Új Szó, 1994. december (47. évfolyam, 278-302. szám)

1994-12-19 / 292. szám, hétfő

_2J ÚJ szó HIREK - VELEMENYEK 1994. december 16. RÖVIDEN Karlovy Varyban tegnap a cseh Polgári Demokratikus Párt kong­resszusi küldöttei Václav Klaus kormányfőt megerősítették pártel­nöki tisztségében, igaz, ő volt az egyedüli jelölt erre a posztra. A kongresszuson Jan Rumi belügy­miniszter, a párt végrehajtó taná­csa tagiának beszéde keltett ér­deklődést, ugyanis kimondta: a PDP-nek el kellene ismernie, hogy hibát követett el. Mint hangsúlyoz­ta: a pártnak le kellene mondania azokról a pénzeszközökről, ame­lyeket a november 10-i „szponzori vacsorán" szerzett azoktól a rész­vénytársaságoktól, amelyekben az állam a fő részvényes. Ezt a pénzt humanitárius célokra kelle­ne felhasználni - hangsúlyozta Rumi. TASR Eperjesen befejeződött a Szlo­vákiában élő ruszinok-ukránok második kongresszusa. A szövet­ség elnökévé Pavel Bogdánt vá­lasztották meg. A kiadott állásfog­lalásukban leszögezték: egy nem­zeti egységet alkotnak, ezért aki ruszinokra és ukránokra osztja őket, vét a történelmi igazság el­len. A Kereszténydemokrata Moz­galom tanácsának pozsonyi szombati ülésén Mikuláš Dzurin­da, a mozgalom alelnöke kijelen­tette: nem értenek egyet a va­gyonjegyes privatizáció második hulláma előfordulójának leállítá­sával, mivel ez valószínűleg azt je­lenti, hogy néhány céget kiemel­nek a privatizálandók listájáról, amit később a Demokratikus Szlo­vákiáért Mozgalomhoz közelállók körében magánosítanak. Ján Čar­nogurský pártelnök felszólalásá­ban azt emelte ki, hogy a parla­mentben kevés érdemi munka fo­lyik, annál több a konspiráció és a különös döntések meghozatala. Margita István, a prágai Állami Opera kassai származású szólóé­nekese nagy sikerű gálakoncertet adott december 15-én a cseh fővárosban. Már a műsor összeál­lítása is kitűnőnek bizonyult, ame­lyen többek között Mozart, Doni­zetti, Bizet, Puccini, Verdi és az is­mert operaénekes kedvenc zene­szerzője, Janáček művei szerepel­tek. A gálakoncert nagy sikeréhez Margita István vendégei is hozzá­járultak. K. É. KÖZLEMÉNY Holnap, december 20-án 18,30-kor karácsonyi hangver­seny lesz a dunaszerdahelyi főtéri Szent György templom­ban. Fellépnek Szabó Imre orgo­naművész és a Vox Camerata koncertkórus. Minden ér­deklődőt szeretettel várunk. II. kiadás Lapzárta: 22.00 A KOR ISMERT A „receptet" megírták Uj Szó-tudósítás Tavaly Ilyenkor sokan kételkedve fogadták a klasszikus ser­téspestis előfordulásáról felröppentett híreket: gondolván, hogy valamilyen gazdasági manőver indult meg a mezőgaz­dasági üzemek ellen. Az elmúlt hetek és hónapok során azonban sokan sajnos, a maguk kárán győződhettek meg arról, hogy a kór valóban létezik, sőt egyre nagyobb terüle­teken pusztít. Mint arról korábban röviden beszámoltunk, a Rimaszombati járás után most a Losonci járás­ban pusztít leginkább a beteg­ség. Nem összefüggő területe­ken, hanem sok apró gócpont­ban, ami nehezíti terjedésének megfékezését. A Losonci Járási Hivatal igyekszik koordinálni a megelőző intézkedéseket, összegezni az eredményeket és elemezni a kudarcot kiváltó oko­kat, ezért látogattunk el hozzá­juk - Minden alkalmat megraga­dunk, hogy tájékoztassuk a pol­gárokat a betegség veszélyeiről, az ellene való védekezés mód­szereiről, és azokról a szankci­ókról, amelyekkel azokat sújt­juk, akik nem tartják be az óvin­tézkedéseket - jegyezte meg mindjárt bevezetőben Tibor Ko­tek mérnök, a járási hivatal elöl­járója. Majd a továbbiakban el­mondta, hogy az ebből a célból alakult bizottság tagjai már több alkalommal végeztek el­lenőrzést a mezőgazdasági üze­mekben. Az első terepszemle eredményei azt mutatják, hogy a gazdasági udvarok jelentős ré­sze egy vagy több oldalról nyitott volt, nem rendelkeztek fertőtle­nítő átjárósávval, sőt még ven­dégkönyvet sem vezettek. - Az utóbbi talán nevetségesen hangzik - folytatta a hivatalve­zető -, de mint az mára már ki­derült, nagyon fontos szerepet játszik a kór megfékezésében. Visszakereshető, ki látogatott a gazdasági udvarokba, esetleg nem arról a vidékről érkezett-e, ahol sertéspestis pusztít. A leg­utóbbi ellenőrzésnek, amit no­vember 28-án tartottunk, az eredménye már megnyugtató. A korábban észlelt hiányosságok zömét a gazdaságok megszün­tették. A hivatalvezető a továbbiak­ban megismertetett azokkal az előírásokkal, amelyeket a járási hivatal mellett működő járvány­ellenes bizottság fogalmazott meg a pestis megfékezésére. Mivel hosszú a tilalmi lista, ezért csak a legfontosabbat emelem ki. A rendelet szerint tilos az ál­latok szállítása az állatorvos írásbeli engedélye nélkül. Tilos a kutyákat gazdasági udvarokba vinni, szabadon engedni és egy­általán, az udvarból kibocsáta­ni. A kóbor kutyákat és a macs­kákat lelövik. A december elején született rendelet értelmében a háztáji állományban nevelt ser­téseket a gazdák kötelesek be­oltani a kór ellenszerével. Mint megtudtuk, szérumból nincs hi­ány. A járási állategészségügyi hi­vatallal történt egyeztetés után az erdészeti hivatal december 6-án hozott határozatában nyil­vánosságra hozta, mely vadász­társaságoknak kell bekapcso­lódnia a kór megfékezésébe és mely területeken kell bizonyos számú vaddisznót elejteni. A ha­tározat egyebek mellett meg­jegyzi, hogy az elejtett állatokat tilos szétosztani, a húsából és a belső szerveiből laboratóriumi vizsgálatra mintát kell küldeni. Az elejtett vaddisznókat az ál­lam elkobozza. - Tudjuk, hogy a klasszikus sertéspestis kétféleképpen ter­jed: állatok, főleg vaddisznók ál­tal, amelyek előtt nyitottak a já­ráshatárok, és az olyan embe­rek révén, akik önös céljaik el­érése érdekében nem tartják be a rendeleteket. Ezek ismereté­ben hoztuk meg az óvintézkedé­seinket, amelyeket a járás vala­mennyi településére elküldtünk. Betartásának ellenőrzésébe be­vontuk a polgármestereket és a rendőrséget is - fejezte be a nyi­latkozatát Tibor Kotek mérnök, a Losonci Járási Hivatal elöljáró­ja. FARKAS OTTÓ Carter közvetít Jimmy Carter volt amerikai elnök boszniai látogatása alighanem a nyugati hatal­mak utolsó kísérlete lesz a békés rendezésre. Újvidéki munkatársunktól Carter küldetését egy sereg­nyi dilemma kíséri. Először is a Fehér Ház magánvállalkozás­nak tekinti a missziót, figyelmez­tette Cartert, a nemzetközi összekötő csoport béketerve szent, attól többet nem kínálhat a szerbeknek. Mindenki úgy véli, az exelnöknek sokkal nehezebb dolga lesz, mint Koreában vagy Haitin volt, ám nincs kizárva, hogy a sarokba szorított Kara­dzsics most enged. Errefelé ugyanis azt találgatják, a boszni­ai szerb vezetést már csak egy dolog aggasztja: az, hogy a béke Milosevics érdeme lesz. Talán azért hívta Karadzsics Cartert a szerb elnök megkerülésével, de lehetséges, hogy ezt is megbe­szélték, ez is csak a szerb stra­tégia része. Tény, hogy Jimmy Carter némi halogatás után tegnap mégis út­ra kelt és megérkezett Zágráb­ba, tegnap estére pedig már Sza­rajevóba várták. Azt tanácsolták neki, előbb a hon/átokkal talál­kozzon, aztán Izetbegovic kerül­het sorra, s ne feledje, Kara­dzsics nem éppen népszerű poli­tikus Nyugaton, legjobb lesz, ha a végére hagyja. Maga Carter küldetése céljának a tűzszünet létrehozását és az összekötő csoport tervén alapuló tárgyalá­sok megkezdését tekinti. Carter misszióját megelőzően afféle előőrsként járt Belgrád­ban a hét végén lord Owen és Thorvald Stoltenberg, a két társ­elnök. A jelekből ítélve most csak átutazóban szálltak meg a kis-jugoszláv fővárosban, hiszen utuk célja Macedónia. Kétségkí­vül a görög-macedón viszályt igyekeznek simítgatni Szkopjé­ban. Szombaton a macedóniai Tetovo városkában megalapítot­ták az albán egyetemet. E kultu­rális és politikai eseménynek csak egy szépséghibája van, hogy az alapítás illegális volt. GYARMATI JÓZSEF Lövöldözés a Fehér Háznál Idén immár második alkalommal lőttek a Fehér Házra. A szombati lövöldözés során az egyik lövedék az épület első emeleti erkélyére csa­pódott be. Clintonék lakosztálya egy emelettel lejjebb van. A Fehér Ház személyzeti főnöke szerint senki sem sebesült meg, az elnök és csa­ládja az incidens idején aludt, biztonságuk nem forgott veszélyben. A rendőrök az épület hátsó parkjában két kilenc miliméteres töltényre bukkantak, amelyeket valószínűleg ugyanabból a fegyverből lőttek ki. Egyelőre nem derült ki, hogy véletlenszerűen, utcai párharc következ­tében csapódtak-e be a lövedékek, vagy valaki szándékosan tüzelt az elnöki rezidenciára. TA SR CSECSENFÖLD Nincs több tárgyalás T A SR-hír Orosz források szerint Jelcin elnök a szombaton éjfélkor le­járt ultimátumot követően még egy „gesztust" tett Dudajev csecsen államfő felé, távirat­ban ajánlotta fel neki: a cse­csen vezetés Jegorov orosz mi­niszterelnök-helyettessel tart­son azonnali tárgyalásokat az északoszét Mozdokban, ahol megállapodást írnának alá a nehézfegyverek feltételek nél­küli letételéről. Dudajev vála­szolt az ajánlatra, és állítólag egyben Törökországot kérte fel a közvetítői szerepre. Az orosz elnöki szóvivő azonban úgy vé­lekedett, hogy Dudajev válasza a tárgyalási ajánlatra „politikai­lag érdektelen", s Moszkva „tel­jes mértékben teljesíteni fogja az orosz elnök és a biztonsági tanács határozatait". Bemutatkozó Lépések Egy televíziós vitaműsor számos tényezőnek kö­szönhetően lehet érdekfeszítő. Vagy úgy, hogy rá­menős kérdéseket tesz fel a műsorvezető, és a résztvevők veszik a „lapot", nem kenik el a válaszo­kat. Vagy: feszültség van a vitázok véleménye kö­zött, így polémia közben ott vibrál a kerekasztal fö­lött az a bizonyos szikra, amely savassá-borsossá teszi a műsort. Vagy: a vitázok között van valaki, aki olyan összefüggéseket tár fel, amelyek önmaguk­ban is gondolatot ébresztenek a nézőben. A tegnap kora délutáni vitaműsorról, a Lépésekről nem mondható el, hogy érdekfeszítő lett volna. A műsorvezető kérdésein meglátszott, hogy a tévében beköszöntött a konszolidáció évadja. Katarína Tóth­ová a „legiszlativa komparációjáról és approximáció járói" tartott kiselőadást, amit minden bizonnyal Ki­hegyezve hallgattak a dolgozók széles tömegei, és feltételezhető, hogy holnaptól nagy keletje lesz az Idegen Szavak Szótárának. A gazdasági miniszterek viszonylag mértéktartóan kritizálták az előző kor­mányt. A vadonatúj miniszterek pedig semmit sem mondtak, Juraj Schenknek, a diplomácia irányitójá­nak kivételével, aki határozottan állította: Szlovákia Közép-Európában van, és itt senkinek esze ágában sincs másfelé haladni, csak az EU, a NATO és a töb­bi európai intézmény felé. Itt jó alkalom kínálkozott volna a műsorvezető számára, hogy - legalább szőrmentén - megkérdezze vagy a miniszterel­nöktől, vagy a külügyminisztertől, hogy a kormányko­alíción belül általános törekvést hogyan hangolják össze a Szlovák Nemzeti Párt, illetve a munkásszö­vetség nemrég ismertetett különvéleményével. Száz műsorvezető közül kilencvenkilenc megkérdezte vol­na. A vasárnapi műsorvezető nem kérdezte meg. Nem firtatta, vajon melyik miniszter mit gondol Szlo­vákia esetleges semlegességéről, amelynek kilátá­sairól még néhány napja is kifejtette véleményét a kormánykoalíció néhány kitűnősége. Vladimír Mečiar ezúttal is bebizonyította, hogy sok fejnyivel kimagaslik munkatársai közül. Ezúttal azon­ban ő sem volt olyan konkrét, mint máskor. A nézők közül bizonyára sokakat érdekelt, vajon mit ért azon, hogy az anarchiát a belügyminisztérium igénybevé­telével kell letörni. Vajon milyen anarchiára gondolt? Nem fejtette ki, mit ért anarchián. A közbűntényesek dáridózását? Az adófegyelem hiányát? Netán azt, hogy nem elég szabályozott a sajtó? Vagy azt, hogy a vállalati mendzserek félkéz kalmárkodnak? Egyszínű volt tegnap a Lépések kerekasztalának a környéke. A szilárd pártfegyelem diszkrét bája lengte körül, és engem boldogult ifjúkoromra emlé­keztetett, amikor a televíziós viták témája még az volt, hogy teszem azt: a proletár internacionalizmus és a szocialista hazafiság. (tóth) Berlusconi végnapjai? TA SR és TXT-hir Csütörtökön megbuktatjuk a kis diktátort - az olasz Északi Li­ga vezetőjének nyilatkozata után egyre valószínűbbé válik, hogy Silvio Berlusconi kor­mányfőnek távoznia kell. Bossi szombaton az ellenzéki Nép­párttal és a reformkommunis­tákkal egyeztetett, aminek kö­vetkezményeként ma kor­mánnyal szembeni bizalmatlan­sági indítványt terjeszt be a par­lamentben. A szavazásra legko­rábban három nappal később, azaz csütörtökön kerülhet sor. A korrupcióval gyanúsított mi­niszterelnök, aki pénteken még maga esedezett a keresztényde­mokrata Néppárt kegyeiért, az egyik olasz lapnak adott nyilat­kozatában kommentálta a leg­újabb helyzetet: „Összeeskü­vésről van szó. Becsapják a vá­lasztókat. Vagy én vagy új vá­lasztások!" A CSEH SAJTÓBÓL Vásároltunk, de csak módjával Amennyiben bebizonyosodna, az ellenzék nem bírja elfogadni a tényt, hogy elvesztette a választá­sokat és például tömegtünteté­sek szervezésébe kezdene, akkor az államnak a köztársaság védel­méről szóló törvénnyel kellene vé­dekeznie - erősítette meg többek közt Vladimír Mečiar szlovák kor­mányfő a Mladá fronta Dnes című cseh lapnak adott nyilatko­zatában. A kabinet esélyeiről szól­va elmondta, megjelent egy új po­litikus, Ján Ľupták, akit bizonyára a legjobb szándékok vezérelnek. Csakhogya választások vesztesei azzal vádolják, hogy kommunis­ta, bolsevik, meg még ki tudja, mi­vel. A kormány azonban abban látja a kockázatot, hogy megis­métlődhet az 1994 márciusa óta ismert forgatókönyv, a legyőzött pártok ismét megpróbálhatják szétverni a parlamentet. A miniszterelnök bővebben fej­tette ki véleményét a köztársaság védelméről szóló törvényről, amely, mint mondotta, nem stabi­lizációs tényező, hanem meg­előző... Amennyiben olyan etnikai vagy szociális konfliktus fenyeget­ne, amely veszélybe sodorhatná Szlovákiát, az államnak a köztár­saság védelméről szóló törvény alapján kellene védekeznie. A jelenlegi szlovák kabinet imi­dzséről szólva, Mečiar megjegyez­te: az összes pszeudodemokratá­nak szívesen bebizonyítaná, hogy a mostani kormány nem a nacio­nalizmus vagy a kommunizmus valamiféle robbanásának, hanem a választások terméke. Beismerte, bizonyos problémái vannak, hogy megértesse magát a Nyugattal... Sajnos, mondotta, ebben a folya­matban túl kell kiabálni néhány szlovákot is, azokat, akik a válasz­tási kudarcukat követően külön­böző fórumokon sírnak, panasz­kodnak diktátori vagy bolsevik haj­lamaim miatt. Szlovákia számára létfontosságú a kormányzó hata­lom folyamatossága, s ennek biz­tosítására, véleménye szerint, két mód létezik - a kancellári vagy a klasszikus elnöki rendszer. Figyel­meztetett arra is: nemcsak 1994 márciusában, hanem jóval előtte is azon fáradozott az államfő, hogy megváltoztassa az erőviszo­nyokat a parlamentben, a kor­mányban, sőt a DSZM-ben is. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az új kabinet kinevezésekor, amikor kezet nyújtott az elnöknek, a múlt lezárását javasolta. Csak remél­heti, hogy ő is - mármint az ál­lamfő - így vélekedik. „Hozzászok­tam azonban a meglepetések­hez". „Majd meglátjuk, milyen lesz az újévi beszéd " fűzte hozzá. Foglalkozott a vagyonjegyes pri­vatizáció előfordulójának leállítá­sával is, tudatos csalásról, 140 ezer többszörösen bejegyzett va­gyonjegyes könyvecskéről és más problémákról is beszélt. A vagyon­jegyes privatizáció megkezdése­kor világos kell hogy legyen, mennyi vagyon privatizálandó, ez viszont még a mai napig sem tisz­tázott. Arra a kérdésre, meg tud­ná-e mondani, mégis, mikor kezdődhet meg az előforduló, Mečiar a sajnos nemmel vála­szolt. (Folytatás az 1. oldalról) Nagykaposon a korábbiakkal szemben ezúttal csendesebb volt az aranyvasárnap. Nyoma sem volt a már ilyenkor tapasz­talt nyüzsgésnek, vásárlási láz­nak. - Nézze, mi két éve házasod­tunk, akkor még mind­kettőnknek volt egy kis megtaka­rított pénze. Igyekeztünk bérhá­zunkat úgy-ahogy berendezni ­jegyezte meg az áruház csarno­kában H. József elektrotechni­kus. - Gyerekcipőt keresünk, mert most éppen ez a legfonto­sabb, de ez is méregdrága. Na­gyon meg kell gondolnunk, mire költsük a pénzünket. Ajándékra nem is gondolunk. Csak a lét­fenntartáshoz szükséges dolgo­kat vesszük meg. Zsuzsa, a fele­ségem, a 14 hónapos fiúgyerek és jómagam megelégszünk a szerény karácsonyfával - bár ma már az sem olcsó. Össze kell húz­nunk magunkat, mert a négy és félezres fizetésemből, meg a ne­jem gyermekgondozási pótlékjá­ból nem nagyon terjeszkedhe­tünk. A lakbér és a rezsi csak­nem a felét elviszi, és élni is kell... B. Margit, Egyházasbást (pe­dagógus): A múlt hónapi fizeté­semből nem tudtam megtakarí­tani, a decemberit pedig csak a napokban kaptam kézhez, Ezért még nem vásároltam ajándékot. De mindenképpen veszek vala­mit szüleimnek, valószínűleg olyan konyhai kelléket, ami kü­lönben is szükséges lenne. V. János, Egyházasbást (mun­kanélküli): A minap már találtam valamit, amit nagyon szerettem volna szüleimnek megvenni, de sajnos nincs rá elegendő pén­zem. Olyan ajándékot keresek, ami olcsó, praktikus és egy kicsit örülnének is neki. Most még nem tudom, mi lenne az. M. Barna, Fülek (lakatos): Nincs konkrét elképzelésem, mi­lyen ajándékot veszek, való­színűleg télen viselhető ruhada­rabot, vagy konyhai felszerelést. Csak azt tudom, hogy dísztárgyat és csecsebecsét nem veszek. Kiss Mária, Csilizradvány, a pa zsonyi magyar gimnázium har­madik osztályos tanulója: - Tu­dom, az emberek többsége ad­vent negyedik vasárnapját arra használja fel, hogy szeretteinek, vagy éppen saját magának aján­dékot vásároljon, én mégsem ezt tettem. Először is fontosnak tar­tottam, hogy szüleimmel együtt, csakúgy, mint a többi vasárnap ellátogassak a balonyi római ka­tolikus templomba. A vasárnapi ebédet követően folytattam a ajándékkészítést, amit valójában már két héttel ezelőtt elkezdtem. A nyári népművészeti táborok­ban tanultakat hasznosítva nyak­díszt készítek fagyöngy, damil madurit és papírmasé felhaszná­lásával. De fülbevalót is makra­mézok és gyöngyből különféle ál­latokat csinálok. Mindezeket ter­mészetesen a magam készítette dobozokba csomagolom. (katócs, farkas, kosár)

Next

/
Oldalképek
Tartalom