Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)

1994-09-02 / 203. szám, péntek

1994. SZEPTEMBER 2067. 'ÚJ SZÓ* HÍREK - VÉLEMÉNYEK KALEIDOSZKÓP »••• 3 as A restitúciótól a transzformációig: Kovács Anna küzdelme az igazságért Hiába örültek nagyszüleink annak idején a háború végének, hamarosan kiderült, hogy legalább annyira rossz idők következnek: megkezdődött a szövetkezetesítés, üldözték őket magyarságuk miatt, és örülhettek, ha ép bőrrel megúszták az ötvenes éveket. 1989 után felcsillant a remény, hogy az elszenvedett sérelmekért valamiféle kárpótlást kapnak, mi több gyermekeik, unokáik folytathatják azt, amitől őket megfosztották. A nádszegi Kovács Anna az elsők között kezdte rendezni ezeket az ügyeket. Fáradhatatlanul dolgozott ezen, de - sajnos - tapasztalnia kellett, hogy nemcsak az előre várható nehézségekkel szembesül, hanem csalatkoznia kell olyanokban is, akikben úgyszólván vakon megbízott. Végül a hetvenegy éves, korábban eladóként és üzletvezetőként dolgozó Anni néni úgy döntött, inkább egyedül vág neki a paragrafusok dzsungelének, és megharcol az igazáért. Jöjjön, aminek jönnie kell Édesapja, Kovács János a háború előtt bíró volt a faluban, ezért a szövetkezeti agitátor elsőrendű célként tűzte ki meggyőzését. Tudta ugyanis, ha ő belép, követi az egész falu. - Apám azt mondta a Csőz Lajosnak: én nem mondom, hogy nem iratkozom be, de csak utolsóként teszem - idézi fel édesapja szavait Anni néni. - Nem bízott a szövetkezet jövőjében, és attól tartott, ha valami nem sikerül, nemcsak o, hanem még a dédunokái is azt fogják hallgatni, hogy a buta öregapjuk adta el a falut. Jöjjön, aminek jönnie kell, mindent kibírok, csak a családomat hagyjátok, mondta. Sajnos, a csapás nem is váratott sokáig magára, 1953-ban lecsukták, és két év két hónapot töltött el Jáchymovban. Néhány hónap múlva a családtagokra is sor került - Csehországba deportálták őket. - Hajnali ötkor vették körül a csendőrök a házat, és felszállítottak bennünket, hogy csomagoljunk, mert két óra múlva visznek bennünket. Öcsém, Béla is odajött, erre őt is el akarták vinni. Elszökött, és több mint egy hónapig bujkált a csendőrök elől. Rajta kívül a nagymama menekült meg, őt a kertek alatt kiszöktették a húgához. Bennünket, többieket nyitott teherautón szállítottak a jihlavai körzetben fekvő Horepníkba, ahol hat évig dolgoztunk az állami gazdaságban. Nehéz munkát végeztünk, de jól is kerestünk. Amikor kiengedték Jáchymovból, apám is eljött, de egy év múlva agyvérzést kapott. Én időközben visszajöttem, és a megtakarított pénzünkön vettem egy házat Komáromban. Ott hallottam, hogy otthoni kertünket házhelyeknek mérik ki, ekkor hazajöttem, és én is kértem belőle nyolc árat. Először nem akartak adni, végül mégis megkaptam, így kerültünk vissza Nádszegre - meséli el röviden megpróbáltatásaikat. Rózsa Ernő csak ígérgetett Amikor a változás után az újságból értesült, hogy kárpótolják az üldözötteket, Kovács Anna azonnal lépett. Elsőként édesapja ügyét kezdte intézni, összegyűjtötte a papírokat, és felkereste dr. Rózsa Érnőt, aki amellett, hogy parlamenti képviselő, Galántán ügyvédi praxist is folytat. - Megbíztam benne, hiszen magyar ember, meg hallottam, hogy a kórház ügyvédje, és képviselő is. Ezután vártam, de egy év múlva az egyházgellei születésű Mészáros Gyula, aki apámmal együtt raboskodott Jáchymovban, üzente, hogy ő már magkapta a kártérítést, és intézkedjünk, mert lemaradhatunk róla. Felkerestem Rózsa Ernőt, de ő azt mondta, hogy a kérvényt az igazságügyi minisztériumba továbbította. Elmentem a minisztériumba, ott több mint egy órát keresték ezt a kérvényt. Ekkor még abban az épületben volt a legfelsőbb bíróság is, ott is keresték, de kiderült, hogy oda sem adta be. Visszamentem Rózsa Ernőhöz, s megkérdeztem tőle, doktor úr, hova küldte maga azt a papírt? Azt válaszolta, hogy 1991. április 14-én elküldte, de közben már 1992 áprilisa volt. Kovács Anna ezenkívül más ügyekkel is megbízta Rózsa Ernőt. Egy esetet unokabátyja kérésére adott neki, ennek intézésére is hiába vártak, de talán a legnagyobb csalódás egy, a többiekhez képest látszólag kis ügy kapcsán érte őt. Amikor ugyanis kijött a rendelet, hogy az egykor elvett kertekből visszaigényelhetőek a be nem épített részek, kérte azt az öt méter széles részt, amelyet egy meg nem épített út miatt Vettek el tőlük. Eközben vitába keveredett a szomszédjával, amelyben minden illetékes igazat adott neki, csak éppen homályos okok miatt az új kimérésre nem került sor. Az ügy a bíróságon folytatódott, a perben a Kovács családot Rózsa Ernő képviselte. Igen ám, de kiderült, hogy időközben elvállalta a másik peres fél védelmét is. Kovács Annát ez annyira felháborította, hogy emiatt panasszal fordult az ügyvédi kamarához. Ott meg is ígérték, hogy kivizsgálják az ügyet, de másfél év óta nem jelentkeztek. - Végül is elmentem hozzá, és megmondtam neki: doktor úr, magának ezentúl semmit nem kell intézni, inkább csinálom magam. Megkértem, hogy az előlegként adott háromezer koronából fogja le a költségeit, a többit meg küldje vissza. Megígérte, hogy postán elküldi - máig is küldi - mondja keserűen. - Én nem tudtam, hogy ő kicsoda, csak később mondták, hogy ő irányította a kollektivizálást, amikor itt, Nádszegen a Bartalos Mihályt fejjel lefelé kilógatták a községháza emeleti ablakából, mert nem akarta aláírni a belépést. Ennek még három élő tanúja van a faluban. Én tisztára meg voltam rökönyödve, mert én megbíztam benne. Ha rá hallgatok, akkor engem úgy kicsinál, hogy lecsúszok az ' egészről, és máig sem kapok'semmit. Egyedül az előírások erdejében Kovács Anna ezután maga ment el az igazságügyi minisztériumba, ahol nagyon készségesen fogadták, beadta a papírjait és attól kezdve egyedül intézte az ügyeit. Ez azonban nehézségekkel járt, hiszen nem ismerte az összes előírást., Például csak később derült ki, hogy bebörtönzött édesapjuk után minden családtagnak külön kell kérnie kárpótlást. így, mivel a bátyja időközben meghalt, a sógornője már nem igényelheti azt. A saját deportálásuk után járó kárpótlást szintén maga intézte, ebben az ügyben Tóth Bélával együtt járták a fővárost. Ő eredetileg szintén Rózsa Ernőre bízta az ügyét, de hiába várta a vállalt kötelezettség teljesítését. Ezt is elintézte, bár nem teljesen elégedett, hiszen egyelőre még nem sikerült kárként elismertetnie a deportálás miatt elvesztett egész évi termésüket, illetve a rájuk kirótt teljesíthetetlen kontingensek miatti büntetéseket. Újjáéled a családi farm Hasonlóképpen ő volt az első, aki a faluban visszaigényelte földjeiket a szövetekezettől. Előkereste a régi papírokat, végigjárta a telekkönyvi hivatalt, a levéltárakat, és eddig 28 hektár és 29 ár földet tudott bizonyítani, amelyen most öccsének fia gazdálkodik. Van még másutt is földjük, de a többi nádszegihez hasonlóan, ők sem tudják dokumentálni tulajdonukat. - A geodéziai hivatalbanban beismerték, hogy van még egy füzet, de hiába voltam ott háromszor, nem találták, most meg már hozzá sem férhetünk - mondja. A földjüket visszakapták, de gondok jelentkeztek a restitúciós és a transzformációs igények érvényesítésénél is. Az élő és holt leltár kiadása még megy valahogy, bár Anni néni nem teljesen elégedett. Míg ugyanis annak idején tőlük egy teljes mezőgazdasági felszerelést vettek el, most a gazból húznak elő számukra különféle gépeket, amelyeket nagy munkával is alig-alig tudnak rendbe tenni. Ennyire sem haladnak viszont a vagyonrész kiadásával, mivel a szövetkezet pénzhiányra hivatkozik. Ők ugyan szívesen kivettek volna akár egy épületet is, de állítólag ezt sem lehet, mert a bank már jelzálogként rajta tartja a kezét. Ez újabb levelet eredményezett az igazságügyi minisztériumba, ahonnét a panaszt továbbították a földművelésügyi minisztériumba, onnét pedig annak galántai irodájába került. Ez nemrég összehívott egy egyeztető tárgyalást Kovács Anna és a szövetkezet vezetői közt, amelyen sok mindenben sikerült megegyezniük. A szövetkezet vállalta, hogy a hátralévő 71 924 koronás restitúciós tartozását az év Végéig rendezi. Ez meg is indult, de nem halad gond nélkül. Legutóbb például hízóbikákat ígértek nekik, de hiába intézték már háromszor is el a szállítást a vágóhídra, amikor megjelentek a szövetkezetben, mindannyiszor közölték velük, hogy a bikákat már eladták. A több mint kétmillió koronás vagyonrészt illetően pedig úgy szól az egyezség, hogy egy közösen kidolgozott harmonogram alapján a szövetkezet 1995-től kezdi törleszteni. A megegyezés lehetősége már körvonalazódik, idén már a tartozás terhére több munkát elvégeztek számukra. Anni néni ezt nem tartja feltétlenül jó megoldásnak, de elismeri, hogy gazdálkodó családtagjai hajlanak erre. Kovács Anna már belefáradt a bonyolult és sokszor kilátástalan küzdelembe, mégsem adja fel a szülei és nagyszülei által egykoron nehéz munkával szerzett vagyon visszaszerzéséért folytatott harcát. Legújabban unokatestvérével együtt megkezdték a nádszegi malom ügyének intézését. Ezt 1930-ban fejezte be a Juhos és Társa Rt., amely 58 darab, egyenként tízezer koronás részvényét annak idején falubeliek adták össze. A Kovács családnak például öt "részvénye volt, a legnagyobb tulajdonos pedig 11 részvénnyel rendelkezett. Nemcsak pénzt kellett erre áldozniuk. Maguk töltötték fel a malom helyéül kijelölt tavat és fuvarozták az építéshez szükséges anyagokat. A malmot a háború után szintén államosították, ezután egy ideig működött, majd leállították. Ilyen állapotban tulajdonképen meg is érhette volna a rendszerváltást, és most szolgálhatná a falubeliek újonnan felmerült őrlési igényeit, ha az időközben nem alakítják át művelődési házzá. Ennek nem kellett volna megtörténnie, hiszen a járásról akkor tájt egy teljesen új létesítményt ígértek, de a falu vezetői másképpen döntöttek. A tulajdonosok most az államtól követelnek kártérítést a malmukért. Tudják, hogy nem lesz könnyű ügy, de remélik, végül sikerrel járnak. Kovács Anna tehát nem adja fel, bár tapasztalatai alapján megvan a véleménye a vezetőink szavai és tettei közti különbségről. - Nem bírom megérteni, hogy miért ennyire lekiismeretlenek egyes vezetőink és a képviselőink. Ha nem volnának azok, intézkednének, mert ezt igenis helyre kell rakni. Hiába várjuk, hogy az országnak jobb legyen, ha mi nem vagyunk azon, hogy ez igazságosan meginduljon. Látszik, hogy ők nem érintettek, ha ők is azok lennének, másképp viszonyulnának hozzá - mondja búcsúzóul. TUBA LAJOS Az utolsó orosz katona is elhagyta Németországot Kivonulás a Baltikumból (TA SR-jelentés) Helmut Kohl német kancellár és Borisz Jelcin orosz elnök részvéteiével szerdán Berlinben ünnepélyes keretek között búcsúztatták a Németországban állomásozó utolsó orosz csapatpkat. Parancsnokuk, Burlakov tábornok, az utolsó orosz katonaként tegnap délben hagyta el Németország területét A szerdai ünnepélyes ceremónia során Kohl és> Jelcin is kihangsúlyozta: a csapatkivonással új szakasz kezdődik Berlin és Moszkva kapcsolatában. Kohl szólt az európai együttműködésről, egységről, s ezzel összefüggésben annak a véleményének adott hangot, hogy az európai ház alapkövét jelentik azok a megállapodások, amelyeket Oroszország írt alá az Európai Unióval és a NATOval. Európa biztonsága nem valósítható meg Oroszország nélkül - jelentette ki a németek kancellárja. Jelcin elnök a „múlt utolsó napjáról" beszélve hasonló szellemben nyilatkozott, rámutatva arra, hogy Oroszország optimizmussal és reménnyel tekint a jövőbe. Ugyanakkor ismét visszautasította az országok és népek felosztását győztesekre és vesztesekre. Figyelmeztetett rá: a jövendőbeli európai jólét és biztonság nem képzelhető el Oroszország nélkül, majd meggyőződését fejezte ki, hogy a közös demokratikus értékek elvei alapján egyesült európai nemzetek nem engedik meg a kontinens újabb felosztását. Érdekes megállapításával, mely szerint „ senki, sem a német nép, sem Oroszország nem vesztette el a háborút", felmentette a német népet a világháborús felelősség alól, s csak a fasiszta rezsimet, a nácizmust nevezte bűnösnek. Jelcint berlini látogatása alkalmából fogadta Roman Herzog államfő is, aki a kölcsönös bizalomerősítés legjobb eszközének nevezte a csapatkivonást. * * * Befejeződött az orosz csapatok teljes kivonása a balti köztársaságokból is, miután szerdán délben az utolsó orosz katona is elhagyta Lettország és Észtország területét - jelentette az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva. Információi szerint a kivonuló egységeket a Kalinyingrádi kerületbe, vagyis a balti köztársaságokkal közvetlenül szomszédos területeken csoportosítják. A balti országok külügyminiszterei szerint ez a tény nyugtalanítja Észtországot, Lettországot és Litvániát - ahonnan már korábban kivonták az orosz egységeket. A TASZSZ közzétette a moszkvaiak körében végzett legújabb közvélemény-kutatás eredményeit, melyek szerint a lakosok 61 százaléka helyesli és 16 százaléka ellenzi az orosz csapatok kivonását Németországból. Érdekes, hogy a balti csapatkivonással kapcsolatban a moszkvaiaknak teljesen más a véleményük: 62 százalékuk helyteleníti, hogy Oroszország engedett a washingtoni nyomásnak, és csak 11 százalékuk ért egyet a döntéssel. Kultúránk némasága Hosszú időszakaszt figyelve az augusztus 23-án Itt élünk, de nem így óhajtunk együttélni! címmel közzétett, a beavatatlan olvasónak nem sokat mondó állásfoglaláson kívül a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség kultúrájának állapotára utaló sajtóbeli közlés alig jelent meg. Mintha a Csemadok vezetőinek is a bölcs és elégedett hallgatás lenne az egyetlen tulajdonságuk, aminek következtében megelégednek a sajtó munkatársai számára adható alkalmi nyilatkozatokkal. Ráadásul a kormányzat várható intézkedéseire figyelmeztető kommentárokra, elemző cikkekre sem reagálnak. A címbeli helyesírási hibával megjelent állásfoglalás („együttélni" nem lehet, legfeljebb „együtt élni" lehet, ami nem jelenti azt, hogy ne legyen békés „együttélés" ) önmagában is sejtetett valamit abból az állapotból, amiben nemzeti kisebbségi kultúránk jelenleg vegetál. Méltán várta az olvasó, hogy az indulatosságot sem palástoló szöveg mögöttes történéseire és a kulturális kormányzat szép lassan sorjázó intézkedéseire mind Bauer Győző,a Csemadok OV elnöke, mind Végh László, a Csemadok OV főtitkára alapos elemzéssel reagálnak majd. Történt ugyanis, hogy augusztus 31-én a Szlovák Köztársaság kulturális minisztere működésének rövid idejét összegezve - elmondta: munkája egyik legfontosabb eredményének a dél-szlovákiai kétnyelvű regionális kulturális központok létrehozását tartja. Lubo Roman miniszter sajtóértekezletén nem először hangsúlyozta e tevékenységét. Érthető, hiszen a Matica slovenská nyomásának engedve hitette el önmagával a hihetetlent. Máskülönben aligha kerülhetett volna pályázat útján a dunaszerdahelyi regionális központ igazgatói székébe az a személy, aki annak előtte Jozef Markušnak, a Matica slovenská elnökének titkárságán dolgozott. Márpedig Roman miniszter úr munkája eredményeinek gátlástalan életrehívója és a Csemadok OV Titkárságának, valamint a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának állásfoglalását kiváltó személy egy és ugyanaz. Ez a tény azonban nem önmagában és önmagáért való. Miközben a Csemadok olyan feladatok ellátására vállalkozik a tömegkommunikáció területén, amihez sem szakmai bázisa, sem szerkezeti adottságai nincsenek, egyre kevésbé tölti be a magyar kultúra érdekvédelmében tagsága által az országos közgyűlésen neki szánt szerepet. Ha másképpen lenne, aligha történik meg az, ami rövid időn belül Roman miniszter úr kulturális országlása idején kétszer is megesett. Mind a Dunaszerdahelyi Regionális Kulturális Központ igazgatói helyére, mind a Komáromi Jókai Színház igazgatói posztjára kiírt pályázat elbírálása során feltételezhetően érvényes rendeleteket sértettek meg, de legalábbis önkényesen döntöttek. Az immár kereszténydemokrata választási kampány szólammá lett kétnyelvű regionális kulturális intézmények létrehozásával sem foglalkozott a Csemadok vezetése, pedig fennáll a veszély, hogy erre való hivatkozással ismét a magyar kultúra költségvetési támogatását rövidítik meg. Ki, ha nem a Csemadok vezetői kérhetik számon a szervezet költségvetését is garantáló kulturális minisztériumon az efféle gyanús, már-már földalattinak látszó intézkedéseket? Ha már a sajtó közléseire nem is figyelnek oda mostanában, legalább az immár egyértelműen kirajzolódó kormányzati és maticás stratégiát vegye mindenki komolyan. Ezek az intézkedések beleférnek a kultúra decentralizálásának folyamatába, s ha nem azok hajtanák végre, akiket jól ismerünk, még reményteljesnek is tekinthetnénk valamennyit. Csak hát túl sok ez mostanában, beleértve a kétnyelvű kisebbségi iskolákat is. D. I.