Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-12 / 83. szám, kedd

SZÜLŐFÖLD ÚJ SZÓ' 1994. ÁPRILIS 12. A munkanélküli falu Nem hiszem, hogy van Szlovákiának még egy olyan települése, mint Baraca. A Rimaszombati járás ezen alig 350 lelket számláló magyar falucskája egy dologban bizonyára az élen jár: munkaképes lakosságának több mint 90 százaléka szociális segélyen él - azaz munkanélküli. Mindössze 12 baracainak van állandó állása. A többiek úgy tengetik életüket, ahogy tudják. - Nem volt ez mindig így - panaszolja Lukács Zoltán, Baraca polgármestere, aki 1990-ben került a falu élére. Akkor, amikor különvált a szomszédos Fügétől. Korábban ugyanis ide központosították, többé-kevésbé erőszakkal. Ugyanolyan erőszakkal, mint ahogyan a falu addig virágzó szövetkezetét is felszámolták, és 1975-ben a Bátkai Állami Gazdasághoz csatolták. - Ekkor kezdődött a falu elsorvasztása - állítja Lukács Zoltán. - Lassan, de alapos munkát végezve mindent leépítettek, elvittek tőlünk. A hatvanas években épült istállókat szétszedték, és szinte az utolsó szögig elhordták innen. Megszüntették a volt szövetkezeti kertészetet, amely sok helybélinek adott munkát , fokozatosan eltűnt a juhállomány, a szarvasmarha- és sertéstenyészet. Az állami gazdaság most néhány kecskét hozott ide, de azokat inkább meghagyhatta volna magának. Baracának van még egy sajátossága. Az ott élő roma lakosság fokozatosan elszaporodott, míg a magyarok lassan-lassan kihaltak, vagy elköltöztek innen. A polgármester becslése szerint ma a falu lakosságának több mint háromnegyede roma. - Mivel az itt élő magyarok zöme nyugdíjas, várható, hogy egy évtized múltán a romák aránya csaknem százszázalékos lesz. Hozzáteszem, az együttéléssel nálunk nincsenek problémák mondja a polgármester. - A bűnözés sem magas a faluban, egy-két tyúklopástól eltekintve nagyobb bűncselekmény hála istennek már rég nem történt nálunk. És bár akadnak néhányan, akiknek megfelel ez a mostani állapot, mármint hogy megelégszenek a szociális segéllyel, és nem is keresnek munkát maguknak, el kell mondanom, hogy sokan jó szakemberek voltak, hosszú évekig dolgoztak egy-egy vállalatnál, mégis elbocsátották őket. Most hiába próbálnak újra elhelyezkedni, nem sikerül. Mert járásunkban nagyon, de nagyon kevés a munkalehetőség. - A község hogyan tud létezni, működni ilyen helyzetben? - Az előző években még elvoltunk valahogy, mert az államtól több pénzt kaptunk. Tavaly arra is futotta a mintegy félmillió koronás költségvetésünkből, hogy leaszfaltozzuk a sáros mellékutakat, megerősítsük a leomlott temetődombot, kifestessük a helyi óvodát és a kétosztályos, alsó tagozatos kisiskolát. Ebben az évben azonban katasztrofális helyzetbe kerültünk. A helyi illetékekből mintegy 40 ezer koronát szedhetünk be, de ez - tekintettel a körülményekre - nem megy könnyen. Az államtól pedig nevetséges összeget kaptunk: az egész évre 36 ezer koronát. Ez még a szemét elszállítására sem elég. A falunak nincs vízvezetéke, a csatornázást is meg kellene oldanunk, mert a szennyvíz egyenesen a községet átszelő patakba folyik, de ezekről már álmodni sem lehet. Még arra sincs pénzünk, hogy a tervdokumentációkat elkészíttessem, pedig enélkül állami dotációt sem kérhetek. Lukács Zoltánnal végigjárjuk a falut. Ahol egykor virágzó mezőgazdasági termelés folyt, ma omladozó házak jelzik a már-már agonizáló település állapotát. Kisiskolája negyven gyermekkel még működik, óvodája azonban bezárás előtt áll. Egyébként mindkettő magyar tannyelvű. Katolikus plébániája, melyhez ma is, mint ahogy évszázadok óta, nemcsak Baraca, hanem a környező települések katolikus hívei is tartoznak, nemrégiben kapott plébánost. Ki tudja, sikerül-e fölébresztenie e halódó település lelkét?! Hiszen a hívek közül sokan nehezen értik az Istent csak szlovákul dicsérő papjukat. KLINKO RÓBERT A község jövője az óvoda és az iskola Óvoda és iskola. Minden falunak, minden községnek két igen fontos közintézménye. A nyolcszáz lakosú Csicsernek is. A falu népe és önkormányzata igyekszik is megadni minden tőle telhetőt az utánpótlás neveléséből oroszlánrészt vállaló két helyi tanintézetnek. Balogh Sándor polgármester szerint a hatvanas és hetvenes években Csicseri is elérő elköltözési hullám az utóbbi időben alábbhagyott. S ez biztató. - A helyi önkormányzat mostanában azon fáradozik a legtöbbet, hogy megteremtse a közösségi lét legfontosabb feltételeit. Sokat foglalkozunk például az óvoda és az iskola ügyével. Azt szeretnénk, ha azokon nem hagyna maradandó nyomot az ország rossz gazdasági helyzete, ha nem sínylenék meg az állami támogatás csökkenését. A közelmúltban a szülőkkel közösen elemeztük az óvoda üzemeltetésének kérdéseit. Tavaly ugyanis ajárási iskolaszék tőlünk, a helyi önkormányzattól 40 ezer korona hozzájárulást kért az óvoda üzemeltetéséhez. Megadtuk. Az idén már 120 ezer koronát kér. Nos, mivel az óvodára igényt tart a falu, ragaszkodnak hozzá a szülők, valahonnan megpróbáljuk előteremteni a kért összeget mondta a polgármester, majd megjegyezte: - Tudják, hogy az óvoda nélkül szegényebb lenne falujuk. A jelenleg 30 gyermekes intézményben Károly Ágnes igazgatónő foglalta össze a szülők véleményét: - Az étkezési költségek februári emelését sok család igen megérzi, ám egyelőre senki sem vette ki a gyerekét. Azt mondják, amíg teheJól érzik magukat a gyerekek a csicseri óvodában (A szerző felvétele) tik, megfizetik a magasabb díjat is. Volt, aki megjegyezte: a kormányzatnak jobban tudatosítania kellene, hogy a nevelési költségek előbbutóbb az országnak is kamatostól megtérülnek. Tehát valahogy arányosan kellene az óvoda üzemeltetési költségeit vállalnia az országnak, a szülőknek és a településeknek. Az utóbbi időben mintha közelebb kerülne a faluhoz a körzetesítéskor egy kicsit eltávolodott iskola is. Vagy a falu kerül közelebb hozzá? Is-is. Hogy a ma 42 tanulót számláló 1-4 évfolyamos iskola lesz-e népesebb, a tágas épületben lesz-e annyi gyerek, mint az ötvenes és hatvanas években, azt Kassai Károlyné és Krajnyík Géza pedagógusok nem tudhatják. Mindenesetre ők reménykednek az életerősebb iskolában, az erősebb faluközösségben. Mindent meg is tesznek ezért. A szülőkkel együttműködve a helyi önkormányzat is. Főleg az anyagi-műszaki feltételek megteremtésében. Igaz, másra is kell a pénz, de olykor-olykor a néhány száz vagy néhány ezer korotia is segítség. GAZDAG JÓZSEF Az első fecske EViaszek öregotthon Komáromban Szinte mindenkit, akinek van idős hozzátartozója, foglalkoztat a kérdés: mi lesz, ha hosszabb időre ágynak dől, ha testileg, szellemileg annyira leépül, hogy nem lesz képes ellátni önmagát, sőt a lakásban sem maradhat felügyelet nélkül?! Az optimisták kórházi elhelyezésben bíznak, mintha nem tudnák, mihelyt a legyengült hozzátartozó kissé felépül, haza kell vinni. A helyzetet reálisan felmérők viszont jól tudják, hogy a gondot a családon belül kell megoldani: valakinek fel kell áldoznia munkahelyét, és (1980 koronáért) ápolnia kell a magatehetetlen, idős szülőt. Sokan megpróbálkoznak a lehetetlennel is, házigondozó keresésébe fognak. Az eredmény, jól tudjuk, siralmas. Persze, nem mindenütt. Mert például Komáromban, február elsejétől, már megoldható az idősek gondozása. A partizánskei cipőgyár komáromi üzemének elárvult óvodájában ugyanis egy felnőtteket ápoló, gondozó és ellátó központ létesült. A komáromiak „maszek öregotthonról" beszélnek, ki elismeréssel, ki egy kissé kételkedve, mondván; mi lehet ebben az üzlet? Mi is ezt a kérdést tettük fel Pálmay Juliannának, a központ tulajdortosnöjének. - Öt évig a komáromi kórház belgyógyászati osztályán ápolónőként dolgoztam. Valamennyien tudtuk, láttuk, hogy voltak betegeink, akiket haza kellett küldeni annak ellenére, hogy utógondozásra lett volna szükségük. A család gyakran képtelen volt vagy nem is akarta vállalni az ellátással járó gondokat. Éppen ezért még tavaly elhatároztam, hogy állandó, vagy ha az kell, csak átmeneti otthont teremtek a magányos, idős, beteges nyugdíjasoknak. Ma már elmondhatom, hogy szerencsém volt. A város vezetői támogatták az elképzelést, viszont az is igaz, hogy a férjem, aki vállalta az ügyintézést, kemény, céltudatos és hajthatatlan tudott maradni. A minap járt itt egy hölgy a Trencséni járásból, s elmondta, két éve próbál tető alá hozni egy ilyen központot, ám ez idáig csak meg nem értéssel találkozott. A komáromi magánközpont 50 férőhelyes, de jelenleg csak kilenc lakó van a berendezett szobákban. Ennek ellenére Julianna asszony bizakodik. - Va, akik néhány hónapra érkezett, van aki örökre. Ha a nyugdíjas úgy tervezi, hogy csak a nappalokat kívánja nálunk tölteni, s esténként saját otthonába vagy a családtagjához tér vissza, megteheti. Nálunk nincsenek merev kötöttségek, kikötések: azért vagyunk, hogy az idős emberek, illetve hozzátartozóik segítségére legyünk. Egyelőre nyugdíjas lakóink mind önellátóak, ám készen állunk a magatehetetlen betegek fogadására is. A földszintes, tágas épületek belső elrendezése már nem utal arra, hogy ott valaha gyermekek hancúroztak. A Pálmay házaspár némi átépítéssel kialakította az l, 2 és 4 ágyas szobákat, különböző komfortfokozattal. Ennek függvényében alakul az ellátás díja is. A napi háromszori étkezésért - az izsai szövetkezet szállítja a főtt ételt - a nyugdíjasok körülbelül 2020 koronát fizetnek, s ehhez jön az ápolási díj, valamint a lakbér összege. A tulajdonosnő nem tagadta, az öregeket éppen az árak riasztják vissza, hiszen a havi ellátási, ápolási díj 2805-3183 korona között mozog. Ez az oka annak, hogý a leginkább rászoruló kisnyugdíjasok továbbra is egyedül, rossz körülmények között kénytelenek élni, hiszen sokan képtelenek fedezni a bentlakás költségeit. - A törvény értelmében kaphatnánk állami támogatást. Benyújtottuk a kérvényt, ám számlánk egyelőre üres maradt. A városi és a járási hivatal sem zárkózott el a segítségnyújtástól, de ez idáig a támogatás csak az ígéretek szintjén maradt. Persze, nem csüggedünk, bízunk abban, hogy központunk előbb-utóbb megtelik. Hazánkban ugyan még nem honosodott meg a szülőtartás fogalma, pedig a hozzátartozók erkölcsi kötelessége volna gondoskodni a magát ellátni képtelen családtagról. Akár azzal, hogy vállalja itt-tartózkodása anyagi terheinek egy részét. A minap is olyan nyugdíjas érdeklődött, aki napközi gondozást igényelne csupán. Ez sem jelent akadályt. A bácsit reggel bekísérik, s délután hazaviszik. A lényeg az, hogy a napját társaságban tölti, megebédel, ügyelünk arra, hogy bevegye gyógyszerét, illetve megkapja mindazt, amire szüksége van. A komáromi központban öt ápolónő látja el az idős lakókat, akik elégedettek életkörülményeikkel. Joli néni is kiegyensúlyozottan, derűsen beszélt új otthonáról. Végre nem kell naphosszat egyedül lennem, s a lányoméknak sem kell tartaniuk attól, hogy míg ők dolgoznak, netán rosszul leszek. Ráadásul idős korban az ember feledékeny, ügyetlen, egykettőre megtörténhet a baj. Külön szerencsém, hogy a lányomék a szemközti házban laknak, így naponta, néhány szó erejéig, meglátogatnak. A hétvégeket pedig a családom körében töltöm. Kiváló ötletnek tartom a központ létrehozását, remek a koszt, szeretetteljes a gondoskodás. Egyágyas szobát kértem, elégedett vagyok, jól érzem magam. PÉTERFI SZONYA Lapátoló polgármester Azzal, hogy több mint három éve megváltozott a közigazgatási rendszer, nemcsak a községháza falán változott meg a felirat. Nemcsak a HELYI NEMZETI BIZOTTSÁG-ot írták át KÖZSÉGI HIVATAL-ra, hanem a falakon belül is változás történt - s ez a lényeg. A lakosok most valóban szabadon választhatják meg polgármesterüket - a rátermettség alapján. Ez a falu életén is meglátszik. Szülőfalumban például a régi rendszerben a lakosok évekig hiába követelték a gázművesítést. Amikor a szabadon megválasztott polgármester került a község élére, alig egy év alatt sikerült elérnie, hogy a lakosság gázzal fűlhessen, főzhessen. De apróbb dolgokban is meglátszik a különbség a hnb-elnök és a polgármester között. A minap például lapátolni láttam a polgármestert. Ebben persze még nincs semmi különös. Hiszen a polgármester sem fogad napszámost, ha háza táján lapátolnivaló akad. De a mi polgármesterünk nem a saját udvarán, hanem a társadalmi munkában épülő temetőkerítés felállításán dolgozott a többi önkéntessel. Persze, ezt is természetesnek vehetjük, de nekem a régi hnb-elnökünk jutott eszembe. Hiszen társadalmi munka azelőtt is volt bőven, óvodát, futballpályát építettek az úgynevezett Z akcióban. De akkor az elnök nem lapáttal járt „brigádozni", hanem fehér ingben ellenőrizte az építkezést, buzdította a munkásokat. Elgondolkodhat az ember, miért e különbség. Azért igyekszik a polgármester, mert tudja, hogy az emberek is szívesebben dolgoznak, ha nem utasítással, de példamutatással ösztökélik őket, vagy talán azért, mert közelegnek a választások, s tudja, ha nem mutat példát, talán nem választják újra? Bármelyikfeltevés legyen is igaz, mindenképpen a falu hasznára válik a polgármester igyekezete. (gaál) ... és mi lesz a házasságkötő termekkel? 1992 júliusától az egyházi esketés hivatalosnak számít. Ez azt jelenti, hogy a fiatal párnak a pap előtt tett fogadalmát már nem szükséges az anyakönyvvezető előtt megismételnie. Az almágyi anyakönyvi hivatalhoz két település tartozik, impozáns házasságkötő termét 1985-ben adták át. Vonzáskörzetébe tartoznak többek között a medvesaljai falvak is, ahol köztudottan nagy lakodalmakat ülnek az emberek. Ehhez méretezték a termet, száznál több vendég lehet tanúja az esketésnek. Mi most arra voltunk kíváncsiak, használják-e még a termet. Vilhan Rozália anyakönyvvezetőnél a tavalyi rendezvényekről érdeklődlünk. - Tíz évvel ezelőtt negyvennégy esküvőt tartottunk a teremben, kilencvenben harmincötöt. Tavaly a környéken összesen huszonkét pár esküdött, tizenegy csak egyházi esketést kért. Visszatérve a tíz évvel ezelőtti esküvőkre, a negyvennégy párból tizennyolc (hivatalosan) templomban is megesküdött, kilencvenben a harmincötből huszonegy pár tartott állatni ós egyházi esküvőt is. Ami a névadókat illeti, tavalyelőtt tizenegyet, tavaly pedig már csak négyet tartottunk, az idén pedig március végéig még egyet sem. Azt hiszem, a címben feltett kérdésre ma még korai lenne válaszolni? Mindenképpen jónak tartom, ha mindenki meggyőződése szerint választhat élete nagy eseménye előtt, hogy a templomban vagy az anyakönyvvezető előtt köt-e házasságot. Vagy pedig úgy is dönthet, hogy mind a két helyen. (farkas)