Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)

1994-10-08 / 233. szám, szombat

TANÁCSADÁS ÚJ SZÓ' 1994. OKTÓBER 8. „Elveszett remény" jeligpre - Ta­valy februárban jöttek a vesegörcsök - vesekövek miatt, mint azjt a vizsgá­lat során megállapították. A köveket aztán sikerült eltávolítani. Sajnos, 6 hónapra rá fulladozni kezdtem, mentőnek kellett kórházba szállíta­nia, ahol megállapították, hogy a tüdőmet és a szívemet elöntötte a víz. A megfelelő kezelés után javulás állt be, de újabb 6 hónap után a víz újra elöntött. Azóta gyakran van erős szív­dobogásom, néha a lapockától a mellkasig húzódó fájdalmam, a lé­legzésem nehéz, már pár lépés után fulladok. Szeretnék tanácsot kérni a további kezelést illetően, esetleg ki­vizsgáhatni magam az Ön osztályán. - Tisztázzuk először, hogy én csak rendelőintézetben tudom fogadni a beteget, járóbeteg-rendelésen. Fekvőbeteg-osztályom nincs. Ami a leírt tüneteket illeti, több mint való­színű, hogy két különálló betegségről van szó. A vesekövek által okozott ve­segörcs nincs összefüggésben a szív­elégtelenséggel. Inkább a vizelet összetételével, amit lehet bizonyos mértékig szabályozni helyes diétával. Elméletileg okozhat vesekő is szívelé­gtelenséget, de csak akkor, ha először hosszan tartó, akár évekig elhúzódó magas vérnyomást vált ki, ami kime­ríti a szív tartalékait. Szívelégtelenség felléphet akár kézzelfogható ok nélkül is, viszont akkor inkább alattomosan támad, fokozatosan alakul ki. Leg­alábbis első megjelenésekor. A leírt tünetek alapján nyilvánvaló, hogy a szívét állandóan segíteni kell, olyan időszakban is, amikor lehúzták a tüde­jéről a vizet, átjuttatták a holtponton. Az időszakosan erős szívdobogás és a kis terhelésre jelentkező fulladásos légszomj is erre vall. Ne tévessze meg az, hogy vizelethajtó gyógyszereket írnak elő. A szívnek nagy munkát je­lent a vese ellenállását legyőzve átszűrni rajta a vért. A vese serkenté­sével ezt a munkáját tesszük könnyeb­bé. A szívizom munkabírásáról, ve­zetőképessége minőségéről általában jó képet adnak a különféle EKG-vizs­gálatok. A szív funkcióját ma már több órán át lehet monitorozni, akár járóbeteg-rendelésen is. Sürgősen kérje magát ellenőrző kardiológiai vizsgálatra, s az orvossal beszélje meg aprólékosan a tüneteit és az esetleges szükséges diétát, valamint a gyógysz­erek adagolását. „Duna" jeligére - Már régen le­mondtam magamról, nem tudok ter­veket készíteni, feladatokat elvégezni. Rendkívül szélsőséges vagyok. Van, hogy minden altató nélkül képes va­gyok 24 órát aludni, máskor egy ma­rék altatóval sem tudok elaludni. Né­ha ügy érzem, hegyeket tudnék meg­mozgatni, máskor úgy fáj mindenem, hogy mozdulni sem vagyok képes. Van egy alapbetegségem, a születé­semtől rosszul hallok. Ezáltal beszéd­hibás is lettem, és nagyon kellemet­len, hogy minden mozdulatban, hal­kuló beszédben rosszat sejtek. Mit le­het ezzel kezdeni? - A leirt tünetek alapján nem na­gyon lehet eldönteni, hogy ciklusosán vissza-visszatérő depresszióról van-e szó, vagy személyiségzavarok vala­milyen kombinációjáról. Valamilyen támpontot adhat a rossz hallásra való utalás. Tapasztalatból tudjuk, hogy a rossz hallás miatt nagyon gyakran ala­kulnak ki üldöztetettségi érzések, akár üldözöttségi téveszmék. Jellemző a túlérzékenység, az állandó gyanakvás. Idővel ezek tartós személyiségvonás­sá alakulnak, s megkeserítik a beteg és környezete életét egyaránt. Nagyon gyakran ezek az emberek magukra maradnak, mert örökös gyanakvásuk­kal teljesen kiközösítik magukat a tár­saságból, a társadalomból. Sokszor még a szakember számára is nehéz meghúzni a határt, amelyen túl már egyértelműen kórosnak kell minősíte­ni a tüneteket, és gyógyszeres kezelés­sel, pszichoterápiával megpróbálni harmonizálni az összekuszálódott lel­kieket. Az orvos-beteg kapcsolat ­amennyiben elmegy orvoshoz, mert, sajnos, vele szemben is gyanakvó ­hosszan tartó, gyakorlatilag egy életre szóló. Sikerre csak akkor lehet számí­tani, ha sikerül a beteget (sérültet) ér­dekeltté tenni abban, hogy aktívan, partnerként vegyen részt az „átprogra­mozásban", s ne szenvedő alanyként kínlódjon orvosával együtt ebben a vég nélküli folyamatban. Az álmatlan­ságról már többször írtam, hogy sok­szor a depresszió vezető tüneteként van jelen, s ilyen esetben csak altatók nem segítenek. „Aggódó" jeligére - Még a nyár elején kezdődött a gondom. Egy nap rengeteget dolgoztam a kertben. Es­tére a Lábam nagyon elzsibbadt. Azt gondoltam, 2-3 nap alatt majd rend­be jön, de már 3 hónapja fáj, és sem­mijavulást nem érzek, bár már ren­geteg tablettát szedtem. Ortopéd or­vosnál voltam, azt mondta, nincs víz a térdemben, és YelUm gel-t adott rá. Sajnos, nem segített semmit. Milyen orvoshoz kellene még fordulnom? - Egy másik, valószínűleg tapasz­taltabb ortopéd orvoshoz. A térdízület a test legbonyolultabb ízülete, nagyon sok betegség, sérülés vagy akár mér­gezés kiválthatja benne a fájdalmat. Nem elég csak arra összpontosítani, van-e benne víz vagy nincs. Viszont az is lehet, nem is a térde fáj, hanem az izmok, az inak vagy az ízületburok. Ebben az esetben segíthet a reumato­lógus és a neurológus véleménye is. Amennyiben ezen vizsgálatokat nem végezték el, kérje meg körzeti orvo­sát, hogy küldje (tanácsolja) Önt egy másik szakorvoshoz. Amennyiben közel lakik Pozsonyhoz, konkrétab­ban tudok segíteni. „Aggódó édesanya"jeligére - Ag­gódom a fiamért (40 éves), mert ész­revettem, hogy amikor beszél, a nya­kának bal oldalán kidudorodik egy vastag ér. Mindez 2-3 másodpercen­ként van, mert azután mindig vissza­ugrik. Lehet ez attól, hogy a munka­helyén sokat idegeskedik? Szeszes itah nem fogyaszt, nyakkendőt nem hord, 10-12 cigarettát szív naponta. - Amennyiben olyan változásról, tünetről van szó, ami eddig nem volt megfigyelhető, mindenképpen fontos lenne, hogy a fiát elsősorban egy gé­gész kolléga vizsgálja meg. Viszont lehet, hogy a baj gyökere mélyebben a nyelőcsőben vagy a nyelőcső és a gyomor átmenetén található. Még gyanúsabb ez a tünet akkor, ha csak az. egyik oldalon jelentkezett. Ilyen eset­ben a gasztroenterológusi tükrözés hozhat magyarázatot, de elképzelhető, hogy végül a tüdő és légutak vizsgála­ta mutat rá az okra. A továbbiakban gondolhatunk még érgyulladásra, érszűkületre, trombózisra, cisztára stb. A munkahelyi idegeskedés mint kiváltó ok ebben az esetben nem való­színű. „39 éves" jeligére - Elsősorban idegi eredetű problémáim vannak. Állandóan fázom, még nyáron is. Sokszor fáj a fejem, szédülök, az EEG-vizsgálat isméteUen negatív. Magas a vérnyomásom is, és stru­mám van még. A tisztulásom sem rendszeres, de ez a fázós állandóan nagyon fárasztó és kimerítő. Mi okozza ezt? - Egyértelműen a hiányos pajzsmi­rigyhormonszint a vérben. Való­színűleg ezért alakult ki a strumája is, és zavar keletkezett az egész hormon­rendszerében. Ez okozza rendszertelen tisztulását is, és valószínűleg kihatás­sal van a vérnyomására is. A felsorolt gyógyszerek arról tanúskodnak, hogy már biztosan volt endokrinológusnál, s akkor vizsgálták a vérében a pajzs­mirigyhormonok szintjét. Lehet, hogy ezek a gyógyszerek hatására „norma­lizálódtak", de emellett Önnek még lehet egy magasabb szintigénye. Eb­ben már jócskán közrejátszanak az idegek is, hiszen a közmondás is mondja, hogy bizonyos lelki állapo­toknál hideg futkos az ember hátán. Próbáljanak meg a kezelőorvosával kicsit „eljátszani" a hormonok szintjé­vel a vérben - a gyógyszeradagok függvényében. Amennyiben a vér­nyomása ezekre a kis adagokra nem fog reagálni, biztosan megtalálják azt a szintet, amelyiknél az Ön közérzete a lehető legjobb lesz. Akkor elmúlik a fejfájása is. „Létezik?" jeligére - Azl szeret­ném tudni, hogy tud-e az orvostudo­mány olyan élősködőről, amely sza­bad szemmel nem látható, viszont érezni, hogy millió valami mászkál a fedett vagy csupasz testen. Próbál­koztam már mindenféle fertőtle­nítővel, rovarirtóival, rengeteg mo­sással, vasalással, takarítással, mégis érzem. Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok szellemileg sérült, mind­ezt nemcsak én érzem. - A dolog nagyon egyszerű. Vizs­gáltassa meg magát, kérem, valame­lyik bőrklinika laboratóriumában, s vagy megtalálják a kórokozót, vagy el kell fogadnia, hogy kényszerképzetes neurózisa van. Nem tudunk ugyanis olyan kórokozóról, amelyiket a ma rendelkezésünkre álló vizsgálati mód­szerekkel ne lehelne megtalálni, s a fertőzést bizonyítani. Harmadik út nincs. A kényszerképzetes neurózisok mélyén is megoldatlan konfliktusok húzódnak meg, gyógyíthatók, igaz, néha bonyolult a tényfeltárás elemzé­se. „Agyvérzés?" jeligére - 77 éves vagyok, soha nem voltam komoly be­teg. Három évvel ezelőtt egyszer csak elkezdett zúgni a fejem, s ez a mai na­pig tart. Ugyanakkor a jobb fülemre elvesztettem a hallásomat. Az orvo­sok azi mondják, hogy ez érelmesze­sedés következménye, megszüntetni nem lehet, csak enyhíteni az intenzi­tását. Véletlenül hozzájutottam a No­otropil nevű gyógyszerhez, sajnos, nem volt sok hatása, miként a Cavin­tonnak sem. Kérdésem: panaszomra nincs semmi gyógyszer, ez a korral jár? S ami nyugtalanít: nem okoz­hat-e ez a szüntelen fülzúgás agyvér­zést? - Tisztáznunk kell, hogy a fülzúgás jelen esetben az érelmeszesedés kö­vetkezménye. Egy tünet. Önmagában agyvérzést semmi esetben sem okoz­hat. Az érelmeszesedés következmé­nye azonban lehet agyvérzés. Ebből következik, hogy csak radikális élet­és étrendváltoztatással van esélye a folyamat megállítására. Hogy sikeriil­e a már kialakult tüneteken is változ­tatni, az ebben a játszmában a nagy is­meretlen. Tapasztalataim szerint el kell hagynia az állati eredetű zsiradé­kok fogyasztását, és számottevően megemelnie a C-vitamin-fogyasztá­sát. Szerezzen be, kérem, olyan ter­mészetes alapanyagú C-vitamin-tab­lettát, amely késleltetett felszívódású, és ebből fogyasszon naponta legalább 3000 mg-ot. Szükséges jelentősen megemelni a B-vitamin-család napi adagját is, mert e nélkül hiába fo­gyaszt Cavintont és Nootropilt. Pró­bálja meg Pangamin tabletta formájá­ban napi 3x3 darabot. Esélyeit je­lentősen megnövelheti, ha beve­zetőnek elvégez ér- és vértisztító, re­generáló kúrát, melynek hossza az életkortól függ. Nálunk a legtöbb ta­pasztalatot a Golden Yaccával sze­reztük. A Cavinton és a Nootropil egyidejű használata e termékekkel nem kizárt, sőt ajánlott. • •• Várom és megválaszolom tisztelt olvasóinknak az Új Szó szer­kesztőségébe küldött leveleit. A ne­vet és a lakcímet ezúttal nem szüksé­ges feltüntetni. JOGTÜKÖR J Rovatvezető: FEKETE MARIAN Ami nem számít be a munkaidőbe Sz. S.: Egy hónappal ezelőtt léptem he egy privatizált üzembe. Rendkívül piszkos, poros, olajos környezetben dolgozunk. A műszak után mindenképpen le kell zuhanyoznunk. A korábbi munkahelyemen a tisztálkodáshoz szükséges időt beszámították a munkaidőbe. Itt viszont azt mondják: örüljünk annak, hogy egyáltalán vannak zuhanyozóink. Azt szeretném tudni, hogy a tisztálko­dás ideje a törvény értelmében beszámú-e a munkaidőbe. A Munka Törvénykönyve 88. §­ának első bekezdése szerint a dolgo­zó már a munkaidő kezdetekor köte­les a munkahelyén tartózkodni, és onnan csak a munkaidő vége után tá­vozhat el. Munkahelynek ilyen érte­lemben nem minősül a zuhanyozó, az öltöző, az üzemi étkezde (ha van ilyen). Ez következik egyébként az említett paragrafus második bekez­déséből is, amely lehetővé teszi, hogy az illetékes központi szervek meghatározzák, hogy a felszín alatt dolgozó bányászok személyi tisztál­kodásához szükséges időből mennyit lehet beszámítani a munkaidőbe. Élettársi kapcsolat? J. £.: Az Új Szóban is többször találkoztam már olyan a kifejezésekkel, hogy élettárs, élettársi viszony, élettársi kapcsolat. Én magam hét éve élek valamiféle élettársi viszonyban. Az élettársam hozzám költözött, gondoskodik az első házas­ságomból származó gyermekemről, de a közös gyermekünkről is, összedobjuk a pénzt a konyhára és a rezsire, habár egy bizonyos összeget ki-ki megtart saját magának. Az élettársam például ebből fizeti a tartásdíjat a házasságából szárma­zó gyermekre. (És talán el kell mondanom, hogy az élettársamnak van egy saját lakása is). A társamat a cége ki akarja küldeni külföldre, de ahhoz, hogy ő ezt a kiküldetést megkaphassa, igazolnia kell, hogy van egy felesége, aki visszavárja őt, esetleg aki kiutazik vele (feltehetőleg tehát azt, hogy külföldön nem lesznek nőügyei). A cég belső szabályzata szerint ugyanakkor én is kaphatnék valamifé­le juttatást, ha a felesége lennék. Ezért érdekelne engem az, hogy az. élettárs ilyen helyzetekben ugyanolyan elbírálás alá esik-e, mint a törvényes házastárs, illetve milyen törvény szabályozza az élettársi viszonyt. Elsősorban azt kell elmondanunk, hogy számos törvény, illetve alacso­nyabb rendű jogszabály alkalmazza az élettárs fogalmát, de meglehetősen fur­csa módon egyetlenegy törvényi ren­delkezés sem határozza meg, kiket kell élettársaknak tekinteni. Ami az élettár­si viszony elbírálását illeti, a szlovákiai jogrend elsősorban a családjogi tör­vény alapelveinek második cikkéből indul ki, amely kimondja, hogy „a há­zassággal megalapított család képezi a családi viszonyokat sokoldalúan védő társadalmunk alapvető láncszemét". Az említett alapelvből következik, hogy a házasságkötés mellőzésével ki­alakult család nem élvezi a törvény, il­letve a társadalom védelmét, és nincs olyan törvényes rendelkezés, amely az élettársi viszonyt az esküvővel kialakí­tott házastársi viszonnyal azonos elbí­rálás alá helyezné. Az élettárs tehát nem követelhet az élettársától tartásdí­jat (miként az a házastársak, sőt még az elvált házastársak között lehetséges), az öröklési joga is annyira korlátozott, hogy annak érvényesítése például az ön esetében nem is jöhet számításba (az ön által említett esetben élettársa után csak az ő törvényes gyermeke örökölné élettársa teljes vagyonát, eset­leg a felesége örökölné ennek a va­gyonnak felét - ha eddig törvényesen még nem váltak el). Az élettársa mun­káltatójának belső szabályzatát nem ér­telmezhetjük, nem magyarázhatjuk. Erre gyakorlatilag elsősorban az jogo­sult, aki ezt a szabályzatot kiadta. Meddig kell tartásdíjat fizetni? P. B.: A lányom fél évvel ezelőtt töltötte be a tizennyolcadik életévét, az iskolát idén fejezte be. Állásajánlatot is kapott rögtön, de nem fogadta el, ezért munkanél­küli-segélyre sem jogosuU. Most szeptemberben férjhez ment. Voltam már bírósá­gon, hogy állúsák le a tartásdíj levonását, de azt mondták, ezt csak akkor tehetik meg, ha a lányom aláírja, hogy a tartásdíjra már nem tart igényt. Lehetséges ez? kötelezettséggel szemben. Vagyis: ha a lányának olyan férje van, aki el is tudja őt tartani, az ön tartási kötele­zettségét bírósági úton megszüntetik. Éppen ezért azt ajánljuk, hogy az em­lített körülményekre való hivatkozás­sal írásbeli beadvánnyal forduljon bí rósághoz, és kérje a tartási kötelezett­sége megszüntetését. Biztosítás D. R.: A férjem egy évvel ezelőtt felmondta az addigi biztosítását, de azonnal kötött egy újabbat. 1989 óta volt cukorbeteg. Tavaly áprilisban a hátgerincével is megbetegedett. Októberben műtétre készítették elő, és akkor kapott egy infark­tust. Négy hónappal ezelőtt halt meg. Ezzel kapcsolatban felkerestem a biztosí­tót, ahol végül azzal utasítottak el, hogy nem fizethetnek, mivel a biztosítása meg volt szakítva, és hogy az infarktust a cukorbetegségéből eredően is kaphatta. Jo­gosan jártak el velem szemben? Sajnos, a kérdésére nem tudunk válaszolni, hiszen nagyon sokféle biztosítás van, a biztosítók nagyon sok típusszerződést alkalmaznak. Elsősorban tehát a biztosítási szerződést kell alaposan áttanulmá­nyoznia, esetleg ügyvédhez fordul­nia, hogy az vizsgálja meg, valójában mire is vonatkozik a biztosítás. Az ügyvéd már konkrétabb tanáccsal szolgálhat, hogy érdemes-e az ügy­ben perelni a biztosítót vagy sem. Ajándék visszakövetelése V. M.: A nyugdíjamból öt évig takarékoskodtam, és amikor a fiam lesze­relt, 36 ezer koronát adtam neki. Aztán kiderült, hogy csak a pénzem kellett neki, mert azóta elkerül, és ha az utcán találkozunk, még csak nem is kö­szön, nem hajlandó megismerni. Van egy mostohaanyja, azzal van jóban. Mitévő legyek? Visszakövetelhetem a pénzemet? Ajándékozásról volt szó, és a Pol­gári Törvénykönyv 630. §-a szerint az ajándékozó akkor követelheti vissza az ajándékot, ha a megajándé­kozott vele vagy a családtagjaival szentben a jó erkölcsöket durván megsértő módon viselkedik. Kétségtelen, hogy a fia az alap­vető erkölcsi szabályokat megsérti akkor, amikor nem hajlandó önt a nyilvánosság -előtt megismerni, nem hajlandó köszönni önnek. Az ajándékként adott 36 ezer koronát tehát visszakövetelheti. Ha viszont a fia ezt nem hajlandó önként visszaadni, csak bíróság döntheti el, hogy valójában adottak-e az aján­dék visszakövetelésének jogi felté­telei, és csak bíróság kötelezheti ítéletével a fiát arra, hogy a pénzt visszaadja. Dr. P. I). Először is azt kell elmondani, hogy a családjogi törvény 85. §-ának első bekezdése szerint a szülők addig kö­telesek eltartani a gyermekeiket, amíg azok nem képesek saját magukat el­tartani. Ugyanakkor a 91. § harmadik bekezdése szerint a házastársak kö­zötti tartási kötelezettség előnyt élvez a szülő és a gyermek közötti tartási

Next

/
Oldalképek
Tartalom