Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-10 / 185. szám, szerda

1994. AUGUSZTUS 10. •Ó7SZÖ­RÍPORT „Ki bőven vet, bőven is arat." Gondok a tiszacsernyői ökumenikus templom építése körül Valamely sorsára hagyott embernél már csak valamely falu, vá­ros magárahagyatottsága lehet tragikusabb. Ott ugyanis ezreket hagynak el. Tiszacsernyő ma sem létezne, ha nincs a Szovjetunió és a KGST bűvkörében kitenyésztett szlovákiai nehézipar és hadii­par, s ha ezeknek nyersanyagait idefelé, ezervonatnyi mennyiségű fogyasztási cikket és az élelmiszert pedig odafelé nem kellett volna az. európai normáktól eltérő méretű, az iín. széles nyomtávú vasút teherkocsijaira átrakodni. Innen eredeztethető Tiszacsernyő mai polgárainak elhagyatottsága és már-már elfeledettsége. Ki ismerhetné jobban ennek a gazdasági, politikai és lelki gyökér­telenségnek az összetevőit, mint a közeli Dobra község görög katoli­kus papja, Hornyák Béla, aki a ti­szácsernyoi görög katolikusokat is szolgálja: - Tiszacsernyőt sokan hajlamo­sak összetéveszteni a hozzá közel fekvő, Ágcsernyő nevű kis faluval. Pedig a város 1945 után jött létre, s így lett egy müváros, egyike a sokat emlegetett ún. szocialista városok­nak. Büszkesége volt a kommunista rendszernek, mert nem volt templo­ma, de semmilyen olyan objektuma sem, ami a vallásos életre, lelkület­re utalt volna. A dolog jellegéből következett, hogy ide az akkori Csehszlovákia minden pontjáról te­lepedtek emberek, hiszen a sokat emlegetett „ legnagyobb európai szárazföldi kikötő" rengeteg mun­kaerőt foglalkoztatott. Ennek az ideológiai, telki és gazdasági gyar­matosításnak majdnem martalékául esett Dobra is, mert ezt az ősi tele­pülést teljesen körülfonta a vasút. Ami Dobra számára a megmara­dást jelentette, az Tiszacsernyő szá­mára napjainkban a vergődést, ki­látástalanságot, a vasúti személy­és teherforgalom visszaszorulását hozta. 1990-ig a város vallá­sos polgárainak semmilyen lehetőségük néni volt hitük gyakorlására. Templomba a kör­nyezőfalvakba jártak - már akik el­mentek -, ugyan­akkor az ottani fia­talok nagyobbik részét meg a mun­kahely a városba csábította. Pontos modelljét adja ez az emberek lelki gyökerei elpusztí­tásának, a vallás­tól való elszakítá­sának. Az ember nagyon hamar ké­nyelmessé válik, s ha nincs rá mód a közelben, nagyobb erőfeszítést már nem tesz a templomba járásért. Felnőtt két olyan generá­ció is, amely elsza­kadt a nyelvi és lelki gyökereitől is. Ebben az állapot­ban merült fel az igény a rendszeres szertartásokra, amelyeket a három történelmi egyház - a római katoli­kus, a görög kato­likus és a református - papjai a nyugdíjasklub másra is használt termében tartanak. Ez az állapot igen hamar felvetette a hívekben a templomépítés vágyát. Tiszacsernyő, mint város, igazá­ból önmaga karikatúrája. Mun­kásszállások, bérházak, iskola és igencsak gyér üzlethálózat található ott. Még a máshol oly sokat emlege­tett és büszkén mutogatott fényűző szakszervezeti kultúrházakból sem jutott a városnak. Csernyőn, a nagy Szovjetunió szomszédságában, va­lójában a letűnt társadalmi rendszer igazi arca rajzolódott ki a lakókör­nyezet sivárságában, az emberek vasút-kocsma-lakás hármasságban folytatott életvitelében. « Akik odaköltöztek, függőségbe kerültek mindentől, ami az átrako­dóállomás működtetését szolgálta. A politikai és gazdasági hatalomtól való függőség a mindennapokat is befolyásolta. Ötezer polgárból a népszámláláskor 1800 római katoli­kusnak, 580 görög katolikusnak és 400 reformátusnak vallotta magát. Bármennyit is játszadoznánk a szá­mokkal, ez alig teszi ki a tisza­csernyőiek felét, s az arányt nem sokkal javítja a 100 evangélikus és az 5 pravoszláv sem. A rendszervál­tás utáni vákuumban, de már azt megelőzően is, teret szereztek a kü­lönböző szekták, s közülük is legin­kább a Jehova tanúi, akik felépítet-; ték a maguk Királyság Házának ne­vezett templomát. 1989 novembere előtt hiába is kértek engedélyt a történelmi egy­házak arra, hogy legalább a ravata­lozóban összejöhessenek a hívek, s havonként felváltva, felekezetek szerint tartanák a liturgiákat, min­dig elutasították a kérést. A város akkori vezetése és a kommunista párt helyi hatalmasságai megtagad­ták ezt. - 1990-ben megegyezett a három felekezet, s először telket kértünk a. városi önkormányzattól az új temp­lom építésére, amit meg is ígértek. Végül aztán kiderült, hogy itt szinte minden a vasút tulajdonában van, ami egyáltalán nem bizonyítéka a tulajdonviszonyok visszamenőleges rendezésének - vélekedik Hornyák Béla tisztelendő atya. - A tisza­csernyői templom építésének a gon­dolata nem hagyta nyugodni a híve­ket, . S kerestünk megfelelő épületet, amit át lehetett építeni. Volt a város közepén egy ún. K l-es kazánház, amely hővel látott el néhány köz­épületet és bérházat. Mivel időköz­ben felépítettek egy nagyobb telje­sítményű hőközpontot s ezt leállítot­ták az épület üresen állt. Ezt kértük a polgármesteri hivataltól, és a for­malitások elintézése után elkészült a rekonstrukció tervrajza is. Első nekifutásra több mint hétmillióra rúgott a tervezett költség. Ezt az összeget sikerült lecsökkenteni négy és fél millió koronára. * * Folyik az'egykori kazánház át­építése, s a tervek egy puritán, a fe­lekezetek liturgiái követelményeit szerény körülmények között szol­gáló épület rajzát mutatják. Bár­mennyire is igyekeznek az építők, az átépítés reális költségeit nem ké­pesek csökkenteni. Szükség van az adományokra, szükség lenne alapít­ványi támogatásokra, de állami se­gítségre is. Mivel Tiszacsernyő s egyáltalán az Ungvidék és Bodrogköz egyike az ország jelenleg legnagyobb mun­kanélküliséggel küzdő területeinek, és az ott élők jövedelme jóval az or­szágos átlag alatt van, segítségért fordultak máshol élő felekezeti test­véreikhez. Ä tiszacsernyői ökume­nikus templom építéséhez eddig is sokan hozzájárultak, de több volt az olyan közösség, amely nem is vála­szolt a kiszolgáltatottnál is kiszol­gáltatottabb tiszacsernyőiek kérésé­re. Az volt a legelszomorítóbb szá­mukra, hogy olyan csallóközi refor­mátus gyülekezet is akadt, ahonnan levél érkezett, s az adomány elma­radását azzal indokolták, hogy a templom tervrajzán nem fedezték fel a reformátusság szimbólumát, a csillagot. Pedig a nagy tervrajzon jól látható, hogy a tetőn kialakított tornyocska csúcsán a csillag lesz el­helyezve... Bella Rudolfné és Petrik Józsefné már nyakukba vették a fél országot. A tiszacsernyői ökumenikus egyház tanácsa nevében jártak a köztársas­ági elnöki irodában, a minisztériu­mokban, Ján Čarnogurskýnál, a KDH elnökénél, aki adományozott is. Szavaikból kiderült, hogy már félnek a csalódástól, hiszen a hiva­talokban valamiféle megszállottak­nak tartják őket, pedig ettől állnak a legtávolabb. Fogyóban a pénz, s ha nem jön igen gyorsan nagyobb összegű támogatás, nem tudják majd folytatni a munkálatokat. Hornyák Béla szavai a reális helyzet ismeretét bizonyítják: (Pál 2. lev. a korintusbeliekhez 9,6.) - Tudatosítjuk, hogy az itt élő emberek egy határon túl már nem lesznek képesek adakozni. Segítség­re és összefogásra lenne szükség. Egy végtelenül elszegényedett kis­város vallásos polgárairól van szó, akik számára az ökuméné bizony nem üres szólam, hanem minden­nap megélt valóság. Sem görög ka­tolikusok, sem reformátusok, sem római katolikusok nem tudnának lé­tezni egymás nélkül, A fiatalabb ge­neráció sem közömbös, szívesen venné, ha már lenne templomunk. De amíg addig eljutunk, rengeteg energiái fordítunk arra, hogy ado­mányokból összegyűjtsük az ehhez szükséges pénzt. Igazából azt sze­retnénk, ha magyarok és szlovákok egyformán tudatosítanák, hogy — tudomásunk szerint - ez lesz Szlo­vákia első ökumenikus temploma, ahol a nyelvi és a felekezeti különb­ségek nem játszanak majd semmi­lyen szerepet. Az anyagi szükség kényszerített rá bennünket, hogy új templom építése helyett másformát válasszunk. Ezért is keserűség min­den gyanúsítgatás, minden közöny, érkezzen az felénk bármelyik egy­ház tagjai részéről. Mindeddig sem az egyházak elöljáróinál, sem az ál­lami szerveknél nem találtunk meg­hallgatásra. Nem akarok most ap­rólékosan kitérni arra, hogy milyen hangnemben és módon beszéltek a bennünket képviselő emberekkel a köztársasági elnök kassai irodájá­ban, ahová támogatást mentek kér­ni a hívek. -*- -*­A kazánház egykori kéményéből talán egyszer harangtorony lesz, ad­dig is hordozza a keresztet, a fele­kezeteket egyre többször összekap­csoló s egyre kevesebbszer elvá­lasztójelképet. Csillag fénylik majd az új tető csúcsán, és a homlokzaton a görög katolikusok hármas ke­resztje hívogat. Majd. Holnap? Hol­napután? Egy kisvárosnak mind a mai na­pig nincs temploma. Polgárai több­ségének nemcsak hite, de múltja sincs. Jövőt keresni? Segítség, tá­mogatás nélkül roppant nehéz. Az ökuméné - az egymásrautaltság és összetartozás gondolata - vajon se­gítségükre lesz-e? DUSZA ISTVÁN KÖZLEMÉNY A tiszacsernyői ökumenikus egyház tanácsa tisztelettel és szeretettel fordul testvéreihez, hogy a tiszacsernyői ökumenikus templom építéséhez adományok­kal szíveskedjenek hozzájárul­ni. Bankszámlánk: Slovenská štátna sporiteľňa, mestská po­bočka, 075 29 Trebišov, 1000357-629. j Devizaszám­lánk: VÚB a. s. - pobočka Tre­bišov, Expozitúra Kráľovský Chlmec 34278-859359622. Is­ten fizessen meg az adományo­kért! Gondolatok a vonaton Beszélgetés Alekszandr Szolzsenyicinnel Mikor Alekszandr Szolzsenyicin vonatra szállt, hogy bejárja Oroszországot, vele utazott David Aikman, a Time főmunkatár­sa, aki már Vermontban is készített vele interjút. Most az alábbi­akat jegyezte fel az író gondolataiból: Oroszország helyzete: Örömmel látom, hogy az emberek hangulata nem olyan borúlátó és fásult, mint Vermontban gondoltam volna. Sok ember megőrizte élénkségét, tenni­akarását. De nem látják tisztán, hogy pontosan mit is kellene tenni. Az ösztönzi cselekvésre őket, hogy elégedetlenek az ország mai helyze­tével és vezetésével. A bűnözés: Tudtam, hogy a kom­munizmusból kivezető út kanyar­gós és nehéz lesz, de senki sem tud­ta elképzelni a pontos formáit. A bűnözést határozottan el kell fojta­ni, különben az ország végleg a maffia kezébe kerül, és a kormány pusztán árnyékkormánnyá válik. Az orosz vezetők gyöngesége: Némelyikük nem érti a helyzetet. Másoknak nincs meg az akaratuk vagy energiájuk a cselekvéshez. A hatalom fő gyöngesége abból adó­dik, hogy nincs még új kormányzati rendszer, csaknem minden vezető poszt a régi vezetők kezében van, akik átnyergeltek. Kötődnek a múlt­hoz, és nem érdekük új dolgokat lét­rehozni. Nincs még demokrácia, mert ez a rendszer nem fejezi ki a nép akaratát. Az egész struktúra egy alig változott kommunizmus, nem törődik a nép szenvedéseivel. Ez a látszatdemokrácia a nómenkla­túra-bürokraták és mohó üzletem­berek rafinált összefogása. Nagy baj ez nekünk. A diktatúra veszélye: Tovább nőhet a, nép elégedetlensége, ha a kormány képtelen leküzdeni a bűnözést és gyorsan orvosolni a ba­jokat, Akkor a nép haragja kitörhet, és utána ki tudja, mi jönne. A FÁK: Oroszországot, Ukraj­nát, Belaruszt és Kazahsztán egy ré­szét kötelékek milliói fűzik össze. Mesterséges szétválásuk nagyon fájdalmas. Én szeretném, ha ebből a négyből egyetlen közös állam ala­kulna. Ezek a földek összetartoz­nak. Fogadtatásáról: Én csak azt mon­dom, ami Oroszországnak hasznos, és egyáltalán nem érdekel, hogy tet­szik-e ez a hatalmasoknak. Számítok rá, hogy nemkívánatos személy le­szek, és megpróbálnak elhallgattatni. Erre eleve felkészültem. J i

Next

/
Oldalképek
Tartalom