Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)

1994-07-21 / 168. szám, csütörtök

1698 HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1994. JÚLIUS 21. Kinek a számlájára? Beszélgetés Andrej Dankóval, a Bankszövetség titkárával Nyolc pénzintézet és két biztosítótársaság kezdeményezésére alig több mint egy éve alakult meg a Bankszövetség, amelynek napjainkban immár 27 tagja van. A szövetség önkéntes társulás, amely a szlovákiai pénzügyi élet ügyeinek szervezését vállalta magára. A társulás hangsúlyozottan kíván részt venni a pénzügyi törvények előkészítésében, a jegybank monetáris politikájának alakításában, a szakmai továbbképzések szervezésében, a külföldi kapcsolatok ápolásában. Andrej Danko, a szövetség titkára a szakma egyik öregje. Kereskedelmi akadémiát végzett, Kassán az egykori állami bank járási fiókjában kezdte pályáját, végigjárta a ranglétra csaknem összes fokát. 1990-ben vonult nyugdíjba, s ezután érkezett a felkérés a szövetség szervezésére. Vele beszélgettünk a hazai pénzügyi élet időszerű kérdéseiről. • Az ország kettéválása után alapvetően új helyzet állt elő Szlovákiában. Rövid idő alatt megszaporodott a kereskedelmi bankok száma, a központi jegybank viszont nemzetközi kapcsolatok és tapasztalatok nélkül volt kénytelen szervezni a pénzügyi életet. Vajon sikerült-e átlépni a kezdeti buktatókon? - Az kétségtelen, hogy Szlovákiában nagyon nehéz helyzetből indult a szakma, de jól oldotta meg a feladatát. Itt sokkal nehezebb feltételek között kellett létrehozni az alapokat, mint például Csehországban. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a szlovák gazdaság tőkehiányos állapota más megközelítést igényel, mint egy jól működő gazdaságé. Szervezettség és szakemberek létszámában is jelentős hátrányban voltunk. Ebben a helyzetben a gazdasági és politikai stabilitás megteremtése volt a legfontosabb kérdés. Ehhez összehangolt lépések kellettek, amelyek alapjában véve mégiscsak meghozták az eredményt. • Mint ismeretes, jelenleg Szlovákiában csaknem harminc kereskedelmi bank működik. A szakértők véleménye szerint azonban ez még nem az igazi... - Ha összehasonlítjuk a csehországi adatokkal, ahol több mint 60 bank működik, a Szlovákiában jelenleg meglévő 26-28 kereskedelmi bank gyakorlatilag azt a szintet mutatja, amely az első köztársaság idején már megvolt. Az itteni bankrendszernek természetesen vannak még hiányosságai. Többek között az, hogy nem épült ki teljesen. Hiányzanak például a jelzálogbankok, az úgynevezett garanciális kis bankok, amelyek a kisiparosok, a magángazdálkodók, agrárvállalkozók igényeit elégítenék ki. Úgy érzem, ezeknek a kis bankoknak is megvan a maguk létjogosultsága. Mivel az állami jegybank 500 millió ' korona alaptőkét határozott meg a bankalapításhoz, a belső tőkehiány miatt elsősorban a külföldi bankok előtt nyílik meg a lehetőség ebben a folyamatban. Véleményem szerint a bankok létszáma a gazdaság felvevőképességét tekintve megfelelő, ezután elsősorban a szolgáltatások minőségére kerül a hangsúly. • Nemrég komoly feszültség támadt Csehországban az egyik bank pénzügyi nehézségeinek napvilágra kerülésével, majd ezt követően a szlovák sajtóban is szellőztették egy európai bankszakember nem éppen kedvező véleményét a legnagyobb szlovákiai pénzintézetek kockázatos hiteleiről. Van-e reális veszélye az itteni bankók tönkremenésének? - Véleményem szerint az itteni bankrendszer szigorú ellenőrzési viszonyai között nincs nagy veszélye egy bank tönkremenésének. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy problémák lehetnek. A nagyobb bankok általában tőkehiányos állapotban vannak, tehát nincs elég tartalékalapjuk. A másik probléma abból adódik, hogy a 89-es eufória után nagyon sok hitel folyt ki a gázdaság privatizációjába. Ebbe az eufóriába a bankok is beleestek. Amikor kihelyezték a pénzt, nem mérték fel eléggé a visszafizetés esélyeit. Bár a kihelyezett pénzt általában ingatlangaranciákkal biztosították, de mint tudvalevő, a bankok pénzzel dolgoznak, így történt meg, hogy az úgynevezett régi blokk mellé egy új keletkezett, amely ma már szintén nagyon nehezen behajtható, vagyis kockázatossá vált. Ez egy nagy teher. A megoldáson most dolgoznak a bankok egy olyan biztosítási rendszer révén, amely megfelelő tartalékokat képez. Mivel a bankok egyszer már megégették magukat, így nem csoda, hogy jelenleg óvatosabban hiteleznek. • A régi hitelek kérdése sokakat foglalkoztat. Vajon miért nem oldható ez meg egy radikális vágással? Értem ezen, hogy egyszerűen leírnák azt a mintegy 70 milliárdnyi adósságot, ami gyakorlatilag már úgyis behajthatatlan. - Le lehet írni, de kinek a számlájára? Mert tartalékok nincsenek. A szlovák költségvetés nagyon feszes, és a hiányt csak a külső vagy a belső adósság terhére lehet fokozni. 0Mi lenne a megoldás? - Meg kell próbálni visszahozni ezt a hiteltömeget a gazdaságból. Véleményem szerint ez az egyedüli járható út. A veszteségek ugyanis benne vannak az elfekvő készletekben, az állami támogatással fenntartott eladhatatlan készletekben. A hiteleket azonban csak hatékonyan működő vállalatok fizethetik vissza. • A másik vitatott téma a csődtörvény. Megléte ellenére vajon miért nem mennek jogilag is tönkre Szlovákiában a vállalatok? - Mert ez a csődtörvény sokak állításával ellentétben a bankoknak sem jó. A bankok ugyanis a legnagyobb hitelezők, s nekik volna a legnagyobb érdekük, hogy visszakapják a pénzüket. A törvény azonban úgy lett jóváhagyva, hogy a legkisebb hitelezőnek, akinek talán csak tízezer korona követelése van, ugyanolyan joga van, mint a banknak. A banknak nem érdeke, hogy megindítsa a csődeljárást, amíg esélye van pénzének visszaszerzésére. Ezt viszont csupán működő vállalattól remélheti. De ha a vállalat csődbe megy, nincs esélye. A törvény elvben a költségvetést védi, de ha következetesen végiggondoljuk, kiderül, végül is az állam lesz kénytélen állni a számlát. Pillanatnyilag ugyanis az állam vállal garanciát a bankok fölött. Ha ők is tönkremennek, ezeket a veszteségeket az államháztartás költségeiből kell majd leírni. A csődtörvénynek van egy másik oldala is, mégpedig a szociális szempont. Teljesen logikus, hogy egy hosszú ideje ráfizetéses vállalatnak csődbe kéne mennie. A szociális probléma abban áll, hogy ha tömeges méretekben beindulna a csődtörvény gyakorlati alkalmazása, kiszámíthatatlan szociális feszültséget okozhatna. Ez pedig több kárt okozna, mint hasznot. Itt tényleg az a kérdés, hogyan csinálják. A bankok inkább lassabban, saját tartalékaikat feltöltve próbálják meg az átalakítás pénzügyi nehézségeit kiküszöbölni. Ezért kevesebb a csődeljárás, mint azt a reális helyzet alapján várni lehetne. • Gyakran visszatérő kérdés, vajon nem lehetne valamivel több pénzt pumpálni a gazdaságba úgy, hogy az inflációt bizonyos keretek között kézben tartanák? - Sajnos, az inflációnak van egy tulajdonsága, spirálisan növekszik. Ez egy be nem zárt kör, amely ellenőrizhetetlen folyamatokat vonhat maga után. Egy inflációból lehetne gazdasági felemelkedést finanszírozni, természetesen egy meghatározott időben és pontos célokkal. Ez azért fontos, mert még a célirányos inflációval is két-három generációt terhelünk. Ha tehát pénzt áramoltatunk a gazdaságba, az csak akkor érdemes, ha egy bizonyos idő után kamatostul visszatérülnek a befektetések. De ha ezeket a pénzeket csak olyan célokra használjuk fel, hogy a polgárok többet vásároljanak, mintha feneketlen zsákba raknánk a pénzt. Összefoglalva: elképzelhető egy inflációval finanszírozott gazdasági felemelkedési program, de ezt kifejezetten termelési célokra kell folyósítani, nem a fogyasztást vagy a működésképtelen vállalatok életben tartását kell szolgálnia. Mert hiába imánk le a fizetésképtelen vállalatok tartozásait, azok zöme ezután is csak úgy termelne, ahogyan eddig termelt. Éppen ezért gazdasági nyomást kell rájuk gyakorolni, hogy ezen változtassanak. • Az elmúlt időszakban egyik leggyakrabban ragozott fogalom volt a devalváció. Ebben is megoszlottak főleg a politikusok véleményei. Egyesek ezzel riogatták a fogyasztót, voltak viszont, akik esküdtek rá... - Tévedés, ha valaki azt hiszi, hogy a devalváció politikai lépés. Véleményem szerint a devalváció gazdasági előnyeit az öt ujjunkon megszámolhatjuk. Elsőrendű szempont, hogy tudjuk, bevezetésével mit nyerünk, illetve mit veszítünk. Éppen ezért csak akkor és olyan mértékben érdemes megtenni, amikor az a legelőnyösebb, de akkor viszont lépni kell. Számtalan külföldi jegybank havonta-kéthavonta él ezzel a lehetőséggel. • Banki szempontból egyértelmű a devalváció megítélése, másként látja és érzékeli azonban ezt a fogyasztó. A szlovák korona első leértékelését követően egy kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy az is átvetítette áraiba a devalváció mértékét, akinél csupán nyugati vécépapír volt az illemhelyen. - Nyilvánvaló, hogy ennek politikai okai is vannak. Ha én mesterségesen tartom fenn azt az álláspontot, hogy nem devalválok, akkor az lecsapódik a kereskedelmi mérlegben. Ennek ellensúlyozására kénytelen vagyok különböző átmeneti megoldásokat alkalmazni. Ilyen például a behozatali pótlék. Személyes véleményem szerint két-három lépésben, kisebb százalékokkal kellett volna lépni a devalváció ügyében, igazodva a gazdaság teljesítőképességéhez. Természetesen maga a leértékelés csak egyik lépése kellene, hogy legyen egy átgondolt gazdasági programnak, amely ugyan hat az inflációra is, de egyúttal megteremti az esélyt, hogy kedvezőbbek legyenek a kiviteli lehetőségek, bátrabban jöjjön be az országba a külföldi tőke. S ez a gazdasági felemelkedés szempontjából a mi viszonyaink között nagyon fontos. • Köszönöm a beszélgetést. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ Rimaszombati vállalkozások Aggodalmak és aránytalanságok A politikai fordulatot követően Rimaszombatban is megalakult a Szlovákiai Vállalkozók Szövetségének járási tanácsa, amely napok alatt megszervezte és összehívta a járási szövetség alakuló ülését. A vállalkozók nagy reményeket fűztek új képviseletükhöz, azonban haniarosan tapasztalták, az eredmények elmaradtak. A tanács ott követte el a hibát, hogy nem tartotta meg ígéretét. Ezért a vezetőség hitele s egyben a szövetségbe vetett bizalom rohamosan csökkent. Olyannyira, hogy 1992 decemberében a szövetség már csak formálisan létezett - már a tanács sem dolgozott. A járási hivatal akkori elöljárójának a kezdeményezésére húsz-huszonöt tagú vállalkozói klub jött létre, amely vállalta a járási szövetség rövid időn belüli felélénkítését. Legelőször is meghatározták a szövetség szerkezeti felépítését. Arra alapoztak, hogy a járási székhelyen kívül a nagyobb településeken is - mint Feled, Tornaija, Nyustya - alapítanak helyi szervezeteket. Ezeken belül külön csoportokat hozhatnak létre a különböző tevékenységet folytató magánvállalkozók: a kereskedők, a termelők, a szállítók. A felvázolt szerkezeti formát többszöri nekifutásra sem sikerült kialakítani. S bár a tanács tavaly már sokat tett azért, hogy a járási szövetség ilyen-olyan formában, de működjék, tagjait az a vád érte, hogy azért kicsi az érdeklődés a vállalkozók részéről a járási szövetség iránt, mert a vezetőségben régi nómenklatúrák ülnek. A kritika után a-tanács tagjai lemondtak. Az ezt követő új vezetőség, új elnök sem tudott fejlődést vinni a vállalkozók munkájába, a tanács tevékenysége csaknem teljesen megszűnt. Az értékelő ülésen az elnök bírálóan értékelte saját tevékenységüket, és a megjelent mintegy ötven tag előtt lemondott. Ezen az'összejövetelen választották meg a járási szövetség tanácsának immár ötödik elnökét, Balog Zoltánt. 0 Balog úr, az előzményeket figyelembe véve, mit tartott az

; új tanács, illetve személyesen Ön a legfontosabb feladatának? - Legelőször is azt, hogy rendszeresítsük a munkánkat. A tanács kéthetente ülésezik, habár az az igazság, hogy összejöveteleinken nem teljes a létszám. A tanácstagok legtöbb esetben indokoltan hiányoznak a megbeszélésekről, hiszen egy vállalkozó gyakran kénytelen tárgyalni, utazni. De megmondom őszintén, olyan tanácstagok i? vannak, akik bizony nem veszik komolyan a megbízatásukat. Mindezek ellenére azonban elkezdődött a szisztematikus munka, elkészítettük a programtervet, felvettünk egy irányt, amelyen elindultunk, s amelyet szeretnénk továbbra is tartani. 0 Az említett programterv konkrétan mivel függ össze? - Legelőször is szeretnénk a tavalyelőtt kidolgozott szerkezeti felépítést s az azon belüli tagolódást megvalósítani. Hangsúlyozva persze a szövetségre jellemző, illetve vonatkozó tulajdonságokat: az önkéntességet, tehát hogy mindenki meggyőződésből lépjen be közösségünkbe. Továbbá a vélemény- és szólásszabadságot, a politikai hovatartozás szabadságát, valamint utoljára, de nem utolsósorban a vállalkozói tisztességet, lelkiismeretességet. Persze nem mindegy számunkra, hogy milyen az ország politikai helyzete. Hiszen ettől függ a létünk. Az előző kormány sajnálatos módon nem vette komolyan a vállalkozói réteget, ez legjobban talán a mi járásunkban nyilvánul meg. A járásban kevés a tőke, kicsi a vásárlóerő, kevés vállalkozó mer gyártásba fogni, többségük csupán adok-veszek alapon működik. • Hány vállalkozót tartanak nyilván a járásban? .j - Tavaly, tavalyelőtt még a legnagyobb vállalkozói réteggel rendelkező járások közé tartoztunk, de a korábbi 4200 vállalkozóból mára alig 3000-en maradtunk. Sikertelenség okán sokan visszaadták engedélyüket. Valójában még ez a szám sem nevezhető véglegesnek, mert a vállalkozók egy része várakozó álláspontra helyezkedik: a kormányhatározatokra figyel. Hátrányban vannak járásunkban azok a vállalkozók, akik árverésen vásároltak hitelből, 17-18-20 százalékos kamatra üzletet. Ma, amikor a garázsokban (is) nyitnak üzletet, nehéz kiprodukálni annyi többletet, hogy a hitek folyamatosan törleszteni tudják. Félő, hogy járásunkban azok az üzlethelyiségek, amelyek valóban ilyen céllal épültek, majd megszűnnek, és megmaradnak az improvizált boltok, amelyekben sokszor még az alapvető közegészségügyi előírásokat sem tartják meg. Mellékesen említem, hogy bár több ezer vállalkozó működik járásunkban, járási szövetségünknek mindössze 120 tagja van, és idén eddig mindössze huszonketten fizették be a tagsági díjat. 0 Miben látják a megoldást a vállalkozói réteg megerősödésére? - Legnagyobb problémánk a pénzhiány, de ebben, sajnos, szövetségünk nem tud segíteni. Mert akármilyen új aktivitás mutátkozhat egy vállalkozónál, bármilyen jó programot kidolgozhat, nem tud elindulni, mert a megvalósításhoz hiányzik a pénz. A járásnak, mondhatnánk az országnak, 1992 októbere óta nincs hitelpolitikája. A bankokból pénz nélküli pénzintézmények lettek. 0 Négy év alatt mennyi külföldi tőke vándorolt be a járásba? - Nagyon kevés, alig észrevehető: koronában 300 ezerre tehető az összeg. Összesen három vegyes vállalat működik a járásban. Tudom, hogy másutt sem rózsás a helyzet, de némely járásokban ennél jóval kedvezőbb. Nemrég egy pozsonyi tanácskozáson megdöbbenve hallottam, milyen vállalkozókat segítő alapok működnek Zsolnán, Csacán, Garamszentkereszten. Az északi régiókban a vállalkozók egy része kedvező feltételek mellett jut hitelhez. A mi járásunkban ehhez hasonló forma, nevezzük alapnak, nem működött, és ma sincs. De én nem is csodálkozom rajta, hiszen két éve gyakorlatilag a járási hivatal szintjén senki nem képviseli gazdasági területen a járást. Nagy kár, hogy a pártok és mozgalmak is politikai oldalról közelítik meg a kérdéseket, és nem a szakmai, gazdasági szintet figyelik. Pedig szerintem az egyetlen járható (ki)út az árutermelés, hogy ezáltal munkához jussanak az emberek. Ha a helyzet rövid időn belül nem javul, a járásban óriási szegénység lesz. Már most vannak családok, amelyek éheznek. Az üzleteimben figyelem, hogyan igyekeznek némelyek fontos élelmiszereket „kicsempészni" a boltból. Ez nem az az egyszerű lopás, ami mindig is tapásztalható volt. Ez már több annál. Az emberek egy része éhezik, egyfajta feszültség érezhető a járásban. Ezeket és az ehhez hasonló problémákat kellene előbb megoldani a parlamentben is. Nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy ha a parlamenti választásokon az előző kormányhoz hasonló kabinet alakul, a járás még megmaradt vállalkozóinak az egyharmada szintén visszaadja engedélyét. FARKAS OTTÓ