Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-17 / 266. szám, csütörtök

Az 1989-es események - időrendi sorrendben November 16.: A pozsonyi diákok mintegy 300 fős csoportja este felvonulást tartott. November 17.: A prágai diákok engedélyezett felvonuláson emlékeztek Ján Opletal mártírhalálára és a csehországi főiskolák 1939-es bezárására. A felvonulás tüntetésbe csapott át, aminek a rendőrök brutális fellépése vetett véget. November 18. - 22.: Prágában 18.00 órától naponta összejövetelek, tüntetések kezdődtek, a rendezvényekhez fokozatosan az ország valamennyi részében csatlakoztak. November 19.: Prágában megalakult a Polgári Fórum (OF), a prágai színházak sztrájkba léptek. November 20.: Pozsonyban a Hviezdoslav téren újabb di ákdemonstráció volt. A szlovák fővárosban megalakult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) polgári kezdeményezés. November 21.: Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök fogadta a diákság, a művészek és a polgári kezdeményezések képviselőit. E naptól kezdve Václav Havel és Alexander Dubček is szólhatott a tömegekhez. November 22.: Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Felkelés terén megrendezték a polgárok első tiltakozó nagygyűlését. November 23.: Másnap ugyanott mintegy 50 ezer ember előtt Alexander Dubček szólt a tömeghez. Ján Čarnogurskýt és társait felmentették a vádak alól. November 24.-30.: Az állandó tüntetések már nemcsak Prágában és Pozsonyban, hanem az ország minden részén zajlanak. November 25.-26.: Prága egyik beépítetlen területén (Letenská plán) 700 ezer ember támogatta a diákság és a Polgári Fórum kezdeményezéseit. November 27.: Kétórás általános sztrájk Csehszlovákiában. November 29.: A Szövetségi Gyűlés 16., rendkívüli ülésén alkotmánymódosításokat szavaztak meg: eltörölték a párt vezető szerepét rögzítő cikkelyt. December 3.: Kinevezték a Ladislav Adamec vezette új szövetségi kormányt. December 4.: Tüntetések az új kabinet ellen. A polgárok az OF és a VPN javaslatát támogatták, amely szerint legkésőbb 1990. júliusáig tartsák meg az első szabad választásokat. December 5.: Kinevezték az új szövetségi kormányt, a miniszterek közül 5 párton kívüli, 8 kommunista, 4 egyéb párt tagja. Megkezdték az Ausztriával határos szakaszon a drótfüggöny felszedését. December 7.: Csehszlovákia Kommunista Pártjából kizárták Miloš Jakešt és Miroslav Štépánt. December 8. - 9.: Gustáv Husák köztársasági elnök amnesztiát hirdetett. December 10.: Gustáv Husák államfő kinevezte a nemzeti megbékélés szövetségi kormányát, melynek élére Marián Čalfa került. December 12.: Kinevezték a Milan Čič vezette szlovák kormány új tagjait. December 28.: A Szövetségi Gyűlés módosította a törvényhozó testületekbe választott képviselőkről szóló törvényt. A Szövetségi Gyűlés Alexander Dubčeket választotta a ház elnökének. December 29.: A Szövetségi Gyűlés Václav Havelt választotta a köztársaság elnökének. További egy évet kellett várni arra, hogy a pártállamot kiszolgáló Nemzeti Front megszűnjön. Ez alatt az egy év alatt megéltük Ján Budaj lusztrációs botrányát, sokan először választottunk szabadon.• Több tucat párt és mozgatom alakult, elkészült a gazdasági reform forgatókönyve. Megalakultak sajnos - a nemzeti intoleráns pártocskák is, és egy évvel a bársonyos forradalom után Miroslav Kusýt kővel hajigálták meg. A forradalom első évfordulójára a magyarság is kapott egy „ajándékot": a nyelvtörvényt. A polgárok pedig megtudták, hogyan oszlanak meg a köztársasági hatáskörök, hogy újabb két évvel később megszűnjön egy 74 éves állam. 1994. november 17. EVFORDULO ÚJ SZ

Ó 5 ] A BÁRSONYOS FORRADALOM NEM ISMETELHETO MEG Hol vannak a diákok? Az 1989 novemberi eseményekről, a „gyöngéd forradalom" kirobbanásának előzményeiről, körülményeiről számos elmélet született az elmúlt öt év alatt. A történelmi fordulat (mert minden kétséget kizáróan az volt 1989 november 17.) valósághű értékelésére alighanem várnunk kell még egy ideig, egyet azonban már ma tényként szögezhetünk le: az öt évvel ezelőtti események elindítói a diákok voltak. szemmel kezdték látni a november tizenhetedikei történéseket. - Szerintem az volt a baj, hogy túl gyengéd volt a forradalom - véli az események másik részvevője. - Ha akkor energikusabban léptek volna fel a régi rend kiszolgálói ellen, ma nem kellene azt látnunk, hogy elfoglalják a fontos pozíciókat, és hathatós segítségükkel az új egyeduralomra törők tönkreteszik az országot. Persze a néhány meghasonlott mellett az egykori diákok között azért még ma is akadnak szép számmal, akik kitartanak a novemberi eszmék, ideálok helyessége mellett. Még az elmúlt öt év eseményei, a Szlovákiában uralkodó áldatlan állapotok ellenére is. Pedig a gödörnek, mely felé ez az ország immár ötödik éve masíroz, még korántsem látni a fenekére. Ma újfent akadnak, akik a közelmúlt történéseinek hatására egy újabb (akár már kevésbé gyengéd) forradalom szükségét emlegetik. De vajon a mai diákok vállalnák-e a faltörő kos szerepét? Vajon hajlandók lennének-e kivonulni a terekre, vállalva annak minden következményét? - Én kimennék, ha olyan helyzet adódna, és a többiek is mennének - felelte a kérdésre Daniela, másodéves angol-testnevelés szakos hallgató. - Mégis, milyen ügy érdekében lennél hajlandó tüntetni? - Hát ...amiért a többiek hangzott a bizonytalan válasz. - Például a jelenlegi politikai helyzet miatt is? - Nem tudom. Nem ismerem annyira a jelenlegi politikai helyzetet. Én nem foglalkozom a politikával.... - Én biztosan kimennék. Azért, mert úgy látom, nem jó irányba halad ez az ország - jelentette ki Darina, francia-spanyol szakos bölcsészhallgató. - Nem örülök annak sem - folytatta -, hogy külföldön nincsenek éppen a legjobb véleménnyel Szlovákiáról. Erről szerintem nagymértékben a mi úgynevezett politikusaink tehetnek. Azt hiszem, mindenképpen ideje lenne már a változásnak. Ha ez segítene, én is kivonulnék. - És mi a véleményed 1989 novemberéről? - Szerintem jó, hogy volt... Zuzana, aki egyébként ugyancsak a Komenský Egyetem Bölcsészkarán tanul, csak éppen kulturológiát (ez a fura megnevezésű szak is a rendszerváltás „szüleménye"), viszont már nem így látja. Ő nem menne ki a térre, sem most, sem máskor. Mert szerinte nincs értelme. Neki minden jó úgy, ahogy van. A politikával nem foglalkozik. Örül annak, hogy egyetemre járhat, és elsősorban azt szeretné sikeresen befejezni. Részben hasonló véleménye volt annak a két pszichológushallgatónak is, akikkel a jogi kar épülete előtt beszélgettem. - Nincs értelme az utcára vonulni. Az semmin sem változtatna - felelte társnője helyett is az elsőéves Dáša. - Demonstráltak öt évvel ezelőtt a diákok eleget, és mi lett az eredménye? Elég, ha a szociális helyzetre, az egészségügyre, az oktatásügyre gondol az ember. Nem demonstrálgatni kell, hanem végre dolgozni. A mi helyzetünkön már csak az segít, ha észbe kapnak a politikusok, és végre azzal törődnének, amivel kellene. - Mi a véleményetek 1989 novemberéről? - Részben jó, de részben rossz. - főleg a következmények miatt. Mert tény, hogy a rendszerváltásnak köszönhetően ma sokkal nagyobb szabadságot élvezhetnek az emberek, utazhatnak, nyíltan kimondhatják a véleményüket, egyáltalán több lehetőséget kaptak általa. De hiába vannak a lehetőségek, ha nem tudnak élni vele - mert nincs rá például pénzük. Bennünket leginkább az oktatásügy érint, s hát ott sincs minden a legnagyobb rendben. A diákok szociális helyzete egyre rosszabb, most emelték például az ebédjegyek árát, ezentúl 18 koronát kell fizetnünk. A kollégiumban 350 koronát fizetünk havonta - lényegében egy ágyért. A tankönyvek, jegyzetek szintén nem lettek olcsóbbak, sőt! Az angol nyelvkönyv például 250 koronába kerül, a gyakorlófüzettel együtt 500-ba. Ösztöndíjat viszont nagyon nehéz szerezni. A mi tanszékünkön nem is adnak. Szóval épp elég gondja van a mai diákságnak, de nem hiszem, hogy tüntetéssel, demonstrálással meg lehetne azokat oldani. Nos, hiába, ez a diákság már nem az a diákság. Kevesen maradtak az iskolapadokban azok közül, akik 1989 novemberének aktív részesei voltak. Emlékezni pedig csak ők emlékezhetnek. A diákság többségét kitevő új generáció csak megemlékezhet. Feltéve, ha akar. De hogy tereket töltsenek meg, tiltakozásképpen az utcára vonuljanak - nehezen várható tőlük. Épp ezért nehezen tudom megérteni azt a felelős politikust, aki a novemberi események kel kapcsolatban a diáksággal való „újbóli" visszaélés lehetőségét emlegeti. Minden komoly alap nélkül. Mert 1989 novembere. sajnos - már nem ismétlődhet meg. Éppen azért, mert ezek a diákok már nem azok a diákok. S. FORGON SZILVIA A forradalom hősei. Vajon hol vannak most? Lörincz János 1989-es felvételei Ezek a diákok - húsz év körüli egyetemisták, főiskolások - a normalizáció gyermekei voltak. Születésüktől kezdve a szocializmus „áldásos" viszonyai között, gondosan irányított ideológiai közegben nevelődtek, mégis elsőként fordultak szembe a rendszerrel, mely szüleik reményeit egykor lánctalpakkal taposta el. Azok a diákok, akik 1989 novemberének zimankós napjaiban Prága, Pozsony terein nem féltek nemet mondani a kommunizmus önkényére, ma már rég nem diákok. Családot alapítottak, munkába álltak ( ha sikerült), és életüket éppúgy a megélhetésért, boldogulásért folytatott nap nap utáni küzdelem tölti ki, mint az ország szinte minden felnőtt polgáráét. S miközben lakást hajtanak, munka után loholnak, vagy a gyereknek olcsó csizma után járják a várost, ezekben a napokban talán el-eltűnődnek: ezért áztak-fáztak öt évvel ezelőtt a tereken...? - Nem tudom, a mai helyzet ismeretében hányan mentek volna ki a térre. Öt évvel 1989 novembere után az ember azt látja, hogy Szlovákiában minden történt, csak rendszerváltás nem. Egypárti diktatúra helyett kaptunk többpárti diktatúrát, hozzá munkanélküliséget, inflációt, gazdasági és politikai zűrzavart. De mi nem ezt akartuk! - mondja Varga György, a harmincéves vegyészmérnök, aki egykor szintén aktív részese volt a történelmi pillanatnak. - Ötödéves főiskolás voltam. Én is azt hittem, mint a többiek, hogy megválthatjuk a világot, de legalábbis ezt az országot a zsarnokságtól. A mai helyzetet elnézve azonban néha komolyan azt gondolom: nem volt értelme az egésznek. 1989 novemberének diákszereplői közül vajon hányan gondolkodnak hasonlóan? Azt hiszem, nem kevesen. Mert végül is mi történt? A diákok a harcot megharcolták, a nép pedig, az istenadta velük együtt örült a győzelemnek, a vértelen fordulatnak, mígnem eljött a nagy kijózanodás pillanata. A győzelmi eufória elmúltával, mikor diákoknak s nem diákoknak egyaránt szembesülniük kellett a mindennapok egyre nyomasztóbb gondjaival, sokan egész más Amikor még szeretetet ígértünk egymásnak...