Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-11 / 186. szám, csütörtök

GAZDASÁG Ű7SZÖ­1994. AUGUSZTUS 11. A férfiak magabiztosabb befektetők Hányan vennének részt a vagyonjegyes privatizáció második hullámában? A jelenlegi kormány nem sokat morfondíro­zott hivatalba lépésekor, és - elveivel össz­hangban - rövid időn belül meghirdette a va­gyonjegyes privatizáció második hullámát. Pillanatnyilag még folyik a lázas „rész­vénygyűjtés", hiszen a beígért mintegy 80-100 milliárd koronányi, a vagyonjegyes magánosí­tás módszerével elosztandó vagyon „összesze­dése" nem is olyan egyszerű, mint az az első pillantásra tűnt-tűi],ik. Különösen a jelenlegi helyzetben, amikor a vállalatok jelentős része a sok politikai huzavona és ellentmondásos kije­lentés következtében mintha óvakodna a kupo­nos privatizácótól, és jóval kevesebbet kínál fel a második hullám számára, mint azt az elsőben részt vevők tették. Akkor nem volt rit­kaság az a vállalat, amely vagyonának 97 szá­zalékéval vett részt a „kuponosban", ma meg általában vagyonuk 30-40 százalékát kínálják fel a magánosítás e formájába, mondván, nekik szükségük van az esetleges közvetlen eladás­ból származó pénzre is... Mindenesetre nincs könnyű helyzetben a privatizációs tervezeteket felülbíráló bizottság, és nincs könnyű helyzetben a tervezeteket jó­váhagyó kormány sem, így (ha egyáltalán sor kerül rá) valószínűleg most sem marad el az a „finis", amelyet annak idején a Čarnogurský­kormány is produkált azzal, hogy utolsó ülésén több mint 80 vállalat privatizáci­ós tervezetét hagyta jóvá. Mint ismeretes, a jelenlegi kormány helyzetét rendkívül bonyolítja, hogy a sok huzavona következté­ben végül is lemondott a gázipari vállalatok, illetve a fegyvergyá­rak vagyonjegyes privatizációba történő bevonásáról, és amint azt Peter Magvaši gazdasági minisz­ter e heti sajtótájékoztatóján be­jelentette, több olyan vállalat ke­rült most felszámolási eljárás, il­letve csődeljárás alá, amelyet eredetileg a vagyonjegyes priva­tizáció második hullámába sorol­tak volna. Amint azonban hang­súlyozta, tárcájának elsősorban az a célja, hogy jó privatizációs tervezetek szülessenek, és szerinte nem kellene sürgetni a folyamat mielőbbi lezárását. Most azonban hagyjuk azoknak az okoknak a keresését, hogy miért is következett be a fen­tiekben vázolt helyzet, inkább térjünk rá annak a közvélemény-kutatásnak az ismertésére, amelynek keretében a felmérést végző AISA társaság arra kereste a választ, vajon a lakosság részéről milyen is az érdeklődés a vagyonje­gyes privatizáció második hulláma iránt. A fel­mérés eredményeit a közelmúltban a Trend című gazdasági hetilap tette közzé, és mivel nem minden tanulság nélküli, az alábbiakban ismertetjük őket. A felmérést még májusban végezte a társa­ság, 539 tizennégy éven felüli lakost kérdezve meg a tárgykörben. Elemezték a lakosság vi­szonyulását a vagyonjegyes privatizáció előké­szítésben levő második hullámához, illetve azt, hogy a megkérdezettek milyen érdeklődést ta­núsítanak az egyes befektetési formák iránt. A kapott eredményeket, pontosabban válaszokat a megkérdezettek neme, kora, műveltségi szintje, illetve a települések nagysága szerint elemezték. A május végén adott válaszok alapján a va­gyonjegyes privatizáció második hullámában a lakosságnak csaknem a fele kíván részt venni, A vagyonjegyes privatizáció második hullámában való részvételi forma - kor szerint ­.-.1 kombináltan 20-29 éves 30-39 éves 40-49 éves 50-59 éves 60 év felett 20% 40% 60% 110% 100% több mint egyharmada akkor elutasította ezt a lehetőséget, 'a megkérdezettek 16 százaléka azonban akkor még nem tudta a választ. Érdekes, hogy statisztikailag a nők kevésbé érdeklődnek a második privatizációs hullám iránt, mint a férfiak, miközben a felmérés ide­jén még határozatlanok részaránya a nők és férfiak esetében szinte azonos volt. Nem született különösebb meglepetés a te­kintetben, hogy a lakosság mely korosztályába tartozók tanúsítanak érdeklődést e vagyonszer­zési lehetőség iránt, és melyek nem. A fiatalok és az idősek kevésbé érdeklődnek, míg a 20-60 éves korosztályba tartozók érdeklődése kiegyensúlyozott, 54-60 százalék. Az AISA elemzése szerint a fiatalok esetében az is okoz­za az alacsony „eredményt", hogý a megkérde­zettek között olyanok is voltak, akik nem ve­hetnek részt a vagyonjegyes privatizációban. Érdekes eredményeket mutatott a válaszok­nak a válaszadók műveltségi szintje szerinti elemzése. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a műveltségi szint emelkedésévél növek­szik a vagyonjegyes privatizáció iránti ér­deklődés, miközben a szakmunkásképzőt vég­zettek és az egyéb középiskolai végzettségűek érdeklődése között nincs különbség. A települések nagysága szerinti felmérés eredményei rámutattak, hogy a húszezernél nagyobb lélekszámú városokban egyértelműen többen szeretnének bekapcsolódni a va­gyonjegyes privatizáció második hullámába, mint a kisebb telepü­léseken. Azokat a válaszadókat,, akik igennel válaszoltak a kuponos magánosítás második hullámá­ban való részvételi szándékot érintő kérdésre, a továbbiakban arról is kérdezték, hogy ponjaikat milyen módon kívánják befektet­ni: kizárólag önállóan, kizárólag befektetési alapok révén, illetve mindkét formában. A megkérdezettek 42 százaié­ka válaszolt úgy, hogy önmaga akar dönteni pontjainak felhasználásáról, 45 százalékuk venné igénybe alapok segítségét, 13 százalé­kuk pedig mindkét lehetőséggel élne. A befek­tetés egyik vagy másik formáját kihasználók nemi összetételét elemezve az AISA arra az eredményre jutott, hogy a férfiak jobban bíz­nak saját magukban, míg a nők a befektetési privatizációs alapokban.' A 30-50 évesek körében lényegesen többen bíznak saját befektetési képességeikben, míg a 30 év alattiak és az 50 év felettiek inkább a be­fektetési privatizációs alapokra bíznák pontja­ik felhasználását. A részvétel kombinált for­mája nem túlságosan népszerű. Ján Šeffer, az AISA Piac- és Közvélemény­kutató Ügynökség munkatársa szerint ugyan­csak jelentős összefüggés mutatható ki a műveltségi szint és a befektetés egyéni formá­jának választása között. Minél magasabb szintű a képzettsége valakinek, annál magabiz­tosabb saját befektetési képességeit illetően. Az alapiskolát, illetve szakmunkásképzőt vég­zettek inkább a privatizációs befektetési alapo­kat helyezik előtérbe, míg a középiskolai, vala­mint az egyetemi-főiskolai végzettségűek az egyéni befektetést. Feldolgozta: pákozdi A vagyonjegyes privatizáció második hullámában való részvétel - a férfiak és a nők közötti különbség ­nem tudja/válasz nélkül nem tudja/válasz nélkül Takarékosság, állami támogatás, hitel Wolfgang Riemannal, a németországi Bausparkasse Schwäbisch Hall AG takarékpénztár bankigazgatójával a lakáspolitikáról és egyebekről Szlovákiában ritka a jó példa arra, hogy olyan törvény szülessen - ráadásul különösebb huzavona, késlekedés nélkül amely az egész társadalmat érintő, akár vállalkozásnak is beillő mozgalmat karol fel. Az építési takarékmozgalomról szóló törvény ilyen volt. Megjelenésére rugalmasan válaszolt a Szlovák Takarékpénztár Rt. a németországi Bausparkasse Schwäbisch Hall AG-vel és az osztrák Raiffeisen Bausparkasse évtizedes tapaszXalatú pénzintéz­ménnyel közösen, s Közép-Kelet-Európában elsőként, 1992 no­vemberében létrehozta az első szlovákiai építési takarékpénztárat. A külföldi partnerek jártasságát a Szlovák Takarékpénztár Rt. egész országra kiterjedő hálózatával párosítva a Szlovákiában ad­dig még ismeretlen banki szolgáltatással kirobbanó sikert arattak. A kezdetek dinamikáját ékesszólóan fejezi ki az adat: 1992-ben lé­tezésük hat hete alatt 55 ezer ügyfelet nyertek meg az építési taka­rékmozgalom ügyének. Ezt az ütemet a későbbiekben fokozni tud­ták, és néhány hete ünnepélyes külsőségek között köszöntötték kétszázötvenezredik ügyfelüket. Az Első Építési Takarékpénztár Rt. nem mindennapi sikereire külföl­dön is felfigyeltek: a European Market Research Center nevű nem­zetközi szervezet a Euromarket Award '94 elismerő díjat adomá­nyozta az intézménynek. A sikerek hátteréről, a takarékmozgalom to­vábbi céljairól és lehetőségeiről be­szélgettünk Wolfgang Riemannal, az Első Építési Takarékpénztár Igaz­gatótanácsának tagjával, bankigaz­gatóval, a németországi Bausparkas­se Schwäbisch Hall AG képviselőjé­vel. - A legfontosabb cél, amit feltét­lenül el akarunk érni, az átgondolt, hosszú távra szóló lakáspolitika. A több mint negyedmillió ügyfél már garancia arra, hogy az építési taka­rékmozgalom mély gyökeret ereszt Szlovákiában. Ügyelni akarunk arra is, hogy az eddigi eredmény ne egy­szeri legyen, hanem megszakítatlan, kilengések nélküli folyamattá érjen. Az építési takarékosságnak ideológi­áktól függetlennek, politikamentes­nek kell lennie, hiszen a társadalom széles rétegeit érinti. Ha az állam hat évig megszakítatlanul folyósítja a 40 százalékos támogatást, a futamidő' lejárta után már ötszörösen nagyobb értékben térül meg számára: Az álla­mi prémium tehát elsősorban jó be­fektetés, ezért harcolunk folyamatos folyósításáért. • Zavartalanul érvényesíthető Szlovákiában az építési takarékmoz­galom filozófiája? - Nincsenek áthidalhatatlan aka­dályok. Következtes, hozzáértő, jól szervezett tevékenységgel fokozato­san érvényesíthető. A takarékosko­dással a polgár megteszi az első lé­pést, ezt követi a 40 százalékos álla­mi prémium, majd az általunk folyó­sított, mindössze 6 százalékos ka­mattal terhelt hitel. Németország­ban, ahol 34 építési takarékpénztár működik, a takarékmozgalom a la­kásépítés finanszírozásának olyan szerves részévé vált, hogy nélküle a lakásgondok megoldása elképzelhe­tetlen lenne. Ott fél évszázada léte­zik ez a mozgalom, Szlovákiában másfél éves „múltja" van. Csalódni­uk kell azoknak, akik a takarékmoz­galomtól csodákat várnak, a lakás­gondok országos méretű megoldását remélik. Ez, sajnos, egyik napról a másikra nem megy. Rugalmassá­gunknak köszönhető, hogy - tekin­tettel kedvező eredményeinkre - az ígértnél korábban, már most folyósí­tani tudjuk az alapfeltételeket telje­sítő ügyfeleinknek az úgynevezett köztes hitelt. • Ön minek tulajdonítja ezt a •posztkommunista államokban egye­dülálló sikert? És miben látja a két külföldi partner legfontosabb szere­pét? - Németországgal összevetve Szlovákiában erősebben van jelen az emberekben, hogy az én házam az én váram, vagyis hogy az otthonom személyi szabadságom elválasztha­tatlan része. Ezért a szlovákiai pol­gárok fogékonyak mindarra az újra, amely otthonukkal, lakáskörülmé­nyeikkel kapcsolatos álmaik-terveik megvalósításával kecsegtet. Német­országhoz viszonyítva Szlovákiában erősebb a tulajdonosi ösztön, hiszen a lakosság ház- és lakástulajdonosi aránya jóval nagyobb (50 százalék fölött van), mint nálunk. Mivel az építési takarékmozgalom valóban a lakásproblémák gyakorlati megoldá­sát célozza, a szlovákiai lakosságnak több mint a fele saját érdekéből várt ilyen lehetőségre. A partnerek szere­péről szólva elsősorban a Szlovákiá­ba hozott tőkét és az építési takarék­mozgalommal kapcsolatos évtizedes tapasztalatok átadását hangsúlyoz­nám. Jómagam is hétfőtől péntekig ügyfeleink és munkatársaink rendel­kezésére állok. Elképzelhetetlen ugyanis a pénzintézmény gördülé­keny, eredményes működése a banki szférában és a marketing területén tapasztalt szakember irányítása nél­kül. Ezen túlmenően a német és az osztrák cég folyamatos képzést nyújt a takarékpénztár vezető munkatársai számára, szakembereket küld egy­egy konkrét szakmai probléma meg­oldására. A kiváló csapatmunkát is kiemelném. A hatékony munkamód­szerek ismerete ugyanis önmagában kevésnek bizonyulna, ha azt a szlo­vákiai takarékpénztár munkatársi gárdája fokozatosan nem sajátítaná el, és mindennapi tevékenységében nem érvényesítené. Nagy előny, hogy a problémák megoldására tett javaslatokat összevetjük a német és osztrák viszonyokkal, és a szlovákiai feltételekhez igazodva alkalmazzuk a gyakorlatban. • Ismeretes, hogy az építési taka­rékmozgalom kezdeti szakaszában szembetűnően kevés ügyfelet szerez­tek Szlovákia déli járásaiból. Bár a probléma azóta megoldódott, a déli járások is felzárkóztak a szlovákiai átlaghoz, azért kíváncsi volnék, hogy ön szerint mi volt a kezdeti arányta­lanság oka. - Elemzéseink alapján a probléma fő oka nem valamiféle nemzetiségi alapon történő elutasítás, hanem a hiányos tájékozottság volt. Ezt az Üj Szó napilappal kialakult együttműködésünknek köszön­hetően is sikerült kiküszöbölnünk. Kiadtunk magyar nyelvű tájékozta­tót is, hiszen nagyon fontosnak tart­juk, hogy a takarékmozgalom előnyeiről a lehető legérthetőbben győzzük meg ügyfeleinket. Nem ta­pasztaltam, hogy a magyar nyelvű szórólapok miatt bármilyen bírálat is ért volna bennünket. • Az Ön cége tőkét hozott Szlová­kiába, és ennek is köszönhetően új munkahelyek teremtődtek. Nagy ál­talánosságban azonban - finoman fogalmazva is - óvatos a külföldi tőke. - Nem szeretnék a mindentudó németországi tanácsadó szerepében tetszelegni, és azt is hangsúlyozni szeretném, hogy a gazdasági és poli­tikai fejlődés teljes mértékben a szlovák állam belügye. Ha a külföldi tőke beáramlásának ütemével kap­csolatos véleményemet akarnám el­mondani, akkor kiemelném: stabil, megbízható, hosszan tartó, nyugodt politikai és jogi feltételekre van szüksége Szlovákiának. Annak a külföldi cégnek, amely Szlovákiá­ban szeretne befektetni, biztosnak kell lennie abban, hogy a belső felté­telek évtizedek után sem változnak meg. A külföldi tőke érezhető távol­maradása arra figyelmeztet: ezek az általános feltételek még hiányoznak. Nem kell különösebben bizonygat­nom, hogy a szlovákiai fejlődést mind Németországban, mind Auszt­riában a két partnercég is figyelem­mel kíséri. • Munkája önt már lassan két éve Szlovákiához köti. A németországi viszonyokkal összevetve mi az, ami itt meglépte önt? - Szlovákiában még magától ér­tetődő jellemvonás a barátság, a se­gítőkészség, ami Németországban már sok esetben kiveszett az embe­rekből. A szlovákiai családok össze­tartó ereje is tiszteletet ébresztett bennem. És bár itteni feladatom ta­karékpénztárunk évtizedes tapaszta­latainak átadása, el kell mondanom, nemcsak adtam. Sok-sok esetben kaptam is Szlovákiában, éspedig nem keveset: emberi értékeket. MÁZSÁR LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom