Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)

1994-07-15 / 163. szám, péntek

1994. J

uLIUS 13. 'űxSZő' MOZAIK 5 A Duna hordalékai Vajkán II. Betonmederben Levélféle Nagy Lászlónak, Vajka polgármesterének - Hogyan lehet élni olyan faluban, ahol nincs iskola? - kérdezték tőlünk idelátogató ismerőseink. És hozzáfűzték, jí^ annak a falunak, amelyiknek, nincs tanítója, papja, orvosa. Pedig akkor még (és már) volt papja és orvosa is. Csak hát milyen plébános áz, aki szlovák nemzetiségű létére felettesei előtt is azt vallotta, és a szószékről is azt hirdette, hogy az itteni nép lelkét, érzelmeit, erkölcsi tartását szétzúzta a betonteknő?! Elszakította egymástól a szülőket és a gyermekeket, meggátolja még azt is, hogy hétvégeken beteg hozzátartozóikat a kórházban meglátogathassák! Milyen állam, milyen hatalom az, amelyik kedvezményeket ígér, és csak hátrányokat okoz?! És milyen orvos az, aki alig hogy idetelepült, máris a régi kórlapokban kutatott, s felháborodott, hogy magyarul is tudó szakorvosok be merték írni az idős beteg diagnózisához: „A nyelv ismeretének hiányában a kommunikáció a pácienssel lehetetlen..." (Két aláírás, pecsét.) Olyanok intézték el így a kiszolgáltatott beteget, akik ma is fennen nyilatkoznak, mennyire szívügyük a Dunaszerdahelyi járás egészségügye! Nem csoda, hogy miután dr. Csibát kitiltották a rendelőből, az inkriminált dokumentumoknak nyoma veszett. Az is, hogy mennyi baj, betegség orvosolható lett volna, ha nem a leggyengébb patikaszereket kapták volna az idős páciensek, ha anyanyelvükön elmondhatták volna - tolmács nélkül - minden panaszukat. Akkor még nem hittük el, amit néhány utalásból, félszóból is észre kellett volna vennünk, hogy itt „megfigyelők" vannak, spiclik, akiket azért fizetnek és tartanak, hogy ha „gyanús mozgást", „nyugtalanító véleményeket" hallanak, azonnal jelentsék... Ez a sziget a Bős-Nagymaros „érzékeny pontja", stratégiai hely, amelyet a mindenkori szlovák kormány „kézi irányítás" alá helyezett. Itt a fő cél, hogy minél több hétvégi ház kerüljön Bodak, Doborgaz és Vajka térségébe, s hogy ezeknek a tulajdonosai a következő választásokon már képviselőket - netán polgármestereket -jelölhessenek a községi elöljáróságokba. A dunacsúnyi útra elsősorban nekik van szükségük, a több ezer üdülőnek, nem elsősorban a százegynéhány itteni, munkába utazónak. Ön ezt jobban tudja, hiszen a hétvégi telket kérők folyamodványai az Ön - és Bodak, valamint Doborgaz - polgármesterének asztalfiókjában várják a jóváhagyást. Persze, el lehetne képzelni olyan idegenforgalmat is, amely a helybeli lakosoknak jelentene jövedelemforrást, munkalehetőséget. De ahhoz elsősorban az itteni vállalkozókat kellene bátorítani, s az itteni épületeket kihasználni. Hogy az ezzel kapcsolatos javaslatokkal szemben miért bizalmatlanabbak, ha a helybeliektől származnak, mint ha a kívülről jövők mondják? Hogy miért nem azon fáradoznak, hogy a vajkaiak, doborgaziak itthon találjanak munkát, hanem hogy a kívülről jövőket idehozott munkásaikkal együtt jól elhelyezzék, ellássák?... Az egészségügyi központ kulcsszerepe De hogy már a számunkra akkor leglényegesebb dologra térjek: tele voltunk tervvel, elképzeléssel. A somorjai rendelőintézet igazgatója, dr. Janek is biztatta dr. Csibát, hogy fokozatosan minden megoldódik, hogy az amúgy is jól felszerelt rendelő még gazdagabb lesz műszerekben, s hogy szeptembertől a bősi egészségügyi ügyeletet is ide, Vajkára helyezi a három falu részére. Az ígéretek, a szervezési és gyakorlati teendők mellett nem tűnt túlságosan lényegesnek, hogy dr. Csiba határidős szerződést kapott. Amikor rákérdeztünk, az igazgató könnyed legyintéssel napirendre tért felette: „Ide o preklep", vagyis gépelési hiba - mondta. De új, kijavított szerződés nem érkezett. Nem is volt idő ezzel törődni, amikor annyi minden beindult. Az ismeretterjesztő filmek vetítése a váróban, a győriek jelezték magyar nyelvű egészségügyi tájékoztató anyagok és videokazetták kölcsönzését s a téli előadássorozaton való részvételt. Olyan gyorsan szeptember lett! Az „összkomfortos helyiségbe", amelyben főztünk, aludtunk, tévéztünk és olvastunk, a bejárati csengőt és a rendelői telefont is beszerelték, hogy dr. Csiba megkezdhesse az ügyeleti szolgálatot is, természetesen a körzeti orvosi teendők ellátása mellett. „Segítőtársa", akire az igazgató meghagyása szerint támaszkodnia kellett, a mentős volt. „Ő ismeri a falukat, a betegeket, majd kalauzolja..." Valóban készséges volt, szinte sülve-főve együtt volt a körzeti orvossal, s mivel kulcsa is volt a rendelőhöz, a folyosón, amelyen laktunk, kopogtatás nélkül jöhetett-mehetett. És mi terveztük, szerveztük a jövőt... Egyetlen példa: csupán egy levelet kellett volna elküldeni a községi hivatal pecsétjével, hogy egy nagyobb ingyen könyvszállítmányt kapjon a falu. Ön azonban, amikor erről volt szó, tartózkodóan hallgatott. Akkor még nem tudtam, miért... Dr. Csiba ekkor már elkezdte napi 24 órás szolgálatát. Az ügyelet ellátására vonatkozóan sem munkaszerződést, sem munkaköri leírást nem kapott. Pedig szükség lett volna erre, mivel az egészségügyi központ alkalmazottaihoz való viszonyát (karbantartó, fűtők) is meg kellett volna határoznia. Ugyanis az orvosi teendők mellett egyéb dolga is akadt. Látszott, hogy ez idáig nem volt valódi gazdája az épületnek. A tető olyan állapotban volt, hogy ha esett, bent a vödrök alig győzték felfogni az égi áldást. Csöpögtek a radiátorok, a műmárvány lépcsők mellett nem volt korlát, s ha esett, csúszósak, balesetveszélyesek voltak a lépcsők. Mindezt Somorjára kellett jelenteni s kérni, sürgetni a javításokat. A sok üres helyiség láttán egyre foglalkoztatott bennünket, mit lehetne itt kezdeni. Önt is kérdeztük, soroltuk a lehetőségeket, elképzeléseinket. Túl drága a központ fenntartása, s különben is, most már a somorjai rendelőintézet a gazdája, a falunak nem fizetődne ki, most sokkal nagyobb gondjai vannak. Tudtuk, láttuk. Viszont az is feltűnt, hogy egész küldöttség kísérte ide az akkori egészségügyi minisztert. Vajon miért? Dr. Csiba boldog volt, hogy a szépen felszerelt rendelővel dicsekedhetett. Én azonban egyáltalán nem voltam lelkes: úgy gondoltam, ha a falu nem fogja fel, mi minden működhetne ebben áz

1. óriási épületben, annál inkább látja és tudja azt a somorjai rendelőintézet igazgatója, esetleg más, egészségügyi „illetékes". Ha edzőtábort létesítenek majd a szigeten, berendezhetnek a központban edzőtermeket éppúgy, mint valamilyen speciális gyógyintézMi történt egy pályázat kétszeri kiírása között? • Orvosnak lenni a stratégiai fontosságú szigeten # A falu véleménye nem számit, avagy hová tűnt 208 és 500 aláírás? • Az a fő, hogy bék< ség legyen... ményt, hiszen már a levegőben van a nagyprivatizáció! Furcsa templomszentelés Mielőtt dr. Csiba kálváriájára rátérnék, hadd emlékezzek - és emlékeztessek - egy felejthetetlen eseményre, a frissen tatarozott, szépséges templom újraszentelésére. Úgy volt, hogy a búcsú napján kerül rá sor, ahogyan az mindig és mindenütt szokás. Nagy ünnepe ez Vajkának és minden környékbeli falunak. De néhány nappal - talán egy héttel - a búcsú előtt kiderült, hogy a püspök úr vasárnap nem jöhet, ezért az egész ünnepi szertartást a búcsú előtti keddi napon kell lebonyolítani. Napfényes, szélcsendes idő volt... A komp mégsem járt! így a vízen túliak nem jöhettek át Vajkára, sem azok, akik munkába járnak, hacsak nem tudtak szabadságot kérni arra a napra. Az iskolásokat elhozta az autóbusz, ott volt az összes egyházi méltóság is, minden megható és az eseményhez illően fennkölt volt. Nem tudom, igaz-e, de úgy mondták, hogy csak a püspök úr csodálkozott, miért nem búcsú napjára tették a szertartást... A további események sodrásában erről már kevés szó esett. Ugyanis néhány héttel ezután „valaki" névtelen levelet írt a plébános úrra panaszkodva, s ezzel párhuzamosan már nekünk is meggyűlt a gondunk. Ő már pakolt, amikor mi még vártunk, hogy a dolgok jóra forduljanak. Dr. Csibáért falugyűlésen emelt szót két község lakossága, a plébános úr mellett több mint 500 aláírást gyűjtöttek össze. Mégis elhelyezték Vajkáról... Próbaidőn belül és kívül: hogyan kell egy orvosnak felmondani? Október elején furcsa fordulatot vettek a dolgok. Először is: hiába mentek ki a lakásból az albérlők, s hiába adták át dr. Csibának a kulcsot, a hivatalos lakásátadás késett. - Hol a bérleti szerződés, hol van az ügyeleti szolgálatról szóló, a munkaidőt és a szabadidőt meghatározó irat? - méltatlankodtam. - Azt mondta az igazgató úr, csak dolgozzanak szorgalmasan, majd minden kialakul - válaszolta jóhiszeműen dr. Csiba. És dolgozott, szervezett, tanulmányozta äz egyes eseteket, kereste a sok magas vérnyomás, cukorbaj, ekcéma okát. Reggeltől délután négyig rendelt, este hatig betegeket látogatott, majd várta a sürgős hívásokat. És egyre fáradtabb lett. Észre sem vette, hogy szorul körülötte a hurok. Az igazgató úr felelősségre vonta olyan diagnózis miatt, amelyről azóta kiderült, hogy helyes volt. Kereste reggel fél .nyolckor, meglátogatta este nyolckor. Majd este fél tízkor küldött rá „ellenőröket", mint kiderült, a mentős panasza alapján. Megvizsgálták, vérnyomását megmérték, „nincs-e valami baja". Nem volt. 1993. október 11 -tői a mentős már nem volt hajlandó a körzeti orvos utasításait követni. Az egész váróterem és a többi jelenlévő füle hallatára üvöltötte, hogy „Nekem csak Janek doktor parancsol!". De a lakásra visszatérve: nem várhattunk a hivatalos papírra, az átadásra. Miután kifestettünk, kitakarítottunk, behurcolkodtunk, hogy dr. Csiba a huszonnégy órás szolgálat mellett legalább emberibb körülmények között lakhasson. Ezután rögtön kiszállt a „bizottság", s felelősségre vonta, hogyan mert behurcolkodni. 1993. október 13-án délelőtt, miután lezajlott a szabályos betegállományban lévők ellenőrző vizsgálata az ellenőrző orvos részvételével, ismét megjelent a dr. Csibát „ellenőrző" stáb. Délelőtt 11.30 óra volt. A szabályos formanyomtatvány kitöltése helyett hevenyészett jegyzőkönyvet készítettek, amelyben rögzítették, hogy alkoholszondát vettek igénybe annak megállapítására, hogy dr. Csiba fogyasztott-c alkoholt. Majd sietve elcsomagolták a szondát, a jegyzőkönyvet, s elvonultak... Dr. Csiba folytatta a rendelést. Ha beteghez hívták, ment a saját kocsiján, mivel a mentős a rendelőben már csak reggel jelent meg, s délután, amikor hozta a gyógyszereket. De őt ezért nem vonta felelősségre senki. Sőt! (Folytatás hétfői számunkban) HARASZTI MÉSZÁROS ERZSÉBET - A fiam azt hitte, hogy üzleti tárgyalásra mennek Pestre. Több filmrendező randevúzik a lakásban, s egyfajta kartellmegállapodást kötnek, hogy ha versenykiíráson vesznek részt, nem kínálják alá egymás árait. Mivel Köberl nem állt szóba Frodllal, fondorlattal kellett őt Budapestre csalni. - De erről egy szó sem esett a tárgyaláson - vetem közbe. - Mert B., a fiam üzifeti partnere nem volt hajlandó ezt megerősíteni a vallomásában. - S mién Budapesten? S ha tárgyalnak, Frodlon miért a maszk? -Tudomásom szerint a lakásban a fiam is elaludt, s a lövésre ébredt. Akkor mondta, mi ez, hatlövetű? Amikor kitisztult a feje, akkor értette meg, hogy mi történt. Borzalmas pánik fogta el. Ezt én pontosan el tudom képzelni, hiszen a' balesete óta semmiségektől esett kétségbe. Nemegyszer előfordult, hogy-késő-este hívott fel minket telefonon, s szinte sírva panaszolta, hogy eltűnt egy cédula a zsebébó'I, ami neki nagyon fontos. Egyszer a nagybátyja beszélgetés közben félig felült egy üvegasztalra a fiamnál. Ránehezedett az asztalra, az üveglap, hozzáteszem, könnyen kicserélhető, megrepedt. Gábor olyan hisztérikus jelenetet produkált, amitől a nagybátyja mélységesen megdöbbent. Mondom, el tudom hát képzelni, hogyan reagált arra a válságos helyzetre. - Tegyük-fel^ hogy Budapesten nem volt képes dr. Pesti kis/állni a/ ügyből. DeTniérunem zárta le ezzel a szörnyű kalandot^rnért-segített még hetekig eljátszani, hogy KöberT él? - Csak úgy tudom megmagyarázni - válaszol az anya -, ha a fiamat egy rulettjátékoshoz hasonlítom. Aki, minél inkább veszít, annál kevésbé képes felállni az asztal mellől. Annál inkább kergeti a szerencsét, próbálja visszanyerni a pénzét. Gábor is így lehetett, reménykedett, hogy az ügyet nem fedezik fel. Ebben ő hibás, amiért kétségtelenül büntetést érdemel. De amiben nem vett részt, azért semmiképpen. A baleset következményeiről faggatom az asszonyt. - A karambol nyomán agytrauma érte a fiamat. Körülbelül két év telt el, mire azt mondhattam, hogy az intellektuális képességei helyreálltak. A memóriája és az összpontosító képessége nem lett a régi - állapítja meg a pedagógia-pszichológia szakos anya. - Rengeteg időt töltött nálunk, a szülői házban. Leült velünk televíziót nézni, valamilyen politikai vitaműsort figyelni. Pár perc múlva már aludt. - Megváltozott^a-személyjsége? - Valami olyan folyamat ment végbe nála, mint ami az öregedés kísérője szokott lenni. Mind a jó, -_jmnd a rossz tulajdonságai felefösödtgk. Megerősödött a gyerekességeT^Tfem-^yéletlen, hogy pici unokahúgával ofMojt a legjobban kijönni, a legönfeledtebbertiátszani. Az utóbbi években rengeteget járt Magyarországra, túl sok üzleti ügye volt, káosz, zűrzavar vette körül. Én nagyon nem szerettem, hogy olyan sokat utazik. Ez valami ösztön, elvégre a baleset is Magyarországon történt. - Azt sem szerettem, hogy a fiam érdeklődése, még ha csak üzletileg is, a filmszakma felé fordult. Ez nem az ő világa, magyaráztam neki. Vonzotta őt a színesség, mint ahogy ez imponált neki Fradiban is. Frodl színes volt, nőcsábász, könnyed. Költekezően élt. Gábor az eszével vagy csodálta, vagy elítélte ezeket a tulajdonságokat, de vonzotta is. Mert ő ennek éppen az ellenkezője volt. Nem volt nőcsábász, fantáziája sem igen, a számok között érezte otthon magát. Realista, spórolós, szerényen élt. Az például, hogy. milyen ruhát visel, sohasem érdekelte. Pesti, Frodlhoz hasonlóan, szüntelenül ír a börtönben, szellemi tevékenységgel próbálja életben tartani magát. Aktáját tanulmányozza, újabb és újabb vitatható részleteket fedez fel, még olyan motívumot is talál, ami elkerülte ügyvédje figyelmét. Azt latolgatja, ha összpontosító képessége engedi, jogi tanulmányokba kezd. Olvasni próbál, de a többiek rádiózása--rendszeresen kizökkenti. ~ (Folytatjuk)