Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)

1994-07-15 / 163. szám, péntek

OLVASÓINK OLDALA ''ÚJ SZÓ* 1994. JÜLIUS 15. Miért dolgoznak a nyugdíjasok? Olyan beosztásban dolgozom, mely lehetővé teszi, hogy tisztában legyek a körülményekkel, többek között azzal is, hogy miért dolgoznak a nyugdíjasok. Először is a dolgozó nyugdíjasok két csoportját kell megkülönböztetni. Az első csoportba tartoznak azok a nyugdíjasok, akik bármilyen munkát elvállalnak, képzettségüktől függetlenül, azért, hogy alacsony nyugdíjukat kiegészítsék. Ök az éjjeliőrök, a portások, a biztonsági őrök, köztisztasági munkások, parkőrök, biztosítási ügynökök, szövetkezeti idénymunkások, piaci kisegítők stb. Ezeket az állásokat a fiatal munkanélküliek nem fogadják el. mert kevesebb lenne a fizetésük, mint a munkanélküli-segély. A másik csoportba tartoznak azok a nyugdíjasok, akiknek a munkájára szükség van. Például az idegenforgalomban. Szükség van a szlovák és magyar nyelv mellett két-három idegen nyelvet beszélő idegenvezetőkre, utazási irodai alkalmazottakra, szállodai szakemberekre, külkereskedelmi üzletkötőkre, több nyelven beszélő áruházi alkalmazottakra, telefonközpontosokra és így tovább. Szükség van vállalati szaktanácsadókra, a törvényeket tökéletesen ismerő ügyvédekre, kiváló eredményt elérő tudósokra, orvosokra. Szükség van az állami apparátusban a sok tapasztalattal rendelkező szakemberekre. És ott vannak a parlamentben, az önkormányzatokban megválaszottt képviselőként, mert az emberek bíznak bennük. Nem hiszem, hogy fiatal levélírónk bármely poszton is tudná helyettesíteni őket. Azt pedig, hogy egy nyugdíjas óvónő miatt kapta a felmondását, egyáltalán nem tartom valószínűnek. Egyellen olyan esetet sem ismerek, hogy egy fiatal óvónő helyére nyugdíjas óvónőt vettek volna fel. Mielőtt követelődzni kezdenénk, mérjük fel képességeinket, mert csak ennek megfelelő munkahelyet követelhetünk magunknak. Mialatt a közöli levelet olvastam, nekem is felment a vérnyomásom, mert egy régi, 1973-as kalendáriumban olvasott történet jutott az eszembe. Két. afrikai törzsek életét tanulmányozó kutató "írta azt a bizonyos cikket, mely szerint egyes afrikai törzseknél még megvan az a szokás, hogy kókuszdió szüret után, egy meghatározott napon kiviszik a törzs öregjeit az erdőbe. Felviszik őket a legmagasabb kókuszfákra, minden fára egy-egy idős embert, aztán erősen megrázzák a fákat. Aki meg tud kapaszkodni, az még életképes, azt lehozzák, és egy évre biztonságban van az élete. Aki pedig lezuhan, annak - vége. Eredeti megoldás. Nem? PETRIJÓZSEFNÉ Garamsalló & wJyapH •Jfeyetokí^.HHiMs.dariivatójiífe'

:li!>zteletbefl lar* íásáial. riiviíIílM' ifk-nietjük niefc. V né/i-H'k wlreírHM-' OTlekéliew olyanokat, isi i imlünk timélyekml Í»jrtjíma"

:.Vál ssseťfeipSségäíik »ém ért teljes mértékben egyet. Köszönjük ol vasjíink- bizalmát, i's «í?JÍ>» U « leveleiket Történelemírás és a gondolkodás tájainkon (Gondolatok a zsidóság gondolatvilágáról, Új Szó, 1994. VII. 1.) Figyelemmel olvastam az írást, de az előzményeit is, mivel gróf Esterházy János jóvátételi ügyét elejétől fogva szemmel tartom, Yehuda Lahav úr azt mondja, hogy „ez. a szlovák, a magyar, illetve szlovákiai magyar történészek dolga és feladata" - mármint eldönteni a mártír magyar főnemes feddhetetlenségét... Most egy másik mártírról, a nyitrai református gyülekezet tiszteleteséről, Sedivy Lászlóról szeretnék szólni, aki a második világégés idején félelmet nem ismerve, önzetlenül, tömegesen keresztelte reformátusra a zsidó lakosságot és bújtatta is. Talán felesleges magyaráznom, hogy eme cselekedet abban az időben mit jelentett. A megmaradt feljegyzések és anyakönyvi adatok szerint 1942-ben a nyitrai tiszteletes által megkeresztelt 769 zsidó haladékot, sokuk teljes menedéket nyert. A megkeresztelt zsidók között voltak aprócska gyerekek, felnőttek, illetve aggastyánok is. Ámde Sedivy Lászlót is elérte a kegyetlen sors keze, a zsidók keresztelése miatt elhurcolták, kegyetlenül megtiporták, az illavai fegyházból nagyon meggyötörten és legyöngült állapotban tért haza, majd ötven esztendővel ezelőtt, 1944 júniusában meghalt. A talpig becsületes magyar tiszteletes hamvai a nyitrai temetőben pihennek, ám emléktáblája, illetve a magyar szöveg - A jó pásztor életét adja a juhokért - fájdalmas lehetett valakiknek, valamint a bibliai idézet is. amely így hangzott: Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nékem az, élet koronája - eltűnt. Nos, mindezeket azért teszem szóvá, mert a nyilrai zsinagóga udvarán még Mečiar országlása idején - a kormányfő is jelen volt - a holocaust.emlékére felavatott emléktáblánál a kitüntetettek, legalábbis említésre méltóak névsorában Sedivy László nevét nem említették. Nyilván, mert a református lelkipásztor magyar volt. A szlovák történelemírás, mint sok-sok alkalommal, ezúttal is csődöt mondott. Hovatovább a magukat komoly tudósnak valló történészek is egyre távolodnak a valóságtól és prezentálásától. Az utóbbi időben igen meglepett Ivan Kamenec ténykedése is, akinél mintha a keserűséget látnám előretörni a józan ésszel szemben. Vagy talán az Esterházyüggyel szembeni magatartásáért elismerést vár? Ám megtisztelő, hogy Yehuda Lahav úr felfigyelt kisebbségi magatartásunkra és gondolatvilágunkra. Szeretném felhívni figyelmét arra, hogy sok esetben egyetlen szlovák történész (?) véleménye a vitás kérdések eldöntésénél többet jelent, sőt megingathatatlan tényként kezelendő, mint tíz magyar, tényekkel alátámasztott véleménye. Ez a helyzet Esterházy János perújrafelvételének ügyében is. MOTESIKY ÁRPÁD Verebély Városszéli ballagás Ballagásról írni mostanság nem nagy dolog. Elcsépelt téma - hisz évente ezer és ezer diák éti át ezt az ünnepélyes aktust. Ez a ballagás viszont, amiről most írni akarok, ez merőben más - ilyet még nem láttam! Itt nem visznek tablót, nincsenek öltönyös fiatalemberek és a legújabb divat szerint öltözött lányok. Nem visznek drágábbnál drágább virágcsokrokat és nem kíséri őket meghatott szülősereg. A járda szélén sem állnak kíváncsiskodó járókelők. Mert ahol ők mennek, ott nincsen járda, és nincsenek emberek sem. Rajtam kívül, aligha találkoztak valakivel. A temetőből jöttem éppen megkerülve a várost, hogy minnél hamarabb hazaérjek a már kibírhatathinnak tűnő nyár eleji hőségben. A Telep utca Losonc legrégebbi negyede. Két párhuzamos utcácska - a maga természetes elhanyagoltságában. Erre veszem az irányt. Befordulok a sarkon', amikor zajos társasággal találom magam szemben. Hál már itt sem lehet nyugta az embernek - kezdek mérgelődni magamban, majd a rövid utca közepére érve döbbenten állok félre. Egymásba kapaszkodó, himbálódzó alakok, a sor elején egy tanítónő, kezében mezei virágok közé vegyített piros fit tó rózsás csokorral; ő az, ciki próbálja összehangolni az éneket, összehangolni az összehangolhatatlaiit. A; értelmi fogyatékos^Hallagnak. Honnan és IjjivďfOnfelédtek és boldogok^Éfíekelnek... Teljesen mindfig?<~ííogy felfogják-e a lénye'gft - egy ct fontos, tudják, érzik, hogy most valami rendkívüli történik veliik. Ac eltorzult arcokon, zavaros tekintetekben az öröm fényei cikáznak. Földbe gyökerezett lábbal állok, lassan már elhaladnak mellettem, hátul még egy-két lemaradón cselleng. Az utolsó leszakít egy vadrózsát az egyik kerítés maradványa mögül - és bizonytalan léptekkel rohan felém. Artikulátlaiuil, de a szeretet nyelvén megmagyarázza, hogy ezt nekem adja. Kicsit elfogódottan nyúlok érte. Szánalom és keserűség kavarog bennem. Lehajtott fejjel sietnék tovább, de megragadja a karom. Most nézek igazán rá. Tőlem legalább egy f ejjel magasabb, csupa kéz-láb ember, torzult arcán valami jóságos kedvesség vonaglik, mélyen iilő szemei f énylenek. Nagyon akarna mondani valamit mond is a maga módján, - én igent bólintok, majd már elhaladt társaira mutat, és nagy lendülettel utánuk lódul. Lassan eltűnnek, a református temető felé veszik az, irányt. Erre is kevesen járnak, nem kell tartaniuk az emberek kíváncsi, lenéző vagy jobb esetben szánakozó tekinteteitől. Igazságtalanság - lázongok -, hisz ők, akik amúgy is mindig az élet külvárosaiban fognak élni, még most sem merészkedhetnek beljebb? Szégyellik őket! De miért.' Azért, mert már puszta létük is megannyi család tragédiája, azért, mert nyűgei a társadalomnak - legyen az akármilyen demokratikus is? ...Énekük egyre halkuJ^~~mtjTt~ összekc^'cradik a távolban zúgó TTféptíőesik zajával. Én állok, kezemben a vadrózsaággal, és akaratlanul is Aqitinói Szent Tamás mondását ismételgetem magamban: Ami Istenből látható, elég nekem ahhoz, hogy higgyem azt is, ami benne láthatatlan... BELÁ ETELKA Losonc A gyűlölet a tudatlanságbői ered (Táblatörvény az ő szemükkel, Új Szó, 1994. VII. 13.) A szlovák képviselők nem ismerik a magyarok történelmét, és így a felvidéki magyarokét sem. Úgy látszik, csak a Horthy-időszakig nyúlik vissza a tudományuk. Az pedig nem igaz, hogy Dél-Szlovákiában elnyomjuk a szlovákokat. Talán azért nem beszélhetek Léván magyarul és Ipolyságon is már lassan szlovákul kell kérnem az árut az üzeletekben? Én Dél-Szlovákiában élek, magyar vagyok, és mégsem tudok elhelyezkedni már két éve. Miért mondják azt, hogy a szlovákokat csak akkor veszik fel munkába, ha elmagyarosodnak? Legalább a parlamentben ne hazudjnak! Úgy tűnik, össze akarnak bennünket ugrasztani. VAJDA ANDRÁS Szete Hiányolom, hogy eddig még nem említették meg: az első Csehszlovák Köztársaság meglalakulása után még a legkisebb csallóközi faluban is kinyomozták, hogy azt hogyan nevezte a szlovák nép. Természetes, hogy két szomszédos nép kölcsönösen átvesz egymástól elnevetéseket. így a magyar országalapításkor meghonosodott a Visegrád, Nógrád elnevezés. Helységekre személyneveket ráaggatni hivalkodó, tolakodó dolog. A letűnt rendszernek volt a sajátossága a feltűnéskeltés, a politikusok ilyetén való bemutatása a világnak, így lett Volgográdból Sztálingrád és sok mást is említhetnénk. Az ilyen sovinizmus annál visszatetszőbb, ha még a nem is magyar eredetű Párkányt sem fogadják el. Még jó, hogy megmaradt a kelta eredetű Tátra és Fátra. A Budapesten megjelent'Földrajzi nevek etimológiai szótára kimutatja, hogy a Dunántúl helységneveinek többsége szláv'eredetű. De ezek még ezerszáz év múlva is megmaradtak! Alig van példa, hogy személyről akartak községet elnevezni. Mikszáth szülőhelyét, Szklabonyát bizonyára a lakosság beleegyezésével változtatták meg, mindkét nemzet megbecsülésének jeléül. Ezenkívül nem tudok olyan községről, amelyre ráagatták volna valamilyen híresség nevét. Matunák Mihály (1866-1932) nagysurányi születésű történész az Érsekújvári Lapokban 1890-ben három folytatásban jelentette meg a Mikor tótosodott el Nagy-Surány és vidéke? című munkáját. Matunákot természetesen nem a saját nemzete iránti gyűlölet vezette, ő csak a puszta tényeket gyűjtötte össze. Megállapította, hogy Bánkeszi, Várad, Egyházszeg. Nagyszeg, Födémes, amelynek tisztán szlovák a lakossága, szintén magyar alapítású volt. No és milyen magyarosítás az, hogy Megyerre a török pusztítás után a földesúr morvákat telepíttetett! Belőlük nem lettek magyarok, a község nevében is feltüntették, hogy Tótmegyer vagyis Slovenský meder. SZABÓ IVÁN Érsekújvár Kicsit más szemmel (Könyvek, szerzők,kiadók - és olvasók, Új Szó, 1994. VI. 24.) Mindazok, akik már jó néhány éve könyykiadással, könyvterjesztéssel foglalkoznak, tudják, érzik, hogy fennmaradni, boltot, illetve boltokat működtetni csak hálózati könyvterjeszléssel lehet, örülve minden kis sikernek, elismerésnek, no és hát reklámnak, tanácsnak, ötletnek - még ha az netalán valaki másnak az agyában született is meg. Az összefogás pedig csak a továbblépést segítheti - elsősorban az olvasó, a vásárló érdekeit, igényeit tartva szem előtt. Az irigység, az egymásra acsarkodás, a sértődöttség ilyen-olyan oknál fogva a kiadó(k), a bolt(ok) elszigetelődését jelentheti - kárát látva belőle vásárló, kiadó, terjesztő egyaránt. Mert nagyon is igaz és megszívlelendő mindenki számára . az a mondás, mely szerint veszélyes annak a fának az ágait nyesegetni, melynek árnyékában magunk is meghúzódunk. Mindezek ismeretében nyitotta meg könyvesboltjait a Madách-Posonium, kitárva ajtaját minden arra érdemes hazai és külföldi kiadó előtt. Már a megnyitás napján ott sorakoztak polcainkon a saját, illetve a magyarországi kiadványokon kívül a hazai kiadók, a Kalligram, a Lilium Aurum, a Nap könyvei a számukra küJűiMBegj®-" lölt heWenJ^Mť^ikíé^hették és -JrctretTka vásárlók az Erdélyben vagy Kárpátalján kiadott könyvek egynéhány példányát is. Tettük és tesszük ma is mindezt azért, mert érezzük, hogy egy könyvesboltnak csak így lehet otthont teremtő, befoga-dó, magyarság-összetartó ereje - politikai pártállásra való tekintet nélkül, A Szlovákiai Magyar Könyvtiapok ötletét örömmel, és nem sértődöttséggel fogadták boltjaink. , lehetőséget és kihívást is látva bennük. Ugyanis boltjainkban hetente vannak könyvbemutatók és író-olvasó találkozók, tárlatok és előadások, természetgyógyászat és íriszdiagnosztizálás - a vásárlók ötletei alapján. Számunkra az ötlet az elsődleges, és nem az ötletadó, ahogyan a kiadvány, nem pedig a kiadó. A mi feladatunk a hangyaszerep, annak minden szorgalmával és szívósságával, terhével és buktatóival, verejtékével és fáradhatatlanságával. S ha a vásárló elégedett, akkor van miből erőt meríteni. A mi könyvnapunk hangulatos volt, barátságos és ellenségkép nélküli, ünnepi és könyvekhez méltó. Legalábbis boltjainkban, de diákjaink körében is, ahol éppen íróink, költőink megfordultak. Néhány mondat erejéig említést kapott minden hazai magyar kiadó, kivétel nélkül és egyformán. A Szlovákia Magyar Könyvnapok záróakkordja nekünk Gombaszög volt, ahol a népművészeti sátor fedele alatt olyan vásári „csapiunk", melyet bármelyik bolt megirigyelhetne. Tisztelt Kövesdi Károly! Nagyon sajnálom,_Jiosy--Ön-nem ünnepelhetett és örülhetett veTünk együtt. Igaz, „jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" - mondja Exupéry kis hercege. Remélem, jövőre is lesznek Könyvnapok. Bárki szervezze. Talán találkozunk. Csak nem szabad, hogy saját kulcsával más ajtaját feszegesse az ember. VITÉZ ERIKA a Madách-Posonium keleti boltjainak területi vezetője