Új Szó, 1994. június (47. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-15 / 138. szám, szerda

4 haZAI Körkép ÚJ SZÓ 1994. JÚNIUS 17. Gubancbogozó (•Folytatás az 1. oldalról) - Kudarcnak tartja a táblatör­vény elbukását a pozsonyi parla­mentben? Nem is annyira a jogász embert, mint inkább a korábbi kül­ügyminisztert, fó'ként azonban a politikust és a kormányfőt kérde­zem: véleménye szerint ki vétett nagyobbat? Aki a magyar pártok képviselői között frakciófegyelmet, vagy aki a kormánykoalíció párt­jai közül paktumot sértett... Ta­gadhatatlan tény ugyanis, hogy a nemzeti demokratákhoz tartozó Kaliská asszony volt az, aki Štúro­vo, Hurbanovo, Gabčíkovo és több más helységnév kizárólagos forszí­rozásával megadta az első kegye­lemdöfést a sok-sok kompro­misszum árán kialkudott törvény­javaslatnak! - Nézze, balgaság volna egy vállrándítással azt mondani: nem történt semmi. Ez az érem egyik, nem éppen kellemes oldala. Az érem másik oldalát tekintve viszont látni kell: a parlamenti pártok, de elsősorban a kormánykoalíció kö­rében elvben egyezség született ar­ról, hogy a nemzetiségileg vegyes­lakta területek településneveit két­nyelvű táblák jelöljék. Ez a hivata­los nyelvnek és a kisebbségek nyel­vének akceptálását is jelenti. Fon­tos, hogy senki se vonja kétségbe a települések hivatalos nevét, s emel­lett a kisebbségek nyelvén használt helységneveket sem. A gyakorlat­ban ez azt jelenti, hogy a hivatalos okiratokban a hivatalos település­név lesz használatos; ugyanakkor élni fog e város vagy község ma­gyar, ukrán, ruszin vagy éppenség­gel német neve is. Ez jelenti a le­endő egyezség kiindulópontját, no­ha egyesek számára, egyelőre, túl­ságosan is érzékeny kérdésről van szó. Akadnak emberek, akik attól tartanak: ha nem a gépies transzk­ripció, hanem a történelmileg fenn­maradt kisebbségi névhasználat el­ve érvényesül, akkor ez-az majd más, szélesebb összefüggésekben is megkérdőjelezhető. Űgy vélem, fokozatosan azonban áthidalhatók ezek az aggályok, igaz, némi türel­mi idő árán. Folytatni kell hát a pár­beszédet, ám tromfok nélkül, in­kább a megoldást keresve. - Eszerint nem tulajdonít külö­nösebb jelentőséget annak, hogy a kormánykoalíció és támogatóinak háza táján egyrészt a frakciófegye­lem megszegésére, másrészt pak­tumsértésre került sor ? - A hazai magyar parlamenti pártok klubjaiban, illetve a kor­mánykoalíció pártjainak soraiban kialakult helyzet csak azt a.valósá­got tükrözi, ami egész Szlovákiára is jellemző. Ennek ellenére, leg­alábbis a kétnyelvű helységnév­táblák használatának dolgában, optimista vagyok. - A táblatörvény elvetése után vajon milyenek voltak az Európa Tanácsból, a nyugati országokból érkező visszajelzések? - Hivatalos állásfoglalások e te­kintetben nemigen születtek; a nem hivatalosakat pedig úgy lehet­ne összegezni, hogy a külföld egyelőre megértéssel fogadja hely­zetünket, és továbbra ís a torzsal­kodások nélküli megoldást szor­galmazza, - A szlovák kormányzat miként kívánja gyakorlatilag is bevonni a felvidéki magyar kisebbséget az Európai Stabilitási Paktumból adódó végrehajtási egyezmények előkészítő tárgyalásaiba ? - Az államiságnak, a végrehajtó hatalomnak megvan a maga termé­szetes belső gépezete. Ebben a nemzetiségeknek is saját helyük van. Képviselőik ott vannak a kor­mány tanácsadó testületeinek ta­nácskozásain, legitim parlamenti képviseletük van, és a kormány­váltás óta a kabinet koalíciós taná­csának ülésein is jelen vannak. Ily módon közvetlenül hozzászólhat­nak a közéleti kérdések mindegyi­kéhez, így a stabilitási paktumból eredő további tárgyalások meneté­hez is. - Eszerint, mondjuk a külügyi tárca kezdeményezésére, egy külön szakbizottság felállítását nem ter­vezik? - Látni kell, hogy a Párizsban kötött egyezmény nemcsak a ki­sebbségi kérdésre vonatkozik. Ettől függetlenül azonban nem lá­tom akadályát annak, hogy adott esetben a külügyminisztérium a szlovákiai kisebbségek képvi­selőiből egy ad hoc vagy akár egy állandó bizottságot is létrehozzon. - A romániai és a szlovákiai ma­gyarság soraiból az utóbbi hetek­Prikler László felvételei ben több ízben is elhangzott a köz­vetlen részvétel, a közvetlen véle­ményalkotás igénye! - Gondolom, ez a dolgok gya­korlati menetén múlik majd. Egyelőre még csak a keretegyez­mény és az ebből adódó általános elképzelések világosak: a kisebb­ségi problematikát megvitató ke­rekasztal-beszélgetéseket nem hív­ta össze senki. Nyilván a közel­jövőben kell majd eldönteni, hogy Szlovákia miként tárja vitapartne­rei elé saját álláspontját. Elképzel­hetőnek tartom, hogy a felmerülő kérdések mindegyikét az ország­ban élő kisebbségek képviselőivel is megbeszéljük. - Rengeteg szó esik mostanában arról, hogy Szlovákia és Magyar­ország között jó lenne mielőbb megkötni a kétoldalú állam­szerződést. Véleménye szerint ná­lunk ezt nem kellene megelőznie egy, a kisebbségek helyzetét rög­zítő alkotmánytörvénynek? - Aligha valószínű, hogy a kora ősszel esedékes választásokig megszülethetne egy ilyen törvény. Ráadásul ezt a kormányprogram sem irányozza elő; s ež nem jött szóba a magyar parlamenti képvi­selettel folytatott rendszeres tárgya­lásainkon sem. Természetesen a véleménycserének semmi akadá­lya, de erre vonatkozó törvényja­vaslatról majd csak az újonnan megválasztott parlament tárgyal­hat. - Miniszterelnök úr, evezzünk ­a szó legeredetibb értelmében ­más vizekre! Bős ügyében milyen az ön személyes álláspontja ? - Hogy sürgősen meg kell olda­ni ezt a kérdést. De nem a politiku­sok feleselésével, hanem a szak­emberek bevonásával. Az egész perlekedést a műszaki vita szintjé­re kell terelni, méghozzá úgy, hogy egyik fél se szenvedjen tartós kárt. Én bízom a józan emberi gon­dolkodás erejében! - Még úgy is, ha olykor-olykor megáll az ész? Például a Slovens­ká REPUBLIKA szalagcímeit ol­vasva. Május 10-én, egyebek kö­zött, azt adta hírül e kedély rombo­ló napilap, hogy: „Moravčík kor­mánya Duray gatyamadzagján lóg!" Kérem, mondjon ez ügyben véleményt! . - Mit mondhatnék egy tendenci­ózus túlkapásról? Számunkra a kormányprogram a mérvadó; s ab­ban nyoma sincs semmi olyannak, ami ebben az irányban bárkinek is meglódíthatná a fantáziáját. - Mégis akadnak, akik váltig azt állítgatják - például a DSZM egy­re sűrűbben rendezett tömeggyűlé­sein -, hogy a kormánykoalíció tit­kos egyezséget kötött a szlovák parlamentben képviselt magyar pártokkal... - Ez nagyon nagy túlzás. Most is csak azl mondhatom: a magyar pártok is érdekeltek abban, hogy megoldást találjunk az ország va­lamennyi állampolgárát érintő gondokra. E tekintetben a március derekától szeptember végéig tartó időszak egy jó esélyt kínál Szlová­kiának. Ezért valóban van közöt­tünk együttműködés, de csak annyi, amennyi egy parlamentáris demokráciában a kormánykoalíció és az őt támogató pártok között természetesnek mondható. Ezzel szemben a jelenlegi ellenzék kije­lentései csrjpán arra jók, hogy elte­reljék a lakosság figyelmét a tény­leges gondokról. És ha valóban van bizonyos veszély Szlovákiá­ban, akkor az nem égyéb, mint Mečiar úr kormányzási stílusa. Semmi más veszélyről nem tudok. - Ön a minap annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy a jelen­legi koalíció lényegében a válasz­tások után is kormányzati tényező maradhatna. Egy. ilyen helyzetben koalíciós partnernek tekintenék a hazai magyar pártokat? Feltéve persze, hogy legitim képviselőik ezúttal is bejutnak a szlovák tör­vényhozásba. - Ésszerűtlen hiba lenne bárkit eleve kirekeszteni pusztán azért, mert más pártállású vagy más nemzetiségű az illető. Különösen ha egy jó szakemberről lenne szó. Ez ellentmondana a szándékaink­nak, politikai törekvéseinknek és Szlovákia érdekeinek is. - Az ország javát szolgáló cél­kitűzéseket, Szlovákia külhoni megítélését firtatva szeretnék rá­kérdezni arra, vajon szeptember végéig létrejöhet-é bizonyos fokú enyhülés a szlovák-magyar állam­közi viszonyban ? - Kár minden napért, kár min­den hétért, ami eredménytelenül iramlik el, a két szomszédország kapcsolatainak fellelése és szoro­sabbra fűzése helyett. Meggyőződésem, hogy mielőbb el kellene érni azt, amit történelmi megbékélésnek nevezünk. Egy­szerűen elegendő bátorságot kelle­ne magunkban találni ahhoz, hogy elfelejtsük mindazt, amit eleddig nem tartottunk igazán jónak. Na­gyon fontos, hogy a jövőben ne a korábbi nézeteltéréseinkre, hanem kölcsönös kapcsolataink előnyeire figyeljünk/ A közös múlt ugyanis közös jövőt is ígér; s aligha mellé­kes, hogy e perspektívák milyen­nek mutatkoznak. - Miniszterelnök úr, köszönöm az interjút. MIKLÓSI PÉTER VISSZHANG A kiragadott szövegrészek veszélye Esterházy János a szlovákiai zsidók deportálásáról Az Új Szó június 1-jei száma Ye­huda Lahav, az izraeli Haaretz kö­zép-európai tudósítójának Esterházy Jánossal kapcsolatos kritikai észre­vételeit adta közre. Korabeli szlovák parlamenti felszólalások szövegrész­leteire és a História című folyóirat idei 3. számában általam közreadott autentikus dokumentumra hivatkoz­va Yehuda Lahav azt kifogásolja, hogy „a szlovákiai magyar közösség kiállásdíja összefonódik gróf Ester­házy János nevével, aki annak ellené­re, hogy nem szavazta meg á szlová­kiai zsidók deportációját engedé­lyező törvényt, gyakran éles zsidóel­lenességről tett tanúságot". Tisztában vagyok a most folyó Esterházv-perben megmutatkozó ellentmondásokkal és ellenérde­keltségekkel, illetve a szlovákiai magyar pártharcok minden terüle­ten lövészárkokat húzó „egy­ügyűségeivel"\ én most mégis - ön­ként vállalt naivitással - csak a tör­téneti tényekre, a korabeli szlováki­ai reáliák ismertetésére szorítkozva szeretnék reagálni a szóban forgó írásra? Az első Szlovák Köztársaság lét­rejötte, létezése, fennmaradása a többi német szövetségestől eltérően kizárólag a berlini politika szándé­kain és támogatásán múlott. Ezt a Tuka-Mach-féle radikális szlovák irányzat a „legjobb tanítvány" sze­repének tudatos vállalásával - vélte biztosíthatni. A térség legkövetkeze­tesebb és legönállóbb zsidóellenes politikája is ezt a célt szolgálta. Es­terházy a zsidókérdés területén kia­lakult közép-európai csatlósrivalizá­lás politikai és erkölcsi veszélyeire már 1939-ben figyelmeztette a buda­pésti kormányzatot. Az általa vezetett 80 ezres szlová­kiai magyar közösséget szlovák részről folyamatosan támadták a zsi­dósággal való szolidaritásért, a törté­neti Felső-Magyarországon évszáza­dok alatt kialakult nyelvi és kulturá­lis közösségtudat ápolásáért. Ester­házynak a szlovákiai zsidóüldözések idejéből Ladislav Deák és Ivan Ka­menec szlovák történész által kimu­tatott és Yehuda Lahav által is idé­zett zsidóellenes verbális megnyilat­kozásai elsősorban ezt a támadási fe­lületet kívánták csökkenteni. Mindazonáltal elvitathatatlan tény marad, hogy a szlovákiai magyarság a Holocaust szlovákiai előkészíté­sétől éppen Esterházy Jánosnak az egész korabeli szlovákiai közéletben egyedülállóan bátor kiállása révén, a legmagasabb szinten elhatárolta ma­gát, ami - az egész közép-európai ré­gió összes népközösségét tekintve ­kivételes jelenség. Ezért úgy gondo­lom, hogy csakis a zsidóüldözések éveinek történeti valóságát felejtve, illetve értve lehet egyenlőségjelet tenni - az adott kor frazeológiáját tükröző és taktikai eredményként fel­fogható - egynéhány kijelentés, illet­ve Esterházynak a szlovák parla­mentben tanúsított bátor kiállása kö­zött. Ez utóbbiról Esterházy János a következő jelentésben számolt be a pozsonyi magyar követségnek: „1942. május 15-én tárgyalta a szlo­vák parlament a zsidók kitelepíté­séről szóló törvényjavaslatot. Az ülés megkezdése előtt felkerestem dr. So­kol Mártont, a képviselőház elnökét, és a következőket mondottam neki: Midőn a szlovák parlament tagjá­vá megválasztottak, az első ülésen fo­gadalmat tettünk, hogy mindig lelki­ismeretesen fogjuk törvényhozói kö­telességeinket teljesíteni. A zsidók ki­telepítéséről szóló törvényjavaslat tartalmilag olyan, hogy azt semmi­képpen sem tehetem magamévá és nem szavazhatom meg. Legfiatalabb korom, óta mindig zsidóellenes beál­lítottságú voltam és az is fogok ma­radni, ami ellenben nem jelenti azt, hogy szavazatommal hozzájáruljak egy olyan törvényhez, mely minden isteni és emberi jogot lábbal tipor. A zsidók kitelepítésénél a szlovákok a zsidókat nem mint felekezetet, hanem mint fajt telepítik ki, és ez egy okkal több, hogy ellenszavazzak a javaslat­nak. A magyarság Szlovákiában nemzeti kisebbséget alkot, és ezért teljesen lehetetlen, hogy elfogadjon és magáévá tegyen olyan törvényja­vaslatot, mely a többségnek jogot ad arra, hogy egy kisebbséget kitelepít­sen. Mi, magyarok bizonyíthatóan több.mint ezer éVen át Szent István szellemében éltünk és cselekedtünk, aminek legjobb bizonyítéka az, hogy Magyarország területéről soha sen­kit sem. egyénileg, sem csoportosan ki nem telepítettek. Magyarország il­letékes tényezői úgy mint a múltban, a jelenben is politikájukat a Szent Ist­ván-i gondolat jegyében irányítják, ami megnyugvással kell eltöltse az it­teni szlovákokat, mert egész biztosak lehetnek, hogy míg ez az eszme ma­rad uralmon Magyarországon, addig a nemzetiségeiknek semmi bajuk nem történhetik. Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsi­dók kitelepítéséről szóló törvényja­vaslatot benyújtotta, mert ezzel elis­. meri jogosságát annak, hogy a több­ség a kisebbséget egyszerűen kiebru­dalhassa. Tudom, hogy a törvényja­vaslat nagyon sok szlovák képvi­selőtársamnak nem fekszik, de ezek pártfegyelemből nem mernek óvást emelni a javaslat ellen. És ellenben, mint az itteni magyarság képviselője, leszögezem ezt és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a ja­vaslat mellett, hanem ellen, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom." Esterházy tehát többek között ép­pen a reá bízott közösséget féltve utasította el a hitleri őrület egész népcsoportokat sújtó brutalitását, ez­zel is tanújelét adván felelősségtuda­tának, történeti összefüggésekben gondolkodó politikusi erényeinek. Az újságíró a jelen történésze, szok­ták mondani, de ha történelmi ese­ményeket, személyiségeket értékel, aligha engedheti meg azt, hogy összefüggéseiből kiragadott szöveg­részekre hagyatkozva mondjon ítéle­tet. SZARKA LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom