Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-03 / 14. szám
1994. április 3. MŰVÉSZVILÁG Vá lás Forman módra Papíron már harminc, az együtt töltött időt tekintve mindössze három év köti Vera Kresadlovát Milos Formánhoz. 1964-ben házasodtak össze Prágában, de csak addig éltek egy fedél alatt, amíg Formant szárnyra nem kapta a világhír. A Meghallgatás forgatásakor ismerkedtek meg, 1963-ban. Vera Kresadlová frissen érettségizve első filmszerepét játszotta, Milos Forman harmincegy évesen első filmjét rendezte. Pár hónappal később már férj és feleség voltak, de amikor ikreik születtek, Forman már a „Szöszire” figyelt. A Fekete Péter után ugyanis az Egy szöszi szerelmeit kezdte el forgatni, majd utolsó cseh filmjeként a Tűz van, babám!-at. S amíg ő hol ezzel, hol azzal az alkotásával járta a világot, addig felesége Petrt és Matéjt nevelte. 1968-ban Forman Párizsba utazott, ahonnan New Yorkba vezetett az útja, Vera Kresadlová pedig, két fiával a karján, egyedül maradt Prágában. Hivatalosan még ma sem váltak el, távházasságnak azonban nem ilyen kapcsolatot nevezünk. • Meglátni és megszeretni... így kezdődött?- Nem. A Lucernában énekeltem egy big-beat együttessel. Képzőművészetibe jártam, de azt mondták, jó hangom van, énekeljek. Érettségire készültem és komoly kapcsolatom volt, amikor találkoztam Milossal. Odajött hozzám egy fellépésünk után és szólt, hogy szeretne próbafelvételre hívni, de még azelőtt - vacsorára. Én már akkor statisztáltam egy-két filmben, ismertem és messziről kerültem a rendezőket. Hívhattak bárhová, nem dőltem be nekik. Átláttam rajtuk. Minden gondolatuk az ágy körül forgott. Először Formant is visszautasítottam. Füllentettem neki. Azt mondtam, hogy anyám kacsát sütött, annál finomabbat pedig vele sem ehetnék. Jó, akkor holnap vagy holnapután jöjjön fel hozzám, felelte, én meg zavaromban arra kértem őt: diktálja le a címét, de pontosan, nehogy eltévedjek. És megígértem neki, hogy a megbeszélt időpontban ott leszek. Mindenre fel voltam készülve. Azt hittem, meg fog erőszakolni. Hogy még csak le sem ülök nála, máris nekem esik. Ehelyett ott feküdt az ágyban, és meg se mozdult, amikor beléptem hozzá. Én meg nem győztem ál- mélkodni, mert nem lakás volt az, hanem egy óriási irodahelyiség, amelyet a kulturális minisztérium utalt ki neki lakás címén. Akkor költözött oda, amikor feleségül vette Jana Brejchovát, de amikor megismerkedtünk, már nem éltek együtt. Ott állt az ágy a helyiség közepén, mellette íróasztal, rezsó, a padlón könyvek... konyha, fürdőszoba sehol. Mosdófülke a folyosó végén. Beszélgettünk egy ideig, aztán hazamentem szépen. Várt a fiúm, aki feleségül akart venni. Milos csak később jelezte, hogy belém szeretett. Már elkezdtük a forgatást, amikor a barátaival együtt vacsorázni mentünk, és akkor, azon az estén megfogta a kezem az asztal alatt. Attól fogva heteken át két fiúval jártam. Hol az egyik várt rám, hol a másik. • Melyikük jött rá hamarabb, hogy randevúról érkezik?- A régebbi szerelmem. Az építésvezető. Szerintem már régóta sejtette. Milos szülővárosából, Cáslavból jöttünk meg egy közönségtalálkozóról, akkor már egész úton fogta a kezem a kocsiban, a másik fiúm meg ott várt a kapunk előtt. Mint később megtudtam: be akart húzni Milosnak, hogy figyelmeztesse őt, csakhogy Formánnak esze ágában sem volt kiszállni az autóból. Rés- nyire húzott ablak mögül, haláli nyugalommal szólt ki a barátomnak, hogy ha akar valamit, üljön be hozzá és beszéljék meg. Várt egy kicsit, aztán rám bízta, hogy tisztázzam a helyzetet, ő meg elhajtott szépen. Másnap már szabad voltam. Illetve Milosé. • És odaköltözött hozzá az irodába?- Szerettük egymást, persze, hogy odaköltöztem. Otthon a pokol, Milos mellett a mennyország. Ami sajnos nem tartott sokáig. Milos örökké az ágyban... pihent, írt, gondolkodott vagy pa- sziánszozott, én meg a két gyerekkel egyedül. Ha bömbölt valamelyik, szólt, hogy vegyem már fel, de hogy ő ment volna oda hozzájuk, arra nem emlékszem. Szerette ő már akkor is a fiait, büszkélkedett velük, csak semmiben sem számíthattam rá. Nem volt soha mintafélj vagy mintaapa. A saját dolgaira figyelt mindig. Külföldi útjaira, fesztiválokra sosem vitt magával. Te csak maradj itthon, vigyázz a gyerekekre!, ezt hallottam tőle mindig. Egyszer mondta csak, hogy öltözz fel, megyünk, amikor állami kitüntetést kapott a VárA legtöbb házasság a Divina Comedia részeinek fordítottja: a paradicsommal kezdődik, átmegy a tisztítótűzön, s pokollal végződik. (Pichler Adolf. 1819-1900) ban. Ott feleséggel illett megjelenni, de ahogy kezébe nyomták a díjat, s kezdődött a fogadás, azt mondta, én most itthagylak, beszélgetek ezzel-az- zal, te pedig nézelődj és egyél-igyál addig. Kétszáz ember között ott maradtam egyedül és egész idő alatt úgy tettem, mintha keresnék valakit. Szabadság, közös hétvége nálunk szóba se jöhetett. Milos örökké dolgozott. Ha pihenni akart, elküldött a bátyjához vidékre, hogy ott majd nekem is meg a gyerekeknek is jó lesz. • Sosem kérdezte meg tőle, hogy voltaképpen miért is vette feleségül?- Te mondtad, hogy vegyelek el, hát elvettelek, általában ezt válaszolta. Csakhogy ez nem így volt. Amikor megtudta, hogy kapcsolatom van, azt mondta: hagyd ott a fiút, és azonnal összeházasodunk, aztán mégis mintha megijedt volna, amikor ott álltam előtte szabadon. Három hónapos terhes voltam, és még mindig nem tudtam, össze- házasodunk-e vagy sem, mert mindig csak azt hallottam tőle, hogy mi lenne, ha papír nélkül élnénk együtt, mi akkor is szeretnénk egymást, nem? • És akkor közbeszólt az édesapja, hogy tessék szépen elvenni a lányomat. Tudom is én? című önéletrajzi könyvében Forman legalábbis ezt állítja.- Nekem erről soha, egyetlen szót sem szólt a papám, bár Milos ötletének, a papír nélküli együttélésnek, tényleg nem örült nálunk senki. Anyám nagyon dühös volt, azt mondta, ha elkapja Milos frakkját, akkor jaj lesz neki. Ezek szerint apám oldotta meg a helyzetet, de úgy, hogy én ne tudjak róla.Milos egyébként nem járt el hozzánk soha, pedig a szüleim rengeteget segítettek. • Házasságkötésük napjára hogyan emlékezik?- Azt is Formán „rendezte”. Az intéznivalót rám bízta, ő csak egyszerűen megjelent az esküvőn. Előtte való napon, azt el nem felejtem soha, Véra Chytilovánál jártunk, aki megkérdezte, hol és hány órakor mondjuk ki a boldogító igent. Milos rám nézett, s még mielőtt megszólalhattam volna, azt mondta: titok. Még a szüleimnek sem árulhattam el, hogy mikor és hol. •Nászút, mézeshetek?- Négy évvel a házasságkötésünk után, hatvannyolcban, a gyerekekkel együtt kiutaztam hozzá Párizsba. Két hetet töltöttünk mellette, aztán hazaküldött bennünket, hogy dolgozni tudjon. Prágában már bent voltak az oroszok; senki sem tudta, mi fog történni. Milos úgy döntött: kocsit küld értünk, hogy azonnal indulhassunk vissza Párizsba. Két francia vitt bennünket kilométereken át tankokat kerülgetve. Berounnál azt hittük, végünk. Két tank közé szorultunk, de úgy, hogy majdnem összenyomtak bennünket. Látták a kocsin az idegen rendszámtáblát és meg akarták mutatni, hogy ők az erősebbek. Este megérkeztünk Párizsba, egy egészen más világba. Milos felszabadultan szórakozott, kétségbeesésünket talán észre sem vette. Örülök, hogy itt vagytok, menjetek csak, feküdjetek le, mondta, és már nem is láttuk őt. Claude Bernhez kötötte egy számára nem igazán kedvező szerződés, így minket is a producerére bízott. Ő bérelt nekünk egy luxuslakást, amelyben három hónapig laktunk, miközben Milos, tőlünk teljesen függetlenül élte az életét. Mintha ott sem lettünk volna... Nem is tudom, ki elől menekült jobban, előlünk vagy a producer elől. Egy biztos, ő nem akart a franciákkal forgatni, Berri viszont azzal akarta „fogva tartani” őt, hogy ott voltunk mi, a családja. Semmi baj, mondta Milosnak, megcsinálod a filmet, aztán visszafizeted a pénzt, amit a feleségedre meg a gyerekekre költöttünk. Milos viszont már hallani sem akart a filmről, elrepült inkább New Yorkba és csak akkor jött vissza, amikor már tudta, hogy haza fog küldeni bennünket Prágába. Én már akkor a Semafor Színház tagja voltam, ahol számoltak velem, a szüléimről nem is beszélve, akik egész idő alatt attól féltek: örökre elveszítenek. Engem már várnak Amerikában, szólt Milos, azért jöttem Párizsba, hogy megbeszéljük, hogyan tovább. Szerintem az lenne a legjobb, ha visszautaznátok Prágába. Itt az orvos is pénzbe kerül, és mi lesz, ha megbetegednek a gyerekek? Otthon mégiscsak nagyobb biztonságban lesztek. Mit válaszolhattam erre? Legyen úgy, ahogy te akarod. S azon a napon, ott, Párizsban, meg is szakadt a házasságunk. Milos visszarepült New Yorkba, mi elindultunk Prága felé és attól fogva már csak hébe-hóba találkozunk, és akkor is csak egy-két órára. • Levélben, gondolom, tartják a kapcsolatot.- Kezdetben, amikor terhes voltam, ő pedig hosszú hetekre Svájcba utazott, sokat írtam neki. És ő is írt. Egyszer például olyan sorokat kaptam tőle, hogy „Itt ülök egy patak mellett a hegyekben, nem messze tőlem gyerekek hancúroz- nak a fűben. Lehet, hogy már én is apa vagyok?” Milyen csalódott volt, amikor hazajött... én vártam őt egyedül, hatalmas hassal. Hetek múltak el, míg megszülettek végre a gyerekek. Reggel fél tízkor hívta őt fel a nővér , hogy Forman úr, tíz perc múlva apa lesz. Milos meg azt sem tudta, álmodik-e vagy már ébren van, mert aludt még, amikor megcsörrent mellette a telefon. Boldog volt, tényleg boldog, amikor ott állt az ágyamnál, hiszen a baráti körében senkinek sem voltak ikrei. • Fiai, akik időközben harmincévesek lettek, sosem kérdezték meg tőle: miért hagytad magára anyánkat?- Nem. Erre nem lennének képesek soha. Nem is így neveltem őket. Rossz szót egyszer sem hallottak tőlem az apjukra. Ők akkor látták egymást először, amikor Milos Oscar-díjat kapott a Száll a kakukk fészkére című filmjéért. Apámmal utazott ki a két fiú New Yorkba, én csak később mentem ki hozzá, de akkor is minek? Sosem teremtett olyan helyzetet, hogy egyedül lehettünk volna. Mindig, mindenhová hármasban mentünk. A kedvesét is magával hozta. Talán tartott tőlem, azt gondolta, vissza akarom majd szerezni magamnak. Vagy félt, hogy felkavarom az életét? Connecticutben is olyan furcsa volt. Elvitt, hogy megmutassa az ő kicsi kis Csehországát, vidéki birtokát. És hozta természetesen a barátnőjét is, aki egész idő alatt egy szót sem szólt, pusztán „jelen volt”. Azóta, ezt a gyerekektől tudom, ő sincs már mellette. Három évnél hosszabb időt még senkivel sem töltött. Pedig volt már japán, félig amerikai, félig vietnami, néger és svéd barátnője is. Ő senkivel sem akarja lekötni magát, neki nyugalom kell és szabadság. • Most megjelent könyvében van egy fotó, amelyen Jana Brejchovát és önt öleli magához. Milyen alkalomból készült a kép?- Én már akkor másvalakit szerettem, akitől tizenhat évvel ezelőtt fiam született, Radim. Milos itt járt Prágában és felhívott, hogy találkozzunk egy közös barátunknál. Akkoriban épp egy néger lánnyal volt kapcsolata, aki a Hairben játszott nála, és őt is magával hozta. De mert a nő egyetlen szót sem értett csehül, félrevonult aludni a szomszédos szobába. És akkor készült ez a fotó, bár Jana és én sosem voltunk barátnők. Mindig irigykedett rám, mert a válásuk után, azt hiszem, megbánta ő nagyon, hogy elhagyta Milost. És ott, azon az estén is mintha meg akarta volna mutatni, hogy Milos még mindig az övé... bújt hozzá, simogatta, a kezét fogta. Csakhogy közben felébredt a néger nő, odalépett Janához, elválasztotta őket egymástól és egyetlen szempillantással jelezte: Milos most az övé, és senki másé. •Radim és az ikrek szeretik egymást?- Nagyon. Egyébként Milos is szereti őt. Együtt járnak kerékpártúrákra. Radim komoly, csendes fiú, nem zavarja Milost, ha dolgozni akar. Igen, furcsa helyzeteket produkál az élet. Évekkel azután, hogy egyedül maradtam az ikrekkel, megszerettem valakit, akit naponta láttam a színházban. Rendező. Az ő édesapja írta alá annak idején Milos diplomáját, mert ő volt a filmművészeti főiskola rektora. Milos tehát ismeri a barátomat, és amikor ide költözött hozzám, meg is kérdeztem tőle: nem zavarja-e, hogy nekem is van valakim. Azt felelte, hogy nem. Sőt, amikor egyszer Párizsban találkoztunk, meg is köszönte neki, hogy gondoskodik az ikreiről. Nem voltunk házasok, de amikor kiderült, hogy terhes vagyok, eszembe sem jutott, hogy elvetessem a gyereket. Petr és Matéj most már külön élnek, családot alapítottak, egyedül Radim van még velem. Édesapja ugyanis négy évvel ezelőtt új társra talált. Egészen addig, amíg együtt éltünk, Milos is biztonságban érezte magát. Amikor megtudta, mi történt, megijedt, és azóta már tényleg csak távolról figyel. Két hónapja például itt járt a Várban. Tudja, hogy időközben otthagytam a színházat és itt dolgozom, az elnöki rezidencia gondnokaként, mégsem jött be megnézni. Tegnap volt az ötvenedik születésnapom. Azt hiszi, felhívott? Pedig még mindig a felesége vagyok. • Válásra nem is gondolnak?- Nekem nincs rá okom, és úgy látszik, neki sem. Én még azt sem mondhatom, hogy nem támogatott bennünket anyagilag, mert még ma is támogat. A gyerekeket szereti, meg is hívja őket magához, s ha Prágában jár, velük mindig találkozik. Miféle indokkal váljak el tőle? Hogy haragszom rá, nem szeretem? Ez sem igaz. • Mikor látták egymást legutóbb?- Tavaly ilyenkor. Meghívott vacsorára, de mire odaértem, meggondolta magát. Színházba vitt inkább, de a szünetben aztán otthagytuk az előadást. Nem tetszett se neki, se nekem. • És ezJ megelőzően ?- Az is egy emlékezetes találkozás volt. Megyek az utcán, a házunk közelében, és kit látok? Formant a kocsijában. Épp indulni akart, mert zöldre váltott a jelzőlámpa, amikor odaléptem a kocsija elé. Te el akarsz gyúmi?-ugrott ki a volán mögül. Már rég megtehetted volna. Rámnevetett, mondott még valamit, és már ült is vissza az autóba. Meg sem kérdezte, merre megyek. Eszébe sem jutott, hogy egy darabon elvihetett volna. Szabó G. László (Méry Gábor felvétele) Férfi és nő. Hogyan érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi a nőt, a nő a férfit. (Karinthy Frigyes, 1887-1938) Prágai találkozás Véra Kfesadlovával
