, a Jézus Krisztus horoszkópja, A nagy postarablás. Színpadon és kamera előtt ugyanaz a macskatermészet: bármilyen szereppel repül is, mindig talpra esik.

Udvaros Dorottya vendégként most a Madách Színházban játszik. A Katonában ebben az évadban már nem látható új szerepben. Tizenkét év után úgy döntött: megválik a társulattól.

• Megsértették talán? Vagy úgy érezte, elég volt? Új rendezőkre és új partnerekre vágyva lépni akart egy nagyot?- Nehéz még elmondani. Üldögélek otthon és magam is fogalmazgatom, mi történt velem. Nekem nagyon fontos hely volt a Katona. Nincs kedvem, és nem is akarok a hátam mögé sarat hányi, embereket vádolni, de az az igazság: ma már nem olyan a kapcsolatom a színház vezetőségével, rendezői gárdájával, mint régen. Sajnálatos módon minden ellaposodott köztünk. Kiégett. Unalmassá vált. Ez persze kétoldalú. Zsámbéki is megváltozott, és én is megváltoztam. Nagyüzemmé vált a színház, ebből lett elegem. Mindig minden darabbal a sikert keresi. Kísérletezésből is van azért néhány, de semmi se akar bejönni. Annak a tűznek, annak az érzelmi telítettségnek, amely az első öt évünket jellemezte, lángjai már nincsenek, legfeljebb szikrái. Szikrákból pedig hosszú távon nem lehet élni. Hihetetlenül magas színvonalú, profi előadások születnek a Katonában még ma is, de mint a színház tagja, én már egyáltalán nem érzek semmit. Régen olyan telített állapotban mentem be dolgozni, hogy ahhoz képest a mai este vagy egy mostani próbaszakasz hatalmas különbség. Kevesebbet adok és kevesebbet kapok. A tizedét, a századát sem annak, ami régen volt. Én már két évvel ezelőtt is éreztem ezt a nagy különbséget, de csak vártam és figyeltem magam. Nyáron aztán úgy döntöttem: elég volt a... nem tudok más szót használni... az abszolvált előadásokból. Igen, én már nem azzal az átéléssel játszottam, mint régen. Abszolváltam. Néha jobban sikerült, máskor kevésbé. Ezt kellett volna elnyomni magamban, ezt az érzést, de nem bírtam. Ekkora belső konfliktussal iszonyú nehéz színpadra lépni. Vannak azonban kisebbfajta sérelmeim is. Engem a Katonában nem mindig tekintettek felnőttnek. Aschernak és Zsámbékinak sokkal jobban kellett volna érezniük, mi okoz gondot nekem. Nagy konfliktusok nem voltak köztünk, legfeljebb apró nézeteltérések, a kapcsolat kihűlését azonban ezek is jelezték. Régebben sokkal nagyobb odafigyelést kaptam. Tíz év után ilyesmit várni nevetséges talán? Akkor jöjjön másvalaki. Egy fiatal színésznő, aki most kerül oda, hihetetlen tűzzel fog játszani. A Három nővér nekem már amúgy is a könyökömön

jön ki. Elég volt, nem akarom tovább vinni. Én már favágásnak érzem.

• Én meg azt hittem, ezt fogja majd a leginkább sajnálni.- Nem. Inkább világgá megyek, csak ne kelljen már Három nővért játszani.

• A Lulutól vagy A kínai Táncosnőjétől nehezebben válik meg?-Semmit sem sajnálok otthagyni, inkább megkönnyebbülés van bennem, hogy kimondtam végre: ami a Katonában történt velem, az szép volt és teljes, de nincs tovább. És ezt ugyanígy közöltem Zsámbékival és Ascherral is. Hogy benne vagyok hat darabban, és egyiket sem akarom már játszani.

• S hogy reagáltak?- Zsámbéki először marasztalt, nem akart elengedni, bár jelezte: ő maga is észrevette már, hogy máshogy, nem ugyanazzal a szenvedéllyel játszom, mint régen. De ha én, az ő szóhasználatával élve, felszínesebbé váltam, akkor miért nem vont félre egy sarokba, hogy megkérdezze tőlem: mi van, Dorottya, mi történt veled? Csak hidegen gratulált, és már ment is tovább. Nagy léptékben megy a Katonában minden. Ascher és a többiek sokszor hetekre, hónapokra elutaznak, külföldön rendeznek. Mi meg elővehetjük a térképet és sorra pipálhatjuk a nagyvárosokat, hogy itt is, ott is felléptünk már. Engem ez egyáltalán nem doppingolt. Párizsban, az Odeonban tartottuk a Platonov bemutatóját, de három héttel előtte el kellett utaznunk tízvalahány napra Dél-Amerikába. Ebben a helyzetben engem egyáltalán nem érdekelt egy kolumbiai színházi fesztivál. Nagyon izgalmas lehet, ha nincs más dolgom, de amikor francia közönség előtt tartjuk a premiert, ráadásul azok után, hogy ott játszottuk kirobbanó sikerrel a Három nővért, akkor jobb lenne inkább az új darabra készülni. Eközben nem lehet két hétre Dél-Amerikába menni. Persze, ha egy színház bekerül a nemzetközi élvonalba, akkor tudom, pokoli nehéz kiszállni a fesztiválsodrásból. Ha viszont ott marad benne, akkor... én el nem felejtem soha azokat a napokat. Azt a kétségbeesett kapaszkodást, hogy ott folytassuk majd a próbákat, ahol megszakítottuk. A ténytől, hogy most bizonyítanunk kell, amúgy is terheltek voltunk. Első vendég- szereplésünkkor azt sem tudták Párizsban, hogy kik vagyunk. Csak néztek, hogy

INTERJÚ

Udvaros Dorottya lépése

jé, de jók! És ennél kevesebbet a Platonov- val sem adhattunk, sőt! Most már önmagunkat kellett túlszárnyalnunk. Feldagadt lábbal, hajnali négykor érkeztünk meg Amszterdamba, és tízórás várakozás után repültünk Párizsba, másnap pedig próba. Köszönöm szépen. Még egyszer ebből sem kérnék.

• Básti Juli nem is olyan rég kiszállt egy ilyen turnéból.- Csakhogy az meghívás volt, nem fesztivál. Oda menni kellett, az kötelező volt.

• Előfordult egyáltalán, hogy nemet mondott valamire a Katonában?- Visszaadtam egy szerepet. De hogy ez is milyen reakciót váltott ki?! Én nem vagyok hepciás színésznő, tehát ha nem akarok részt venni egy darabban, akkor nekem arra okom van, és elvárom, hogy átgondolják, miért berzenkedem a szerep miatt. Ne legyen az primér reakció igazgató és színész között, hogy olyan nincs, szerepet visszaadni nem lehet. Mi úgy indultunk, hogy nálunk nem voltak sztárok, hanem nagyon jó színészek, csakhogy a színház nem lehet demokratikus intézmény. így óhatatlanul kialakul egy csoport, amely főszerepeket játszik, egy másik, amely a kisebb feladatokat kapja, a harmadik pedig az epizódszerepeket. Kisebb és nagyobb szerepet alakító színész kezdetben ugyanazt a nívódíjat kapta, s nem voltak sztárkezelések, csak azt nézték, ki mit tesz le az asztalra. Mára változott a helyzet, nekem viszont nincs kedvem piedesztálon álldogálni.

• Sosem érezte szükségét, hogy sokadik főszerepe után egy jó kis epizódalakítást nyújthasson?- De igen.

• S az a szerep, amelyet visszaadott...-Azt nem azért adtam vissza, mert

nem az volt az abszolút főszerep, hanem mert elegem lett az elegáns, hideg, flegma, erotikus nőkből. Ez lett volna a harminckilencedik ebből a típusból, és már attól tartottam, hogy nem leszek képes újat mutatni vele. Volt viszont egy másik nő a darabban, akinek férfival valószínűleg sosem volt kapcsolata, egy teljesen frusztrált személyiség, aki hisztérikusan szerette a húgát. Ez nagyon érdekes figura volt, ezt szerettem volna eljátszani, de Zsámbéki azt mondta: rossz vért szül, ha egy színész visszaadja a szerepét. Szerinte olyan nem fordulhat elő, hogy nekem azt nincs kedvem eljátszani, azt a másik figurát viszont igen. Én meg úgy gondoltam, hogy tíz- tizenkét évi együttműködés után egy ilyen helyzetet méltányolni kell. Mindenkit nyilván nem lehet megkérdezni, hogy melyik szerephez lenne nagyobb kedve, bizonyos embereket viszont igen. Miért? Egy rendező nem tévedhet? Zsámbéki nyugodtan gondolhatta, hogy én az elegáns hölgyet szeretném eljátszani, de ha közlöm vele, hogy nem, és megindoklom, hogy miért nem, akkor az igazgatói presztízsét félretéve válaszolhatja, hogy jó, rendben, igazad van. Az is lehet persze, hogy későn szóltam, nem neki jelentettem először, hogy mit akarok. Elfogadom. Lehet, ho.gy ez zavarta őt. De akkor is külföldön rendezett, nem kopogtathattam az ő ajtaján.

• Ascher szinte minden este megnézte a Három nővért. Ő is észrevette, hogy kihűlő félben az alakítása?- Nem tudom, vele nem beszéltem erről. Ő megijedt, amikor bejelentettem neki, hogy elmegyek, persze csak azért, mert hat szerepből hármat az ő rendezésében játszom. De hogy megkérdezte volna, mi történt?! Nekem Zsámbékival volt mélyebb kapcsolatom, tőle többet is vártam, mint Aschertól.

• Évad végéig hány szerepét tartja

meg?- Goldoni Új lakásában fogok már csak játszani, a többi darabba beállnak helyettem.

• És most nyugodt?- Nem alszom jobban, de hatalmas kő esett le a szívemről. Bizonytalanság vár rám, ami doppingol is, nyomaszt is.

• A doppingot értem.- Nyomaszt is, igen. A mi pályánkon senki sem érezheti magát biztonságos helyzetben. Feleannyi munka van, mint öt évvel ezelőtt. Nehéz időket élünk. Az én váltásigényem találkozott a színházi élet útkeresési időszakával. Nem azzal a tudattal megyek el szabadúszónak, hogy majd halálra dolgozom magam. Olyan hónapjaim is lesznek biztos, amikor senki sem fog hívni. Ez is benne van a pakliban. Most Bemard Slade Jövőre, veled, ugyanitt című darabjának musicalváltozatát játszom Hirtling Istvánnal a Madáchban, utána a Szentivánéji álom Titániája leszek a Merlinben. Ez minden, amit előre tudok.

• Ez is azt bizonyítja: nincs mitől tartania.-Kétszemélyes darabban két vendég a Madáchban... ez is okoz konfliktusokat, ne gondolja, hogy nem. Válsághelyzetben azonban nem érdekelnek a következmények. Mikor kimondtam a Katonában, hogy elmegyek, mindennel számolnom kellett.

• Ott töltött éveit hogyan könyveli most el?- Én csak a szépre szoktam emlékezni, sérelmeket nem ápolgatok magamban. Nagyon szép időszakot töltöttem a Katonában. Alapító tagja lehettem egy olyan színháznak, amelybe az ország legjobb színészei közül választottak ki harminc- kettőt, és senkit sem kellett miattunk az utcára tenni. Ma nálunk ez megismételhetetlen helyzet.

• Távozásával most azok helyes döntését igazolja, akik már korábban elmentek a Katonából. Eperjes Károlyra, Dörner Györgyre, Gáspár Sándorra és Cserhalmi Györgyre gondolok.-Én is láttam, amit ők, csak én türelmes és megbocsátó vagyok, nem olyan felugrálós. Nem szoktam asztalra csapni és elrohanni, inkább várok, még egy és még egy lehetőséget adok, hátha megváltoznak, más irányba fordulnak a dolgok. Most is vártam eleget, már tavalyelőtt el kellett volna köszönnöm.

• Törőcsikék nem hívták még a Művész Színházba?- Hívtak, csakhogy nem akarok leszerződni sehová. Nagyon erős kötelékből léptem ki, és nem tudok most beleugrani egy másikba. Nem is érzem szükségét, hogy beálljak gyorsan egy új csapatba. Lehet, hogy a Művész Színház hívása nem évekre szóló, én mégis úgy érzem, mától fogva nekem kalandoznom kell. Kockáztatni. Csavarogni. Eperjes, Bubik és a többiek belekóstolhattak már a szabadúszásba, én még nem. Most rajtam a sor.

• A Katona hírnevének nem fog ártani, hogy elmegy?- Nem tudom. Szerintem az ártott neki, hogy otthagyta egy nagyszerű rendező, Székely Gábor. Az volt a legdrámaibb távozás. Tekintettel arra, hogy ő és Zsámbéki együtt kezdtek.

• - De mint tudjuk, senki sem pótolhatatlan.- Én sem hiszem, hogy valami szörnyű, betölthetetlen űr marad utánam. Vannak dolgok, amelyeket én tudok jobban, vannak, amelyeket mások. Minden ember speciális lehet valamiben.

• Mit gondol, ki fog a helyébe lépni?-Sejteni sem sejtem. Bertalan Ági és

Söptei Andrea rendkívül tehetségesek. És jönnek már az újak is, Zsámbéki osztályából.

• Básti Juli pozíciója, megítélése szerint, mennyiben fog változni?- Könnyebb is, nehezebb is lesz a helyzete. Egyedül marad, noha tömött sorban állnak mellette a fiatalok. De ha szerénytelen választ akar hallani, akkor azt mondom: nem lesz kivel versenyeznie.

• Önben megvolt a versenyszellem?-Az utóbbi időben már olyan primadonnavetélkedővé vált a mi viszonyunk. Én jól érzem magam a központban, egyetlen szóval sem állítom, hogy nem, de

primadonna azért nem vagyok. Gyűlölöm, amikor egy vezető színésznek olyan ün- cüm-büncüm sikerei vannak a próbán, hogy bármit csinál is, az az öltöztetők és a kellékesek körében mindig olyan óriási tetszést vált ki. Még akkor is, ha annak az égvilágon semmi köze sincs a valósághoz.

• Önmaga ellen beszél?- Is. A primadonnaversenyhez két ember kell. S nekem ez a pálya nem erről szól.

• A Három nővérben mennyire élvezte Básti Juli játékát?-Az idilli állapot volt. Akkor még rendkívül gazdag, intenzív próbaidőszakokat éltünk. Mindenki a legjobb formáját hozta. Színészileg is, emberileg is.

• A L’Humanité kritikája és a Kossuth- díj után mi az, amit okvetlenül el kell érnie?- A Kossuth-díj után nem tudom, mire hajthatok még. Mindent begyűjtöttem már.

• Hajtott a Kossuth-díjra?- Nem, én azt képletesen mondtam. Mellesleg a szakma ezt sem úgy fogadta, ahogy fogadhatta volna. Nincs nekem üldözési mániám, de éreztem, hogy mi vesz körül. Félelmetes. Elér valamit az ember, és akkor befagy körülötte minden. Tapasztalat. Ezen is túl vagyok már. Ami viszont nagyon-nagyon jól esett: forgattam egy tévéfilmet Bécsben. Megkeresett egy fiatal rendezőnő, aki a Hajnali házte- tó'kben látott és írt nekem egy kitűnő szerepet. Öngyilkos lesz a férj, és a nő egyedül marad a kislányával. Félelmek, szorongások, küzdelmek közepette keresi a támaszt és a legnehezebb pillanataiban az anyjára gondol, mivel az ő életéből tud a leginkább erőt meríteni. Nem volt sok szövegem, mert az egész film egy belső monológra épül, nekem azt kellett érzékeltetnem, ami a gondolataiban játszódik le a nőnek.

• Annyi sok siker után egy jókora bukás nagyon elkeserítené?-Nem hiszem. Most jól is jönne egy kicsit rossznak lenni.

• Merne?-Természetesen nem úgy indulnék neki, hogy most bukni akarok, de ha bekövetkezne, hát istenem! Az én kezemben sincs ott a gyémánt, hogy fogjam és folyamatosan ragyogjon. Ilyen nincs. A szintet, amit elértem, természetesen tartani akarom, ettől függetlenül minden megtörténhet. A Madáchban most énekelnem kell, tehát bemelegíthetek a Dés Lászlóval készülő második nagylemezemhez. A Szentivánéji álmot egy fiatal fiú rendezi, s lehet, hogy az sem lesz százszázalékos előadás, de ettől sem fog fájni a fejem. Csak legyenek benne gazdag, telített pillanatok. Az Új lakás a Katonában hihetetlenül profi és magas színvonalú előadás, de egyetlen pillanata sincs, ami engem felkavarna. Olyan rendezésekben szeretnék részt venni, amelyek a régi tüzeket élesztenék fel bennem. A Catullus vagy a Lulu tűzét. Ezért is lesz jobb, ha kevesebbet fogok játszani. Pár évvel ezelőtt, ha nem dolgoztam éjjel-nappal, télén-nyáron, akkor kétségbe voltam esve, mert azt hittem, én már senkinek sem kellek. Halálosan megijedtem, mert egy álló napig otthon kellett lennem. Azt hittem, ha nem forgatok egyszerre két filmet, vége a világnak. Negyven felé az ember máshogy kezd gondolkodni. Egy évadban két szerep is elég, ha az olyan, hogy megmozgat. Én lusta ember vagyok, nagyon szeretek lassan, szöszmötölve dolgozni. De borzasztó nagy lendületben voltam akkoriban. Minden sejtem, minden zsigerem tele volt a szakmával, gyerekem nem volt, más nem is érdekelt. Ennek most vége, a Katonával együtt ezt is lezártam.

• Bátornak érzi magát?-Nem is bátornak, hanem vakmerőnek. Ezzel persze erő is jár. Ha pedig erős vagyok és határozott, akkor nem kell félnem, enged a fal.

Szabó G. László

(Oláh Csaba felvétele)

<1

i latsárnan 1QQ4 ianuár 9