Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-12 / 187. szám, péntek

OLVASÓINK OLDALA 'ÚJ SZÓ* 1994. AUGUSZTUS 12. Tisztelt Szerkesztőség! Választ kerestem arra, hogy mi az, ami a társadalom nagy részének a szimpátiáját a volt kommunisták felé fordította. A kétkezi dolgozók, a munkások, a bérből és fizetésből élők természetüktől fogva keresik a társadalmi igazságosságot, és ezt itt és most nem találták meg. Hogyha a társadalmi igazságról van szó azt semmi esetre sem szabad összetéveszteni az egyforma gyomron alapuló egyenlősdivel. Az egyenlősdit a becsületes munkás a múlt rendszerben is visszautasította, de az ellen visszafogott teljesítménnyel tudott védekezni. A jelenlegi társadalmi igazságtalanságok ellen azonban szinte tehetetlen, teljes a kiszolgáltatottsága a 19-ik századbéli vad kapitalizmus viszonyainak, és úgy véli, hogy a jelenlegi rendszergazdák, nem képesek, vagy nincs is szándékukban megvédeni őt. A bérből és fizetésből élők nagy többségét irritálja az aránytalanul nagy jövedelemkülönbség, miközben úgy érzik, hogy a .munkabér nem felel meg az elvégzett munkának - túlságosan is alacsony, a magas jövedelmeknél meg fordítva, ezek nem az elvégzett munka eredményeként születnek, hanem spekulációval, valamint a munkások érdekeinek megrövidítésével. Akkor meg sem említettem az állami vagyon sokszor potom pénzért való magánkezekbe való átjátszását, melyet á legnagyobb jóakarattal is nehezen lehet el választani a korrupciótól. Mégsem bízom a baloldal győzelmében. A szkepticizmusomnak két oka van. Az egyik ok az, hogy a politikai tényezők egy részének, a szüntelen ellenségkép csinálással sikerült kiváltani és ébren tartani a nemzeti veszélyeztetettség érzését, mely egyelőre erősebb a szociális veszélyeztetettség érzésétől. Sőt, azok az emberek, és egyelőre nem kevesen, éppen az ellenségképpel megmagyarázzák a szociális helyzetük rosszabbodását. Benkovics József Művésztelep és fesztivál Gűtáu A tavalyi évben egy művésztelep alapköveit raktuk le, melynek művészeti vezetője Luzsicza Lajos, Munkácsy-díjas festőművész volt. Az itt kialakított eszmeiségre építkezve augusztus elsején kel életre a művésztelep második évfolyama. Neves alkotóművészek részvételében reménykedünk, de párhuzamosan egy gyerektábor is létezik majd, akik eljárnak a „nagyok" táborába, tanulva tőlük. így útjára bocsátunk egy lélekinentőt, tudva azt - ha nem is sikerül ezekből a gyerekekből művészt nevelni, de megtanítjuk őket másképpen látni. A művésztelep alkotásaiból kiállítást rendezünk a „Vág" szálloda nagytermében, augusztus" 12 -14 -e között. Ez a három nap egyben a nevezetes gútai búcsú napja is. A mutatványosok, árusok sátra mellett a művelődési központ előtti téren helyet kap a kultúra sátra is. Az említett három nap délutánján 17.00 órai kezdettel megrendezésre kerül az immár hagyományos Gútai Folklórfesztivál, melyen hagyományőrző előadók, csoportok műsoraiban gyönyörködhetünk. Ugyanitt, már a délelőtti óráktól kézművesek mutatják be mesterségük fortélyait, a pódiumon szabad produkciók zajlanak. Ugyanekkor a világ minden tájáról érkezett 72 kézilabdacsapat tornája zajlik. Mindenkit szeretettel várunk, majd meglátja. És aki nem jön el, az megnézheti... Czibulka Imre Gazdagok rétege A honi médiákat követők között bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akit meglepnek a közölt tények a DSZM múltjáról, jelenéről és jövőbeni elképzeléseiről. Számomra nem kis meglepetést okozott, hogy a DSZM vezére meg akarja alapítani, illetve ajánlja az elkövetkező kormánynak, hogy alapítsa meg a gazdagok rétegét. Nem kell dús fantáziával rendelkezni ahhoz, hogy az ember elképzelje, kikből is gondolja összeállítani ezen csoportosulást. Elég, hogyha figyelembe vesszük, hogy Oľga Keltošová vezetése alatt milyen magas összegű juttatásban részesültek a szociális tárca egyes vezetői, miközben az arra egyre jobban rászorulók kénytelenek voltak még nagyobbat rántani ama bizonyos nadrágszíjon. S történt mindez az akkori alkotmánybíróság vezetőjének tudtával. Igaz, neki is csöppent bizonyára nem kis összeg, hiszen ő is bőkezűen bánt az állam pénzével - vagyis az adófizetők pénzével. Most pedig kiderült, hogy a DSZM nem kevesebb, mint 66 milliót szándékozik költeni a választási kampányra. Nagyon kíváncsi lennék rá (s ebben bizonyára nem én vagyok az egyedüli) honnét is kaparták elő a nem kis mennyisséget, amikor az egészségügyre és az iskolaügyre aligalig jut, hogy a szociálisan rászorulókról ne is beszéljek. Hiszen a hűséges alattvalók, vagyis a járási szociális ügyosztályok dolgozói vért izzadva azon buzgólkodnak, hogy akár csak egypár százassal is megrövidítsék az amúgy is nehéz helyzetben élők sorsát és az így megtakarított összeg bizonyára megmutatkozik valahol. Az igazat megvallva azon már nem is nagyon lepődtek meg, hogy az exkormányfő még a romákat is megkörnyékezte - potom egymillióval. Tehette (teheti?), hiszen van miből. ígér fűt-fát nekik is, csakhogy ismét helyet foglalhasson a bársonyszékbe, és megint onthassa ígéreteit. Hiszen sok beszéde hallatán az ember, vagyis a pórnép már-már azt gondolta, hogy rövidesen a Kánaán vár ránk, miközben egyre laposabb bevásárlótáskával tért meg otthonába az üzletből. Az a gyanú, hogy akadtak még gerinctelen polgármesterek, akik a nekik odadobott alamizsna fejében — no és az ígéretekért - tudják majd, kire is adják le voksukat! Nagyon tartok attól, hogy a választók után majd nem a Kánaán, hanem a poklok pokla vár majd ránk. És akkor már késő lesz sajnálkoznunk. Nagy András Szimő Angliába el kell menni (Új Szó, 1994. augusztus 3.) Nem tudom, hogy a véletlen műve-e az Új Szó, Angliába kéne menni... c. írásának Kosár Dezsőtől és az egy nappal későbbi szám Közügy-magánügy című széljegyzetének egybeesése? Dusza István szerkesztő úr okfejtése akár tudatosan, akár nem, vélem, mindenképpen érinti az említett cikket, amelyben ifj. Oláh György egyetemista elmondja Kosár Dezsőnek, hogy Szlovákiából egyedül nyert fölvételt a világhírű London Scool of Economicsra, de az azzal járó költséget a családja nem tudja előteremteni. Gondolom, hogy is bírna az egyszerű pedagógus család csak úgy, a mellényzsebből 850 ezer Sk-t kidobni? Egyébként, ifj. Oláh csupán tájékoztatást kért, hogy milyen, ill. melyik alapítványhoz forduljon segítségért. Nem könyöradományt akar, nem! Különben is, az alapítványoknak többek között ez is küldetésük, nemde? Mint a rövid interjúból megtudtuk: a Márai Sándor Alapítvány kuratóriuma „elől jár"! a támogatásban, 80 ezer koronát már megszavazott. Érdemes lenne követni a példáját. Az ifjú nem tudás nélkül akar „érvényesülni", ezt Dusza úr nyilván tudja. Különbséget kell tehát tenni a támogatásban a tehetségek és az akarnokok között. No meg, meg kell nézni a diák anyagi lehetőségeit. Ama nézeten vagyok, hogy azok a szülők, akik a munkájukból éltek (szövetkezeti vagy állami lakásban laknak), ekkora tőkét nem tudhattak felhalmozni, hacsak ifjú korukban az a bizonyos nagybácsi nem okította ki őket mindazon huncutságokra, amit a törvény nem tilt (telekspekuláció, műkincsek fölhalmozása stb.)... lómagam ezért tartom helyesnek a Kosár-írás megjelenését ott, ahol megjelent. Csiba Géza Komárom FÖLÖS ENERGIA Csak nem a munkanélküli-segélyért, Toldi szomszéd? Lehoczki István karikatúrájc A komáromi régié képviselő'nélkül? A politikai közvélemény már régebben megkülönböztetett érdeklődéssel figyelte mindazt, ami a hármas koalíció létrejöttét meghatározta. Hangzatosabbnál hangzatosabb cikkek, írások jelentek meg. A közvélemény hatására végül is megszületett a választópolgárok kívánsága, még akkor is, ha mindezek mögött még ma is komoly nézetkülönbségek húzódnak meg. A választópolgárok elégedetten sóhajtottak fel, azonban ez a remény nem oly egyértelmű, hiszen már több mint egy hete nyilvánossá vált a hármas koalíció képviselőjelöltjeinek rangsoroló listája is. Vannak, akik megelégedéssel veszik ezt tudomásul, sokan bizakodással tekintenek a jövőbe, de vannak - nem is kevesen -, akik méltatlannak tartják a jelöltek sorrendbeli helyezéseit. Lehet, hogy írásom kissé szókimondó, de a fejtegetést tényekkel támasztom alá, és nem egy vitából a közvélemény gondolatát is közzé teszem. Sokan úgy vélik, a törvény is - bizonyos vonatkozásban - a választók jelölését egy adott területi képviselethez köti. Az országgyűlési képviselő az adott ország polgára kell legyen. A hármas koalíció képviselőjelöltjeinek listája is három kerületre van osztva. A szavazólistára került jelöltek lakhelyének feltüntetése városának, településének, régiójának képviseletére utal. Ez bizonyos szakmai és erkölcsi kötelezettséggel is jár a képviselők részéről, ahhoz a területhez, amelynek nevében mint képviselő indul. Tehát akarva, akaratlanul a választópolgárokban felmerül az a kérdés, kik képviselik városát, települését. Hiszen egy demokratikus választási jelölésnél a szavazólista felállításánál nem volna szabad figyelmen kívül hagyni a szavazóközönséget sem, azt a választói réteget, amely a képviselőket a parlamentbejuttatja. Ilyen megközelítésből a képviselőjelöltek listájának összeállításánál a területi elosztást is jobban figyelembe kellett volna venni, nemcsak az egyéni helyezkedési lehetőségeket. A hármas koalíció nyugat-szlovákiai képviselőjelöltjeinek listáját átolvasva döbbentem vehetjük észre, hogy Komárom és környéke a listán először a 17. helyen szereplő képviselőjelölttel van képviselve. Ez még így magában véve nem is volna nagy baj, csak, ha elkészítünk egy kis statisztikai kimutatást járások szerint az első tizenhét jelöltet figyelembe véve a következő adatokat kapjuk: Pozsonyt és vidékét hat képviselő. Dunaszerdahelyet és vidékét hat, Galántát és vidékét kettő, Lévát és vidékét kettő és Komáromot és vidékét a 17. helyre besorolt képviselőjelölt fogja képviselni. Ez a túlságosan aránytalan képviseleti helyezési lista sok emberben bizalmatlanságot kelt. Hiszen Komárom és környéke történelmi, kulturális és gazdasági múltjával vezérszerepetjátszik az itt élő emberek életében, és úgy tűnik, hogy e régió végül is képviselet nélkül marad? Ügy tűnik a mai „politikai képviselői társadalmi réteg" Komáromot és a közel 120 000 lakost számláló komáromi régiót kulisszának tartaná számon, hiszen majd a pontozási (karikázási) versenyben a képviselőjelöltek a legtöbb támogatóra ebből a régióból számolhatnak. Ki fogja képviselni a csallóközi és mátyusföldi régiót, hétköznapi gondjait, gazdaságpolitikai ügyeit? Lehet, hogy a választási lista összeállításánál egyáltalán nem vették volna figyelembe a területi képviseletet? Mintha ez háttérbe került volna, hiszen a komáromi régió évszázadok során jelentős gazdaságpolitikai tényező volt. Az élet megy tovább, s nekünk kis embereknek is tudnunk kell, hogy mi , vagyunk saját szerencsénk kovácsai, így nem maradhat más hátra, mint, hogy^ tudatos felkészültséggel veszünk részt a választásokon és igyekszünk úgy sZavazni, hogy városunk, régiónk is képviselve legyen a parlamentben. Dr. Szénássy Árpád Komárom Eszterházy ügyben A napi politika csapdájában megrekedt szlovák politikusok vonakodása, hogy igazságot szolgáltathassanak egy embernek, aki bátor kiállásával az üldözöttek mellett csak tiszteletet szerzett a szlovák parlamentnek világszerte, sajnálatos. Azonban más mértékkel kell mérni Yehuda Lahavnak, úgy is, mint zsidó embernek, a cinizmus és rosszindulat fogalmat kimerítő utóbbi hozzászólását az „Esterházy ügyhöz". (Üj Szó, 1994.6.1.', Magyar Fórum, 1994.6.3.). Tévedések elkerülése végett tisztázzuk mindjárt, az elején, hogy igazmondó Yehuda nem állítja ám azt, hogy Esterházy nem segített az üldözött zsidókon csak azt, hogy szerinte nem eleget. Patikamérleggel és stopperórával a kezében ítélkezik 1994ben arról,, hogy a nácik uralta Szlovákiában Esterházynak mit, mennyit és mikor kellett volna tennie ahhoz, hogy az ő megelégedését kiérdemelje, ez pedig a szemtelenség fogalmát meríti ki. Mindenesetre azt, hogy Esterházy minden veszély ellenére több jóindulatot mutatott a zsidóság iránt mint Yehuda Lahav Esterházy iránt, úgy hiszem még ő sem vitathatja. Sokat tudok Esterházy Jánosról, azt azonban nem, hogy szerette-e a zsidókat. De ha netán valóban nem szerette volna a zsidókat, akkor Yehuda Lahavnak még inkább kalapot kellene emelnie emléke előtt azért, hogy ennek ellenére védelmükre kelt úgy egyéni tettekkel mint szólva a sajtó és egy ország parlamentjének nyilvánossága előtt akkor, amikor azt súlyos büntetés veszélye nélkül nem tehette. A yehudalahavi logikát követve természetesen azt a lehetőséget sem zárhatjuk ki, hogy az „antiszemita" Esterházy csak azért segített több száz zsidónak a menekülésben, mert így kívánt szabadulni tőlük... Yehuda Lahav úgy látszik nem hisz a fél munkában és nem csak a mártírhalált halt Esterházy Jánost illeti frivol problémáival, de rajta keresztül otromba hálátlanságot mutat tágabb értelemben vett családjával szembén is, mely a 18. és 19. századok folyamán az akkori Európában egyedülálló menedéket és jogot biztosított saját földjén a zsidóság számára. Igaz, a hála nem kötelezettség, csak szép erény. Be kell vallanom, hogy Yehuda Lahav írását olvasva életemben először antiszemita érzések ébredtek bennem míg eszembe nem jutott a régi igazság, hogy egy rothadt alma miatt nem dobunk ki egy kosár jó gyümölcsöt. Berényi László Toronto Az anyám zsidó családja Szlovákiában vált a Holocaust áldozatává. Én magam is megjártam a koncentrációs tábort, később a szövetségi csapatok tisztje voltam. Tiltakozom az Eszterházy személyét illető hazug állítások ellen. Eszterházy gróf a zsidók barátja és megmentője volt és nem fasiszta. Ám ne feledjük: a zsidók elismerik azokat a fasisztákat is, akik zsidókat mentettek meg (lásd: Schindler), hiszen csak ez számított az 1938-45 közötti időszakban. Sajnos, szép számmal akadnak „antifasiszták", akik a zsidók első számú ellenségei voltak. Erre emlékeztetem Önöket. Alfred Posselt Bécs