Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-02 / 1. szám
ÜBUJgSBfl e PU BLICISZTIKA • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • Gazdaság EXTRAPROFIT Made in Slovakia I gazából kevesen hihették, hogy az örömtüzek kihunytával, az egykori csehszlovák zászló bevonását követően Európa egyik újsütetű országa a politikai, gazdasági és kulturális felemelkedés példájául fog szolgálni régiónkban, vagy a közös „terhet“ ledobva, a tolerancia fellegvárává válik. Szlovákia csekélyke múltja - már ami az államalkotói szervezést illeti - erre semmilyen reményt nem sejtet. Az állam „szétszerelését“ elvégző politikai garnitúra, Meéiarék mozgalma és kormánya, az üres ígérgetéseken túl, ennek a garanciának legkisebb jelét sem mutatta, így köszöntött ránk az 1993-as év. S bár a népszavazást kibekkelő faltörő kosok váltig hangoztatták, hogy a válás kultúráltan zajlott, a szándékaikról nem lehettek kétségeink. Az ország régi-új kormánya - s vele a kultuszminisztériuma - sajátságos stratégiát fogalmazott meg, amelyet előszeretettel álcázott filozófiának. Kísértetiesen ismerős fogalmak röppentek fel: önreguláció, nemzeti realizmus. Azóta ugyan megkoptak, de a kormányzatnak a kulturális téren tett törekvései gyakorlatilag azt mutatják, hogy az új vezetés e tekintetben sem tud megbékélni a nyitottság gondolatával. Miként a szlovákiai társadalom egésze, megosztottá vált a kulturális szféra is: nemzeti és nemzetellenes táborra. Utóbbiba a DSZM-SZNP-Matica alkotta tengely ellenlábasai, a nyitottan gondolkodók kerültek. Sorolhatnánk az ellenük hozott retorziókat, de elég csak néhányat említeni: az írószövetségtől elvették kulturális folyóiratát (Slo- venské pohfady), megszűnt a Kultúr- ny zivot, a Fragment K, a kormány irányítása alá vonta az elektronikus sajtót. Több szlovák alkotó, író, szociológus vette a sátorfáját s Prágába költözött; míg idehaza, az ország „láttatásának“ érdekében, Slobodník kulturális miniszter bíróságra adta a nemzet egyik legrangosabb költőjét, Lubomír Feldeket. A szlovákiai magyarságnak sem lehettek illúziói; ha voltak is, hamar szertefoszlottak. A szövetségi kormány végnapjaiban megajánlott száznegyvenmilliós. a kisebbségi kultúra támogatására szánt összeg egy részének szinte azonnal lába kelt. Vagy elfolyt ellenőrizhetetlen csatornákba. Képviseletünk a kultúrát érintő döntéshozói szervekben minimálisra csökkent: még az egykori pártállami szintet sem éri el. Az oktatási minisztériumban egyetlen képviselőnk van; a tévé- és rádiótanácsban is lett volna egy-egy, de az is csak pro-forma. hiszen ott a szlovák ellenzéknek sincs szava. Egyetemi álmok helyett, még a NEKK-nek nevezett kultúrák kara sem indulhatott be. Részben széthúzásunk miatt, részben céltudatos taktikázás okán. Ahol a kormánynak nincs nemzetiségi politikája, illetve a kisebbséget az ellenségkép kialakítására és saját tehetetlenségének elkendőzésére használja, ott természetes az oktatás ilyen leképződése. A pozsonyi Komensky Egyetem magyar tanszékének élére - nyomorúságunk bizonyítványaként - első ízben nem magyar tanszékvezető került. Két városi egyetemünk (Komárom, Királyhelmec) megalakulása ideges reakciókat váltott ki és szálka a kormány szemében. Alapiskolai hálózatunk további bomlasztására „nagylelkűen“ kitalálták az alternatív oktatás tervét. Leépített kisiskoláink, egy-két kivételtől eltekintve, nem indultak újra. Gimnáziumainkban, de főként szakközépiskoláinkban az oktatás nagy része nem anyanyelven folyik, hogy a szakmunkásképzőket ne is említsük. Örömteli kivételnek számít a hidaskürti szaktanintézet, vagy a ga- lántai magángimnázium s a fönt említett városi egyetemek. Irodalmi életünkre ugyanakkor egyfajta kettősség jellemző. Egyrészt: íróink egyik tábora elbizonytalanodott. másrészt: ifjú tehetségek első, második kötetei jelentek meg, jelezve, hogy gettósított kultúránk és kisebbségi bezárkó- zottságunk korlátái ledönthetők. Kiadóink száma örvendetesen megszaporodott (Kal- ligram, Madách, Lilium Aurum, Nap stb.), ugyanakkor anyagi gondokkal terhelt sorsuk az állami vagy a magyarországi támogatás kegyétől, esetlegességeitől függ. Az állami könyvterjesztői hálózat összeomlása után lassan, szívósan építkeznek a magánterjesztői hálózatok. S míg a Kalligram vagy a Lilium Aurum kötetek kiadásával bizonyított, a Madách inkább a könyvesbolt- hálózat építésére koncentrált. Mindkét törekvés helyénvaló, ám míg az első nagyszabású stratégiai tervet követ, utóbbi a túlélésre játszik. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az önépítés - vagy a kultúrának legalábbis szinten tartása - egyre inkább a szlovákiai magyarság gazdasági erején múlik, illetve a politikában elérhető önmegvalósítás (teljes autonómia, oktatási, kulturális vagy önkormányzati szintű önrendelkezés) függvénye. Lapjaink, kulturális sajtónk „túlélő“ része vegetál. Van új irodalmi folyóiratunk (Kalligram), ám lemorzsolódott a másik napilap (a Szabad Újság), s ezzel megszűnt a kívánatos versenyhelyzet. A nemzetiségeknek jutó állami támogatás, amely ez idén - nem hivatalos hírek szerint - mintegy nyolcvan- millió lesz, megfeledkezik képzőművészeinkről, pedig ők alkotják talán kultúránk legszámottevőbb értékeit. A Csemadok, amely több reinkarnációval próbálkozott, kifulladni látszik: s egyre nyilvánvalóbb: a jövő a szakmai társulásoké. Amatőr mozgalmaink morzsolódnak, művelődési házaink nagy része üresen tátong, jobbik esetben kommersz tevékenységgel, bérletekkel tartja el magát. Az anyaországi sajtó és könyv egyre hozzáférhe tétlenebbé válik, szintén anyagi okokból. Ennek függvényében felértékelődne a tágabb közönség számára is hozzáférhető könyvtárak és múzeumok szerepe, ám azok sem dúskálnak a jólétben: az utóbbiakban pedig drasztikusan megcsappant a látogatók száma... Summa summárum: kultúránk számára nem sok jót hozott az elmúlt év, ám az örökös külső okokra való hivatkozás helyett - az önvizsgálat is helyénvaló! A rendszerváltás négy éve alatt, az örökös panaszkodás helyett, illett volna kidolgozni már egy egyetemtervezetet. Sajnos, szellemi életünkre is a politikában tapasztalt szétforgácsoltság jellemző, holott közös érdekeinkben egyet kellene érteniük a különböző eszméket valló táboroknak. Gyakran elérhetetlen álmokat kergetünk, a kezünk ügyében levő megoldásokat pedig elbaltáztuk. Igazság szerint szólni kellene még a Csehországban „rekedt“ magyarokról is, akiket most már két határ zár el az anyanemzettől. Az ő kisebbségi kultúrájuk sorsa riasztóan kérdéses, s talán ők voltak az elmúlt év legnagyobb vesztesei. Kövesdi Károly Valamikor a nyár derekán járt Szlovákiában Camdessus úr, a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója. A szlovák kormányfő akkoriban még rendszeresen sugárzott hétvégi televíziós monológjainak egyikében így beszélt erről a látogatásról: „Camdessus úr megkérdezte, vajon miért nem bízik magában Szlovákia? Miért {est magáról rosszabb képet, mint amilyen valójában?“ Hogy valójában mit is válaszolt az ügyvezető igazgató kérdésére, azt nem tudhatjuk. A tévénéző viszont a szóban forgó adásban csak azt látta, hogy a kormányfő, akárcsak máskor, ha nem akart őszintén válaszolni valamely kérdésre, kezét széttárva, s legbájosabb mosolyát elővéve jelezte: ő maga semmiről sem tehet, ő maga mindent elkövetett azért, hogy Szlovákiát végre már ne tévesszék össze Szlovéniával. Tény, hogy ez utóbbi igyekezete, ha kissé késve is, de már meghozta gyümölcsét. Hiszen sikerült kormányunknak az önállóság első eszténdejében néhány olyat produkálnia, ami egyértelműen jelezte: ez semmiképpen sem jellemző az egyre inkább prosperáló Szlovéniára. Az önállósulás első perceinek, napjainak mámoros hangulatában tett ígéretek az év közepe felé már veszítettek erejükből, és mind többen lettek még a kormányon levő mozgalomra szavazók közül is a kiábrándultak. Hiszen semmi sem lett abból az ígéretből, hogy a világot is elámító sima válást követően stabilizálódik a belpolitikai helyzet, és már semmi akadálya sem lesz annak, hogy a szlovákmorva határt végre átlépje a külföldi tőke. A belpolitikai feszültség nemcsak hogy maradt, hanem mindinkább fokozódott, és a koalíciós kormány legújabb felállása sem biztosíték arra, hogy az új évben megnyugtatóan alakul a helyzet, olyan lesz a gazdasági-vállalkozói környezet, hogy hazai és külföldi egyaránt szívesen fekteti be itt a pénzét. Addig azonban, míg a bizonytalanság itt az úr, míg a potenciális külföldi befektető a banki infrastuktúra hiányosságai, főleg pedig a játékszabályok tisztázatlansága miatt úgy érzi nálunk magát, mint aki a holdra pottyant, aligha jön ide esőstől a külföldi tőke. Addig csak csordogál, miközben körülöttünk a cseh, a magyar és a lengyel tőkepiac gyarapszik. Csehországban az egy főre eső külföldi tőke körülbelül tízszerese ugyanennek a szlovákiai mutatónak. A bankok visszafogják a pénzüket, hitel nincs. Valami, persze, van - hazugság lenne azt állítani, hogy senki sem jut hitelhez. Mert a jó üzleti tervre azért mindig akad bankhitel. Csakhogy jó üzleti tervből talán még nagyobb a hiány, mint a banki hitelfedezetekből. Nagyon vékony még az a vállalkozói réteg, amely nem csupán a kereskedelemben akaija gyorsan, nagy haszonnal megforgatni pénzét. Kevés még az olyan vállalkozó, aki új munkahelyet is teremt. És ami még szomorúbb, fogy azon iparosoknak és kézműveseknek is a száma, akik a fordulatot követően vállalkozói engedélyt kiváltva próbáltak magukon segíteni, miután megszűnt munkahelyük, vagy éppenséggel önmegvalósítási szándékuk vezérelte őket a vállalkozók kezdetben örvendetesen gyarapadó táborába. Sajnos, a vállalkozásukat feladók zöme nem egy biztos állásra cserélte fel kockázattal is járó magánvállalkozását, hanem a munka- nélküliek státusára. Volt ígéret arra is, hogy a közös pénz talán egy esztendeig is kibírja, és a két ország között csak jelképes határ lesz. Egy ideig az is volt. De tény, hogy hamarosan előbb a cseh oldalán, majd a szlovákon is megjelentek az ideiglenes vámbódék, jelezve, hogy helyükön előbb vagy utóbb valódi vámkezelő hivatalok lesznek. A vámunió ugyan még tartja magát, de hogy meddig, az már kérdéses. Hiszen a Csehország és Szlovákia közötti kereskedelem eredményei a múlt év második felében ránk nézve nagyon kedvezőtlen fordulatot vettek. Míg az önállósulást követő első hónapokban szinte örömujjongással emlegették a kialakult szlovák aktívumot, augusztus végén már fordult a kocka, és Csehország lett jobb a két ország közötti kereskedelemben. Olyannyira, hogy a szlovák koronához képest felértékelte fizetőeszközének árfolyamát, Szlovákia pedig 5 százalékkal leértékelte a maga pénznemét. Várható, hogy a két ország közötti klíringelszámolásban hamarosan elérkezünk ahhoz a határhoz, amelyen túl már a fizetési egyezmény értelmében nem cseh, illetve szlovák koronában, hanem kemény valutában kereskedünk egymással. Szegényes devizatar- talékünk terhére. Az önállósodástól profitot vártak mindazok, akik szavazataikkal is emellett tették le a voksot. A profitból minden vonalon extraprofit lett, csakhogy mínusz előjellel... Extraprofit Made in Slovakia. Nehezen válaszolható meg az önállóság beígért gyümölcseire mind türelmetlenebbül várakozóknak, hogy az önállósulás óta miért lesz napról napra szembetűnőbb a szlovák és a cseh gazdaság színvonala közötti különbség. Hiszen míg nálunk a reálisabb közgazdászok szerint 4-5 százalékos lesz a tavalyi bruttó nemzeti jövedelem előző évhez viszonyított visszaesése, Csehországban fél-egyszázalékos növekedéssel számolnak a kilencvenhár- mas eredményeket illetően. Ez lett az ő profitjuk. Ha nem is extra, de mindenképpen profit. Pákozdi Gertrúd Kultúra Botladozva ßJSKffi MEßÖ (SS (Elek Tibor rajza) ! 993. január 1.: újévi fohász, Meciarral (Prikier László felvételei) ...ugyanitt, éjfél után ’öderációtemetés Pozsony főterén, 1992 szilveszterén...
