Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-24 / 119. szám, kedd

1994. MÁJUS .1159. úJ szó HÍREK - VÉLEMÉNYEK 3 Magyarország Választási kampányfinis (Budapesti tudósítás) Magyarországon immár véglegesen az utolsó hetébe érkezett a választási kampány. Befejeződött a jelöltek visszalépésének hivatalos határideje is, s ennek alapján kialakult az érvényes jelöltlista, amelyre vasárnap, május 29-én, ismét voksolni fognak a magyar választék. Míg az első fordulóban közel hetven százalékos volt a választási részvétel, most egyes becslések szerint úgy ötven százalék körüli részvétel várható. Mivel Magyarországon a pünkösd hivatalos ünnepnek számít, s a hétfő is munkaszüneti nap volt, így hosszabbra nyúlt a hétvége, ami jó alkalom volt újabb pártrendezvényekre, nyilatkozatokra. A liberális blokk, vezetőinek kecskeméti fórumán Pető' Iván, szabaddemokrata pártelnök cáfolta a különböző médiákban napvilágot látott feltételezést, miszerint az SZDSZ és a Magyar Szocialista Párt közt már megköttetett volna a koalíciós egyezség. Leszögezte, hogy a tárgyalásokra csak a második forduló eredményeinek ismeretében kerülhet sor. Pető megismételte korábbi állítását, hogy a koalíciónak csak akkor lesz értelme, ha a szocialisták nem szerzik meg az abszolút többséget. Boross Péter, miniszterelnök a Magyar Demokrata Fórum alelnöke Szegeden ismét felhívta a szavazókat: az MDF-re adják le voksaikat. Hangsúlyozta, hogy egy egészséges parlamenti mechanizmusban féknek is kell lennie, s ez csak akkor lesz lehetséges, ha az ellenzékiek 34-35 százalékánál többet szereznek. Szerinte még az MSZP-re és az SZDSZre szavazóknak is az az érdekük, hogy az MDF-re voksoljanak, s annyi ellenzéki képviselőt juttassanak be a parlamentbe, hogy egészséges egyensúly jöjjön létre. Ha az MDF szakít eddigi becsapó politikájával és azt teszi, amit 1990es programjában megígért, akkor a Független Kisgazdapárt nyitott az MDF előtt, mondta egy nagygyűlésen Csornán az FKGP alelnöke G. Maczó Ágnes. Az esetleges MDFFKGP megállapodásnak azonban az MDF részéről írásos garanciákat is tartalmaznia kellene. Rendkívül fontosnak mondta, hogy megvalósuljon az FKGP és a Kereszténydemokrata Néppárt hosszú távú együttműködése. KOKES JÁNOS Orosz atomfegyverek Maffiatervek (TA SR-hír) Oroszországban fennáll a veszélye annak, hogy a szervezett bűnözők hozzájutnak 15 ezer nukleáris robbanófejhez - közölte a Der Standard osztrák napilap. Amerikai forrásokra hivatkozva azt írta: megbízható bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a maffia még a Szovjetunió fennállása idején igyekezett hozzáférni az atomfegyverekhez. Ma azonban az orosz kormánynak már nincs pontos leltára a bombákról, az urán- és plutónium-tartalékokról. Az amerikaiak már figyelmeztettek ennek a veszélyeire. Ugyanakkor James Woolsey, a CIA igazgatója szerint egyelőre nincsenek bizonyítékaik arra vonatkozóan, hogy atomfegyverek nagyarányú csempészésére került volna sor. Hitlernek cseh ősei voltak? (TA SR-hír) A történészek eddig sikertelenül kutattak Adolf Hitler ősei után - állapította meg a Lidové noviny tájékoztatva róla: 1933-ban, azt követően, hogy Hitlert kinevezték birodalmi kancellárnak a német és a külföldi sajtót egyaránt foglalkoztatta a nagy kancellár származása. Egyes lapok azt állították, hogy Hitler nagymamája zsidó volt, és a cseh-morva határvidéken fekvő Polnában lakott. Rudolf Radouš, a polnái zsidó közösség történetével foglalkozó történész szerint azonban a Hitler elődjeinek származásáról, lakhelyéről szóló bizonyítékok vagy eltűntek, vagy egyszerűen még nem sikerült felkutatni őket. Az eddig hozzáférhető adatokból csak az derült ki, hogy Hitlerék legalább két generációja élt Polnában, mégpedig három családban. Az egyik család az akkori források szerint Bécsbe költözött. Ám hiányoznak a további adatok, bizonyítékok, amelyek felfedhetnék a titkot Hitler nagyanyjának származásáról. Ukrán óhaj A Krímről az ENSZ-ben (TA •SR-hír) Gal ina Zidorova orosz külügyi szóvivő szerint Oroszországnak nincsenek kifogásai az ellen, hogy esetleg az ENSZ keretében kezdjenek tárgyalásokat a krími válságról, ahogyan azt Ukrajna szeretné. Moszkva egyben reméli, hogy Kijev és Szimferopol képes lesz kizárólag politikai eszközökkel megoldani minden vitás kérdést. Andrej Kozirev orosz külügyminiszter a krími helyzetről már tárgyalt Douglas Hurd brit külügyminiszterrel, aki vasárnap este érkezett Murmanszkba háromnapos látogatásra. Leonyid Kravcsuk ukrán elnök az Interfax hírügynökség jelentése szerint hangsúlyozta: nem engedi meg a Krím státusának módosítását, sem Ukrajna területi egységének megváltoztatását. Reményét fejezte ki, hogy a mára tervezett tárgyalások az ukrán és a krími parlament között a válsághelyzet sikeres megoldását eredményezik. Közben a félszigeten tovább éleződik a feszültség azt követően, hogy a szimferopoli parlament visszaálította az 1922-es alkotmányt, amely szerződéses alapra helyezné Krím és Ukrajna viszonyát. Vasárnap Ukrajna megerősítette egységeit a krími fővárosban, a parlament és a kormány épületét viszont rendőrök őrzik. Bevégeztetett? Valami sosincs rendben a követendőnek kikiáltott példák körül. Vegyük Jement, amelynek fokozatos, tervszerű egyesítését éppen ilyen követendő példának tartották a politikusok. Pedig ez az ország igazából csak nagyon régen volt egységes, mégpedig elég faramuci módon: északi és déli része egyaránt az Oszmán Birodalomhoz tartozott. Később lakói - mint ez már a testvérinek mondott népek között lenni szokott - annál ádázabbul gyűlölték egymást. Nem mintha különösebb okuk lett volna rá, kivéve, hogy mindenkori vezetőik erre ösztönözték őket. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy mind az északiak, mind a déliek az egész ország feletti uralomról álmodoztak. Többek között ez motiválta a négy évvel ezelőtti egyesülést is. Meg az a kényszerhelyzet, amely azután következett be, hogy a déliek elveszítették fő támogatóikat, az európai szocialista országokat. Ilyen körülmények között kézenfekvő volt, hogy Észak vezetői nagyobb szeletet kaptak a hatalomból. Ami nem is volt baj, mindaddig, míg tartott a nagy összeborulás eufóriája, amíg Dél kapott néhány morzsát a szaúdi adományokból, melyekből az északi országrész mindig is elég jól élt. Persze, csak a déli országrészhez viszonyítva, amúgy Jemen az arab világ szegényháza. Mivel az Öböl-háború idején - állítólag éppen a „szocialista" déliek unszolásának engedve - Jemen Irak oldalára állt, Szaúd-Arábia megvonta tőle a támogatást. Abból a kevésből, ami maradt, pedig az északiak kaptak többet - erről az ország régiúj vezetése gondoskodott. S ekkor kezdődött el az a folyamat, amely megszülte a déliek elszakadási szándékát, s május 4-én a harcok kirobbanásához vezetett. Látni kell, hogy amikor Dél-Jemen, a volt brit mandátumterület önállóvá vált és a „szocialista irányú fejlődés útját" választotta, lassan kinevelte azt a pártelitet is, amely minden nyomorúság ellenére elég jól élt, s komoly hatalma volt. Erről volt kénytelen lemondani az egyesülés után, s tudomásul venni, hogy az elosztás helyett a termelés kerül az előtérbe, s - legyenek bármilyen szűkösek a lehetőségei - a piac diktál, nem a párt. Kénytelenek voltak tétlenül szemlélni, hogy az a nép, amelyet immár ateistának hittek, tódul a mecsetekbe, amelyek felépítésére a szanaái kormányzat mindig talált pénzt. Nehezményezték azt is, hogy a főváros éppen az ízig-vérig muzulmán Szanaá lett, nem pedig Aden, a híres kikötő, amely - iszlám ide, arab hagyományok oda - némi szabadosságot is megtűrt. Ennyi sérelem után a déli vezetés szombaton, pontosan négy évvel az egyesülés után bejelentette a különválást. Bevégeztetett? Aligha. Ugyanis pontosan négy évet késtek ezzel a döntéssel. Nem volt ez hosszú idő, de éppen elegendő ahhoz, hogy az emberek megismerjenek valami mást - ha nem is sokkal jobbat. S nem úgy tűnik, hogy az ellenükre lenne. Bizonyíték erre az északiak előretörése Aden határáig, sorozatos katonai sikereik, melyek elképzelhetetlenek lennének a polgári lakosság többségének támogatása nélkül. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy az egyesüléskor a déli hadsereg volt az erősebb. Bevégeztetett? Néhány napon belül nyilván eldől. Bár már most is nagyon úgy néz ki: a déli vezéreknek le kell mondaniuk hatalmi álmaikról. A kudarc árát pedig a nép fogja megfizetni. Az arab világnak mostanság kisebb gondja is nagyobb annál, semhogy romos szegényháza sorsával foglalkozzon. GÖRFÖL ZSUZSA A CSEH SAJTÓBÓL J A Český deník tegnapi számában Szlovákia első éve címmel közölt egy elemzést azokról az eltérésekről, amelyek a két országrész fejlődését jellemzik a közös állam felosztása után. Szerzője a Prágában élő James A. de Candole, aki a brit Európai Védelmi és Stratégiai Tanulmányok Intézetének felkérésére dolgozta fel a témát. Maga a szerző készítette el a most közzétett rövidített változatot. A tanulmány szerint a két köztársaság között most nagyobbak a különbségek, mint korábban. Míg Csehországban viszonylag stabil demokrácia fejlődött ki, ami az országot megbízható partnerré tette a Nyugat számára, addig Szlovákia gyenge posztkommunista állam maradt, állandóan komoly veszély fenyegeti, hogy ismét Keletre fog tartani. Csehország figyelemre méltó sikere abból következik, hogy a kormány a legradikálisabb gazdasági és politikai reformokat érvényesítette és hatékonyan dekommunizált. Szlovákia mindezek szerint még sokáig nem aspirálhat a NATO-tagságra, viszont a NATO olyan bővítésének, amelyből Szlovákia kimaradna - tekintettel fekvésére - nem sok értelme lenne. Ez azonban nem jelenti, hogy Szlovákia ne tudna magán segíteni. Az új kormányzat máris enyhülést hozott Mečiar uralkodása után, javult az új kormány fellépése és módszerei is. Lényegesebb lesz azonban a politikai és gazdasági reformok irányvonalának alapvető megváltoztatása. A mai kormánynak erre kevés ideje maradt a választásokig. Ezért legalapvetőbb érdeke, hogy megakadályozza Mečiar újabb győzelmét. Mit tudhatott Elbert János Az ő emlékezetének, jobban mondva a kelet-európai Elbert Jánosok emlékének ajánlották a szerzők a Halál a sekély vízben című, a budapesti televízióban szombat este bemutatott filmalkotásukat. A politikai krimi felhasználta annak a tragikus halálnak a motívumait, mely 1983-ban felkavarta a suttogásra kényszerülő magyar közvéleményt. Egy zord márciusi napon a Balaton sekély vizében akadtak rá a neves irodalomtörténész, színházi szakember és műfordító, Elbert János holttestére. Miközben a hivatalos változat koholmányokat sugallt, a rangos Nagyvilág című irodalmi folyóirat - melynek szerkesztőségében csaknem két évtizeden át dolgozott - sokak számára érthetően adta tudtul távozásának körülményeit, amikor azt írta: a halál váratlanul és brutálisán szólította el. A találgatás nem a meggyilkoltatás biztosra vett ténye körül, folyt hanem, annak máig ismeretlen okai foglalkoztatták a felszín alá szorított értelmiségi közéletet. A fenti állapotokról ad érzékletes, a fél szóból is értő nézőknek szánt képet a bemutatott filmnek az a jelenete, amikor a főszereplő, Major Tibor vegyész holttestéről a hivatalos közeg, a gyilkosságra utaló nyilvánvaló jeleket semmibe véve, többször is megfellebbezhetetlenül kijeleneti: öngyilkosság történt. A filmbeli történet nem a megtörtént eset rekonstruálása. Több hasonló közép-európai sorsot sző egybe. A film hőse Nobel-díjra érdemes, Szovjetunióban végzett vegyész, aki titokban, emberiességtől hajtva olyan felfedezésre jut, mely lehetővé teszi a harci gázok semlegesítését. Kutatásainak erdményeit meg akarja szerzeni mind a KGB, mind pedig a CIA. Minthogy a tudós ezeket nem hajlandó kiszolgáltatni a KGB rezidenseinek, kínvallatásnak vetik alá, majd életével fizet. Hátborzongató a KGB budapesti központjában, „a kommunizmus győzni fog" jelszóval körültapétázott falak között folyó kíméletlen kihallgatás, amit felfokoz a meghiúsult kiszabadítás! kommandóakció izgalomkeltő filmes eszköztára. Ráadásul a néző még annak is tanúja lehet, amint Darvas Iván a szinte úriemberesen finom fellépés pózát kedvelő magasrangú cinikus KGB-tiszt szerepében anyanyelvén, oroszul beszél. Itt még a kalandelemek burjánzása sem illúzióromboló. ( Egyfajta kommersz kísértés ott érhető tetten, amikor a vegyész megmentésére vállalkozó speciális csoport mindenre elszánt fiatal tagjait, akik egy bizonyos nyugati nagykövetségnek dolgoznak, nem is annyira a tudományos felfedezés izgatja, mint amennyire magasztos emberbaráti érzelmek vezérlik önfeláldozásukat. A film így, mintegy elhárítja a néző esetleges kíváncsiságát: vajon mi törtrént volna, ha Major Tibort sikerül megmenteni, s ő, ezután, amint a KGB-nek azt mondta, hogy „nyet", másutt is kijelenti, hogy „no". A közelében lévő mindenes, aki szintén e csoport tagja, türelmesen vár, hogy az adatok birtokába jusson. Ez pedig csak akkor következik be, amikor a rendszerváltást követően a tudós fia, nemzetközi hírű karmester szolgáltatja ki a titokzatos számítógép-lemezt apja egykori, igaz barátnak bizonyult testőrének. Úgy látja, hogy most már jó kezekbe kerül, odá, ahol égyébként ezt is úgy fogadják, hogy elsősorban a fiút sikerül megszabadítani az apja gyilkosai részéről továbbra is fenyegető veszélytől. De már késő. A tudós fiát is holtan veti ki a Duna. Ezt a rendszerváltás utáni időzítést a film előkészületei idején egyesek úgy minősítették, hogy az elmebajig fokozza a megdöbbenést. Nem kevesebbet jelent mint azt, hogy a KűB továbbra is jelen van Magyarországon. De a film alapján annak a bizonyos nyugati nagykövetségnek az ügynökei is, akik, mint tudjuk, egy független kis állam szempontjából szintén hírszerzők, azaz kémek. De ezek szerint különbség van a nagyhatalmak kémei között. Továbbra is van igazságos, kifejezetten jóakaratú ország a helyes oldalon - sugallja a film. S a szerzők itt alighanem ellentmondásba kerültek önmaguk szándékaival is. A film forgatása idején úgy nyilatkoztak Lőcsei Gabriellának, a Magyar Nemzet munkatársának riportjában, hogy az elmúlt negyven év politikájának felderítése és elemzése a Nyugaton is kényelmetlen. Nos, a film, mely úgymond darázsfészekbe nyúl, a Nyugatot ugyancsak remek színekben láttatja. Valószínűleg a szerzők is érezték e beállítás visszásságait. Ezért a film vége felé lélektani síkra terelték a drámát. S alighanem sokak számára ez jelentette a felzaklató hatást. A film sebeket tép fel, amikor az egykori beszervezésekről képet adva, bemutatja a családi élet legrejtettebb zugaiba behatoló, az emberi és baráti kapcsolatokat sem kímélő rontást. A rácsok eltűntek, de ott maradt a lelkekben a lenyomatuk - mondja az egyik női főszereplő. S a néző ekkor nyilván nem a szuperkémkedés világával érintkezik, hanem a nagyon is köznapi viszonyok nemrégi tehertételének súlyát érzi. Éppúgy az egykori vállalkozó színeváltoztató magatartásának nagyhatású jeleneteiben, amikor a volt szocialista vállalatvezető úgy menti át magát a privatizációs bizottság tekintélyes elnöki székébe, hogy közben rejtve marad, mennyire otthon volt, a gyilkosságokban közreműködve, a KGB rezidenciájában, s kettős életét valószínűleg tovább folytatja. A nézők itt is közvetlen maguk körüli, emberléptékű tapasztalatok felkavaró és belenyugvásra késztető élményét élik meg. Lehet, hogy a film alkotói: Gyöngyössy Imre és Kabay Barna, akiket a magyar kultúrpolitika ä hetvenes években Németországba üldözött, egy igazi mélylélektani játékfilm gondolatával is foglalkoztak. Dokumentumfilm elkészítése viszont mindenképpen eredeti terveik között szerepelt, de ez meghiúsult. Gyöngyössy Imre időközben meghalt, nem várhatja be az Elbert-ügyre vonatkozó nyomozati iratok áttanulmányozásának lehetővé tételét. Mert ami a filmben Major Tiborral kapcsolatban elhangzik, a,valóságnak is megfelel. Az: Elbert-dokumentumok a rendszerváltás után is hozzáférhetetlenek. Márpedig a mostani közönségfilm a látvány és izgalomgerjesztés túlzásai folytán is ugyancsak táptalajt ad a faggatózásra késztetésnek. Miként válhatott életére törően kényelmetlenné Elbert János, a szellem embere, aki nem lehetett világrengető felfedezések birtokában. A film alkotói az említett nyilatkozatukban maguk is eltűnődtek ezen. Vajon nem szánta-e el magát, a visszafogott szellemi ellenállást feladva a lázadásra? De akkor miért irtották ki a családját is? Vagy példát kellett statuálni, hogy a magányos értelmiségi vívódás ne válhasson veszélyforrássá? De többszörös gyilkosság árán? Akkor hát roppant nagy politikai titok hordozója volt? S toldjuk meg még egy feltételezéssel. Mindez sajátosan összefonódva nem válthatott-e ki a hatalmi gépezetben különleges fenyegetettségi érzéseket? Az értelmiségi-alkotói természet ilyesmivel a nagy és kishatalmakat, földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül ma és holnap is meglepheti. Épperi ezért ki kellene, hogy derüljön, mit tudhatott Elbert János, a míves fordítások több nyelvterületen otthonos szerelmese, aki alig fél évvel erőszakos halála előtt a a vasárnapi Új Szónak árról nyilatkozott, hogy miként tanulhatna meg minél gyorsabban szlovákul is. KISS JÓZSEF