Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-17 / 16. szám
XI. Lajos király idejében élt Párisban, egy gyékényszőnyegekkel kárpitozott szobájú kicsi házban, egy polgárasszony, Violante nevezetű, aki szép és formás és egész lényében kellemetes volt. Az arca pedig olyan tiszta és világos vala, hogy Tribouillard Jakab mester, a jogtudományok doc- tora és jeles kosmographus, ki is többször megfordult nála, ismételten ezt szokta volt mondani néki:- Ha látom Önt, Asszonyom - úgy valószínűnek, sőt szinte bizonyosnak tetszik nékem az, amit Cucurbitus Piger Strabóhoz készített széljegyzetében írt volt le, hogy tudniillik Páris jeles városa és egyeteme azelőtt a Lutetia vagy Leuketia nevet viselte vagy hasonló elnevezést, amely a Leuke szóval s ami annyit jelent „a Fehér”, függ össze, mivel is nevezett város asszonyainak keble olyan vala, mint a frissen esett hó, de bizonyosan nem oly palástolatlan s tündöklő és fehér, mint az Öné, Asszonyom. Mire Violante asszony így felelt:- Elegendő nélem, hogy a keblem nem oly visszataszító, mint némely asszonyoké, akiket ismerek, és ha még mutogatom is őket, ez csak azért történik, mert követem a divatot. Túl nagy arcátlanság lenne másképpen tenni, mint ahogy a többiek tesznek. Történt pedig, hogy Violante asszony ifjúsága virágjában feleségévé lön egy törvényszéki prókátornak, egy zsémbes embernek, aki csak arra törekedett, hogy a szerencsétleneket elnyomja és megnyúzza, egyébként nyápic, vézna, hitvány kis emberke volt, s bizony alkalmasabbnak tartották arra, hogy keserűséget okozzon házán kívül, semmint gyönyörűséget házában. E nyárspolgár irattáskáját jobban szerette, mint hitestársát, holott emez kecsesebb formájú volt, míg az előbbi esetlen, kövér, formátlan. S inkább irattáskájával töltötte éjeit is. Violante asszony azonban annál sokkal is okosabb volt, semhogy egy ilyen kevéssé szeretetreméltó férjet szeretett volna. Mégis Tribouillard Jakab mester mindennek ellenére meggyőződéssel állította, hogy Violante asszony teljesen tisztességes, erényes s olyan jól bevált és kipróbált a házasélet hűségében, mint a római Lucretia. Ezen meggyőződése okául azt hozta fel, hogy semmiképpen sem sikerült néki az asszonyt kötelességeitől eltéríteni. A józan polgárok e tekintetben az okos kételkedéssel éltek, annak fel- tételezésében, hogy az eltitkolt dolgok csak az utolsó ítélet napján jutnak napvilágra. Azt tartották, hogy Violante asszony túlontúl szerette az ékszereket és a csipkéket, s a társasági összejöveteleken és a templomban mindig selyem és arannyal átszőtt, mókusprémmel szegett bársonyruhákban látták, de e polgárok becsületesebbek voltak, semhogy határoztak volna afelől, vajon ez a hölgy, ki hivő keresztényeket vitt kárhozatba, akik is szépségét és fényűzését dicsérték, nem ját- szotta-é el üdvösségét valamelyikőjükkel. Röviden, Violante asszony erénye fölött találgatóztak, szinte kockáztak fölötte s ami e hölgynek nagy Dénes György versei Mint folyosón a doh szaga Az élelem oly ázatag, mint esőben szalmacsutak. Nyüvi a nyár, dermeszti tél, beletörli taknyát a szél. Ázik-fázik s oly meggyötört, mint bogáncs, mi derékba tört, Mint folyosón a doh szaga, akár a folyosó - maga. Olyan, mint hosszá éjjelen pisla fényben az éktelen peremvárosi utcahossz, ahol az út, a járda rossz, s a házfalakról visszanéz a sandán burjánzó penész. Kibélelem a szörnyű árvaságot Újjászülni magam én már nem tudom, elaggnak bennem istenek, csodák, de hiszem még a lélek szándokát. Hiszek a hitben s kibélelem a szörnyű árvaságot, megreped a csönd, ha megtörve, de emberül kiáltok. A halálban is az életet hiszem, a folytatást nemekben és fajokban, melyek a látható világot benépesítik egyre jobban. Bízom a nyíló ember-csillagokban, akik megélik, amit én is megéltem egykoron, akik megosztoznak kenyéren és boron, s így serdülnek emberré egészen. tisztességére vált. Igazság szerint gyóntatóatyja, Turelure János fráter szakadatlanul figyelmeztette, intette őt.- Azt hiszi, Asszonyom - szokta volt mondani néki -, hogy Szent Katarina a mennyekbe jut vala, ha olyan életmódot folytat vala, mint amilyet Ön folytat, ha eltakarta volna kebleit az emberek szemének és csipkés kézelőket hozatott volna Genova városából? Ámde e fráter szigorú volt az emberi gyengeségekkel szemben, nagy vakbuzgó volt s aki semmit sem bocsátott meg s azt hitte, mindent elér, ha sikerül félelmet keltenie. A poklokkal fenyegette meg Violante asszonyt, mert az szamártejjel mosta orcáját. Nem lehetett tehát tudni, hogy Violante Anatole France* És amikor másnap aztán valóban eljött, ezt mondá néki:- Ki hívta, Uram? Mi kergeti Önt? Ez a kiszámíthatatlan szeszélyesség a lovag úrnak sok nyugtalanságot és bosszúságot okozott, és közel volt ahhoz, hogy Tribouillard Jakab mesterrel egyetemben Violante asszonyt valami római Lucretiának tartsa. Mily igaz az, hogy minden férfiak egyformák az önhittségben! És meg kell mondanunk, hogy még csak egyetlen csókot sem engedélyezett a lovag úrnak Violante asszony, noha ez csak kedves mulatság és kicsiny kegy, bizony. Így állottak a dolgok akkor, amikor Turelure János frátert rendjének generálisa Velencébe szólította, hogy az ottani törököknek prédikáljon, kik akkoriban az igaz hitre tértek meg. Elutazása előtt a jó lelkiatya elment leányához, Violante asszonyhoz, hogy búcsút vegyen tőle, s A megszívlelt tanítás (Nyársforgató Jakab meséiből) asszony rakott-é szarvakat öreg férje fejére, és a nemes Coetquis Fülöp Úr tréfálkozva mondogatta a tiszteletreméltó hölgynek, férjére célozgatva:- Vigyázzon, asszonyom, kopasz az öreg s még megfázhat! A nemes Coetquis Fülöp Ür délceg lovag volt és szép, mint a filkó egy finom kártyacsomóban. Egy este valami bálon találkozott Violante asszonnyal, s miután késő éjszakáig táncolt volt véle, maga mellé ültetve a nyeregbe, lován vitte haza, míg a férje a négy ittas szolga által hordozott fáklyák imbolygó rőt világánál, a szűk és sötét sikátorok ragadós sarában kínlódva botorkált haza. Ebben a bálban s a lovaglás alatt a nemes Coetquis Fülöp Úr arról győződött meg, hogy Violante asszonynak formás termete és kemény és telt húsa van. És menten belé is szeretett. S mivel minden gonoszság nélkül való ember volt, nyíltan megmondta néki, hogy mit kíván tőle, ami nem volt egyéb, mint hogy egészen meztelenül s egész éjszakán át kívánná karjaiban tartani. S amire az asszony így felelt:- Fülöp Úr, Ön nem tudja, hogy kivel beszél. Én erényes hölgy vagyok. Vagy más alkalommal így szólt:- Fülöp Úr, majd holnap jöjjön. ezúttal még a szokottnál is nagyobb szigorúsággal vetette szemére, hogy módfelett könnyelmű életet folytat. Nagy hevességgel intette bűnbánatra és unszolta, hogy inge alá szőrből font ve- zeklőövet csatoljon testére, ami utolérhetetlen orvosszer a gonosz ösztönök ellen és páratlan orvosság a hús bűneire hajló teremtmények számára. Az asszony ezt mondá néki:- Jó papom, ne kívánjon tőlem ily sokat. De ez nem hallgatott rá, és megfenyegette a poklokkal, ha meg nem javul. Ezek után ajánlkozott, hogy beszerezné számára mindazt, amire szüksége volna. Azt remélte ezúttal, hogy arra kéri majd az asszony, hogy valamilyen szentelt érmet hozzon néki Velencéből, talán egy rózsafüzért vagy még inkább egy kis marék földet a Szent Sírról, melyet a törökök szárított rózsalevelekkel együtt hoznak Jeruzsálemből és amit az olasz barátok ottan árusítgatnak. Violante asszony azonban eme kérést intézte hozzá:- Drága jámbor kis Atyám - mondá néki -, mivel Velencébe utazik épp, hol oly jeles tükörcsiszolók vannak, nagy köszönettel venném, ha egy tükröt hozna részemre, a legtisztábbat, amit csak talál. Turelure János fráter megígérte néki, hogy kérését teljesíteni fogja. Gyóntatóatyja távollétében Violante asszony ugyanolyan életmódot folytatott volt, mint annak- előtte. És amikor Fülöp Úr azt ajánlotta néki: „Nem volna-é okosabb s jobb, ha szeretnők egymást?”, azt felelte: „Nagyon meleg van, Fülöp Úr, nézze csak a szélkakast, hogy nem fordul-é a szél.” És a tiszteletreméltó polgárok, akik figyelték őket, föladták a reményt, hogy hitvány kis férjét valaha is föl fogja szarvazni. „Pedig bűn volna ez, ha ennyiben maradna a dolog”, mondák ők. Mikor Turelure János fráter hazaérkezett Itáliából, rögtön fölkereste Violante asszonyt és ezt mondá néki:- Ide figyeljen, Asszonyom... elhoztam amit kívánt... És kámzsája redői alól egy halálfejet rántott elő.- Asszonyom, íme ez az Ön tükre, mert bizony ezt a koponyát azzal adták nékem, hogy ez az egyik legszebb velencei asszony feje volt. Olyan volt ő, mint Ön, s Ön egykor majd nagyon hasonlítani fog hozzá. Violante asszony legyőzte megdöbbenését és utálkozását, s elég határozottsággal felelte a jó fráternek, hogy megértette a leckét és meg is szívlelendi azt.- E tükörről - mondá -, melyet Velencéből hozott, jó Atyám, sohasem fogok megfeledkezni, természetesen nem olyannak látom benne magamat, amilyen most vagyok, de olyannak, amilyen nemsokára leendek, s megfogadom Önnek, hogy életem jövendő folyását is e tükör szerint fogom irányítani. Ilyen nyájas szavakat Turelure János fráter nem is remélt, miért is nem leplezte megelégedését.- Tehát megérti most már. Asszonyom - mondá -, hogy erkölcsein változtatnia kell, megfogadja nékem, hogy ezután élete folyását azon belátás szerint irányítja, amelyre Önt ez a halálfej vezette? Nem fogadná-é ezt meg Isten előtt is, valamiként nékem is megfogadta?- Meg kell lennie ennek, Atyám? - kérdé Violante asszony. Mire a fráter feleié:- Bizony, hogy meg kell lennie.- Úgy hát megfogadom - szólt Violante asszony.- Helyesen cselekszik, Asszonyom. S ezt nem is lehet visszavonni többé.- Nem is akarom visszavonni soha. Miután Turelure fráter ezt a fogadalmat kivette volt tőle, vidáman hagyta ott Violante asszonyt. És így beszélt magában hangosan az utcán:- Íme ez sikerült nékem! A mi Urunk Istenünk segítségével a Paradicsom küszöbe felé irányítottam és vezettem egy hölgyet, ki bár eddig nem volt oly módon paráználkodó, mint azt a Próféta mondja (Cap.XIV. 8.vers), de viszont a matéria, melyből a teremtő Isten gyúrta, hogy szolgáljon néki és imádja őt, eddig az emberek kísértésére használtatott. Ezt a viselkedést le fogja vetkezni, hogy érdemesebbet vegyen magára. Mert én teljesen átformáltam őt. Dicsértessék az Ür neve! Alig ért le a jó fráter a lépcsőn, amikor a nemes Coetquis Fülöp Úr jött felfelé, és halkan bekopogtatott Violante asszony ajtaján. Derűs tekintettel fogadta őt az asszony, és egy kis szobába vezette, amely szőnyegekkel s párnákkal volt megrakva gazdagon s ahova eddig még sohasem léphetett bé. Ettől a lovag csak jót remélt. S az asszonynak édességeket kínált, miket egy kis szelencében hordozott magánál.- Vegyen, vegyen, szedegessen, Asszonyom, édes ez is, bár nem olyan nagyon édes, mint az Ön ajkai. Mire az asszony azt felelte néki, hogy igen hív- ságos és kissé balga dolog olyan gyümölcsöt di- csérgetni, melybe még bele sem haraptunk. A férfi méltó választ adott, amikor erre szájon csókolta az asszonyt. Violante asszony nem haragudott meg ezért, s csak annyit mondott, hogy ő tisztességes asszony. S amiért a férfi csak dicsérte, s azt tanácsolta néki, hogy e tisztességet ne oly helyen zárja el, amely valahogy megközelíthető volna, mert bizonyosan elrabolnák tőle, méghozzá haladéktalanul.- Próbálja meg - szólt az asszony, s rózsás tenyerével enyhén meglegyintette a férfi arcát. S a lovag úr immár ura volt a helyzetnek annyira, hogy mindent a kedve szerint tehessen. Míg Violante asszony így kiáltozott:- Én nem akarom... Pfuj, pfuj!! Uram, ezt Ön nem fogja megtenni... Édesem... szívem... Meghalok! S amikor sóhajokkal és nyögésekkel béfejezte volt, kedvesen szólott:- Fülöp Ür, ne hízelegjen magának azzal, hogy erőszakkal vagy ravaszsággal sikerült engem megejtenie. Ha megtalálta nálam mindazt, amit kívánt, ami után áhítozott, úgy én azt a magam jószántából nyújtottam Önnek, s csak addig álltam ellen, míg ez kívánatos volt, amíg szükséges volt, hogy óhaja szerint legyőzessem. Drága barátom, az Öné vagyok. S ha eddig szépsége ellenére, mely leginkább tetszett nékem, és tekintet nélkül kedves barátságunkra, nem nyújtottam mindazt magának, mit az imént beleegyezésemmel megkapott, avagy elvett tőlem, ez azért volt, mert eddig minden megfontolás nélkül éltem. Nem éreztem a múló idő sürgetését, és hanyag egykedvűségben éldegélve, nem éltem ifjúságomnak és szépségemnek. De a jó Turelure János fráter hasznos leckével szolgált nékem. Megtanított ő becsülni az időt, amely elfut előlünk. Éppen az előbb egy halálfejet mutatva, szólt hozzám imigyen: Ilyen lesz Ön is nem sokára. S én akkor jöttem rá arra, hogy sietni kell a szerelemmel, hogy azt a szűkösen kiszabott kis időt, mely nékünk erre a célra adatott, jól kihasználjuk. Ezek a szavak és az ölelések, melyekkel Violante asszony kísérte volt azokat, arra indították Fülöp Urat, hogy valóban jól kihasználja az időt és újból hozzálásson, hogy becsületére és javára s egyben úrnője dicsőségére és gyönyörűségére megsokszorozza azokat a csalhatatlan bizonyítékokat, amelyekkel a jó és becsülettel szolgáló lovagnak ilyen esetben szolgálnia is kell. Azután elbocsátotta a hölgy. Elkísérte az ajtóig, boldogan csókolta meg a szemét, s e szavakat mondá néki búcsúzásul:- Fülöp barátom, hát nem volt-é helyes megfogadnunk a jó Turelure János fráter tanításait? Keleti Arthur fordítása *150 évvel ezelőtt született a francia irodalom jelentős alakja.
