Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-09 / 2. szám
uasainaii 1994. január 9. ÖR ÖKSÉGÜNK Az iskolaépítő prépost-prelátus Megemlékezés dr. Takács Menyhértről f A gödöllői gimnázium A rozsnyói katolikus főgimnázium és premontrei rendház Holttestét 50 évvel ezelőtt szállították a gödöllői sírkertből Kassán át Jászóvárra. E megemlékezésnek a feladata, hogy elősorolja a tetteket, amelyek magukért beszélnek, maguk ítélnek és önmagukban, miden hangulatkeltés nélkül tiszteletre és elismerésre késztetnek. Dr. Takács Menyhért 1861. szeptember 3-án született Sátoraljaújhelyen. Csak pár napot töltöttek Sátoraljaújhelyen, ahol Takács Ferenc megszületett. Születése óta Kassán élt, nevelkedett és a kassai premontrei gimnáziumban végezte tanulmányait. 1879-ben belépett a Jászóvári Premontrei Rendbe, ott kapta rendi nevét, s lett Menyhért. Teológiai tanulmányait Jászón végezte és a kolozsvári egyetemen szerezte meg a latingörög szakos tanári és doktori oklevelét. 1884-ben szentelték áldozópappá. Premontrei pap-tanárként élt Rozsnyón, majd a jászói pedagógiumban, a kassai főgimnáziumban tanított, ahol néhány év múlva a főgimnázium igazgatója lett, és végül a királyi jogakadémia katedráján foglalt helyet. Azután 1900-tól 1933-ig, tehát 33 évig állt a Jászóvári Premontrei Rend élén annak prépostjaként. A 38 éves jászói prépost azonnal hozzálát a munkához. Munkáját Jászón kezdi. A Mária Terézia idejében épült várat vízvezetékkel és villanyvilágítással látja el. A rend iskoláira nagy gondot fordít. A kassai Kovács utcai premontrei gimnázium felépítése is dr. Takács Menyhért prépost-prelátus nevéhez fűződik. Fáradságot és költséget nem kímélve, Kassa városát 1905-ben egy újszerű, kiválóan felszerelt tanintézettel ajándékozta meg. A kassai premontrei gimnázium felszerelés, főleg a természettudományi szertárak gazdagsága tekintetében felülmúlta messzi vidékek hasonló fokú iskoláit. A rozsnyói premontrei gimnázium épülete szintúgy dr. Takács Menyhért érdemeit idézi. 1904-ben a közoktatásügyi minisztérium felszólította a jászóvári prépostot, hogy a főgimnázium számára telket adjon s az új intézet felépítéséről és berendezéséről is gondoskodjék. Dr. Takács Menyhért nem habozott. A premontrei rendnek és a székeskáptalan által adományozott plébániakerteknek a szabad telkén, a város legszebb és legegészségesebb helyén építtette fel az új gimnáziumot, s modem berendezésekről is gondoskodott. Az új felszerelés kiegészítése és a tanítási eszközök gazdagítása gróf Andrássy Dénes bőkezű adományából és gróf Andrássy Géza hathatós anyagi támogatásával vált lehetővé. Dr. Takács Menyhért megvalósította azt az elvet, hogy aki a jövőre gondol, az iskolát épít. Takács Menyhért dr. prépost-prelátus iskolaépítő elszántságáról tanúskodik az első világháború utáni tevékenysége is. Kölcsönök felvételével és államsegéllyel fel tudta építeni Gödöllőn 1922-24-ben a gödöllői premontrei gimnáziumot, 1925-26-ban a Szent-Norbert nevelőintézetet és 1927-28-ban a rendházat. Dr. Takács Menyhért nemcsak stílusos épületeket emelt, amelyeket a modern pedagógia és a higiénia minden követelményeit kielégítve felszerelt és berendezett, hanem szervezeti szabályzatával, rendfőnöki utasításaival és szuggesztív erejű személyes befolyásával állandóan irányította is az új alapításait, hogy azok tanulmányi és nevelésügyi tekintetben kifogástalanul működhessenek. A premontreiek nagy rendfőnöke székhelyén, Jászón tartózkodott, de gyakran járt Kassára, abba a városba, amelyhez egész életében gyermeki szeretettel ragaszkodott. Élete utolsó napjaiban melegséggel teli visszaemlékezéssel szállott lélekben fiatalságának szeretett földje felé: Kassára, Jászóra. Ezért is hozták vissza hamvait rendtársai ideiglenes nyugvóhelyéről, a gödöllői Fácános erdőben létesített rendi sírkertből halálának tizedik évfordulója alkalmából az ősi Jászóvárba. Dr. Takács Menyhért 1933. november 29-én hunyt el. Mit köszönhetünk mi, öregdiákok dr. Takács Menyhértnek? Nem kevesebbet, minthogy ezekben á gimnáziumokban szívhattuk magunkba számos haj- szálcsövön át a műveltség éltető nedvét, s az alma mater edzetté tett, hogy az élet viharaiban helyt tudjunk állni. Valóban megilleti tehát őt az igaz érdemnek kijáró elismerés és hódolat! Pálmai Rudolf nyugalmazott gimnáziumi tanár A kassai premontrei főgimnázium épülete - 1905-ben Alig egy hónappal Drégely veszése után a török újabb csatát vívott Hont megyében. 1552. augusztus 10-én Palást közelében, a Korpona-patak völgyében tizenkétezer török s majdnem ugyanany- nyi császári katona szállt szembe egymással. Ali budai basa és Teufel Erazmus volt a két fővezér. Az egyik legnagyobb mezei ütközet emlékét Tinódi Lantos Sebestyén is megörökítette 1533-ban az Ördög Mátyás veszödelme című históriás énekében. Ördög Mátyást, azaz Teufelt I. Ferdi- nánd császár küldte a felföldi várak megvédésére. S bár a sereg sokáig Léván vesztegelt, 1552 augusztus első napjaiban elindult, hogy Egegen pihenőt tartva eleget tegyen kötelességének. Matunák Mihály, Hont megyei történész századunk elején így foglalta össze a szomorú kimenetelű csata lefolyását: „... Teufel oly megfoghatatlan gondtaA csata és Sbardelatti emlékére azon az állítólagos helyen, ahol az élelmezést biztosító püspök elesett, a Palásthy család a XIX. században (Súpis pamiatokna Slovensku), más feltevések szerint már előbb, egy kápolnát emelt. A négyszögletes falpillérszerű klasz- szicista kápolnácskát harangtoronyfe- déllel látták el. 1968-ban a Csemadok és a Vöröskereszt helyi szervezete a kápolna üvegablaka alá egy emléktáblát helyezett el ezzel a szöveggel: „Ezen a helyen dúlt a török elleni utolsó nagy csata 1552. augusztus 10-én. Ez a hely 2000 bátor harcos és Sbardelatti Ágoston váci püspök síremlékét őrzi. Ha erre jársz, egy percre állj meg és gondolj szeretettel az itt pihenő magyar, olasz és német hősökre.“ A helyről 1864-ben Thuróczy Károly palásti jegyző is megemlékezett abban az írásban, melyet Pesthy Frigyesnek küldött a készülő Hont megyei helynév„Levágták Sbardella Ágoston pispököt“ A palásti csata s az emlékkápolna története lansággal és óvatosság nélkül táborozott Egegen, hogy egyszerre csak azon vette észre magát, hogy mögötte az összes útvonal a martalócok és janicsárok által meg van szállva. Ekkor ahelyett, hogy az utakat megtisztítva a nemesi fölkelő sereget Fülekről magához vonva, s a bányavárosi lövegeket, melyek már Bozó- kon voltak, bevárva, a támadásra s esetleg visszavonulásra alkalmasabb, szélesebb útvonalon, a Selmec patak alsó völgyén, Felsőszemeréden, Tompán, Gyerken és Ipolyságon át Drégely vagy a már közeledő Ali ellen ment volna, ahelyett Szalatnyánál átkelve a Nagy- és Kis-Kemence halmai között fekvő dombháton, Palást mezején ütött tábort, a Korpona szűkebb völgyében, amely ily nagy sereg számára dél felé alkalmatlan volt a támadásra, fölfele pedig vesztett csata esetén úgyszólván lehetetlenné tette a visszavonulást Korpona s a bányavárosok irányába. A fővezér ezen végzetes hibáját azzal tetézte, hogy a völgy fölötti magaslatokat elmulasztotta megszállni, s a földerítő szolgálatról a tények tanúsága szerint teljesen megfeledkezett.“ (Matunák Mihály: Adatok az 1552-i honti hadjárat történetéhez. Tört. Tár. 1907. 452-477.1.) Pontos adatokat közöl tanulmányában Matunák a csatában részt vevő katonákról, az egyes fegyvernemekről is. Az olasz zsoldosok négyezerötszá- zan, a németek háromszázan, a cseh és morva gyalogosok nyolcszázan voltak. A Teufel által egyesített hadtestben összesen tízezer-nyolcszázötven katona harcolt, ebből kilencezer-száz gyalogos és tüzér, ezerhétszázötven pedig lovas volt. A csatában részt vett Thury György is, aki Jokosich Ferenc volt sági kapitánnyal együtt nehéz küzdelem árán tudta csak megmenteni az olaszokat a veszedelemtől. A törökök tehát győzelmet arattak a császáriak felett, s ezzel újabb három megyét hódoltattak meg hosszú időre. A csatában elesett Sbardelatti Ágoston váci püspök is, aki „az utolsó magyar főpap, aki karddal kezében hősileg küzdve vérzett a hazáért...“ (Matunák) Az elesett harcosokról, köztük Sbar- delattiról is, így ír Tinódi: „Elfogták Dombait és Sándor Ferenczöt, Levágák Sbardella Ágoston pispököt, Jó Borsai Miklós, az kis Pukhon veszött, Az Jó Söli Farkas, Rozson Kristóf elesött. Rettenetös veszedelem ez lőtt vala, Ki az jó királynak keserves vala..." (Tinódi Lantos Sebestyén: Budai Ali basa históriája, Bp., 1899. 17. 1.) A kápolnát ábrázoló ex libris Palásthy Lajos gyűjteményéből tárhoz. Többek közt ez olvasható az írásban: „... ezen Mező nevezetes nem csak fekvésénél fogva, de emlékezetessé teszi azt az 1552,k évi 9,k Augusztusban történt gyászos ütközet, ahol 12 000 Magyar kik ’a Bánya városok fedezésére voltak fő vezérjök Sbardellatis Ágoston Váci Püspök, és Esztergomi n: Prépost vezérsége alatt a’ Törököktül legyőzet- tetvén irgalmatlanul megölettek, emléke különben egy fenn állott, de az idő már annyira elviselt külső alakú kő szobor mellyben Mária képe létezik. Már már enyészetnek indult, mely státust jó emlékezetű Ullmann Bernát Földes Úr a’ régiség kedvelője, és becsben tartója a’ mostani jó állásra emelt ’s így ezen szerencsétlen fő vezér sir emlékét fedezi...“ (In.: Pesthy Frigyes Kéziratos helynévtárából. Hont vármegye. Szentendre 1984. 237-38. Sajtó alá rendezte Bognár András) 1890-ben a másik honti történész, Hőke Lajos így írt a helyről: „Ott, ahol a hagyomány szerint Sbardelatti váci püspök elesett, egy oszlopforma kis kápolna áll. A Magyar Sión 1865. évi novemberi füzetében, én. református ember, vallásos és hazafiui kegyelettel esedeztem az esztergomi főkáptalannak és a váci püspöknek, hogy miután a vallás és haza védelmében a hősök halálával itt kimúlt eme Sbardelattival, mindegyik mint sajátjával dicsekedhetik, ki 1543-ban Esztergom török kézre jutása alkalmával, a káptalan és érsek levéltárát mint akkori prépost megmentette, ki a váci egyházmegye püspöki címét viselte, a dicső léleknek hozná meg valahára tiszteletük adóját egy kis kápolna építésével s valamint Mohácson és Szigetváron történik, itt is augusztus 11-én évenként gyászünnep tartásával.“ (Hőke Lajos: Palást. Fővárosi Lapok. 1890. XXVII. évi. 270. sz, 1893-1895.1.) Csáky Károly
