Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-01 / 25. szám, kedd

5 RIPORT ÚJ SZÓ, 1994. FEBRUÁR 1. M

intha mindent elloptak volna. Csak a táj és az emberi élet díszletei maradtak. Tárgyak lélek nélkül. Egy magányos fa a rét közepén. Néhány bokor. Omladozó istállók, ásító ólak. Elvadult szőlőskertek. Ezüstkék fények a házakban. Konyhák, szobák melegében merev tekintetek. A látás képességét tüntette el valaki. Az emberek már nem látják egymást. Nem ismerik fel az arcokat. A bánat görcse és az öröm mosolya ugyanaz. Nem látnak a szem fényalagútjain ál egymás lelkének mélységeibe. Néznek és vannak. De ez már nem a látás és nem a létezés. Van szívverésük, kinyitják szemüket, dolgoznak, tisztálkodnak, táplálkoznak. Ürítik testük salakját, alszanak. De már nem mozdul a lélek, nem lát a szem, nem teremt a kéz, bőrük alá keményedik a piszok, vegetálnak, nem törődnek testük salakjával, nem álmodnak. Állataikat elvették tőlük, földjüket megtiporták. S az eszeveszett uralkodás végeztével ugarba fordult a televény, dögvész pusztítja a jószágot, aszály töri az életet. Élet - úgy felejtették el ezt a szót, mint a lélek gerinctartását, mint az elhagyott templomból kiszállt hitet. Es az öregeket, akik templomot emeltek. Gyarlóságukat bocsássa meg Isten, de zsebük akkori méretéhez formáltan jó nagyot építettek. Utódjaik a templomuk után elhagyták az iskolát, a házaikat, majd a falut. Kezdetben pap nélkül éltek, majd tanító nélkül, végül hit nélkül és otthon nélkül. Maradtak a lakhelyek. Temetőben fázik a lélek. Templom, melyben zsoltártalan, árva Isten tanyáz. Házak, melyek lakói már nem látják meg egymás lelkét. Istálló, hol denevérek tanyáznak. Ól, miben elrothadtak a vályúk. Falu, melyben kifosztott emberek élnek. Sorsukat kerékbe törte a történelem. Jövőjük határok szögesdrótjai között vergődik. Közülük két embert szembesített nemrég ugyanaz a sors. Egy fiatalt és egy öreget. Ugyanaz a díszlet, ugyanaz a kellék. Mégis más a szó. Sokáig formálhatta igazát. Szavakat keresett a törvényhez, törvényi a szóhoz: - Minden a helyhatósági választásokkor kezdődött. M. A.-t képviselőnek jelölték volna, amikor megállapítottam, hogy bár több éve feleségével együtt Keszin lakik, hivatalosan csak ideiglenes tartózkodásra van bejelentkezve. Ennek ellenére megválasztották, ami után sok nézeteltérésünk volt egymással. Utánajárt a dolgoknak. Alaposan, ahogyan az egy polgármesterhez méltó. Ki is derítette, hogy M. A. a közeli kisvárosban lakik, ahol állandó lakhellyel rendelkezik. — Nekem egyáltalán nem fontos, hogy igazából hol van bejelentkezve. Azt azonban tudomásul kell vennie, hogy a törvény az törvény. Ezért is vittem el a beszerzett adatokat a járási választási bizottság elnökéhez. Ennek alapján kaptam egy más mandátumot, s így a jelölőlistán utána következő személy lett az önkormányzati képviselő. Miután ezt tudomására hoztuk, igen hangos szóváltásra került sor, amit fokozatosan követett több kellemetlen dolog. Sorozatos civakodások, veszekedések. Elsősorban a feleségem és a gyerekeim szálkák a szemében. Most meg már az is ártogat neki, Kiáltások a csendben ami évekig nem bántotta a szemét. Jó ürügy a civakodásra a két telek határán álló diófa. Apósom halála után, övé volt az a ház és a telek, két lánya - egyikük a feleségem — örökölte a tulajdonát. Anyósom továbbra is ott lakik, használja a házat, a kertet, de a tulajdonos a két lánya. Mivel használta a pincét, amiben répát s egyebeket tartott, feleségem megkérdezte, hogy nem szégyelli-e magát, hogy ennek ellenére szembeszállt velem. Mire azt a feleletet kapta, hogy neki ehhez semmi köze nincs. Ha nincs, akkor megmutatta, hogy van. Kidobálta a pincéből a répáját, amire tulajdonosként joga volt. Ezt követően következett a diófaügy. Kihívatta a környezetvédelmi hivatal szakembereit is, hogy engedélyt szerezzen a kivágására. Nem sikerült. Eljött az ősz, megérett a dió, s áthullott az ő kertjébe. Természetesen fiam átugrott a kerítésen, s felszedte. Ebből olyan veszekedés támadt, ami után ő megint leveleket kezdett irogatni hivatalokba, a sajtóba, mindenhová. Pedig józan ésszel végiggondolva a történteket, tudatosíthatná, hogy azt a fát még a feleségem dédapja és az ő apósa közösen ültették. Akkor még kerítés sem állt a telekhatáron. Hetvenhat éves ember létére meggondolhatná, hogy egy ilyen fát, ami ráadásul terem is, csak úgy semmi fejében nem vágathat ki. Ez egy garázda ember, s fogok menni az igazamért még a bíróságra is. Törvényen belül tudja magát F. L., Keszi polgármestere. Családjáé a birtok, amelyen a diófa áll. Magabiztosságát csak fokozza az a tény, hogy M. A. és felesége csak ideiglenes lakásbejelentővel laknak Kesziben. Ennek fejében minden olyan kedvezményt, engedményt és szociális juttatást megtagad M. A.tól és feleségétől, ami más öregembereknek jár a faluban. F. L. a törvény embere. Mindent erre hivatkozva tesz. — Új keletű probléma, hogy a falu polgáraira kötelező helyi rendeleteket M. A. egyáltalán nem akarja megtartani. Például a telek a felesége öröksége, s a nevén is van. Mivel ő nyugdíjas és rokkant, állatokat, kutyákat tart, adóznia is kellene, amihez adókedvezmény járulna. De mivel nem itt van az állandó lakhelye, ezt nem adhatjuk meg. Az állami költségvetésből mi kettőjükre nem kapjuk meg a fejpénzt. Mire fel engedjük mi el az adóját? Ugyanez vonatkozik a hulladék elhordására is. Mivel nem itt lakik, illetve nincs állandó lakása Keszin, a szociális juttatásokat és az engedményeket is ott kell kérnie, ahová bejelentkezett tartós lakhelyre. Hosszú, álmatlan éjszakákon át egyetlen menedéke az olvasás. Leveleket sem azért ír, mert biztos lenne a dolgában. Bizonyosságot keres, mert ahogyan mondja: — Egyetlen bizonyosságom a hetvenhat évem és a leírt szavam. Már az is segít rajta, ha valaki meghallgatja vagy elolvassa panaszát. — Nem fordulok én a törvény ellen. Szeretnék nyugodtan élni, s a legjobban az fáj, ha a fiatalabbak nem becsülik az időseket, nem veszik figyelembe gondjaikat, bajaikat. Nem akarok senkivel se haragot, de az igazamat nem hagyom. M. A. egy pillanatra megfogja felesége kezét. Az asszony szólni akarna, de a mozdulat lecsendesíti. Aztán mégis kifakad: — Azt nekem nem állíthatja senki, hogy nincs jogom a kertemet megvédeni. Evekig nem törődött senki a diófáról lehullott avarral. Amíg bírtuk, felszedtük és . elliordtuk, de megöregedtünk. Ha a dióért átugrik a kerítésen a polgármester fia, akkor a száraz levelet is összeszedhetné. Mikor megszólítottam, feleselt. Szóváltás közben megfenyegetett, megtalálja a módját, hogy eljárjon. Megfenyegetett a rendőr rokonával. Teheti, mert két rendőr is van a családjában. Állítják, hogy az a fa nem ad árnyékot a kertre, de azt is láthatják, hogy káposztán kívül mást nem termeszthetünk alatta. Azért azt elvárhatjuk, hogy legalább a száraz leveleket összeszedjék. Csak a hosszú téli éjszakák ne lennének. Ezerszer megszámolt sarkak, a nappal félhomálya, a csontok fájása. M. A. sokszor arra riad fel, hogy újra a polgármesterrel hadakozik. — Csak azokat a méltatlan veszekedéseket ne kellett volna átélnünk. — Az öregemberből kifakadó sóhaj után mintha felerősödnének a kinti zajok. A kutyák megugatják a közelben mozgó állatokat. Valaki füttyent egyet, majd újra csend. — Ilyenek az Cstéink. Még napközben ezzel-azzal eltelik a nap, de az esték már nagyon hosszúak, akárcsak az éjszaka. M. A.-né egyetértést keresve néz férjére. Mindketten hallgatnak. Érzéseiket látható arckifejezéseik közlik, de gondolataikat megtartják egymásnak, mint életük történéseinek terheit. Nem tartozik másokra. Idegenekre legkevésbé. Aztán mégis... Valami váratlan lelki fordulat megszólaltatja az öregasszonyt.: — Úgy kiabáltunk, hogy a völgy túlsó felén is hallották az emberek — fűzi a szavak közé restelkedő zavarát. - Hát kell ez nekünk? F. L. gazdálkodni akar. Már kivette az üres istállót a családi jussból, amit annak idején a szövetkezet elvett. Nagy hatalma lesz itl, mert lepaktált a romákkal is. Nem tudom, mi baja lehet még velünk. A mi dolgunkat meg nem hagyjuk annyiban. Ismét a csend beszél. A zajtalan mozdulatok, a néma pillantások, a lábak neszezése és az estébe forduló kinti világ. — Hol az igazság? — zuhan a kérdés a két öregember közé. Meglepetésükben mintha kissé szétrebbennének. Néznek egymásra, néznek a konyhaasztalra. Ujjaikkal gyűrögetik az újságokat és a leveleket, amelyeket M. A. igaza bizonyítására előszedett. Ő szólal meg először: — Mindenki ezt keresi, dc senki se találja. Ha nem jut mindenkinek szeretet, akkor hiába a törvény. Az csak betű marad - sóhajtja cl a nem mai keletű bölcsességet. Feláll, és a konyhaszekrény tetejéről valamilyen kottalapokat szed elő. - Ezekkel is foglalkozom. Temetéseken szétosztom a zsoltárokat, hogy többen énekeljük a halott és Isten dicsőségére. Akkor talán még szeretni is tudjuk egymást. I A „tehetem" és „nem tehetem" örök vitája. Ha a fiatalság tenni akar, egyetlen kötelessége, hogy ne sértsen sem írott, sem íratlan törvényt. Ha az öregség segíteni szeretne, legjobb a türelmes csendesség, a megbékiilés az állapottal. Ebben a két irányból jövő, dc mégiscsak azonos célra tartó szándéknak ne legyen megrontója a harag. Az anyagi, testi és lelki kiszolgáltatottság szűnésével olyan feszültségek is keletkezhetnek, amelyekkel senki sem számol. Egy fa árnyéka és gyümölcse lehet az Arany János által megverselt fiilcmilc-pcrck ironikus tárgya is, de legtöbbször mélyebb gyökerűek az ellentétek. Elorzott életterek határait kell újra kijelölni. Életet kell csíráztatni azokban a gömöri kisfalvakban is, ahol mesterségesen kiirtották azt. Talán mégis megtelnek a lélekkel az egykori élet díszletei. Nemcsak a temetések zsoltáraiból árad majd akkor a földi és az égi szeretet. Mi is van most? Két öregember, akkor még nem is annyira öregen, visszaköltözött a városból. Könnyebb falun élniük. Konyhakert, gyümölcsfák, kutyák és mindenekelőtt szomszédok. Akiknek üres pincéjét használni is tudták. Majd jönnek az örökösök. Abban a pillanatban vasvillát és kaszát kell ragadni? Attól kezdve hosszabb és sötétebb a diófa árnyéka? Most van igazán szükség arra a tíz szem dióra, ami a szomszéd kertjébe hullik? Egy fiatal család visszaperli igaz jussát az elorzott közösből, s gazdálkodni akar? Miért ne férne össze a polgármesteri hivatal a farmergazdasággal? De ez jogosítana fel bárkit is arra, hogy rendőrökkel fenyegessen meg gyenge öregemberekel? Lehetnének könnyebbek az esték és rövidebbek az éjszakák, hol újra tehenek kolompja szól, hol habos tejet fejnek a gazdaszszonyok. Nem, már nem a feneketlen porban, nem a koszos istállókban. Újrateremtett önbecsülésben, öntudatban, méltón a jövőjüket szapora utódokban látó, ezért tágas templomot építő dédapákhoz, dédanyákhoz. Nem azért ültették a diófákat, hogy alattuk méltatlan utódok civakodjanak. DUSZA ISTVÁN (A szerző felvétele) LAKÓ - HÁZ - ÜGY N. V.: Néhány évvel ezelőtt az édesanyám családi házába költözött a nővérem négy gyermekével. A családi házat felújította, és most arra szeretné rábeszélni az édesanyámat, hogy írassa át a nevére. Édesanyám ebbe bele is egyezne, de azzal a feltétellel, hogy a nővérem engem a házbői kifizet. A nővérem erről hallani sem akar, illetve csak azután hajlandó engem a házból kifizetni, ha az már az ő tulajdonában lesz. További feltételeket is szabott; a ház értékének felét havi háromszáz koronával akarja törleszteni. Nagyon félek attól, hogy a nővérem a házat a saját nevére íratja, és nekem se pénzem, se házam nem lesz. Szeretném tudni, hogy ezzel kapcsolatban milyen jogok illetnek meg, követelhetem-e például azt, hogy a tartozását három napon belül adja meg? Sajnos, azt kell válaszolnunk, hogy önt az édesanyja családi házával kapcsolatban egyelőre semmiféle jogok sem illetik meg. Ha ugyanis a szóban forgó családi ház az édesanyja tulajdona, csak őt illetik meg a tulajdonnal kapcsolatos jogok. A polgári jogi rendelkezések szempontjából esetleg még fontolóra lehetne venni azt is, hogy milyen jogok illetik meg a nővérét azzal kapcsolatban, hogy a saját beruházásaival felújított egy olyan ingatlant, amely nem az ő tulajdona. Itt esetleg a jogalap nélküli gazdagodásról szóló rendelkezések alkalmazása jöhetne számításba (a Polgári Törvénykönyv 451. §-ának második bekezdése szerint úgynevezett indokolatlan vagy jogalap nélküli gazdagodás a jogcím nélküli teljesítéséből származó vagyoni előny, és a körülményekre való tekintettel, esetleg részben ilyen minősítés alá eshet az édesanyja családi házának a felújítás előtti, illetve felújítás utáni értéke közötti különbözet). Összegezve az elmondottakat: az édesanyja a családi házat illetően bármilyen szerződést köt is az ön nővérével, önnek nincs jogi lehetősége arra, hogy a szerződés tartalmát befolyásolja, feltételeket szabjon. Dr. P. D. HQ CTffipsa IH SSf

SPfwiH ŕ öia IA ik