Új Szó, 1994. december (47. évfolyam, 278-302. szám)

1994-12-21 / 294. szám, szerda

1994. december 3089 . HIRDETÉ S ÚJ SZÓ 9 I DEREGNYŐ Kőtáblák és emberi sorsok Decemberi kora délután. Leg­alábbis az óra állása szerint. A köd és a szemerkélő havas eső ugyanis sűríti a szürkületet, si­etteti a napnyugtát a Laborc és a Latorca folyók mentén, az Ung-vidéken. Az ütött-kopott deregnyői kastély, a volt kas­tély nyugati falán elhelyezett friss kőtábla körül nehezen szá­rad a habarcs. Ennek ellenére a községháza két alkalmazottja elvégzi az utolsó simításokat, befesti, bemeszeli a szűke ce­mentszegélyt. Nem a helyi ön­kormányzat helyezte, helyeztet­te a falra a táblát, hanem a Cse­madok és az Együttélés Politi­kai Mozgalom nagykaposi helyi szervezetei, ám a deregnyőiek is igyekeznek hozzájárulni a kö­zös múlt- és Jelenvállaláshoz í A táblaavatásnak két órakor kell kezdődnie. Tél ide, hideg oda, né­hány résztvevő jóval korábban érke­zik az emlékezetes helyre. Elsőnek a mogyorósi Tóth Béla. Odasétál a táb­la elé, és elolvassa a rajta álló szöve­get: „E helyen állt az a szovjet láger, ahová a környék magyar férfiait a de­portálás előtt összegyűjtötték. Az el­hurcolás 50. évfodulójára állította a hálás utókor. 1994. 12. 9." Csak a magyarokat vitték - Enyhének tartom a feliratot ­mondja halkan, nem pörölve, a mele­gen öltözött bácsi. Az ott lévő fiata­labbak kérdő tekintetére reagálva nyomban hozzáteszi: - Nem fejezi ki kellően azt az állapotot, azt a poklot, amely itt volt, illetve számunkra itt kezdődött annak idején... Alig érkez­tem haza a frontról, alig volt rajtam a civil ruha, néhány nap múlva az oro­szok engem is kitessékeltek az utcá­ra, besorakoztattak a többi férfi kö­zé, és davaj... Ide, a deregnyői Ló­nyay-kastélyba hurcoltak minket. Azt mondták, csak háromnapos munká­ról van szó, utána hazamegyünk. Megvallom, hittünk is, meg nem is abban, hogy csak néhány napos kényszermunkáról van szó. Akkor kezdtünk rosszat gyanítani, amikor kiderült, hogy csupán a magyar la­kosságú községekből gyűjtik ide a férfinépet, meg amikor láttuk, hogy a kastélyt szögesdróttal körülkerítet­ték. Istenem, az a sok szétdobált könyv és lakberendezés a kastély ter­meiben, az a felfordulás... Könyve­ken gázoltunk, aludtunk, mint a he­ringek. Visszaemlékezését az ősz bácsi meg-megszakítja néhány pillanatra. Látszik rajta, hogy beleborzong az emlékekbe. A három napból három év lett - December 14-én hoztak ide min­ket. Akkor is ilyen latyakos, sáros volt minden, mint most. Aztán három nap után kivezényeltek a kastélyból, sorba állítottak, és fegyveres katonák kísére­tében gyalogoltunk tovább, a vagy hat­van-hetven kilométerre lévő Szinnára. Ott töltöttük a karácsonyt, félelem és kétségek közepette, meg éhesen, pisz­kosan, fáradtan... Majd a Szovjetunió területére vonultunk. Munkatáborok következtek. És végül Donbaszban kö­töttem ki. A három napból három év Iett.l947-ben jöttem csak haza. A következő érkező a szintén mogyo­rósi Mokcsai Dezső. Majd „befut" a nagykaposi Géczi Lajos tanár úr, aki a Civilek hadifogságban című könyvét saját tapasztalatai, alapján írta meg, és bocsátotta az utókor számára ­mintegy krónikakiegészítő dokumen­tumként. Ő öt évet töltött a szovjet lá­gerekben. Annyit, mint például a szin­tén jelen lévő Majoros András is. A ptruksaiakat, nagyszelmencieket, nagykaposiakat, csicserieket és a töb­bi ung-vidéki településről érkezők többségét autóbusz hozza. Néhányan személygépkocsival jönnek. És jönnek a pokol táboraiból vissza nem tért el hurcoltak hozzátartozói is szép szám­ban. Kezet fognak, összeölelkeznek a sorstársak, az elhurcoltak szerencsé­sebbjei. Mert, sajnos, soknak közülük már az sem adatott meg, hogy vissza­térjenek felségeikhez, szüleikhez, gye­rmekeikhez. A túlélők testvérként üd­vözlik egymást. A hazatérés óta nem először találkoznak most egymással. Ám Deregnyőben, ilyen összetételben, 50 év óta nem szorítottak kezet, nem forgatták vissza a történelmet erről az oldaláról is bemutató íratlan, illetve nyomtatásban csupán elvétve - és ti­tokban - kiadott krónikájának lapjait! Érdekes, hogy ezek az ősz hajú, megtört, megviselt férfiak milyen jól emlékeznek az ötven évvel ezelőtti események részleteire. - Jobban emlékszem azokra, mint például arra, hogy tegnap mit ebédel­tem - állítja a csicseri Szűcs Sándor. Pénzzel nem lehet kárpótolni Szóba jönnek a kártérítési lehetősé­gek is. Van, aki már kapott néhány ko­ronát, s van, akinek még nem hozta el a postás a „fájdalomdíjat". - Azt a szenvedést, amit mi akkor átéltünk, pénzben soha sem lehet kárpótolni, feledtetni! - sóhajt fel egyikük. Egy másikuk azon töpreng hango­san, hogy vajon miért bántak akkor így velük, miért érte ilyen igazságtalanság az ártatlan civil lakosságot. A tények ötven év múltán is lehan­golóak. Az Ung-vidék 19 községéből mintegy 640 férfit hurcoltak el akkor a szovjetek. Egyharmaduk - köztük a veskóci Barkó János, a vajkóci Bérezik György, a vajáni Végső András, a nagy­szelmenci Jakab János, a nagykaposi Fedor Miklós, a kaposkelecsényi Tóbi­ás Antal, a hegyi Csörgő Mihály, a do­bóruszkai Pekár Sándor, a bésí Ka/án Gyula, az abarai Halász Ferenc - nem tért haza. Sokan pedig csak néhány év fogság után szabadultak. - A szomszéd régióból, a Bodrog­közből közel kétezer civil férfit hurcol­tak el ötven évvel ezelőtt „rnálenkij ro­botra", s azoknak a fele veszett oda ­jegyzi meg Kiss József történész. A kopottas, részben rozoga, rész­ben ápolt kastély előtt összegyűlt mintegy másfél száz emlékező elének­li a Szózatot, majd a szervezők nevé­ben Kozsár Miklós, a Csemadok nagy­kaposi szervezetének elnöke emléke­zik a történelem sötét napjaira, az ár­tatlan áldozatokra, és köszönti a túl­élőket. Utána Szemán Miklós de­regnyői polgármester leemeli a leplet a friss kőtábláról. - E helyen állt az a szovjet láger... ­olvassák a résztvevők a fehér kőbe vé­sett fekete betűket. Egyesek szeméből kicsordul a könny, mások kemény tekintettel ré­vednek a múltba, a távoli, és számuk­ra igazságtalan, kegyetlen messzeség­be. E helyen állt a szovjet láger... Néhányan a kastély falán már ré­gebben elhelyezett másik emléktáb­lára is pillantást vetnek. Azon a kö­vetkező szlovák nyelvű szöveg áll: „1944. november 26-án a Szovjet Hadsereg felszabadította községün­ket. Tisztelet és dicsőség a fasizmus elleni harcban elesetteknek." Akárcsak az érem, úgy a történe­lem sem csupán egyoldalú tehát. He­lyi viszonylatban ez úgy is értelmez­hető, hogy a deregnyői középület (benne székel a községháza, az 1-4. osztályos alapiskola, ott kapott he­lyet a csendőri alakulat) falán már régebben elhelyezett és mindmáig tiszteletben tartott, karcolás nélküli táblához kellett az újabb emléktábla, így épebb, valósághűbb a múltkép. Emlékezés és megbocsátás Utal a két táblára az ökumenikus istentisztelet első igehirdetője, Cso­rna László deregnyői református lel­kész is. Arra figyelmeztet, hogy nem lenne jó, ha a két tábla között fe­szültség keletkezne. Mint mondja, kell a tisztább múltismeret, figyel­meztetni kell az embertelenségre és annak minden veszélyére, ám fontos a megbocsátás is. Mert megbocsá­tás nélkül az emlékezés fegyver. Gá­bor Bertalan nagykaposi római kato­likus esperes-plébános többek kö­zött azért imádkozik, hogy minden­kit, aki majd itt tisztelettel megáll és emlékezik, töltsön el az irgalom, a részvét és az együttérzés. Majd el­énekelteti a református énekes­könyvben is megtalálható Ments meg engem, Uram... kezdetű éneket. Megáldja az új emléktáblát Gyurko­vics András görög katolikus nagy­szelmenci esperes-plébános is. „...megbűnhődte már e nép a múl­tat, s jövendőt" - visszhangzik az es­ti szürkületben az emlékezők éneke, s a tábla alatti friss virágkoszorún megcsillannak a könnyekhez hason­ló esőcseppek. GAZDAG JÓZSEF " • Csehi Alexander, Jókai s" 35 7 Tel./fax: 0819/35 70 Ĺ OTTHON ÉS LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ szeretettel köszönti tisztelt vásárlóit az új év küszöbén. Köszönjük, hogy megtiszteltek bizalmukkal. Minden kedves vásárlót szívesen várunk áruházunkban naponta: 8.00 - 18.00 szombat: 8.00 - 12.00 BUÉK 19951 % — if Minden kedves vevőnknek és ismerősünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog újévet kívánunk> Ezúton szeretnénk az ünnepekre magyar pálinka- és likőrkülönlegességeket kínálni, melyeknek cégünk az egyedüli forgalmazója Szlovákiában. Az áru megrendelhető telefonon, faxon vagy írásban az alábbi címen: MaloAgro Buják, Športová 915, 943 42 Gbelce Telefon: 0810/926 67 Fax: 0810/926 66 IV VK-1724 JJ Megjárták a poklok poklát (A szerző felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom