Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-25 / 198. szám, csütörtök

•••••"••••••i™ Meggyógyul az egészségügy? Ne politikusok, szakértők döntsenek Beszélgetés Peter Kleskeňnyel, a miniszter szaktanácsadójával ügy számára, miközben drágább lett a villany, a gáz, az élelmiszer, a gyógyszer. A tárcának mennyi pénzre van szüksége? - Minimum 22-23 milliárdra. És az általános orvosi rendelők privatizálására. Ám ehhez is pénz kell. Míg a biztosító az orvosoknak és az ápolónőknek nem szavatolja a havi tíz-, illetve ötezer koronás bevételt, addig nem mozdulnak. Ezért kell az önálló egészségiigi biztosítóról szóló törvény. • Az emberek gyakran nem tudják, hogy mire jogosultak, ha megbetegszenek. - Az elmélet szerint vagy a gyakorlatban? Az elmélet szerint általános ellátásban részesülnek, ami a pénztelenség miatt többnyire a minimális szakmai követelménynek felel meg. Szándékosan nem használom a „tudomány jelenlegi állása" szerinti ellátást, mert arra nincs mód. Az orvosok hiába tudnának segíteni egy bonyolult szív- vagy agyműtéttel vagy akár szerv- és csontvelőátültetéssel, ha az egészségügyi intézetnek nincs rá pénze. Meg kell szokni és el kell fogadni azt is, hogy az orvos csak akkor jogosult a drágább módszerek bevetésére, ha az általában elfogadott eljárásokkal nem ér el eredményt. Ez, persze, már nem csupán egészségügyi gazdaságtan, hanem orvosetikai kérdés is. Annyit viszont tudni kell, hogy a reális árak és a valódi költségek ismerete nélkül jobbulás nem várható. A közgazdászok feladata az orvosok munkája hatékonyságának a kiértékelése. • A nehézségek hallatán talán jogos a kérdés: mikorra várható a helyzetjavulása? - Türelemre, rengeteg energiára és az egészségügyben is járatos gazdasági szakemberekre van szükség. Őszintén fel kell tárfii anyagi helyzetünket, s bármilyen kellemetlen, tájékoztatni kell a közvéleményt. Ha sor kerül rá, akár arról is, hogy hozzá kell járulnia néhány orvosi beavatkozás költségeihez. Nem árt tudatosítani: az egészségvédelem nem lehet csak a fehér köpenyesek gondja, épp úgy, ahogyan az anyagiak előteremtése sem a mi feladatunk. Az egészségügy működési feltételeinek megteremtése és biztosítása az állam kötelessége. PÉTERFISZONYA (Az interjúban említett törvényjavaslatokat a parlament tegnap hagyta jóvá. A beszélgetés ezt megelőzően készült.) Ahhoz, hogy egészségügyünk kilábaljon a súlyos kórból, nemcsak pénzinjekcióra, hanem átgondolt gazdasági szemléletváltásra is szüksége van. Az oly sokat emlegetett egészségügyi reform azonban mindaddig elmélet marad, amíg az egészségügyi intézetek élére nem közgazdászok vagy vezető menedzserek kerülnek, hanem kizárólag.pártérdekek szerint, politikusok döntenek az ágazat ügyeiről. Tibor Šagát egészségügyi miniszter a tárca vezetésének átvételét követően belefogott elődjei hibás döntéseinek orvoslásába. Többek között megszüntette, illetve módosította az oly sokat bírált pontozási rendszert, de ami a leglényegesebb: törvénymódosításokat javasolt. Soha nem tagadta, hogy számos szakértővel együtt vitatták meg a lépések menetét, keresték a megoldás kulcsát. A változtatás és az átgondolt lépések szükségességéről Peter Kleskeňnyel, a miniszter egyik szaktanácsadójával beszélgettünk. ebben a formában nem működhet. Önálló egészségügyi biztosítóra, és nem is egyre van szükség! Azzal, hogy a létező biztosító nem kötelezhető az ún. egyeztetési eljárásra, nem kerülhet sor az egészségügyi intézetek és a biztosítók ésszerű szerződéskötésére sem, • Mikor kezdődhet el a valódi egészségügyi reform? - Miután a parlament jóváhagyja a beterjesztett törvényjavaslatokat. Tudatosítani kell, hogy a reform keretében két, egymást kiegészítő folyamatról van szó. Az első: az egészségügy finanszírozásának és gazdaságossá téellátás költségeinek fedezésére, illetve a megelőzés finanszírozására. A közvélemény tájékoztatását az orvosokra hárították, miközben önkényesen döntöttek a biztosító egészségügyi alapjába történő befizetések csökkentéséről. Az állam eddig tehát Csak a lakosság 8,9 százaléka helyett fizette az egészségügyi biztosítást, míg a fennmaradó 91,1 százalékot az aktív lakosság - 37,4 százalék - állta. A másik folyamat: az egészségügyi szolgáltatás reformja.Tudjuk, hogy sok az akut betegek kezelésére szolgáló kórházi ágy, amit nemcsak néhány orvos, hanem főleg sok politikus sem - A fejlett országokban az egészség kérdése, valamint az egészségügy szervezése a közérdeklődés tárgya, s bevett gyakorlat, hogy szakértők döntenek arról, milyen legyen az egészégügyi ellátás. Mégsem vehető át egyetlen állam modellje sem, mert Szlovákiában a legésszerűbb javaslatok elfogadásáról nem a szakemberek, hanem a politikusok döntenek. Tény viszont, hogy nagyon kevesen sejtik, mit is jelent a valóságban a biztosítási rendszer, milyenek az előnyei és esetleges hátrányai. Ugyanis Szlovákiában gyakorlatilag nem működött a nemzeti biztosító, a biztosítási know-how gyermekcipőben jár. S ahelyett, hogy az érdekeltek elősegítették volna a működőképességét, politikai csatározások tárgyává vált. Tipikus példa erre a pontrendszer bevezetése volt. Sebtében, mindennemű helyzetfelmérés nélkül készült, ki tudja miért, a németországi gyakorlat alapján, ezért aztán több rosszat hozott, mint jót. Hiába pontpztunk, a pont értéke nem tükrözte az orvosi beavatkozás valódi értékét. Nem vette figyelembe az egy betegre szánt időtényezőt, a kezelés munkaigényességét, és még sorolhatnám mindazt, ami miatt a pont értéke devalválódott, az általános orvosi rendelők privatizációja „befagyott", és nem kerülhetett sor a kiadások tervezésére sem. Ennek egyik következménye az orvosok és az ápolónők megalázóan alacsony bérezése, mert kár tagadni, a mi munkánknak nincs ára. A létfontosságú törvények hiánya miatt a volt egészségügyi miniszter politikai nyornást gyakorolhatott ä kórházigazgatókra, a másként gondolkodókat leválthatta. Krízishelyzet alakult ki, a kórházak és rendelőintézetek eladósodtak. Sajnos, néhány igazgató négy évvel a 89-es társadalmi változások után sem képes arra, hogy közgaztelének a folyamata. Ehhez kell a működő biztosító és olyan törvény, amely egészsége megtartásában érdekeltté teszi az állampolgárt is. Ennek egyik feltétele a bonifikálási rendszer bevezetése, amihez viszont egy átgondolt biztosítási know-howra, illetve az egészség „árának" megállapítására is szükség van. És pénzre. A fejlett országokban az egészségügyet a biztosítók, az állam és különféle alapítványok pénzelik. Mi a helyzet a mi régiónkban? Sem a politikusok nem mondták ki, és nem mondta ki a parlament sem, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre az alapvető egészségügyi - A szakma azonnal bírálta az összevont intézet létrehozását, és figyelmeztette a minisztert arra, hogy hajlandó elismerni. Főleg azért, mert az előző kormány nem szabott reális árat egy-egy műveletnek, műtétnek, kezelésnek, diagnosztizálásnak, az orvosi ellátás egyes fázisainak. Szellemi munkánkat alulértékelték, az orvostársadalom létbizonytalanságban él. Noha az egészségügy szolgáltatás, éhbérért szolgálni lealacsonyító. Ez esetben is a politikusok kötelessége kimondani: vagy megtartjuk a betegellátás mostani színvonalát, vagy emelni fogjuk. Hazudni nem szabad! • Az állami költségvetés 18,3 milliárd koronát hagyott jóvá az egészségdászként, anyagi fegyelmet tartva irányítsa a kórházat. Továbbra is abban reménykedik, hogy úgy, mint a szocializmusban, az év végén az állam majd csak kifizeti adósságait. Hibának könyvelhető el az is, hogy nem készültek el az adósságleírás szabályai. • Viliam Soboňa volt egészségügyi miniszter lépései tehát nem csupán politikailag, hanem szakmailag is tévesek voltak A nemzeti biztosító megalakulására gondolok elsősorban. Verik az újoncokat (Folytatás az 1. oldalról) hez. Az asszony nemcsak az alakulatot hajlandó megnevezni, hanem azokat a másodéves katonákat is, akik leginkább „szívatják" az újoncokat. Ennek az információnak a miniszter megörült, mert végre valami konkrét inétézkedést is tehet. A nagynéninek pedig megígérte: "két héten belül tájékoztatja, mit intézett. Azt már az irodájában ülő tanácsadóinak mondta két hívás között, hogy szerinte azért vannak a zaklatások, mert a napi foglalkozások utáni időszakban kevés hivatásos tiszt tartózkodik a laktanyákban. - Elég nagy készültségi pótlékokat vesznék fel azért, mert otthon ülnek készültségben. Nem lehetne ezt a pénzt inkább azért fizetni, hogy többen legyenek a laktanyákban? Akkor kevesebb lenne az ilyen eset - mérgelődik a tárcavezető. A telefonálók sok esetben kérik, hogy a durva bánásmódnak kitett kiskatonát helyezzék át egy másik alakulathoz. Csakhogy ezzel még nem oldódik meg a probléma, hiszen a másik alakulatnál is előfordulhatnak ugyanilyen garázdák. Sőt, ha tudomást szereznek róla, hogy miért helyezték oda a fiút, még jobban rászáll hatnak. Épp ezért állítja a miniszter, hogy a legjobb megoldás az, ha a bűnösöket is megnevezik, mert akkor ott, a helyszínen tudják orvosolni a problémát. Természetesen ő kezeskedik a panaszos anonimitásáért. A tárcavezető osztja a többi tiszt véleményét, hogy a fiúk nem a hadseregben romlanak el, hanem rossz tulajdonságaikat már az előző környezetükből, otthonról, az iskolából, a munkahelyről hozzák magukkal. A törvényt a miniszter sem szegheti meg Természetesen nemcsak ilyen ügyek miatt telefonálnak. Egy falusi tanító arra kérte a minisztert, engedélyezze, sorkatonai szolgálatát teljesítő fiatal kollégáját három héttel előbb szereljék le, hogy szeptember elsején beléphessen tanítani, mert idült tanítóhiányban szenved a falu. Ez a telefonáló nem járt sikerrel, mert a tanácsadóival folytatott rövid konzultáció után Kanis elmagyarázta neki, törvényellenes, amit kér, s a jogszabályokat a miniszter sem szegheti meg. Hasonló kéréssel fordult a tárcavezetőhöz egy apa, aki azért kérte a fia leszerelését, mert az megnősült, és gyereket várnak. Ez a kérelem sem találhatott meghallgatásra, mert hasonló kérvényt csak akkor fogadhatnak el, ha a gyerek már megszületett. Á miniszter huncutul meg is jegyezte, ha kilenc hónappal korábban szólnak, tudott volna egy jó tanácsot adni a fiúnak. Nemcsak civilek és közkatonák, hanem katonatisztek is gyakran tárcsázzák a forró vonal számát. A múlt kedden egy őrnagy panaszolta el, hogy beadta a jelentkezését a minisztérium által kezdeményezett egyetemi jogi továbbképzésre, de semmilyen választ nem kapott, holott a többi kollégája már megkapta a meghívót a felvételi vizsgára. Az őrnagy úr biztosan nem bánta meg, hogy telefonált, mert ígéretet kapott: a felvételire mindenképpen el fog jutni. Nemcsak panaszok érkeznek Az egyik ezredes megjegyezte, ne gondoljam, hogy csak panaszok érkeznek. Igaz, ritkábban, de pozitív jellegű hívások is előfordulnak. Mintha csak ezt akarná bizonyítani, Szeredről egy kellemesebb hangvételű telefon érkezett. Egy idősebb úr lelkendezve mondta, mennyire örül, hogy sikerült felhívnia a miniszter urat. Nagyon fontos dologban kíván vele beszélni, s ha lehet, személyesen szeretne vele találkozni. Elmondta, városukban a második világháborús hősök emléktáblájának felállítására készülnek, és örülnének, ha azt személyesen a miniszter leplezné le. Pavol Kanis sajnálatát fejezte ki, amiért a jelzett időpontban éppen szolgálati úton lesz, de megígérte: a minisztériumot is képviseli majd valaki az ünnepségen. A személyes találkozó elől nem zárkózott el, s felajánlotta a telefonálónak, ha másnap reggel nyolcra be tud jönni a minisztériumba, szívesen elbeszélget vele.'- Hát már hogyne tudnék. Itthagyok csapot, papot, és futok a miniszter úrhoz - lelkendezett első meglepetéséből felocsúdva a kérelmező. Hangjából kiérződött, hogy emlékezetes nap lesz életében a találkozó a miniszterrel. - A múltkor a kertje feletti repülésekre panaszkodó hölgynek megígértük, hogy felvissíük őt helikopterrel. Ezzel még tartozunk, el ne feledkezzünk róla - figyelmeztette tanácsadóit a miniszter. Nemzetiségi jellegű panasz nem érkezett Magával a miniszterrel nem volt szerencsém beszélgetni, csak egy köszönésre futotta az időből, mert a tárcavezétőnek indulnia kellett egy küldöttség fogadására. Ezért aztán Andrej Drab ezredessel, a miniszter irodavezetőjével beszélgettem. Tőle tudtam meg, hogy bár legtöbben az úgynevezett zaklatásokra panaszkodnak, olyan esettel még nem találkozott, hogy a forró vonalon nemzetiségi vagy etnikai ellentétekből adódó zaklatásra panaszkodtak volna. Néha nevetséges, sőt tragikomikus esetek is előfordulnak. Mint például G. úr, a tanácsadók réme, aki már szinte törzsvendégnek számít a forró vonalon. Azt állítja magáról, hogy földöntúli erőkkel áll kapcsolatban, s a tőlük kapott információkat senki mással, csakis a védelmi miniszterrel közölheti. De ha hív, a miniszter még vele is hajlandó szóba állni. Ha nem lehet az irpdájában kedden délután ötkor, akkor sem a helyettesei beszélnek a panaszosokkal, hanem üzenetrögzítőre veszik a hívásokat, és ha visszatér, személyesen foglalkozik velük a miniszter. Tehát akinek megoldhatatlannak tűnő, katonai ügyekkel kapcsolatos problémája van, bátran hívhatja a 258 885ös számot, és szinte biztos lehet benne, hogy a vonal túlsó végéről ezt hallja - Halló, itt Kanis miniszter. GAÁL LÁSZLÓ