Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-11 / 186. szám, csütörtök

1994. AUGUSZTUS 11. ... „ , * RIPORT - INTERJÚ ÚJSZÓ' Emberi csontokra épült sekrestye Szüneteltetik a feltárásokat Rimaszombatban Rimaszombat önkormányzata tavaly hagyta jóvá a város Fő terének a rekonstrukcióját. A terv egyebek között tartalmazta, hogy az aszfaltburkolat helyett kockaköveket raknak le, közművesűik a teret, zöld övezetet alakítanak ki A Szlovák Műemlékvédelmi Intézet rozsnyói központja véleményezte a Főtér rekonstrukciójának a tervezetét, jóvá is hagyta, de feltételként szabta meg a városnak a Fő tér régészeti feltúrását. Az ásatások tavaly augusztusban kezdődtek, és a téli szünet után folytatódva július végén fejeződtek be. Hozzáláttak a területet övező kerítés eltávolításáhoza kiásott árkok betemetéséhez. Mi történt? kérdeztük dr. B. Kovács Istvánt, a Gömöri Múzeum igazgatóját. - Pénzhiány miatt állt le az akció. Nemcsak kimondottan a régészeti ásatás, hanem a Főtér rekonstrukciója is. Jövőre folytatódnak a munkálatok. Az alábbiakban a múzeum igazgatója röviden így foglalta össze, hogy melyek azok a legjelentősebb felfedezések, amelyek az ásatások során kiderültek. - Elsősorban is azt a 3,5 méter mély és 5 méter széles árkot említeném, amely a templomtól északra, a már korábban feltárt kerítőfalak közvetlen szomszédságában került elő. Ez az árok több kérdést vet fel. Részben azt, hogy mit keres a védelmi árok a város Fő terén? Okunk van feltételezni, hogy az nem az egykori temetőt vette körül (a templom déli oldalán ugyanis temető volt - a szerző megj.), hanem az egykori „ városmagot". A város szívét, ahol a jelentősebb egyházi és világi épületek álltak, és itt volt a vásárcsarnok is. Hogy mekkora volt ez a terület, az ma még nem ismeretes, a jelenlegi ásatások után ezt még nem lehet megmondani. De a történelmi kérdések egész sorát veti fel az árok, amelynek létezéséről eddig nem tudtak. Rimaszombat 1334-ben kapott városi jogokát Károly Róberttől. Az oklevél azt említi, hogy Buda város mintájára megerősítheti magát a város, tehát erődítéseket emelhet. Az árokkal kapcsolatban elmondható, hogy a városfejlődés korábbi szakaszában, a XD-Xm. században még nem emeltek kőfalakat a városok köré, hanem árkokat ástak, és az árok földjéből emeltek sáncot, azzal erősítették meg a várost. Egyébként az említett árokból gazdag leletanyag került elő. Másodlagos leletek, tehát az árok betöltéséből származók. - Gyönyörű, a XIV. és a XV. század elejéről származó kerámiák kerültek elő, amelyek nagyban gazdagítják isA helyszín (szemben a kiugró rész a sekrestye) Az ásatásokból származó egyéb kerámiák mereteinket részint a gömöri paraszt fazekasság gyökereiről, részint olyan leletek is előfordulnak, amelyeket valahonnan Nyugat-Európából hoztak be. Megtalálható az anyagban a már említett kor csaknem minden használati cikke. A legelterjedtebbek a fazekak voltak, de nagyon sok gótikus poharat is találtunk, amelyek többségében vörös festésűek. Előfordultak még talpas poharak, serlegek, kupák stb. A leletanyag a Gömöri Múzeumot gazdagítja. A most és a tavaly feltárt leleteket szeptemberben az Európai Kulturális Örökség Napjai című rendezvénysorozat keretében egy rimaszombati kiállításon mutatják be. Aztán pedig - B. Kovács István reményei szerint - a most felújítás alatt álló Széplaky-ház emeleti helyiségébe kerülnek. De mi lesz a kiásott kerítőfalakkal? Vajon a kerítés elbontása után ezek továbbra is láthatók maradnak? - Nem, a kiásott részt betemetjük. Tehát a falakat is betakarjuk, be lesznek szórva földdel. Tesszük ezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy jövőre folytatódik a Fő tér rekonstrukciója. Tudomásunk szerint az ásatásoknak vannak ellenzői is. B. Kovács István elmondta, hogy neki mint az ásatások vezetőjének a város irányítóival nem volt konfliktusa. - Egyes személyek •azonban, meg merem kockáztami, hogy politikai ellenfeleink, nem őszinte féltésből vagy szakmai hozzáértésből, hanem sokkal inkább más okból kifolyólag előcibáltak egy kérdést. Igyekeznek a templom két évszázados statikai problémáit az ásatások negatív hatásaként feltüntetni. A szakemberek megállapították, hogy a templomot, de mondhatnám, hogy az egész Fő teret annak idején nem stabil talajra építették Az alapok egy agyagos részbe nyúlnak be, amely kavicsrétegen fekszik. Az agyagos talaj a kavicson megcsúszhatott, és" ebből következnek a problémák. A Gömöri Múzeum igazgatója egy konkrét esetet is említett. A sekrestye elválik a templom falától. Az ásatások során kiderült, hogy az épület egy régebbi, középkori sekrestyére épült. Nem a falára, hanem belülre. A régi sekrestye alatt pedig osszárium, tehát (A szerző felvételei) csontverem volt. Ez egy föld alatti helyiség, amelyben több, mint két méter „vastagságban" találhatók emberi csontok. Az építők nem mentek le a csontverem aljáig, hanem ráépítették az alapokat a csontrétegre. Ami az ásatások ellenzőit illeti, B. Kovács István közölte, hogy nem csupán a „politikai ellenfelek" köréből kerülnek ki. - Vannak olyanok, akik valóbanféltik a templomot, de még egyszer hangsúlyoznom kell, aggódásuk alaptalan. Az igaz, hogy egészen a templom alapjáig lementünk, viszont az egy régebbi, 1,30 méter vastag „román alapra" épült. Megjegyzem, hogy amikor arról volt szó, hogy kiterjesztjük az ásatásokat egészen a templomig, a beruházó, tehát a város kikérte szakember véleményét, aki úgy nyilatkozott, hogy abban a mélységben az ásatások nem befolyásolhatják a templom statikai helyzetét. Erről természetesen jegyzőkönyv készült, mivel csak ezután láttunk hozzá a templom fala mellett a feltárásokhoz. . FARKAS OTTÓ Hol a határ? Beszélgetés Balassa Zoltán Petőfi-díjas újságíróval a szlovák-magyar viszonyról (is) Amint arról egy tudósításban beszámoltunk, Magyarországon a legutóbbi kormányváltás előtt újságírókat tüntettek ki. A Petőfi Sándor Sajtószabadság Díjból Szlovákiába is jutott - Balassa Zoltán kassai újságíró kapta meg a nemzetiségi lét megpróbáltatásait bemutató riportjaiért. • Az egyetemes és azon belül a szlovákiai magyar újságírás milyen mértékben foglalkozott a múltban ezzel a témával? -Tudjuk, hogy 1989-et megelőzően milyen sorsa volt az újságírásnak és a független gondolkodásnak. Az írások zöme nem kapott nyilvánosságot, vagy nagyon áttételesen, a sorok között olvasva lehetett egyes dolgokra következtetni. Esetleg szamizdatokban láttak napvilágot. A rendszerváltással az inga kilengett. Amíg egyesek azelőtt nagyön is méricskélték, hogy mit engedhetnek meg maguknak és mit nem, most az eufória hatása alatt mértéktelenül leírnak bármit. Vagyis, sokan úgy írnak, hogy nem néznek utána kellően a dolgoknak, számadatoknak, nem ellenőrzik a tények összefüggéseit. Nehezményezem például, hogy egyes szlovákiai, valamint magyarországi lapokban is megjelennek politikai-történelmi vonatkozású vélemények, levelek, ám úgy, hogy a szerkesztőség nem fűz hozzá semmilyen megjegyzést, nem rakja helyére a dolgokat, hanem valahol a levegőben hagyja lógni ezeket a kérdéseket. • Visszatérve a felvetett témához: felvállalja-e kellőképpen a nemzetiségi lét kérdését a mai szlovákiai magyar újságírás? - Hogy kellőképpen-e, azt nehéz megmondani, mert azt mémi kell valamihez. Nincs egyfajta ideális állapot. Sokszor lemérhető úgy is, hogy az utóbbi negyven évben kiadott, elmondott vélemények újra visszaköszönnek ránk. Most mintha egy egészséges dömping lenne történelmi munkákból, könyvekből. Ez jó. Csupán az a baj, hogy ezt a sokat lehetetlen rövid idő alatt áttanulmányozni. Szerintem a szlovákiai és magyarországi, illetve magyar és szlovák újságírásnak most az volna az egyik fontos dolga, hogy ezeket a szakmunkákat felhasználva helyrerakná a történelmi tényeket, röviden és velősen megismertetné az olvasókat az eddig elhallgatott tényekkel. Mert ugye azelőtt agyonideologizált és torz történelemképet sulykoltak belénk. Amíg az ember nem ismeri meg jobban a múltat, addig nem tud kellően eligazodni a mai folyamatokban sem, nem tudja kellően felmérni, mi is történik körülötte. Ez a választásoknál is megmutatkozik. Egyfajta történelmen kívüli tömegember megy választani, s a voksolása így lutri. Elismerem, lehetnek különböző vélemények. De az lehetne a cél, hogy az újságírás kialakít az emberekben egy olyan képet a világról, létünkről, ami nem érzelmi alapokra épül, hanem konkrét tényekre. ® Említette az eufóriát, s hogy egyesek talán többet is megengednek maguknak írás közben, így aztán előfordulnak túlkapások mindkét oldalon. Nos, Magyarországon a legutóbbi parlamenti választásokból mintha az érződött volna ki, illetve az is, hogy a nemzeti ügyet is mértékkel kell kezelni, arányosan a többi kérdéssel. Hol húzódik tehát az a határ, ameddig el kell, el lehet menni a nemzeti ügy vonalán? - A nemzeti ügyet nem lehet úgy szolgálni, vagy olyan szemléletet vinni bele, hogy az én politikusaim, akár századokra visszamenőleg is, csak a jó ügyért harcoltak és csak jót csináltak, hibákat pedig nem követtek el. Így nem kapunk magyarázatot arra, hogy esetleg miért voltak bukások, melléfogások és egyfajta tragédiák. Az ilyen magatartás nemzetem lebecsülése is volna az egyik oldalon. A határ valahol ott van, hogy a másik népet semmiképpen se sértsem meg és egyforma mércével mérjek. Nincs olyan, hogy az egyik oldalon csak jók voltak, a másikon pedig csak rosszak. Ez szándékos félrevezetés. Ilyen hozzáállással nem jutunk előbbre, ez nem segítené a tisztánlátást. És természetesen korrekt adatokat kell használni, nem csak a mai szemmel kell nézni a múlt század eseményeit, hanem az akkori összefüggéseiben, az akkori szellemben is. Az idézetek kiragadása sem lehet felületes. Mindenhez kellő alápossággal kell hozzányúlni. Hiszen ma magyarnak lenni mást jelent, mint száz évvel ezelőtt. És szlováknak lenni is más ma. • Elmondható tehát, hogy az újságírók felületessége is - tisztelet a kivételnek - hozzájárult a szlovák-magyar viszony elmérgesedéséhez? - Természetesen ez a felületesség is tetten érhető benne, néhány esetben pedig mintha a rosszindulat is felfedezhető lenne, Ugy látom, a szlovák történetírás még mindig túlideologizált. Az volt a magyar is, de arra ez már nem annyira jellemző. Persze sajtószabadság van, bárki bármilyen könyvet kiadhat. Magyarországon is megjelennek olyan könyvek, amelyekben felfedezhetők némi csúsztatások, rossz adatok, ám a szlovák történetírásra ez jobban jellemző. Mert furcsának találom azt, hogy egy történész két évvel ezelőtt még azt írta, hogy Csehszlovákia léte történelmi szükségszerűség, s most, a kettéválás után ugyanő azt állítja, hogy Szlovákia önállósága is történelmi szükségszerűség. Itt nekem valami nem stimmel, mert ilyenfajta szükségszerűségek nem léteznek. • Persze korba ágyazva változhat ez is, nemde? - Igen, lehet így is nézni, de ha ma visszatekintünk, akkor látjuk, hogy a monarchia szétesésével ebben a térségben egy vákuum keletkezett. Ezek az államok egymás ellen gazdaságilag és politikailag is harcoltak. Mindez odavezetett, hogy előbb Hitler, majd Sztálin tudott bekebelezni minket, mindegyikünk kárára. Hiszen emlékszünk például arra, milyen volt a hivatalos határátkelés itt az elmúlt évtizedekben. A határátkelőn a vámosok belekotortak az ember táskájába... Mint mondtam, egészségtelen helyzet alakult ki ezen a téren, s ebből le kellett, le kell vonni a konzekvenciát. Szerintem Zsirinovszkij megnyilatkozásait is komolyabban kellene venni, mert ha nem is ő mint személy számít, könnyen jöhetnek mások, akik mégint bekebeleznek minket. Most éppen megint keletről jön ez a veszély. Ezt mindenképpen el kell kerülnünk, és közös nevezőre kell jutniuk e térség országainak, népeinek. Úgy viszont nem tudunk boldogulni, ha egymás ellen használjuk fel a történelmet és megalapozatlan érvekkel csapkodjuk egymást. • Van remény a javulásra ezen a téren? - Hiszek az általános etikai értékrend érvényesülésében. GAZDAG JÓZSEF