Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-20 / 12. szám - 1994-03-27 / 13. szám
Czinkóczi Zsuzsánál Kecskeméten Városkép hervadt szocreállal. Vörös falak mögött haldokló kádgyár az út túlsó oldalán, emitt lakótelep, hétfői vacsoraszagban. Kóbor macskák násza a borpadtra rugdosott kukák között. Elnyűtt rongyok a szőnyegporolón, kiszáradt muskátlik egy bútorokkal zsúfolt erkélyen. Kecskemét, Leninvá- ros. Lépcsőházi négykezes, konyhakéssel. Átokzápor eltorzult arcokkal. Nyomom a csengőt egy első emeleti ajtón, de senki sem jön ki. „Elmentek - szól ki a szomszédasszony, aztán hófehér frottírköpenyben meg is matatja magát. - Nyolcra, fél kilencre szoktak hazajönni, addigra a gyerek is elálmosodik." Másnap ugyanez a ház, ugyanez a lepusztult, sivár környezet nappali fényben. „Lehangoló, tudom - biggyeszti ajkát Czinkóczi Zsuzsa. - Amikor kinézek és nem tetszik, behúzom a függönyt. Mi mást tehetnék?! Itt lakom. Ha én mindennap kiállnék és mérgelődnék, szidnám az embereket, akik összevissza szemetelnek, az segítene valamit? Semmit. Idegbolond nem leszek. Ami kint van, az kint marad, itt bent pedig jól érzem magam. ” • Mást lát az ember küszöbön innen és egészen mást a küszöbön túl. Itt sehol egy porszem, ott sehol egy tiszta négyzetméter. — Laktunk mi már másutt is Kecskeméten. Az első lakáscserét a can- nes-i filmfesztivál után bonyolítottam le. Mészáros Márta Naplójával voltam kint, és nem sokkal azután, hogy hazajöttem, költözködtünk. Négy évig laktunk abban a lakásban, de mert kertes házra vágytunk, eladtuk és anyuhoz mentünk. Mire megkaptuk a pénzt, amit kapnunk kellett érte, úgy felmentek az árak, hogy abba kellett hagynunk az építkezést. Egy zsák mész, egy zsák cement, a fizetés meg csak ment, úszott szépen. Másfél évig laktunk az anyunál, utána beköltöztünk egy másik lakásba, amit költségmegtérítéssel akartunk megvenni. Huszonnégy óra sem telt bele, már mentek is szólni a házból az önkormányzati hivatalba, hogy mit keres itt a Czinkóczi. Nem úgy kell ám elképzelni az embereket, hogy mindenki büszke rád, tisztel és gratulál, ellenségből sokkal több adatik. Irigyelnek rengetegen. Azt kérdezik, neked miért igen, ha nekik nem? Hogy az a lakás is milyen volt?! Bérházban én még nem láttam olyat soha. Lyukas volt a WC-tartály és a kagyló is, fürdeni, mosni nem lehetett, mert nem folyt a víz, a csapok elrontva, az ablakok betörve, villany nem ég, gáz egy pici se, csótányból millió. Mindegy, belevágtunk. Meszeltünk, mázoltunk, felújítottunk, minden kész volt már, csak a parkettacsiszolás maradt még hátra, kicseréltük a csaptelepeket és az előszobaszekrényeket is, már alig volt pénzünk, amikor megjelent két fiatalember a tanácstól és közölték velünk, hogy hagyjuk szépen abba az egészet és költözzünk ki a lakásból, mert ha nem, akkor ki fognak rakni bennünket. Hogy hiába vettük meg a lakást a főbérlőtől, az önkormányzat úgy döntött, nem lehet a miénk. Jó, mondtam az illetékeseknek, jöhet a karhatalom, de ha az utcára tesznek bennünket, akkor beköltözünk a tanácsháza dísztermébe. Az elég nagy és összkomfortos is. • Egy gyerekes családnak főúri lakosztály. — De hogy ők majd megmutatják, nekik erre felhatalmazásuk van. Hogy az én nevem egyenesem kapóra jön nekik - mások megfélemlítésére. Bizony ilyeneket mondtak. Kifizettük még a lakbér hátralékát is annak, aki ott lakott, mégsem hagytak békén bennünket. És akkor bementem szépen az ingatlankezelőség igazgatójához, aki abszolút jóindulatot tanúsított. Tudta, hogy amikor anyunál laktunk, házfelügyelői lakást igényeltünk, mert a férjem is és én is házfelügyelők vagyunk, és elég nagy területen dolgozunk. És akkor figyelembe vette, hogy bent volt a kérelmünk és megkaptuk ezt a földszinti lakást, itt a kádgyár mellett. • • A dupla keresetből pedig hárman nyugodtan megélnek. — Annyit azért nem kapunk, hogy nyugodtan élhessünk. Pedig helyettesítést is vállalunk gyakran. Én csak azért vállaltam el ezt a munkát, mert itt nem állnak örökké a hátam mögött, nem parancsolgat senki. Elvégzem a munkát és kész, nem idegesítenek. • • Kecskeméten mi a dolga egy házfelügyelőnek? — Lépcsőházat takarít, havat lapátol, intézkedik, hiba esetén szerelőkért futkos, lakbért szed, hetven -nyolcvan családra figyel. Sokszor olyan dolgok is eljutnak hozzám, hogy csak ámulok és bámulok. De még ez is jobb, mint a baromfifeldolgozó. Oda hatra jártam dolgozni, a fiamat sem tudtam iskolába vinni, nyári szünetben az anyámra kellett bíznom őt, vagy mehetett a napközis táborba. Most friss ebéddel várom őt, és délután sincs felügyelet nélkül. • Nem lenne most könnyebb az élete, ha befejezte volna a gimnáziumot? — Szerintem nem. Anna Polonyval a Naplóban ségi nélkül is tárt karokkal várták. Ezzel a lehetőséggel sem élt.- Hogyan éltem volna? Hagyjam itt a gyereket meg a féljem Kecskeméten? Vagy költözzünk fel együtt Pestre? De hova, kihez? Minek kezdjek bele, ha tudom, hogy úgysem leszek képes befejezni? Egy év után abbahagyni még nagyobb bukás lett volna. Nem megyünk mi innen máshova. Kecskeméten már a fél város ismer bennünket, barátaink vannak, és szeretünk itt lakni. • Színház persze itt is van. Játszhatna, ha rászánná magát.- Nem hívtak még soha. Nem mondták, hogy próbáljam meg. • Megpróbálná? ,Mindenki a maga életét egyengeti. • Érettségi bizonyítvánnyal mégsem kellene talán lépcsőházat takarítania. — Én már nem tartom magam sem elég fiatalnak, sem elég erősnek, kitartónak ahhoz, hogy esti iskolába járjak. Pedig mondogatja a férjem még ma is, hogy menjünk, próbáljuk meg. Nincs nekem már kedvem ehhez, ő meg nélkülem nem megy. Ülnénk itt esténként az asztal mellett, és matekpéldákon törnénk a fejünket. Hát miért lenne nekem erre szükségem? • A magyar irodalom, a biológia vagy a történelem sem hiányzik?- Nem. Bár ezeket a tantárgyakat tényleg szerettem. Pontosabban elvoltunk egymással. A kisfiam tanuljon, neki fontosabb. • A színművészeti főiskolán érett(Kovács Zita felvételei)- Aludnék rá egyet. Bár ahogy ismerem magam, a végén úgysem mennék. Félnék. Színházban még sosem dolgoztam. • Kamera előtt viszont rengeteget.- A film az más. Nem állítom, hogy könnyebb, de abba már beletanultam. • Melyik szerepére a legbüszkébb?- Az Árvácskára. Ha az nincs, akkor semmi sem lett volna. Akkor nem forgatok sem a Jancsó Miklóssal, sem a Mészáros Mártával, és nem játszhatok sem a Marina Vladyval, sem a Jan Nowickival, de még Dajka Margittal és Páger Antallal sem. • Fia látta már az Árvácskában?- Látott. Megismert. Már tudja, hogy néha színésznő az anyu. • Színésznek érzi magát egyáltalán?-Ha dolgozom, akkor igen. Ha nem, akkor házfelügyelő vagyok. Nekem ez így természetes. • Kint a tanyán, ahol felnőtt, mikor járt legutóbb?- Amióta Kecskemétre költöztünk, azóta nem voltam ott. Tizenegy éve. • Sokat nélkülöztek annak idején?- Nem voltunk gazdagok, de éhezni sosem éheztünk. A kertben minden megtermett és jószágunk is volt elég. A színes tévé pedig egyáltalán nem hiányzott. Ami fontos volt, azt megkaptuk. Anyu és a nevelőapám a té- eszben dolgoztak, a lényeges dolgokat mindig előteremtették. • Előfordult már, hogy megbámulták egy lépcsőházban? Hogy ott állt vödörrel és feltörlőronggyal a kezében, és úgy érezte magát, mint egy kirakati bábu?- Igen, volt rá példa. De ismerem én már jól az embereket. Le tudom olvasni az arcukról, hogy ki mire gondol, ahogy elmegy mellettem. Nem vagyok én köteles mindenkivel szóba állni, jópofáskodni. Aki nem tetszik, azt otthagyom. Nem érdekel, mi jár a fejében. Én már elértem valamit és lehet, hogy sokkal többet, mint az, aki megvetően vagy csak elképedve elvonul mellettem. • Talán éppen azért kellene előbbre lépnie, mert elért már valamit. Alakításaiért díjakat nyert, és nemcsak Magyarországon. Legutóbb Via- reggióban.- De ha én az Árvácskát vagy a Naplót Amerikában, vagy csak itt, a közelben, Németországban játszom el, akkor most nekem nem ilyen lakásom van, és nem ilyen környezetben élek, az biztos. Á Naplót például a japánoknak is eladták nemrég. Mit kaptam én ezért? Egy rohadt garast sem. Nyugaton minden egyes vetítés után komoly jogdíjak vannak, itthon „kemény” négyezer forintot kaptam egy nemrég megismételt tévéfilm után. Ezerötszázat fizetek a retúije- gyért, ha vonattal utazom fel Pestre, kétezerötszáz a maradék. Ez bosz- szant. Hogy nem tudnak tisztességesen megfizetni. Ne bókoljanak, fizessenek! És ne csak nekem - mindenkinek! Adják meg a házfelügyelőknek is, ami jár nekik. Ha tudná, mi mindent kell nekem összesöpörnöm egy ilyen lépcsőházban! És annyit fizetnek érte, hogy az ember még csak nyaralni sem mehet el soha. • Könyvet mikor olvasott legutóbb?- Könyvet nem olvasok, csak újságot. • Mozi?- A fiammal. De vele is csak hébe- hóba. • Viareggióban biztosan jól érezte magát.- Nem voltam kint. Mészáros Márta vette át a díjat, ő hozta haza. Én Cannes-ban jártam, de azt el nem felejtem soha. Arra, hogy kimentem meghajolni a film után, már nem nagyon emlékszem, a tájat, a tengert, a pálmafákat most is magam előtt látom. • Pénzből mennyit hoz a konyhára egy ilyen rangosabb fesztiváldíj?- Semennyit. Illetve... én nem is tudom, mi történik ilyenkor. Talán megsajnálják az embert, vagy egyszerűen csak azt mondják, adjunk neki valamit, mert valóban jó volt. Végül is mindegy, nem? A viareggiói díj mellé húszezer forintot kaptam. • Prémium?- Fogjuk fel annak. Szerintem Márta harcolta ki az összeget, az ő közbenjárására ítélhették oda. • Mészáros Márta legújabb filmjébe, A magzatba is meghívta. Bejárónőt játszik kerek három percig. Annyi sok főszerep után egy gyorsan felejthető mellékfigurát. Nem érezte sértve magát?- Miért éreztem volna? Epizódszereplők minden filmben vannak. Én megtiszteltetésnek vettem, hogy Márta engem hívott, mert hívhatott volna mást is a szerepre. • Egyébként mennyire szoros a kapcsolatuk?- írogatunk néha egymásnak. • Semmi több?- Mit várhatnék még Mártától? Hogy látogasson meg Kecskeméten? Van neki dolga éppen elég. És különben is... mindenki a maga életét egyengeti. Nekem itt a féljem, a családom, szeretjük mi egymást nagyon. Huszonhat éves vagyok, tizenegy esztendeje élek a férjemmel, ez azért jelent valamit. • így képzelte, így tervezte?- Nem terveztem semmit. Tizenhat évesen férjhez mentem és szültem gyorsan egy gyereket. Összekerültünk és nyolc hónapra rá családdá váltunk. Azóta egyetlen napot sem töltöttünk egymás nélkül. • Hiányzik valami az életéből?- Pénzből lehetne több, az jól jönne. Egyébként semmi. Ha szerepet kapok, eljátszom, ha nem, akkor ta- karítgatok. A lottón sosem fogok nyerni, úgyhogy gazdag biztos nem leszek. Ötödikes a fiam és jól tanul, ez a legnagyobb örömöm. Álmaim lennének, de minek? Szabó G. László
