Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-10 / 260. szám, csütörtök

[B] ÚJ SZÓ OLVASOINK OLDALA 1994. november 10. OVITERROR. ÚJ SZÓ. 1994. 10. 28. Tisztelt szerkesztőség! Nyugdíjastalálkozót rendezett a nagymácsédi községi hivatal a helyi művelődési házban. Az ün­nepséget Noszek Ferenc polgár­mester nyitotta meg. Röviden vázolta a falufejlesztésben elért eredményeket, majd a helyi álta­lános iskola tanulói adták elő műsorukat. Ezután szerény ajándékcsomagot adtak át a fa­lu nyugdíjasainak, akik nagyra ér­tékelték az önkormányzat figyel­mességét. BREZINA LAJOS Nagymácséd Málas községben felavatták az első és a második világhábo­rúban elesett katonák em­lékművét, Nagy János szob­rászművész alkotását. Ezt Vá­mos Vilmos polgármester leplez­te le, és Nagy Gábor plébános szentelte fel. Az ünnepségen, amelyen jelen volt Csáky Pál par­lamenti képviselő, Gerő János emlékezett bajtársaira. Részt vett a pozsonyi magyar nagykö­vetség és a Rákóczi Szövetség képviselője is, fellépett a galán­tai vegyes kar. Az ünnepség gyászmisével ért véget. VÁMOS MÁRTA Málas Este ne utazzunk? A napokban Pozsonyból gyorsvonattal érkeztünk Pár­kányba. Több utastársunkkal együtt kellemetlen helyzetbe ke­rültünk. A 19.15 órakor érkező gyorshoz nincs helyi autóbusz­csatlakozás, 17 és 18 óra között mind a négy busz elmegy, és a városba vagy a Duna utcai lakó­telepre legközelebb 20.50-kor és 21.30 órakor indul csak autó­busz. Sokan kórházból, orvostól érkeztek, de voltak köztünk diá­kok, akik minden héten, esőben, hóban, gyalog teszik meg az utat hazáig. így takaré­koskodik a város? Most, a hely­hatósági választások előtt jó lenne, ha a jelöltek tudatosíta­nák: ilyenformán is gondoskod­niuk kell a lakosokról. P. A. Párkány Az olvasói leveleket, mon­danivalójuk tiszteletben tartá­sával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is köz­lünk, amelyeknek tartalmá­teljes mértékben egyet. Kö­szönjük olvasóink bizalmát, és várjuk tovább) leveleiket. Többen Is reagáltak arra a cikkünkre, amelyben egy szülő óvodai tapasztalatalt ismerteti. Megszólalt az érintett óvónő Is, aki neve mellőzését kérte, mivel az eredeti cikk sem nevezte őt meg. Az Itt közölt íráso­kat, terjedelmi okok miatt, rövidítettük. Súlyos és igazságtalan vád Nem vagyok brutális óvónő Megdöbbenéssel értesültem az újságból, milyen brutális óvónő vagyok. Nem volt nehéz kiderítenem, hogy rólam van szó, mert Póda Erzsébet kisfia az én csoportomban töltött el két délelőttöt. A cikkben ez volt az egyik igazság, meg az, hogy valóban ellenzem a testi fenyí­tést. Még tréfaképp sem taná­csolok ilyen büntetést a szülőknek. Az írás olyan elfer­dítéseket, összekuszált, félre­értelmezett „tényeket" közölt, melyek becsületsértéssel is föl­érnek. Ha a szülőt sérelem éri, alap­vető joga és kötelessége az óvónőhöz fordulni, ha nincs bi­zalma, hogy ügye orvoslásra ta­lál, tegyen panaszt a felettese­inél. Ezek hiányában, mint ez esetben is, nem tud fényt derí­teni az igazságra, amelyről tud­juk, hogy kétoldalú. Nem részletezem az első nap eseményeit, csak talán annyiban, hogy a szóban forgó kisfiú nem engedett magához közeledni sem engem, sem a csoportbéli gyerekeket. Nem akartam elhamarkodott véle­ményt mondani az édesapá­nak, de azt jeleztem, hogy ne­héz lesz beilleszkednie a kö­zösségbe. A második napon az óvodai környezet már nem ha­tott rá az újdonság varázsával. Szerencsére szép idő volt, és tízórai után igyekeztünk, hogy mihamarabb a szabadban le­hessünk. Tetszett a játék a mi kis újoncunknak is, de amikor megérkezett a középső cso­port az óvónénivel, az egyik gyerek kezéből kiragadott egy teherautót, majd sikoltozva a guggoló gyerekek feje fölött jobbra-balra csapkodta azt. Amikor elérkezett a bevonu­lás ideje, a kisfiú toporzékolt, ő nem megy ebédelni. Pillanatok alatt a drótkerítésnél termett, és egész erejével rángatta, közben az út felé kiabált. Sike­rült rábeszélnem, hogy bent várjuk meg az aput. Vonakod­va bár, de együtt mentünk. Az öltözőben kifogásolta, ha vala­ki véletlenül is hozzáért, a pu­lóvert sem engedte levetni. A mosdóban rádöbbentem: való­ban nem tűri, ha bárki is hozzá­nyúl. Ezután beszaladt a csoport­szobába, és hasra vágta magát a szőnyegen, erőteljesen ka­limpált a végtagjaival. Később két kézzel a hajába markolt, és teljes erőből cibálta, közben az arca eltorzult. - Ne tedd ezt kisfiam, mert kopasz leszel ­mondtam, erre úgy reagált, hogy két oldalról belemarkolt az arcába. Láttam, míg nézőkö­zönsége van, nem hagyja abba a „produkciót". - Ez nekem nem tetszik, nem is nézem to­vább - mondtam, majd elindul­tam a többiekhez. Amikor ott­hagytam, felengedett, sértődötten félrevonult tőlünk, és térdre borult a szőnyegen. Együttéreztem vele, ám mi­vel semmi információm nem volt az otthoni magatartásáról, ezért nagyon vártam az édesa­nyát. Nem akartam újra felzak­latni, szerettem volna mielőbb megtudni, otthon előfordult-e hasonló eset. Amikor az anyu­ka megérkezett, a kisfiú mint­ha mi sem történt volna, körü­löttünk sürgölődött, míg én a nap lényeges történéseit el­mondtam. Nem beszélhettem az állítólagos pofonról, sem a fejmosásról, hiszen egyik sem volt igaz. Az anyuka elmondása sze­rint otthon is gyakran „hiszti­zik" (ezt a szót csak ő használ­ta), ezért tanácsot kért, mit te­gyen ilyen esetben. Nem akar­tam okoskodni, hisz nem is­mertem még eléggé ahhoz, hogy hatásos módszert java­soljak, de az erőszakra erőszakkal válaszolni - azt va­lóban nem tartom helyesnek, ígéretet tettem, hogy megpró­bálom kipuhatolni a kisfiúnál azt az érzékeny pontot, ami változásra készteti. Örültem, hogy egy olyan feladatot szab­tak ki rám, amely megfelel egy kihívásnak, és újabb bizonyíté­kát adhatom, hogy nekem az óvónői munka valóban a hiva­tásom. Minden óvónőnek üze­nem, úgy végezze a munkáját, hogy tiszta lelkiismerettel tud­jon a kisgyerekek szemébe nézni, a jutalom nem marad el, a gyerekek tekintetében, kaca­gásukban, kicsi, simogató ke­zükben megtalálják. A többi nem számít. így az újságcikkel megtámo­gatott, afféle szülői hozzáállás sem, amelyre negyedszázados óvónői munkám során nem volt precedens. Az érintett óvónő A cikk nem arra indít, hogy pártfogásomba vegyem a „hely­béli óvodák címzetes pedagógu­sait", akik Póda Erzsébet sze­rint Benjamin Spocktól eltérően „egészen más nevelési módsze­reket alkalmaznak és vallanak magukénak", bár megfordult a fejemben, hogy így, a dunaszer­dahelyi 11 óvodára vonatkoz­tatva, a vád súlyos és igazságta­lan. Ismerheti-e alaposan a cikk írója a szóban forgó pedagógu­sokat, nézeteiket, elveiket, módszereiket? Hároméves kis­fia első óvodai napja ragyogóan sikerült, és a kisuató vissza­szerzésével kapcsolatos inci­dens másnap ugyanebben az óvodában történt. Vajon ismerheti-e a cikk írója Benjamin Spock könyveit rész­letesen, ismeri-e alaposan a könyvek filozófiáját, vagy csak akkor üti fel, ha gyors, gyakorla­tias, hasznos tanácsra van szüksége? Mindig felébred ben­nem a gyanú, és felületességre gondolok, ha valaki a lélektan­ban pontosságot, látatlanban adott határozott tanácsot emle­get. Meg azt, hogy „tudom, hogy a fiam nem hazudik". Minden gyermek, minden eset, minden szituáció egyedi. A könyvektől konkrét tanácsot ne várjunk, hanem a gondolatokra figyeljünk. Például arra, hogy „a 3-4 éves gyermek kitalál egy történetet, nem hazudik, csu­pán a fantáziája túl élénk. Nem tudja biztosan, hol végződik a valóság, és hol kezdődik az áb­ránd" (B. Spock: Csecsemőgon­dozás és gyermeknevelés 449. oldal). Ha felmerül bennünk, hogy a gyermeknek esetleg mo­tivációja adódott hazugságra (el akarja titkolni az irigységét, az akaratosságát, esetleg az erőszakosságát a kisautókért való viaskodásban), szívleljük meg a következő sorokat a fent idézett könyv 450. oldaláról: „Az első kérdés, ami felmerül, hogy miért kell hazudnia? Min­denki, felnőtt és gyermek, néha olyan helyzetbe kerül, amelyből az egyetlen tapintatosan kive­zető út egy ártatlan hazugság, ez még nem ok az ijedségre." Tulajdonképpen nem is arról akartam írni, hogy elcsattant-e a pofon az oviban vagy sem, ha­nem arról, amit Benjamin Spock könyve szinte minden fe­jezetben sugall: a szülők termé­szet adta súlyos felelősségéről a gyermek nevelésében. A szülői törődés, gondoskodás, szeretet pótolhatatlan. A szere­tetteljes családi légkör, a tapin­tatos türelem, az odafigyelés, az otthoni példa a gyermek készségeinek fejlesztésében az értelem nyiladozásakor, az első öt évben csodákat eredményez­het. Nem hiszem, hogy egy 3 éves nagyfiú számára „egy anya meg egy kisbaba nem különösebben érdekes társaság". Hiszen eb­ben a társaságban válhat ra­gaszkodóbbá, függetlenebbé, segítőkésszé, elővigyázatossá, önállóbbá, jószívűvé, de ugyan­akkor erőszakossá, dacossá, iriggyé is. Ne higgyük, hogy az ovi, a kol­lektív nevelés mindent megold helyettünk. 20-25 gyermekre egyszerre figyelve nehezebb a dolga egy óvónéninek, ha cso­portjába kerül egy 3 éves, ere­dendően jóhiszemű, de olykor dacos fiúcska, akinek olykor az anyukája is a fenekére csap, ha otthon „másfél órán át hiszti­zik". Az anyuka, aki a kisbabá­val otthon van, csak két gyer­mekre figyel, ugyanakkor az óvoda feladatáról beszél. Az óvoda feladatát emlegeti á kre­atív nevelés, az értelmi, érzelmi és társas nevelés terén, és attól retteg, hogy szorongó, félénk, éjjel felsíró, ágybavizelő ideg­roncs válik gyermekéből. HECHTANNA Somorja Köszönet A Nyitrai járás kis falujában, Lédecen október 17-én nyílt meg a magyar tagozatra járó gyerekek számára a kis­iskola. Ml, szülők, nagyszülők, nagyon örülünk, hogy gyer­mekeink újra szülőfalujukban tanulhatnak. Sok utánajá­rást, klllncselést, kitartást követelt meg az iskola újranyitá­sa, amit nem tudtunk volna elérni Mészáros Lajos jogász hathatós segítsége nélkül. Fáradságot nem ismerve, min­den lehetséges fórumot kihasználva segítette az ügyet, szakértelme nélkül nem sokra mentünk volna. Köszönetet mondunk hozzáértő, minden ellenszolgáltatás nélkül vég­zett munkájáért CHRENKÓNÉ L. ILDIKÓ Lédec Mit őröl az oroszkai malom? Annak idején privatizálták az oroszkai malmot, de a privatizá­ciós döntést később érvénytele­nítették. Most mégis ugyanazok az urak a tulajdonosai, akik ak­kor megkapták. A lakosság örült: ha már nem lesz cukor­gyárunk, legalább megmarad a malom, amely jól működik. Az új főnökség megnyugtatta az al­kalmazottakat, hogy nem lesz­nek elbocsájtások. Nemsokára egyesek mégis megkapták a fel­mondást. Arra a kérdésre, hogy miért, azt a választ kapták: lét­számleépítés van. Csak azt nem tudni, miért éppen olyanok kap­tak fölmondást, akik nélkül ilyen létesítmény nem működhet. így például az ökonómus, a bérel­számoló és a főmolnár. Felaján­lották nekik, hogy a csomagoló­ban dolgozhatnak, de közben előbbi munkájukat is végezhe­tik, vagyis betaníthatják azokat, akik a helyükbe léptek. Vagyis nincs létszámleépítés. Ugy érzem, Oroszkáról mintha megfeledkeznének. Hiába írunk, panaszkodunk, nem hall­gatnak meg bennünket. A képvi­selők sem. Rá kell jönnünk, hogy nem mondanak nekünk igazat. Várjuk, hogy végre valaki válaszoljon kérdéseinkre! MÁCAI JÚLIA Oroszka Őröket az emlékművekhez A Szlovák Televízió október végi Subjektív című műsora nemzetiségi gyűlöletet szított. Bemutatta a Dél-Szlovákiában felállított, illetve felújított em­lékműveket, például Komá­romban, Ipolyságon, Érsekúj­váron, kiemelve a magyar feli­ratokat. Az elmarasztaló kí­sérőszöveg hiányolta a szlo­vák vonatkozású emlékműve­ket, majd a magyar megszál­lók brutalitásáról beszélt. Fel­merült bennem: mikor írják már meg a történészek közö­sen Szlovákia történelmét? Mert ha a magyar csendőrök lövöldöztek a szlovák hazafi­akra, akkor az kerüljön a törté­nelembe. De akkor az is bele­tartozik, hogy az első köztár­saság idején a csehszlovák ka­tonák a magyar polgárokra lőttek. Egyébként ez a műsor egy célt ért el: felhatalmazta a műveletlen, kulturálatlan em­bereket, hogy megrongálják a felújított emlékműveket. Ezért vigyázó szemekkel őrizzük azokat! HAJTMAN KORNÉLIA Nána KORSZERŰBB LESZ - ÉS DRÁGÁBB, ÚJ SZÓ, 1994. 10. 29. Hanyag munkáért több pénzt Akik gyakran kénytelenek igénybe venni a Szlovák Posta szolgálatait, bizony sokszor bosszankodnak. Nem volt elég a postának, hogy nemrég 200 százalékkal emelte szolgálta­tásainak díját, de egyre hanya­gabbul végzi munkáját. Sőt még van mersze előre bejelen­teni, hogy további áremeléssel számolhatunk. Bizonyára má­sok is úgy vannak vele, hogy a jó és gyors, megbízható szol­gáltatásért szívesen fizetnek többet. De ez a postai szolgál­tatásokról nem mondható el... Ami a Szlovák Posta szolgál­tatásaiban észlelhető, az már a hanyag hozzáállás fogalmát is túlszárnyalja. Az utóbbi időkben mind a levél-, mind a pénzküldeményeket nem egy esetben tíz-tizenkét napos ké­séssel kézbesítik Pozsonyból Szimőre. A közúti távolság leg­feljebb 120 km, így akár egy öreg postást is megkérhetné­nek, az is bizonyára ideérne két nap alatt. Arról nem is be­szélve, hogy az általuk okozott késés miatt az utóbbi időben mennyi anyagi és erkölcsi kár ér! Vannak esetek, amikor egy­egy fontos intézménytől jött le­vélre postafordultával kellene válaszolnom, különben elesek anyagiaktól, a becsületről nem is beszélve. Szine hetente kül­döm a bocsánatkérő leveleket a pozsonyi intézményeknek, hogy levelüket, felkérésüket már az általuk megadott időpont után kaptam meg. Igen ám, de ezt nehéz igazolni, mert a helyi postának nem szo­kása, és tudtommal nem is kö­telessége, igazolni a külde­mény megérkeztét, ha egy­szerű küldeményről van szó. Tehát a posta miatt megbízha­tó polgárból megbízhatatlanná vedlettem át. Szerintem Szlovákiában nincs még egy olyan vállalat, amely szemrebbenés nélkül emeli árait, annak ellenére, hogy munkáját egyre hanya­gabbul végzi. És még erre is rá­tesz egy lapáttal, amikor kilá­tásba helyezi, hogy a jövőben tovább óhajtja emelni árait. Úgy látszik, a posta vezetősége is úgy gondolkodik, mint egyik­másik képviselő, akinek nem szólal meg a lelkiismerete, amiért az állampolgárok zse­béből jogtalanul kiemelik a pénzt. Paradox helyzet, hogy míg az egyszerű piti tolvajokat büntetik, az ilyen machinációk felett szemet huny a törvény­hozás. NAGY ANDRÁS Szlmő Egységes politizálást! Mečiar gőzhengere megin­dult, és ahogy megígérte, le­hengerel mindenkit, aki nem szimpatikus neki, vagy akit el­lenségének tart. Ezt az ígére­tét (ha a többit nem is) példá­san betartja, amiről bizonysá­got is tett a szlovák parla­ment második „maratoni" ülésén. Alkotmány ide vagy oda, leváltott mindenkit, te­kintet nélkül a törvényesség­re. A parlamenti hatalom meg­szerzéséhez sikerült meg­nyernie a Lupták-féle mun­kásgárdát, és így a szavazó­gép kifogástalanul működött. Az ellenzék jelenléte nélkül megszavaztatott mindent, amit csak akart. A parlamenti bizottságokba beültette a sa­ját embereit, de oly módon, hogy mindenütt többségben legyen, és praktikusan ön­kényuralomra tegyen szert. Az 1994 márciusi „parlamen­ti krízis" kivizsgálására létre­hozott bizottság megválasztá­sa a 68-as évek utáni „kon­szolidációs folyamatra" emlé­keztet. Mečiar első lépései a hata­lom megszerzésére eredmé­nyesek voltak, és most már semmitől sem riad vissza. Minden törvényt, amit a Mo­ravčík-kabinet jóváhagyott, le­söpör az asztalról, és átfor­málva elfogadtatja a parla­mentben. Bizonyos vagyok benne, hogy sorra kerülnek azok a törvények is, amelyek ránk, szlovákiai magyarokra vonatkoznak. Gondolok itt az anyakönyvi és az ún. táblatör­vényre. Ezeknek a lépések­nek a megtevéséhez hű és odaadó segítőtársra talált a Slota-féle szélsőséges Szlo­vák Nemzeti Pártban. A választások előtt örül­tünk, hogy létrejött az egysé­ges magyar koalíció, de bizo­nyos aggályaim vannak, hogy a koalíció táján valami nincs rendben. Gondolok itt a klu­bok körül kialakult vitára. Bár­csak hihetnék Bugár Bélá­nak, hogy ez csak a jobb par­lamenti politizálás érdekében szükséges. Szerintem nem a klubok száma, hanem az egy­séges magyar politizálás a fontos, mert a mi problémáin­kat helyettünk nem fogia sen­ki megoldani. BENYOVSZKY LÁSZLÓ Léva

Next

/
Oldalképek
Tartalom