Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-20 / 12. szám - 1994-03-27 / 13. szám
I > A fejleményekről a krónikás így számol be: „Az árulók vezére volt Tivadar... főleg pedig Sámson. Sámson azt javasolta, hogy elmegy a királyi gyűlésbe, és ott sokak színe előtt ócsárolni fogja a királyt. Ezt hallva mindenki, maga Borisz is helyeselt,... mert úgy vélte, hogy a király ócsárlása által, birtokba veheti az országot. A király pedig... sátrában üldögélt főemberei és katonai társaságában; íme, belépet Sámson, és így szólt a királyhoz: »Mit csinálsz a királysággal, te felettébb hitvány kutya? Jobb volna, ha uradé, Boriszé lenne az ország, és te monostorodban élnél, amiként az atyád élt.«” A Boriszhoz húzó főemberek korábbi legyilkolása meghiúsította a király trónfosztására irányuló tervet. Sámson javaslatának ugyanis nem akadt támogatója, s ezért az önhitt és vakmerő nagyúr menekülni volt kénytelen a királyi gyűlésből, életét azonban nem tudta megmenteni. Béla egyik embere végzett vele. Miután Béláék teljesen szétverték Borisz belső, hazai táborát, a vak király környezete kísérletet tett arra, hogy — miként Kálmán tette azt 1106-ban Álmos akciója idején — leválassza a lengyel uralkodót a trónkövetelő oldaláról. A titkos tárgyalások azonban nem jártak eredménnyel, III. Boleszló kitartott Borisz mellett. Az 1132. július 22-én vívott csatában az osztrák csapatok segítségével a király serege nagy vereséget mért Borisz és Boleszló hadaira. A győzelem azt jelentette, hogy Vak Béla sikerrel védte meg koronáját Borisz ellen. A későbbi események ugyanis azt bizonyították, hogy a trónkövetelő II. Bélával szemben több kísérletet már nem tudott tenni. Jóllehet Borisz és Boleszló szívesen vállalkozott volna újabb akcióra a magyar király ellen, ezt a nemzetközi viszonyok megakadályozták. A II. Béla kori magyar diplomácia ügyes szálszövögetéssel valósággal bekerítette Lengyelországot. Bo- leszlóval szemben Béla szövetségese volt III. Lipót osztrák őrgróf, akinek fia, Adalbert 1131 táján vette feleségül Hedviget, a király húgát. A cseh fejedelem, Béla nővérének a férje állandó támadásokkal zaklatta s kötötte le a lengyel uralkodót. Orosz földön előbb Peremisl fejedelmét, Vlagyimirkót állította maga mellé a király, majd szövetségese lett Jaropolk, a kijevi fejedelem is. A magyar—orosz kapcsolatok a kölcsönösségen alapultak: 1135- ben Vlagyimirko támadta III. Bo- leszlót, 1139-ben viszont II. Béla adott segítséget Vlagyimirkóval együtt a kijevi nagyfejedelemnek. Nemzetközi síkon Boleszlóval és Borisszái szemben döntőnek bizonyult Béla számára az, hogy a cseh Szobjeszláv révén megnyerte a maga ügyének a német császárt is. III. Lothár 1135 nyarán hódoltatta Boleszlót, aki ekkor a német uralkodó követelésére elállt Borisz további támogatásától. II. Béla jó viszonyt alakított ki II. Ince pápával, mivel a normannok által pártfogolt ellenpápával szemben őt ismerte el törvényes pápának, akit a német császár is támogatott. Az elismerés fejében II. Ince elnézte azt, hogy ebben az időben Magyarországon sorozatban megsértették az 1106-os guastallai nyilatkozatot, amelyben Kálmán király - a maga és utódai nevében - a pápa javára lemondott a főpapok kinevezésének jogáról. II. Béla az egyházi ügyeket teljesen önállóan, a szentszék megkérdezése nélkül intézte. így egy 1134-es oklevélből arra derül fény, hogy a zágrábi püspök „a király kegyéből” lett bács-kalocsai érsek; az 1137-es pannonhalmi diplomából megtudható, hogy a monostor élére a király nevezte ki Dávid apátot; végül a király kedveltjét, Guadiust - a pápa megkerülésével - Béla utasítására az esztergomi érsek szentelte Spala- to (Split) érsekévé. A hazai egyházi vezetők támogatták Béla uralmát, s ez jelentős mértékben hozzájárult az ellenzék feletti győzelem kivívásához, a belső viszonyok konszolidálásához. A vak király legfőképpen azáltal lett népszerűvé a hazai klérus előtt, hogy — szakítva közvetlen elődei, Kálmán és II. István „takarékos”, szűkmarkú politikájával - gazdag adományokkal és juttatásokkal gyarapította a magyarországi egyházakat. Az Aradon kivégzett előkelők javaiból alapította meg az aradi pré- postságot, azután bőkezűen megajándékozta a budai káptalant. Később királyi tulajdonból busásan ellátta adományokkal a pécsváradi és pannonhalmi bencés apátságokat is. A dömösi egyház teljes felépítését viszontagságos élete miatt az alapító Álmos nem tudta befejezni, ezt II. Béla és Ilona királyné közösen végezték el, majd összeíratták 1138-ban a prépostság javait. Az oklevélből megállapítható: Álmos herceg, II. Béla és Ilona királyné adományai révén a dömösi egyház birtokainak, falvainak száma meghaladta a százat. Ennek óriási nagysága akkor érzékelhető igazán, ha figyelembe vesszük azt, hogy a század talán leggazdagabb világi földesurának, Lampert ispánnak, I. László király sógorának csak mintegy harminc falu, föld és birtok tartozott tulajdonába. A király egyébként más módon is lerótta kegyeletét hányatott sorsú apja emléke előtt. 1137-ben Bizáncból hazahozatta Álmos tetemét, és apját — Szent István, Szent Imre és nagy ellenfele, Kálmán mellé — a székesfehérvári bazilikában te- mettette el. Álmos nemzedékéből ekkor már Piroska-Iréné sem élt Konstantinápolyban. A magyar származású császárné 1134-ben halt meg, és így nem érhette meg a férjével közösen alapított Pantok- rátor-monostor elkészültét és 1136os felszentelését. A bizánci főváros egyik legnagyobb kolostorához a három templomon és a bazilita szerzetesek lakóépületén kívül két kórház és egy szeretetház is tartozott. A kolostor a Komnénoszok temetkezőhelye lett, ide helyezték örök nyugalomra I. László leányát, Irénét is. A messzi került Árpádházi királylány alakjának, emberséges lelkének emlékét mozaikképek, költemények, szónoklatok és a Pan- tokrátor-monostor megmaradt épületei őrzik, tiszteletét ápolja a görög egyház, amely augusztus 13-án tartja a boldogok közé fogadott Iréné ünnepét. A hazai egyházi személyek többféleképpen is szolgálták királyukat. Fontos diplomáciai feladatokat láttak el külföldi országokban, s ők voltak a királyi oklevelek elkészítői is. Éppen II. Béla alatt figyelhető meg egy olyan szervezet kialakulása a királyi kápolnán belül, amely a diplomaták kiállításával már nem alkalmilag, hanem hivatásszerűen kezdett foglalkozni. Ez a királyi kápolna lett később a III. Béla-féle kancellária előde és mintája. Egyházi férfiak tollán krónikák is készültek II. Béla idejében: ekkor íródott az úgynevezett esztergomi rövid krónika, amely II. Istvánnal befejeződve megadja az eddigi kegyes emlékű királyok temetkezési helyét. Minden bizonnyal Béla alatt látott munkához az első Álmospárti krónikaszerző, aki megkezdte a Kálmán-ág történetének célzatosan torzító átírását, s befejezte II. István uralkodásának históriáját. A király - I. Lászlóéval vetekedő - bőkezűsége az egyház irányában idegen országokban is közismertté vált.. Külföldről fordultak II. Bélához egyházi főemberek azzal a kéréssel, hogy adományaival segítse tevékenységüket. így tett 1139-ben a bambergi püspök, Ottó is a pome- rániai missziós útja előtt. Életrajza elmondja: a püspök követét „elküldte.-.. Béla királyhoz, a nagy adományozóhoz levelével és ajándékaival együtt... Béla pedig, miután fogadta a követet, és meghallgatta a püspök levelét, amely lelki kegyelemtől és isteni vigasztalástól volt teljes, szerfelett örvendezett, és húsvét ünnepén, amit a magyaroknál ama föld hatalmas gazdagsága miatt bőséges lakomák közepette fényűzően és pazarul szokás megünnepelni, előkelőén vendégül látta Ottó embereit, sűrűn tett fel kérdéseket annak életéről, munkálkodásáról és .tetteiről, s csodálkozott mindazon, amit hallott. Nagy szerencséjének tartotta, hogy követei, ajándékai és levele révén ily kiváló férfiút ismerhetett meg. Amikor idő múltával eljött a követek elbocsátásának napja, a király nagy áhítattal a kegyes férfiú szent imádságaiba ajánlotta magát, sokszorosan viszonozta ajándékait: arany- és ezüstedényeket, drága ruhákat küldött neki, azonkívül 20 font színaranyat is.” Béla dinasztikus szálakkal erősíteni igyekezett országa külpoltikai kapcsolatait. 1134-ben a cseh fejedelem, Szobjeszláv egyik rokona feleségül vette Hona királyné nővérét. 1139 júniusában III. Konrád német király négyéves fia, Henrik számára eljegyezte Vak Béla ugyancsak néhány esztendős kislányát, Zsófiát. A tervbe vett házasság megkötéséig a kis menyasszonyt gazdag hozományával együtt német földre vitték, hogy megismerje az ottani viszonyokat, és megtanulja a német nyelvet. Fogyatékossága következtében Béla a szokásosnál mélyebben és érzékenyebben élte át a családi élet eseményeit is. Külföldi forrásunk egészen megbízható képet fest a gyermekét féltő gonddal búcsúztató királyi apáról. A vak király az elválás szívszorító perceiben is imádkozott Istenhez: „Ég és föld Ura, te mindent látsz, én viszont semmit sem látok. Rendelésedre, mivel így akartad, én vakká lettem. Te azonban mindent látva belelátsz a szívek belső rejtekébe is, egyformán látod a jelent és a jövőt.” Majd kezét leánya fejére téve így folytatta: „Ő az én egyetlen leányom, könyörületességedben ezzel az egyetlen leánygyermekkel örvendeztettél meg engem. Ma őt tanúbizonyságod mellett - mert téged hívlak segítségül — férjhez adom. Őt — a te kíséretedben - a jelenlevő követekre bízom, de legyen köztem és közted olyan erős megállapodás, Istenem, hogy te őt soha el nem hagyod.” A házassági kapcsolatokkal együtt a nemzetközi viszonyok éber figyelemmel kísérése és a lehetőségek gyors felismerése is hozzájárult ahhoz, hogy - a sikeres belpolitika mellett - II. Béla uralkodását eredményes külpolitika jellemezte. Ez hódításokban is megnyilvánult. 1136-ban a magyar királyság megszerezte Közép-Dalmáciát és Boszniát, majd 1137 elején Bosznia egy különálló részét, Rámát. Az utóbbi elfoglalása nyomán került a magyar uralkodók címei közé a Rama királyi titulus; ezt talán már Béla is viselte. A megszerzett korona, a sikeres külpolitika, a harmonikus családi élet, valamint felesége és négy fia: Géza, László, István, Álmos és két leánya: Zsófia s az 1140 táján született Gertrud sem tudta feledtetni a királlyal vakságát és azt, hogy ennek következtében érdemi cselekvésre képtelen. Vigaszt a borban keresett. Gyakran leitta magát, és részegségében teljesen elveszítette józan ítélőképességét, ami komoly bajok forrásává lett. Ittas állapotában, miként a krónika mondja, nemcsak mindent megadott ivócimboráinak, hanem ártatlan emberek kivégzését is jóváhagyta. A király 1141. február 13-án halt meg. II. Bélát atyja mellé temették el Székesfehérvárott. II. GÉZA II. Géza Vak Béla király és Ilona szerb hercegnő 1129-ben megkötött házasságából született 1130-ban, Tolnán. Három öccse — László, István, Álmos — és két leánytestvére - Zsófia, Gertrud - volt. Apja hatalomra kerülésének viharos körülményei úgy hozták, hogy a kicsi Géza — ha csak rövid időre , mindössze néhány órára is — László öcs- csével együtt igen hamar megjelent az országos politika színpadán. Ez 1131 nyarán történt, amikor Ilona királyné a nagyobb érzelmi hatás kedvéért két kisfiát magával vitte a véres aradi gyűlésre, ahol II. Béla hívei egy jól előkészített akció keretében kegyetlenül lemészárolták az ellenzék több tucat vezetőjét. Természetesen a gyermekek semmit sem értettek az eseményekből, és ezek semmiféle emléknyomot nem hagytak bennük, hiszen Géza talán egyéves, László pedig alig egy-két hónapos lehetett. Géza neve legközelebb 1141 elején szerepel a forrásokban, amikor a február 13-án elhunyt apja helyére már 16-án királlyá koronázták: II. Béla trónra kerülése között mindössze három nap tel el, ami jelzi: az uralkodó osztály egységesen állt a vak király fia mögé, az országban nem volt olyan ellenzéki erő, amely a koronázás elé akadályt gördíthetett volna. A dalmát városok az elsők között siettek üdvözölni az új királyt, aki ezért köszönetét mondott nekik, amint ez a spalatói polgárokhoz írott leveléből kiderül: „Géza, Isten kegyelméből Magyar- ország, Dalmácia, Horvátország és Ráma királya... Salona (Spalato) város minden főemberének kegyes üdvözletét küldi. Miként illik, szorgalmasan és figyelmesen átolvastuk a leveleket, amelyben egyrészt atyánk halála miatt együtt éreztek velünk fájdalmunkban, másrészt pedig velünk örvendeztek királyi méltóságunknak — mindenben hozzánk csatlakozva - teljes hűséggel álltatok mellénk. E dolog miatt nektek és társaitoknak köszönetét mondunk, s titeket egész kegyünkben kívánunk részesíteni.” A Spalatóba küldött válaszlevél ötlete nem származhatott a királytól, hiszen Géza 1141 tavaszán legfeljebb tizenegy éves volt. A gyermekkirály helyett anyja, Ilona királyné és nagybátyja, Belus herceg kormányozták az országot. Belus I. Uros szerb nagyzsupán fia, Ilona testvére volt. Elhagyva Szerbiát - ahol testvére, II. Uros ült a fejedelmi székben —, talán már II. Géza uralkodásának legelején családjával együtt a magyar udvarba költözött. Itt magas méltóságokat kapott, már 1144-ben bánként szerepel egy forrásban, később huzamosabb ideig viselte a nádori tisztséget, de volt olyan hosszabb időszak is, amikor egyszerre töltötte be a báni és a nádori tisztet. Az országos ügyek intézésében másfél évtizeden keresztül vezető szerepet játszott. 1144-ben Belus bán volt annak a magyar seregnek a parancsnoka, amely azért vonult orosz földre, hogy Vszevolod kijevi nagyfejedelemmel szemben segítséget vigyen a magyar királyság régi szövetségesének, Vlagyimirko halicsi fejedelemnek. A támogatás hathatósnak bizonyult, Vlagyimirko sikerrel hárította el a nagyfejedelem támadását. Valószínű, hogy Belus részt vett Pozsony visszaszerzésében, bár nevét a források konkrétan nem említik. Pozsony vára 1146 április elején jutott idegen kézre. A hír teljesen váratlanul érte a király környezetét, de azonnal mozgósították a kéznél levő csapatokat. (Folytatjuk) Francia kőfaragó feje az esztergomi királyi kápolna egyik oszlopfőjén
