Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-06 / 10. szám - 1994-03-13 / 11. szám
MŰVÉSZVILÁG Jászai Marí: CS. TÓTH ERZSÉBET Királyi alakokkal, királynői sorsokkal zsúfolt a színpad világirodalma. Mivel s hogyan sikerülhetett e fényessé- ges galériához csatlakoznia a magyar színjátszás, a magyar színpad egyik felejthetetlen királynőjének: Jászai Marinak? Nyilván azzal, hogy a magyar színház történetében vállalt küldetését és az égtől kapott tehetségét mérhetetlen tudatossággal, eszességgel s önfegyelemmel hajtotta végre. Kocsis István Jászai Mari című monodrámájának címszereplője kemény fogadalmat teljesít: alárendeli egész életét az áhított szenvedélynek és tudatosan vállalt színházteremtői küldetésének. A Komáromi Jókai Színház stúdióelőadás keretében tűzte műsorára Kocsis István hetvenöt-nyolcvan perces játékidőt igénylő drámáját; és ebben az előadásban nemcsak meghatározó erejű, hanem mérceteremtő alakítás Cs. Tóth Erzsébeté. Ajkai egyszerűen, tisztán, pontosan zendítik a szót. Mozdulatai ugyanennek a minden felesleges külső pompától mentes belső harmóniának engedelmeskednek. A mimikája szokatlanul takarékos, annál élénkebb viszont a szemjátéka. Egész alkatát saját játékmódja szolgálatába képes állítani. Visszafogottság nélkül is fel tud oldódni a belső fegyelem és az önfeledtség érzéki színeiben. Az aranyásók megszállottsága és makacs hite - első pillanatban ez jut az ember eszébe Cs. Tóth Erzsébet alakítása láttán, ahogy Jászai Mari személyi nagyságát, színésznői egyéniségét éli s elénk villantja. Például azzal a furcsa félmosollyal, amellyel kívülről figyeli a saját tragédiáját. Micsoda különbség van a mosolyaiban! A vetélytárs, az ellenlábas felé küldött indulatos műmosoly, meg a barátnak szánt őszinte között. És alkalmi bravúrt mondanánk, ha nem egy színpadi élet teljességéből fakadna, ahogyan a kellékekkel bánik. Csupán a visz- szafogottsággal áll kissé hadilábon: talán többször kellene elhallgatnia a kibuggyanó fájdalmakat; amolyan természetes tesz-vesz cselekedetekbe fojtania az indulatokat; a hevesebb gesztust, a kiáltó szót csendesebbel csillapítani. Hogy emberileg érthető kitörései, indokolt kirobbanásai szemérmesebbek legyenek, s épp az ellenpontozás révén érlelődjenek még keményebb vádbeszéddé. Cs. Tóth Erzsébet, a színésznő sokat kutatta Jászai Mari, az egyik legnagyobb magyar teátrista sorsát és jellemét, és ennél is többet beszélgethetett Boldoghy Katóval, a január végén Komáromban bemutatott monodráma rendezőjével, aki nemcsak a jelenetek ép ívére ügyel, hanem az esetleges lazításokat kizárva, őrzője is az egész előadásnak. Kocsis Istvánnak a Jókai Színházban színre került darabja úgy monodráma, hogy az első perctől az utolsóig ott van a színen még Jászai Mari öltöztetőnője is; s ebben a figurában a néma szerepek hálátlan sáncai mögött a fiatalka Agócs Judit egyetlen mukka- nás nélkül ugyan, de ígéretes tehetséggel tud a címszereplő partnere lenni. A magyar színjátszás egyik királynőjének szinte minden erénye és bűne őszintén, helyenként mély egyszerűséggel sugárzik Cs. Tóth Erzsébet játékából. Az anyanyelv- őrző Jászai Mari sorsa ezért hiteles és az előadás több pillanatában is megrendítő. Miklósi Péter Abban az esztendőben, amikor a Volt egyszer egy Vadnyugat ajtóstul tört be Nyugat-Európa mozijaiba, és Charles Bronson szájában felsírt a herfli, Szabó Tamás még egyéves sem volt. 1968-ban született, s már kamaszéveit élte, amikor százötvenhárom forintért - életében először - szájharmonikát vett. Ma, huszonhat évesen, e nem túl igényesnek tűnő, mégis nagy tudást kívánó hangszer egyik legnevesebb magyar megszólaltatója. Blues-szájharmonikás, aki a műfajnak megfelelően jazzklubokban zenél. Együttesével, a Palermo Boogie Ganggel három nagylemezt jelentetett meg, most pedig egy amerikai néger szaxofonossal, Big Jay McNeelyvel készítenek közös anyagot. Szólólemeze is lesz majd. Tavaly a németországi Trossingenben megrendezett világversenyen harmincöt szájharmonikás közül végzett a hatodik helyen. Ekkora eredményt ebben a műfajban magyar zenész nem ért még el soha, Szabó Tamás mégsem elégedett. „Nagyon rossz szájízzel jöttem haza. A zsűritagok minden kategóriában, így a blues-rockban is, amelyben én indultam, a saját tanítványaikat favorizálták. Részrehajlóak voltak, elfogultak. Díjat csak német kaphatott.” • A jubileumi Zorán-koncerten hallottam először játszani, Presser Gábor és Dés László társaságában. Mintha nem is a tüdejével, hanem a leikével fújta volna. Elbűvölt.- Én csak annyit technikázom, ameny- nyit szükséges, többet egy picivel sem. Nekem az érzelmek sokkal fontosabbak, bár a mai közönség egyre inkább erőszakos zenét kíván tőlem. Ilyen a világ, és én éppen ezt nem szeretem benne. Az agresszivitást. Az erőfitogtatást. Én ha játszom, kommunikálni akarok a másikkal. A mai zene túlnyomó részben ujjra, tüdőre és technikára épül, nem az érzelmekre. El is keseredem sokszor emiatt. Ott, ahol ezer wattal bömböl az őrület, nem találok magamnak helyet. Manapság az sem igaz, hogy sírva vigad a magyar. Meg lehet nézni: dübörögve mulat. Ebben csak az a szörnyű számomra, hogy azokban kell a legtöbbször csalódnom, akiknek játszom. A füstös pincék, az alagsori klubok közönségében. A Zo- rán-koncert természetesen egészen más rétegnek szólt. Ferenczi Gyuri helyére kellett beállnom, mert nem ért rá. Világos, hogy ugyanazt várták tőlem, amit korábban tőle kaptak, csakhogy ez nálam egyáltalán nem működik. Én csak azt tudom nyújtani, ami az enyém, a sajátom. Gyuri keményen játszik, már-már erőszakosan, én meg olyan „elfolyós” vagyok; nekem ez a stílusom. Dés László szaxofonozásában is azt szeretem, hogy megérzek benne egyfajta belső világot. Ha én nem érzem belső ügyemnek, amit kérnek tőlem, akkor azt nem tudom eljátszani, legalábbis nem úgy, ahogy szeretném. Zoránnak viszont épp ilyen muzsikus kellett, úgyhogy megfeleltem. Legutóbbi CD-jén több dalban is közreműködöm. • Charles Bronson filmje vajon menynyit lendített a szájharmonikások helyzetén? Előnyösebb pozícióba kerültek azóta? Mert itt, ezen a táján a világnak évtizedeken át inkább csak utcasarkokon, kocsmákban, aluljárókban szólt ez a zene.- Leonard Cohen zseniális dalában, a Volt egy táncban, amelyet Zorán is énekel, szerintem nem véletlenül kapott szerepet a szájharmonika. Mellesleg a Volt egyszer egy Vadnyugatban van egy hatalmas átverés. Az a tízlyukú kis hangszer, amelyet Bronson szájába dugnak, meg sem szólal valójában, a zenét egy másik, úgynevezett kromatikus harmonika adja, amelyen még szimfóniát is lehet játszani. Nem is szeretem én ezt a képsort a filmben, hatásvadász jelenetnek tartom és a nézők megtévesztésének. • Kamaszkorában bizonyára ön is csak ezt a fényes, kicsi, szűkített skálájú hangszert fújta.-Mandolinon játszani, zongorázni, hegedülni sokkal korábban tanultam, de mert borzasztóan lusta gyerek voltam, kitartásom egyikhez sem volt. Inkább rajzoltam, verseket írtam. Később meg is jelent belőlük néhány a Mozgó Világban, és kiállításom is volt. Ami érdekelt, az lekötött. Alternatív színházban játszottam, szuper 8-as kamerával filmeket csináltam. Aztán valami furcsa oknál fogva úgy éreztem, elég közel áll hozzám ez a hangszer, s vettem egyet tizenöt évesen. Jó drágán, mert ötszáz forint nagy pénz volt akkoriban, egy Paul Butter- field-lemezt is megszereztem, és azt hallgattam szüntelen. Úgy játszódott le velem ez az egész, mintha egy lakatlan szigeten zongorát találtam volna. Nem sokkal később találkoztam Hagyó Bélával, aki nagyszerűen szájharmonikázott, és mindent megmutatott nekem. Nyomdaipari technikumba jártam, mert azt hittem, ott majd kedvemre rajzolgatha- tok, aztán kiderült, hogy semmi köze a grafikához. Kilenc hónapig fénymásoló voltam egy nyomdában, tovább nem bírtam. Akkoriban koncertezett nálunk John Mayall, s nekem ő volt a példaképem, de ott és akkor csalódnom kellett benne, annyira hamisan játszott a harmonikán. Adott viszont egy belső lökést, s attól fogva már máshogy vettem kezembe a hangszert. • Nyugaton tanítják, hogyan kell játszani rajta, errefelé mindenki autodidakta.-Nálunk árusítani is most kezdték igazán, a magyarországi Hohner Music jóvoltából. Ezt megelőzően az elmúlt tíz év alatt én is Bécsből hozattam, valutáért. Természetesen nem egyet vagy kettőt, hanem egész tucatot egyszerre, mert ha elhasználódott valamelyik, megjavítani nem lehetett, a hiányzó hangot pedig képtelenség áthidalni. • Szakmai tudása és nemrég megje(Oláh Csaba felvétele) lent könyve birtokában most már tanítani is elmehetne.- Hárman írtuk a könyvet. Ferenczi György, Nemes Nagy Péter és én. Blues with the Feeling a címe, de a szövege természetesen magyar. Negyven évvel ezelőtt jelent már meg hasonló kiadvány nálunk, de azóta ez az első. Tavaly szeptemberben került piacra, és el is fogyott rögtön. Most várjuk az újabb kiadást. • Illetékesebbtől nem is kérdezhetném: a klasszikusok vajon mennyire tekintették komoly hangszernek a szájharmonikát?-Ahhoz képest, hogy csaknem kétezer éves hangszerről van szó, amely az 1850-es évek közepén nyerte el mai formáját, meglehetősen későn vették csak figyelembe. Önmagában meg sem jelenik a klasszikusok szerzeményeiben. Leonard Bernstein volt az első, aki száj- harmonikára írt szimfóniát. Szvitek, átiratok gyakran születtek, de azt kell, hogy mondjam, a komolyzene terén ma is csak effektszerűen használják a hangszert. Pedig frekvenciáját és kiénekelhe- tőségét tekintve ez áll legközelebb az emberi hanghoz. Népszerűségét is bizonyára ennek köszönheti. • Szólólemeze mikor jelenik meg?-Majd ha készen leszek az anyaggal. • Ezek szerint nemcsak a másét - a magáét is fújja?- Aki ismeri a zenémet, az azt is tudja: szeretem a hosszú, kitartott dallamokat, a tiszta hangokat, az érzést, hangulatot sugalló melódiákat. Ilyen számokon dolgozom most is, és az utolsók még váratnak magukra. Szabó G. László hil*w Szabó Tamás és a szájharmonika Szűcs Jenő felvétele
