Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-04-03 / 14. szám

A házassági és házasság előtti tanácsadók létrehozása an­nakidején (a hetvenes évek elején) jelentős lépésnek számított. Az ingyenes tanácsadó szolgálat há­zaspároknak és önálló egyéneknek egyaránt segített megoldani a csalá­di problémákat. Kezdetben talán so­kan előítélettel fogadták munkáju­kat, de idővel egyre többen megis­merték, valójában mi is a küldeté­sük, és évről évre nőtt azok száma, akik spontánul keresték fel ezeket a tanácsadókat. Az évek múlásával te­vékenységük is szélesedett, nemcsak házassági tanácsadással foglalkoz­tak már, hanem a válási és válás utáni párkapcsolatokkal összefüggő, illetve egyéb, egyéni természetű problémákkal is. Ma már hiába ke­resnénk ezeket a tanácsadókat, he­lyüket a pszichológiai tanácsadó központok vették át. De vajon átvet- ték-e szerepüket is? A kérdést dr. Mária Chaloupková pszichológusnak tettük fel, aki éveken keresztül a Po­zsony vidéki házassági tanácsadó szolgálat vezetőjeként dolgozott.- A pszichológiai tanácsadó köz­pontok az 1989-es változások után jöt­tek létre. Az új név új tartalmat is je­löl. Bár azelőtt sem kizárólag házassá­gi problémákkal foglalkoztunk, most már bárki, bármilyen jellegű kéréssel, Pszichológiai tanácsadás: Azelőtt sokkal szorosabb volt a kap­csolat a bíróság és a tanácsadók kö­zött. A bíróság például megtette azt, hogy addig nem mondta ki a válást, amíg a felek el nem mentek a tanácsa­dóba. Ugyancsak kötelező volt a pá­roknak megjelenniük a házasság előtti tanácsadáson is. Ma már csak a 18 éven aluliak kötelesek felkeresni a pszichológiai tanácsadó központot, mert a szülői beleegyezés mellé kell a pszichológiai kivizsgálás is. Dunaszer- dahelyen évente kb. 60-70 ilyen esetük van. A válások esetében sem olyan szoros már az együttműködés a bíró­sággal. A pszichológus bizonyos prob­lémákra hivatkozva - régebben példá­ul azt javasolhatta, hogy a terápia ér­dekében egy bizonyos időre füg­gesszék fel a tárgyalást. Javaslatát a bíróság akkoriban figyelembe is vette. Ma már ilyesmi elképzelhetetlen len­ne. A bíróságok azonban továbbra is elküldik a tanácsadókba a válóperes feleket. Ami viszont biztató, hogy egy­re többen vannak, akik spontánul kere­sik fel azokat. Megtudtuk továbbá, hogy a nők két és félszer gyakrabban kezdeményezik a pszichológiai taná­csadást, mint a férfiak; viszont az összes eset közül csupán 5,5 százalék­ban kérik közösen a felek a pszicholó­gus segítségét. Kimutathatóan leggya­problémával felkeresheti ezeket a köz­pontokat, ahol a szakemberektől segít­séget, tanácsokat kaphat. Összehason­lítva a házassági tanácsadók tevékeny­ségével - ahol eleinte főleg csak olyan klienseink voltak, akiket hivatalos szervek küldtek - idővel egyre nőtt a spontánul érkezők száma, akikkel már az együttműködés is könnyebb volt. Sokan azt hitték hogy, csak akkor jö­hetnek a tanácsadóba, ha már a házas­ságuk komoly válságba került. Idővel ez a szemlélet is megváltozott. Ma már egyre többen vannak, akik tudatosít­ják, minél előbb felkeresik a szakem­bert, annál valószínűbb, hogy a problé­mát sikerül megoldani.- Ön mit tart eredményes, sikeres munkának a pszichológiai tanácsadás területén?- A múltban sokan munkánk sike­rességét azon mérték le, sikerült-e megakadályozni a válást. Pedig a mi feladatunk nem az volt, hogy a házas­ságot fenntartsuk, hanem hogy segít­sünk a feleknek a krízist leküzdeni. Ha ez sikerült és a házaspár is együttma­radt, az ideális helyzet volt, de gyakran a terápia végeztével sem tudott a há­zaspár tovább együttélni, viszont „szé­pen” váltak el, és mint szülők, a válás után is együtt tudtak dolgozni. A pszi­chológusok ezt tekintették az igazi eredménynek. A hivatalok, a bíróságok viszont sokszor azzal küldték hozzánk a válni készülő párokat, ha ,jók vagy­tok”, megakadályozzátok a válást! Közben nem gondoltak arra, hogy min­den attól függ, milyen házasságról van szó, hogy a kliensek egyáltalán hajlan- dóak-e velünk együttműködni? Idővel sikerült a bíróságokkal is megértetni ezeket a dolgokat és megmagyarázni, milyen eseteket érdemes hozzánk kül­deni. És hogy ne utasítsák, hanem győzzék meg az ügyfeleket, hogy ke­ressenek fel bennünket. Ezt követően nőtt meg a munkánk eredményessége. Szükséges, hogy házasság- kötés előtt a felek megis­merjék egymást - szokás mondani. Hogyisne! Hiszen akkor a házasságok alig jönnének létre. (Chamfort, 1741-1794)- Vannak esetek, amikor a válás el­kerülhetetlen. Persze, nem mindegy, hogy arra milyen formában kerül sor. Ön szerint utópia még nálunk „gyön­géd" válásról, a válás utáni harmoni­kus kapcsolatról beszélni?- Én éveken keresztül azon dolgoz­tam, hogy ha már elkerülhetetlen a vá­lás,az érintettek legalább úgy váljanak el, mint a kulturált, intelligens embe­rek. Olykor sikerült minimalizálni a konfliktusokat, máskor viszont nem. És sokszor úgy éreztem, általában az sínyli meg jobban a válást, aki illedel- mesebb volt, aki civilizáltabban visel­kedett. A másik ugyanis kihasználta társának nagylelkűségét, toleranciáját, becsületességét. Ha sikerülne elérni, hogy mindkét fél egyforma lovagias­sággal viselkedjen az ilyen helyzetben, az valóban ideális lenne.- Vannak problémák, melyeknek a válás sem vet véget. Sőt, éppen azt kö­vetően kezdenek kiéleződni. Ilyen hely­zetekben tud-e segíteni a pszichológiai tanácsadó?- Természetesen. A válás egy hiva­talos aktus, ám a következményeivel megbékélni, a belőle fakadó problé­mákkal megküzdeni általában még el­tart egy ideig. Főleg azok esetében, akik nagyon hirtelen és úgymond in­tenzíven váltak el. A szakemberek úgy tartják, hogy a bírósági válás után egy-másfél évig tart, amíg az úgy­nevezett pszicho- válás is bekövetke­zik. A hivatalos procedúra után a pár még sokáig fel­dúlt, ellenséges és bizalmatlan egy­mással; sokszor egyikük vagy má­sikuk úgy érzi, igazságtalanság történt vele. Példá­ul, ha a másik új partnert talál, vagy ha a gyereket nem neki ítélte a bíró­ság. Az ilyenfajta problémákkal csak kevesen képesek megbirkózni. A pszichológus segíthet kibékíteni a feleket, megnyugtatni a kedélyeket, megkönnyíteni az egészsé­ges kapcsolatteremtést, vagy éppen se­gíteni annak, aki nehezebben viseli el az új helyzetet.- Van tehát létjogosultságuk ezek­nek a központoknak...- Mindenképpen. Ezt bizonyítja, hogy egyre több a kliensünk, hiszen az új körülmények között s különböző okok miatt egyre többen kerülnek ne­héz helyzetbe. Csupán attól tartok, hogy a gazdasági helyzet romlása nem lesz-e negatív hatással a tanácsadó központok működésére, nem fogják-e azokat megszüntetni vagy a számukat redukálni. Nagy kár lenne! Hiszen ezek olyan szolgáltatások, amelyekre bárkinek szüksége lehet, s azt hiszem, nálunk ma még elég kevesen vannak, akik képesek lennének saját pszicholó­gust fizetni. * * * Szlovákia területén jelenleg 42 pszi­chológiai tanácsadó központ működik. Gyakorlati adatok után a dunaszerda- helyi központban érdeklődtünk. Mint megtudtuk, a házassági tanácsadásban bekövetkezett változások főleg a jog­rendszer változásaival függnek össze. koribbak a 38-55 év közötti kliensek, végzettség tekintetében a legnagyobb bizalommal a középértelmiségi réteg van irányukban. Persze, Dunaszerdahely helyzetét nem lehet összehasonlítani Po­zsonnyal, vagy más nagyobb várossal, nem beszélve a külföldről. Míg nyuga­ton az emberek egyenesen dicseked­nek azzal, hogy évente hányszor kere­sik fel saját pszichológusukat, nálunk még mindig szégyellik és titkolják, akik pszichológushoz járnak - bár ná­lunk általában is gond van az emberek pszichológiai kultúráltságával. Nagyon sokan csupán azért nem keresik fel a pszichológiai tanácsadót, mert attól félnek, hogy valamely ismerősük meg­látja őket... A központokra nyilvánvalóan szük­ség van, hiszen olyan problémákat ka­rolnak fel, amelyekkel foglalkozni kell. Viszont nem tölthetik be igazán a feladatukat addig, amíg az emberek pszichológiai kultúráltsága ilyen ala­csony. A központok feladata így ugyanis csak a „tűzoltásban” merül ki. Tüneti kezelést tudnak nyújtani, vi­szont a megelőzést a családban, az is­kolában kellene kezdeni - és ez az, ami sajnos még mindig hiányzik. Am a központoknak is tovább kell fejlődniük, több szak­emberrel kellene például bővíteni a szolgáltatásokat, új terápiákat kellene beve­zetni. Persze, ehhez is pénz kellene. Sajnos, ezen a téren annyira rossz a helyzet, hogy már arról is szó volt, hogy a pszichológiai taná­csadókat megszüntetik vagy privatizálják. Ezt azonban egyelőre nem lehet megva­lósítani. Már csak azért sem, mert klienseik 70 százaléka szociális eset, akik nem tud­nák megfizetni a pszicholó­giai szaktanácsadást. Sajnos, mifelénk az emberek nem tudatosítják, nem értékelik kellőképpen, mit jelent, hogy ilyen szolgáltatásban részesülhetnek - ingyen. Kérdés: hogy meddig? S. Forgott Szilvia Elválni: Igen - nem... Feltételezhetően, nagyon kevesen vannak, akikben soha nem merült fel a válni, vagy nem válni? kér­dése. Persze, a szándéktól a tettig hosszú az út... Mik lennének azok az okok, ami miatt házas­sága felbontását indítványozná?- kérdeztük olvasóinktól március közepén. F. Sándor, 29 éves pedagógus:- A meg nem értés, az állandó veszekedés, kötekedés miatt. Azt hiszem, a házastársi hűtlenséget sem viselném el. Csak hat éve vagyok házas, nem foglalkozom a válás gondolatával. G. Mária, 43 éves mérnök: - Egyértelműen az agresszivitást tartom válóoknak. És a durvaság velejárója többnyire az alkoholiz­mus. Elváltán élek, saját tapaszta­latból beszélek. M. Katalin, 58 éves háztartás­beli: - Elválni könnyű, együttma­radni nehezebb. Az én koromban az ember már csak kibírja vala­hogy. Főleg 40 évi házasság után. Ügy gondolom, hogy a nő felada­ta elsimítani a gondokat és meg­bocsátani. Sz. Zoltán, 20 éves egyetemista:- A kérdés jó, de én nőtlen va­gyok. Ha egyszer megnősülök és gyerekem lesz, igyekezni fogok normálisan élni. Ha a kapcsolat mégis elviselhetetlenné válna, „nyílt házassággal” próbálnám menteni a helyzetet. T. András, 50 éves munkás: - Ha a feleségem megcsalna, ha rendetlen volna, ha nem törődne a gyerekekkel... Az enyém jóra való asszony, példás anya. Igaz, vesze­kedős egy kissé, főleg ha nem jö­vök időben haza, de ezt ki lehet bírni. L. Klára, 30 éves kutatóorvos: - Ha elmúlna mindaz, ami összeköt, ha a szerelem nem alakulna át szeretetté, ha a társammal nem tudnám megbeszélni az engem foglalkoztató, vagy esetleg bántó dolgokat. Aki a szeretőjét megveri, öncsonkítást tesz magán, aki feleségét megüti, ön- gyilkosságot követ el. (Balzac, 1799-1850) V. Anna, 40 éves pszichológus:- A házastársak közötti párbeszéd megszűnése, a megbízhatatlanság számomra válóokot jelentett. Eh­hez társult a féljem brutalitása is. Nem akartam, a hogy gyermeke­im ilyen légkörben nevelkedje­nek. S. Zsolt, 45 éves vállalkozó: - Nem tűrném a hűtlenséget, de azt sem, ha a szülők - mindkét oldal­ról - beleszólnának az életünkbe. Barátom az anyósa miatt vált el. Egy fedél alatt éltek ugyanis. P.Vera, 63 éves nyugdíjas: - Ma a fiatalok türelmetlensége okoz gondot. Nincs pénzük, de kell a video, a kocsi. Aztán per­sze, hogy veszekednek. A mi há­zunkban vékonyak a falak, a fér­jek bizony verik a feleségüket. Mi sem éltünk könnyen, mégsem váltunk el. A rosszat el kell felej­teni. A gyerekek érdekében is... H. Ferenc, 48 éves mezőgazda- sági dolgozó: - Ha a feleségem­nek túlzott anyagi igényei lenné­nek, ha mindennel elégedetlen volna vagy rendetlen, kilátásba helyezném a válást. Persze, le­hetőséget adnék neki, hogy meg­változzon. Ha nem értene a szóból- miheztartás végett - elcsattanna néhány pofon is, s ha ez sem segí­tene, akkor befejezném. „Luxus” - amire bárkinek szüksége lehet

Next

/
Oldalképek
Tartalom