Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)

1994-09-02 / 203. szám, péntek

6 TANÁCSADÁS ÚJSZÓ 1994. SZEPTEMBER 3. Amikor a gabona csak indok A Heti. Ifiben és a Hajrá!-ban Mágikus képek A dunaszerdahelyi T ASHY Kft. ismét valami olyat tett le az asztalra, ami még nem volt hazai magyar sajtótermékben. Az általa kiadott Heti Ifi ifjúsági magazin és a Hajrá! sportmagazin a jövő héttől mágikus, vagyis háromdimenziós képeket közöl. Hogy mi ezeknek a lényege? Ha a jövő héten valamelyik magazint kezébe veszi az olvasó, talál bennük egy látszólag a többitől semmiben sem különböző képet. Ám ha sikerül összpontosítania, s úgy néznie, hogy ne lásson, egyszer csak a képből előtűnik egy másik, háromdimenziós alakzat. Mint annyi minden, a mágikuskép-őrület is Amerikából indult, s rövid idő alatt meghódította Nyugat-Európát, Japánt, de még Ausztráliát is. A Tom Baccei háromdimenziós képeit tartalmazó album tavasszal első számú amerikai bestsellerré vált. A Heti Ifiben és a Hajrá!-ban megjelenő mágikus képek hazai magyar műhelyekből származnak, s mindenki kipróbálhatja rajtuk meditációs képességeit. Maga a látvány pedig nem mindennapi vizuális élményt kínál. -dVízrnegosztás Jövő héttői 30 köbméter (TA SR-hír) - A Szigetköz és a Mosoni-Duna ágrendszerének vízutánpótlása a műszaki és a törvényhozási feltételek megteremtésétől ugyancsak függ -jelentette ki Jozef Obložinský, a Vízgazdálkodási Beruházóvállalat igazgatóhelyettese. Szerinte a felek, kifejezésre juttatták hajlandóságukat az előrelépésre, és megegyeztek abban, hogy az eddigi másodpercenként 20 köbméter helyett 40-et adnak a Mosoni-Dunába. Szlovák részről a nagyobb vízátfolyás biztosításának a feltétéle, hogy a bősi erőmű számára garantálni kell a szükséges vízszintet. A feltételekkel a magyar fél egyetért, és az elképzelés megvalósítására egy tanulmánytervet készít, melyet rövid időn belül átad a szlovák félnek, hogy a Vízgazdálkodási Beruházóvállalat dolgozói a jövő héten már a gyakorlatban kipróbálhassák a több víz engedését, vagyis a másodpercenként 30 köbméter víz Mosoni-Dunába történő juttatását. - Az elméleti és gyakorlati ismeretek alapján a dokumentációt átadjuk a vízgazdálkodási szervnek, és felkérjük, hogy adja ki az engedélyt arra, növelhessük a Mosoni-Duna ágrendszerébe juttatandó víz mennyiségét - hangsúlyozta Jozef Obložinský. Két éve karambolozott Alexander Dubček (TA SR-tudósítás) A szlovákiai közvélemény tegnap emlékezhetett meg Alexander Dubček tragikus autóbalesetének második évfordulójáról. Az egykori Szövetségi Gyűlés és a Szlovákiai Szociáldemokrata Párt volt elnöke 1992. szeptember l-jén karambolozott a csehországi Humpolec közelében. A Pozsony-Prága autópályán bekövetkezett szerencsétlenség során az az államférfi, aki még életében jelképévé vált a totalitarizmus elleni küzdelemnek, súlyos sérüléseket szenvedett, melyekből már nem épült fel. Alexander Dubček 1992. november 7-én a prágai Na Homolce kórházban meghalt. Jaroslav Volf, a Szlovákiai Szociáldemokrata Párt elnöke szerint a nagy politikus távozása nemcsak a szociáldemokrácia, hanem egész Szlovákia számára is pótolhatatlan veszteséget jelentett. Elmondta, hogy az utóbbi két esztendő bebizonyította, mennyire hiányzik Szlovákiának a Dubčekhoz hasonló típusú politikus, aki nem ellenségkép-kereséssel, hanem a kölcsönös megértés és szolidaritás pozitív értékeinek a hangoztatása révén kapcsolta egybe az embereket. (Folytatás az L oldalról) Vajon mi késztette ezeket az egyszerű embereket arra, hogy ilyen kétségbeesett lépéshez folyamodjanak? Próbálok magyarázatot találni rá, hogy a tiltakozásnak miért e szélsőséges formáját választották. Mint utóbb a szövetkezet alapszabályából kiderült, gyakorlatilag más lehetőségük nem maradt. A szövetkezet alapszabálya ugyanis nem is taglalja a rendkívüli taggyűlés összehívásának lehetőségét. Próbálom őket meggyőzni, hogy a munkabeszüntetés nem megoldás, talán célszerűbb volna, ha néhány ember a többiek megbízásából meghallgatást kéme a vezetőségi ülésen, ahol előadnák a kérésüket, de látom a szemükön, hogy nem nagyon bíznak benne. - A vezetőség úgy táncol, ahogy az elnök asszony muzsikál - mondják egyszerre többen is. - Aki szembeszáll, annak kiadják az útját. Aki viszont tartja a száját, és úgy szavaz, ahogy elvárják tőle, az külön prémiumokra is számíthat - állítják többen is. - Naponta sokszor tíz-tizennégy órát is ledolgozunk, most pedig még a naturáliát sem akaiják kiadni - szól közbe az egyik negyven feletti férfi. - Azért dolgozunk a szövetkezetben, mert otthon állatokat tartunk, minden évben azzal számoltunk, hogy megkapjuk a gabonafejadagot. Idén viszont azt üzente az elnök asszony, hogy egy szem gabona nem sok, de annyit sem kapunk, sőt még 3500 koronáért sem ad el nekünk a szövetkezet. Hát ezért gürcölünk egész éven át, esőben sárban, forróságban?! Többen nehezményezik, hogy az elnök nem veszi emberszámba a dolgozókat, s közvetlen munkatársait is elmaija maga mellől. Jelenleg például agronómusa sincs a szövetkezetnek. Állítólag azért kellett mennie, mert nem azt a vegyszert vette meg, amit az elnök asszony megparancsolt. - Meg is látszik a határban, hogy milyen hozzáértéssel folyik a termelés. A silókukoricánkat például megette a gyom, már lesilózni sem érdemes - állítja Boráros János, majd néhány fiatalember társaságában a határba invitál, hogy saját szememmel győződjek meg a valóságról. Mi tagadás, az a parcella, amit megmutattak, nem éppen a hozzáértő munka bizonyítéka. Á velünk tartó három fiatalember, Fodor Attila, Németh Attila és Nagy Tamás is keserűen panaszkodik. Hiába adják ők tudásuk legjavát, soha nem tudják, mit miért kapnak. Kiss Sándor szerint a szövetkezeti tagok tulajdonrészüket féltik, amikor azt kérik a vezetéstől, hogy számoljon be a szövetkezet gazdálkodásáról. A lefelé haladó szekérről ugyanis gyorsan veszik az érték, vélekednek sokan. Mint például a szövetkezet egyik üvegházának esetében, amit barbár módon leromboltak. Ide tartunk kísérőimmel, s amint befordulunk a kertészet kapuján, egy középkorú hölgy energikusan kérdi, mit keresünk itt. Mikor újságíróként „igazolom" magam, hangot vált, s az irodájába invitál. Milada Nagyová, a kertészet vezetője csak biztat, hogy bátran fényképezzük le a lerombolt üvegházat, hiszen a szövetkezet már bíróságra adta az ügyet. A dolog lényege, hogy a parcella tulajdonosa eladta a földjét, amelyen a szövetkezet üvegháza állt, az új tulajdonos pedig egyszerűen lerombolta az építményt - 700 ezer korona kárt okozva ezzel a szövetkezetnek. A sztrájkról más a véleménye, mint amit eddig hallottunk. Szerinte az emberek egy részét felheccelték, zömük csak úszik az árral. - Érdekes - mondja -, csak a traktorosok nem dolgoznak. Az én részlegemen, sőt tudomásom szerint másutt is, dolgoznak az emberek. Itt egyes kívülállók felelőüenül ígérgetnek a tagoknak, de az emberek nem tudatosítják, hogy nincs mit szétosztani. Mikor azzal érvelek, hogy az emberek az alacsony fizetések miatt is zúgolódnak, azt állítja: - A mi csoportunkban is van olyan, aki csak 2500 koronát keres, de van olyan is, aki 6 ezret. Csiba Júlia vezetőségi tag nyit be az irodába. Mikor tőle kérdezem, mi a véleménye a válsághelyzetről, azt válaszolja, az egész külső nyomásra történik. Ki mennyit dolgozik, annyit keres, állítja. A gabonafejadagokról úgy vélekedik, ma már fizetni kell érte, s náluk a csoportgyűléseken meg is magyarázták az embereknek. A szövetkezet irodája nem a telepen van, hanem tőle pár száz méterrel egy barakkban. A kint tapasztaltak ellenére úgy tűnik, hogy a két napja tartó válsághelyzet nem rendítette meg az elnök, Gdovin Erzsébet nyugalmát, vagy ha igen, jól leplezi. Némi rábeszélés után hajlandó csak fogadni, a délutáni vezetőségi ülésre készül. A kialakult helyzet okairól kérdezem. Diplomatikusnak tűnő válaszaiból kiderül, nincs sztrájk a szövetkezetben, csupán néhány dolgozó, akit vélhetően felhecceltek, megtagadta a munkát. - Meggyőződhet róla, hogy a többi munkahelyen folyik a munka. Egyébként is, azt hiszem, néhányan eltévesztették az évszámot. Már nem 1989-et, hanem 1994-et írunk, nem tiltakozó akciókat kell szervezni, hanem dolgozni kell. Ügy tudom, mindenkinek megvan a maga munkahelyi kötelessége, a dolgozóknak éppúgy, mint a vezetőknek. Sorolom a dolgozó tagok panaszait, amelyek miatt erre a kétségbeesettnek tűnő lépésre szánták magukat. Értheteüen számomra, hogy a vitás kérdéseket miért nem oldják meg egy közvetlen beszélgetéssel, vagy pedig egy rendkívüli taggyűlés összehívásával. Hogyan fajulhatott idáig a helyzet, hogy a tagok ilyen módon kénytelenek felhívni a figyelmét a megoldatlan problémákra? Miért szakadt meg az a képzeletbeli szál a vezetés és a tagok között? Az elnök asszony azt állítja, hogy a feszültséget mesterségesen szítják egyesek. Két-három ember, akit kívülről irányítanak. Az nem igaz, hogy nem beszél az emberekkel, hiszen naponta kinn van közöttük. Előző nap viszont a minisztériumban volt, így azért nem találkozhatott velük. De a nyomásnak nem engedhet. - Nézze, hogyan reagáljak egy névtelen felszólításra, hogy hívjunk össze taggyűlést? A szövetkezet vezetését sem lehet dróton rángatni, ha néhány tagnak gyűlésezni van kedve. - Igen ám, de még a tavalyi évzáró taggyűlést sem tartották meg - vetem közbe. - De a csoportgyűléseken megbeszéltük az emberekkel, és tájékoztattuk őket az eredményekről - állítja, miközben abban azért egyetértünk, hogy a tagoknak alapvető joguk, hogy tájékoztatást kapjanak a szövetkezet gazdálkodásának a menetéről. A dolgozók által felhozott vádakat az ellene kívülről folytatott hadjárat stratégiai elemeinek tartja. Azt állítja, a szövetkezetben mindenki annyit keres, amennyit dolgozik. Aki nem tudja teljesíteni a kötelességeit, annak vélhetően kevesebb a fizetése. Az ominózus gabonafejadag-megvonásra is a kényszerűség késztette a vezetést. A vártnál kevesebb lett a termés, így jóformán az összes gabonát eladták, hogy a 200 tag bérét és a szövetkezet gazdasági menetét biztosítani tudják. Az üzlethálózatot is azért működtetik, hogy saját termékek eladásával némi készpénzt teremtsenek elő. Az állítólag menesztett vezetőkről csak annyit: akik magasabb funkcióba léptek, azoknak nem gördítettek akadályt az útjukba. Azt azonban határozottan visszautasította, hogy a vezetőség tagjai júdáspénzt kapnának a szavazataikért. Mikor a szövetkezet esetleges privatizálásának húrját megpendítem, azt feleli, már tudja, honnan fúj a szél. Ezt állítólag azok terjesztik róla, akik régóta meg akaiják kaparintani a jól működő részlegeket. - Nézze, van egy szövetkezeti lakásom, egy kölcsönre vett személygépkocsim, ez az összes vagyonom. Miből venném meg a gazdaságot? Inkább az a baj, hogy amíg én itt vagyok, addig az illetők tudják, hogy ezt nem engedem. Miközben hallgatom az elnök érveit, állandóan ott motoszkál bennem a gondolat: ha a vitás kérdésekre ilyen egyszerűk a válaszok, miért nem lehetett ezt nyíltan elmondani a tagoknak? Miért kellett a húrt feszíteni? Kinek az érdeke, hogy dologidőben 30-40 ember munka helyett arra váljon, hogy tájékoztassák arról, miképp gazdálkodik az ő tulajdonrészével is megalakított szövetkezet. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a szövetkezetek transzformációja során itt is beleestek a maguk készítette csapdába: nevezetesen, hogy a tulajdonosi és alkalmazotti viszonyt itt sem választották egyértelműen ketté. Most annak a levét issza mindkét fél, hogy a sebtiben végrehajtott transzformáció úgy tette tulajdonossá az embereket, hogy közben meghagyta a függőségi viszonyukat is. Ez pedig az érdekek érvényesítése során nem mindig a legkedvezőbb kiindulási helyzet. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ AHOGY ÉN LÁTOM J Kiskapuk Mečiar felé Aligha a véletlen műve, hogy hat nap alatt ugyanabban a napilapban két demokratikus baloldali csúcsvezető is jelentős terjedelmű interjúban fejtette ki nézetét pártjának választások utáni lehetséges magatartásáról. Előbb Ľubomír Fogaš nyilatkozott a Národná obrodának, majd augusztus utolsó napján Peter Weiss. Számos jelből arra lehet következtetni, hogy a párt elnöke helyreigazítási céllal fejtette ki véleményét, ugyanis Fogaš nyilatkozata alapján az olvasó inkább arra következtethetett, hogy a politikustól nem áll távol a gondolat: október 1-je után esetleg (esetleg?) Mečiarékkal lépjen koalícióra a pártja. Túlságosan is gyakran hangsúlyozta a szilárd kormányzás szükségességét, a szlovákiai politikai struktúra szétforgácsoltságát, semhogy megállapításai alapján ne arra gondolnánk: ez a politikus kész lenne „táncba menni" Vladimír Mečiarral. Weiss, a párt elnöke úgyszólván nem hagyott kiskaput erre az esetre. Úgyszólván... Tehát ha mégis hagyott, azt sokkal árnyaltabban, mondhatnánk, rafináltabban, ködösítőbben teszi Fogašnál. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom címére megfogalmazott bírálata direktebb, Fogašétól eltérően nem a kevésbé kézzelfogható nemzetközi imidzsre vonatkozik, hanem a DSZM belpolitikában viselt dolgaira. Arra, hogy Mečiar nem képes más politikai erőkkel együttműködni. Arra, hogy még koalíciós partnerei pártját is tudatosan és látványosan bomlasztja. Fogaš és Weiss felfogása között a két interjú alapján főképp abban látható a különbség, hogy amíg az előbbi nem rangsorolta a „vagy Mečiar, vagy széles koalíció" alternatívát, addig a pártnelnök szerét ejtette, hogy kinyilvánítsa: számára a széles koalíció lenne kívánatos. Tehát az együttműködés Čarnoguskýékkal meg a parlamentbe bekerülő többi párttal. Persze mert ismeri a szlovákiai közhangulatot, az (egykori) Nyilvánosság az Erőszak Ellen vezetőivel, illetve az Együttéléssel és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal szemben megnyilvánuló tömeges ellenérzést, és mert vérbeli politikus, ezt a „paripát" is megnyergeli. Kirohanást intéz a liberális Lángoš és Sebej szereplése ellen a Kereszténydemokrata Mozgalom listáján, és már előre köntörfalazás nélkül kizártnak tekinti a Komáromi Felhívás alapján politizáló magyar koalícióval a választások utáni együttműködést. Sőt ennél még messzebb megy: kijelenti, hogy mind pártja, mind a Kereszténydemokrata Mozgalom, mind a Demokratikus Unió számára elképzelhetetlen a Komáromi Felhíváshoz igazodva politizáló magyarokkal való együttműködés. Ez csak a széles koalíció előli kibúváskeresésként fogható fel. Ha mindezt figyelembe vesszük, illetve azt sem hagyjuk ki a kalkulációból, hogy Weiss legalább annyira hangsúlyozza a kormányzási stabilitás szükségességét (tehát a kényelmes parlamenti többség fontosságát), mint Fogaš, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a demokratikus baloldaliak elnöke végül is nem sokkal erőteljesebb a Mečiarral való együttműködés lehetőségének kizárásában, mint Fogaš. Kettőjük között csak annyi a különbség, hogy amit Weiss mond, az diplomatikusabban hangzik. A kiskapu azonban mind az egyiknél, mind a másiknál felfedezhető. Furcsa dolog, hogy Fogaš, aki közelről ismeri a nyugat-európai politizálási szokásokat (hiszen alelnöke az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének), pártelnökénél kevésbé diplomatikusan nyilatkozott a Mečiarral való együttműködés lehetőségéről. Csak nem arról van szó, hogy igaz lenne, amit a hozzá közelállók érveléséről rebesgetnek? Állítólag azzal argumentálnak, hogy a Magyarországon május után bekövetkezett politikai változásokat is tudomásul vette a Nyugat, pedig déli szomszédainknál is hajmeresztő kombinációként jött létre a szocialisták és a (korábban legkeményebben antikommunista) liberálisok koalíciója. így miért ne jöhetne létre Szlovákiában is hajmeresztő kombináció? Ha valóban így teszik fel a kérdést, megfeledkeznek róla, hogy a Magyar Szocialista Pártot nyugaton általában szalonképes politikai erőnek tekintik. Ez még nem egészen mondható el a Demokratikus Baloldal Pártjáról. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal pedig Nyugaton egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. TÓTH MIHÁLY Az emberek a többi részlegen dolgoznak, maguk meg nem - állítja Milada Nagyová. (Méry Gábor felvételé)