Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-01 / 25. szám, kedd

1994. FEBRUÁR 1. ÚJ szói MOZAIK 4 LAPSZÉLEN Süketek párbeszéde A hágai pernek köszönhetően a nagypolitika számára a bősi vízlépcső ügye jelenleg sínen van, dc azért továbbra is jelentkeznek olyan problémák, amelyek megoldása bizony megköveteli a kétoldalú tárgyalásokat. Ezek szereplői ugyanazok maradtak, akik lehetetlenségüket már korábban is bebizonyították, így Bős-ügyben továbbra is tragikomikus' helyzetek kialakulásának lehetünk tanúi. Legújabban például már arról is viták folynak, vajon ki kivel tárgyaljon, ha valamilyen kisebb, Hága elé nem cibálható probléma merül fel. Magyarországon - a szerződés felbontását kifejezendő - a kormánybiztosi funkciót is megszüntették, így ma legfeljebb az állandó határvízbizottságban eshet szó a tényleges gondokról. Létezik ezenkívül a parlament Bős-bizottsága, amely kiharcolta magának a kormány ilyen jellegű döntései felülvizsgálatának jogát. A szlovák oldalon megmaradt a kormánybiztos, aki a továbbra is érvényesnek tekintett szerződés értelmében egyenesen a miniszterelnöknek tartozik felelősséggel, de mivel nincs magyarországi partnere, . pozíciója egyre romlik, és ma már az előszobában kell várnia, ha a kormány vízlépcsőről szóló bizalmas anyagot tárgyal. A kormánybiztos irodája a földművelési minisztériumban van, és bizonyos értelmezések szerint jelenleg e tárcának a vezetője jogosult tárgyalni a magyar féllel. Végül pedig létezik a parlament ideiglenes bizottsága, amely csak a parlamentnek dolgozhat ki határozati javaslatot, ennek ellenére már többször volt kénytelen tárgyalni a döntéshozatali jogokkal felruházott magyarországi parlamenti bizottsággal. Megbecsülésére jellemző, hogy az illetékes minisztériumi funkcionáriusok ugyan elfogadják a meghívást és beszámolnak a helyzetről, de amikor vezetője levélben javaslatokat tett a miniszterelnöknek, még csak választ sem kapott. A már 1992 tavasza óta vakvágányon veszteglő bősi ügyben persze nem is nagyon számíthatunk konstruktív tárgyalásokra, hiszen mind a két fél afféle deus ex machinát vár Hágától, ez a helyzet viszont adott esetben komoly veszélybe sodorhatja az igazi szenvedő alanyokat, vagyis a környék lakosságát. Már második éve ezzel küzdenek a szigetköziek, akik hiába kérnek vizet a mellékágakba. Azt már kénytelenek voltak tapasztalni, hogy saját kormányuk magasabb érdekek miatt nem nagyon áll rá a kézenfekvő megoldásra, vagyis az ideiglenes keresztgát felépítésére. Ennek a játszmának része a szlovák - magyar megegyezés is, amelynek kapcsán viszont mind a két fél ügyel arra, hogy hozzájárulásával ne biztosítson az ellenfélnek előnyt a leheletfinom húzásokra épülő hágai nemzetközi jogi sakkjátszmában. Szlovák oldalon a 1977-es szerződés alapján a kormánybiztos várja, hogy valaki tárgyalásra hívja őt, mondjuk, a Mosoni-Duna vízhozamának megnöveléséről, a magyar oldal viszont a szerződés érvényét tagadva a parlamenti bizottságok szintjén szeretne megegyezni. A munkát viszont hamarosan el kell kezdeni, mert közeleg a tavasz és víz híján a Szigetközben beláthatatlan károk keletkezhetnek, így azután nem is csodálkozhatunk, hogy a szigetköziek napjainkban már erődemonstrációt fontolgatnak annak kikényszerítésére, hogy kormányuk legalább a tavaly ősszel jóváhagyott, de különféle belpolitikai praktikákkal meghiúsított vízpótlást biztosítsa számukra. TUBA LAJOS BŰNÖZÉS A DUNASZERDAHELYI JARASBAN A zsarolók 400 ezer koronát követeltek Amikor január elején interjút akartam keszíteni dr. Papp Sándor alezredessel, a Dunaszerdahelyi járás vizsgálóhivatalának a vezetőjével, pár napos haladékot kért, mert mint mondta, éppen a múlt évi mérlegkészítésen dolgoznak. Azóta már elkészült az 1993-as esztendő értékelése. Vajon hogy fest a számok tükrében? - Vizsgálati osztályunk az elmúlt esztendőben 1300 bűnüggyel foglalkozott. Egy évvel korábban ez a szám még csak 884 volt, amiből kitűnik, a bűnözés a Csallóközben is rohamosan növekszik. Még szembetűnőbb ez, ha négy évre visszamenőleg végzünk összehasonlítást. A 1989-ben és az azt megelőző esztendőkben évente átlagosan 300 bűnesetünk volt. • Gondolom, önöknél is a vagyon elleni bűncselekmények foglalkoztatják leginkább a rendőrséget. - Munkánk 75 százalékát a lopások, lakásbetörések, különböző gazdasági jellegű bűnesetek kivizsgálása teszi ki. Ez részben az egyre növekvő munkanélküliséggel is magyarázható. Persze nem lehet mindent csak az áldatlan gazdasági helyzetre kenni. Vannak notórius tolvajok, betörők. Például azok, akik a játékautomatákra specializálódnak. Minden ilyen gép tulajdonosa biztos lehet abban, hogy előbb-utóbb kibelezik automatáját. Az sem véletlen, hogy ez mindig az előtt történik, mielőtt a tulajdonos szedné ki a pénzt. • Nem szóltunk még az erőszakos bűncselekményekről. - Azok száma szerencsére nem ível olyan meredeken felfelé. De azért akad belőlük is elég. Tavaly egy éjszakai lövöldözés során meghalt egy ember. Az ügyet a kerületi vizsgálóhivatal munkatársai vették át. Egy házastársi perpatvar során a férj megölte feleségét, majd felakasztotta magát. Kilencvenkettőben egy tóban talált, meggyilkolt fiatal férfi esete borzolta fel a kedélyeket. Ezt a bűnlettet is a pozsonyi kollégák vizsgálták. • A Dunaszerdahelyi járás nem örvend a legjobb hírnévnek. Egyesek, olykor burkoltan, olykor egészen nyíltan azt állítják, a maffia a Csallóköz szívébe is befészkelte magát. - Nem értek egyet az ilyen véleményekkel. Mit mondjunk akkor például a Zsolnai járásról, ahol gyilkosság gyilkosságot követ. De tény, a szervezett bűnözés már országos jelenség, és ez alól járásunk sem kivétel. • Ez miben nyilvánul meg? - Főleg az autólopásokban. Ezt ilyen óriási mértékben csak szervezetten lehet csinálni. A hamis iratok és rendszámtáblák beszerzésétől kezdve az országból való kicsempészésig. Nem csoda, hogy a gépkocsiknak csak elenyésző része kerül meg. Az autólopások itt nem olyan gyakoriak, mint mondjuk, a fővárosban. Míg Pozsonyban naponta átla-* gosan tíz autó tűnik el, nálunk hetente egy. Az orosz, ukrán, albán, maffia szerencsére még nem fedezte fel magának Dunaszerdahelyet és környékét. A kábítószer sem jelent különösebb gondot. • Visszatekintve a '93-as évre, melyik bűneset vésődött a legjobban emlékezetébe? - Egyértelműen egy pénzbehajtási, illetve zsarolási kísérlet, melynek során a négy tettes bántalmazás és életveszélyes fenyegetések kíséretében 400 ezer koronát követelt foglyától. Az emberrabló zsarolók a rendőrség szakszerű beavatkozásának köszönhetően gyorsan rács mögé kerültek. • Decemberben ismeretlen tettesek géppisztolysorozatot adtak le egy, a Duna Szálló előtt parkoló cseh rendszámú 613-asra. Sikerüli fényt deríteniük erre az esetre? - A tettesek kiléte még mindig ismeretlen. Csak annyit tudunk, hogy egy csehországi magánvállalkozó egy kamionnyi játékszert hozott járásunkba. A megrendelővel előbb Pozsonyban tárgyalt. A felek nem tudtak megegyezni az anyagiakban. A cseh üzletemberek észrevették, hogy gépkocsijukat követik, és a Kondorosi csárdánál parkoló kamionjukat gyanús alakok kerülgetik. A kamiont ezért elvitték Dunaszerdahelyre, egy őrzött parkolóhelyre. Az éjszaka folyamán elmentek ellenőrizni a rakományt, és miután mindent rendben találtak, 613asukkal visszatértek a szállodába. Röviddel ezután az ismeretlenek „kilyuggatták" az autót. Az ügyben a cseh kollégák bevonásával még folyik a nyomozás. • Milyen a lakosság és a rendőrök közti viszony? Úgy érzik, hogy nőtt a polgárok bizalma önök iránt? - Sajnos, ez a bizalom továbbra is hiányzik. Talán csak azok vannak jó véleménnyel rólunk, akiket megkárosítottak, és mi segítettünk nekik. Lehet, hogy ez a bűnesetek felderítésének alacsony arányával magyarázható. A lakosság azt hiszi, nem dolgozunk elég eredményesen, s ezért, tisztelet a kivételnek, nem nagyon számíthatunk a polgárok önzetlen segítségére. Ahhoz, hogy ez a kapcsolat javuljon, hosszú időre, évekre van szükség. Nem mondok újat azzal sem, hogy az emberek nem szívesen mennek tanúskodni. Inkább azt állítják, nem láttak, hallottak semmit. Ez az álláspontjuk részben érthető, hiszen nálunk még nincs mód arra, hogy biztosítsuk anonimitásukat. Így a szembesítésnél a gyanúsított megtudja, ki az, aki ellene vallott. • Mi az, ami munkájukat legjobban hátráltatja? - Elsősorban az emberhiány. A törvény előírja, csak jogi végzettségű egyén lehet vizsgálótiszt. A jogászok zöme könnyebb és jobban jövedelmező állást keres. Nálunk a generációváltás után mindössze három-négy tapasztalt ember maradt, a többiek tapasztalatlan fiatalok. Annak ellenére, hogy kevesen vagyunk, apró jelentéktelen ügyekkel is foglalkoznunk kell, s ez alaposan felaprózza erőinket. Egy biciklilopás esetében például ugyanúgy kell eljárnunk, mint mondjuk egy 100 ezer koronás rablásnál. Tavaly Szlovákiában járt egy Los Angeles-i ügyész, egy napot nálunk is eltöltött. Csodálkozott, amikor látta, hogy a hat-hétezer koronás károkkal is a vizsgálati hivatal foglalkozik. • Zárszóként tud valami biztatót is mondani? - Talán csak azt, hogy felszereltségünk a közelmúlthoz képest sokat javult. Igaz, nem beszélhetünk nyugati csúcstechnikáról, de már az is jelentős előrelépés, hogy vannak számítógépeink, modern gépkocsiparkunk. ORDÓDY VILMOS RÉSZVÉNYEINKRŐL (Új Szó-információ) A vagyonjegyes privatizáció révén kialakult 2,6 milliós szlovákiai kiskapitalista réteg tagjainak egy része napjainkban viharos gyorsasággal igyekszik megszabadulni részvényeitől, de ez a jelenség egyelőre még nem öltött tömeges méreteket. A részvények központi nyilvántartását végző Értékpapírközpont tavaly összesen 160 ezer tulajdonváltást regisztrált, de ennek zöme a nagybefektetők egymás közötti üzleteire esik. Legtöbben tehát kivárnak, és remélik, hogy a jelenlegi nyomott árak valamikor megindulnak felfelé, vagyis kialakul a reális értéke annak a vagyonnak, amelyet a privatizáció keretében lényegében ajándékba kaptunk. A jobb időket türelemmel várók sem maradnak információ nélkül, mivel a törvény értelmében az Értékpapírközpont évente egyszer köteles őket értesíteni arról, hogy december 31-én hány részvény volt a tulajdonukban. Az első ilyen akció idén január 15-én kezdődött, és két különlegessége is van. Egyrészt először kapunk egy összesített kimutatást a tulajdonunkban levő szlovák részvényekről, így nem kell tovább otthon takargatni a korábban innét-onnét érkezett értesítéseket. A Cseh Értékpapírközpont viszont nem küldi el Szlovákiába ezeket a kimutatásokat, ami persze különösebb hátrányt nem jelent, emiatt nem veszíthetjük el részvényeinket. Amennyiben onnét is mindenképpen hozzá szeretnénk jutni egy ilyen évi összesített információhoz, harminc korona körüli összegért, kikérhetjük a Cseh Értékpapírközpont valamelyik munkahelyén. Eredetileg hasonló anyagi vonzata lett volna a szlovák számlakivonatnak is (postaköltséggel együtt 42,8 korona), dc végül is a pénzügyminisztérium és az Értékpapírközpont úgy döntött, hogy idén ez ingyenes lesz. Ennek oka minden valószínűség szerint, hogy még nincs jogilag szabályozva, miként is „vasalják be" a díjat a fizetést megtagadó számlatulajdonosoktól. Egy év múlva várhatóan ennek fejében már lefoglalhatnak egy-egy részvényt. (tuba) AHOGY ÉN LÁTOM Mečiar magányossága Ahogy múlik az idő, a miniszterelnök egyre több bizonyítékot szolgáltat arra, hogy egyetlen előre kiszámítható vonása van a politikájának: a kiszámíthatatlanság. Ha saját nagybirtokán gazdálkodna, ha tulajdonában levő vállalatát irányítaná kiszámíthatatlanul, még akár derülhetne is a környezete extravagáns megoldásain. így azonban, lévén hogy az országos végrehajtó hatalom élén hoz intézkedéseket, az arcunkra fagy a mosoly, és még kárörvendeni sincs kedvünk. Még azon sem, amit a minden demokraták körében általános ellenszenvnek örvendő Szlovák Nemzeti Párttal művelt. Patthelyzet van a nagypolitikában, és sem Weiss, sem Čarnogurský, sem más a mérvadó politikusok közül nem tudná ma megmondani, meddig tart ez az állapot. Az év végéig? Netán a parlamenti ciklus befejeztéig? És a kérdések újabb kérdőjeleket indukálnak. Még kedvező esetben is, feltéve hogy kiábrándul belőle a kollektivizmusra szívesen hajlók tábora, vajon meddig tart még a Mečiar nélküli mečiarizmus? Hiszen mindenütt ott vannak az emberei, akiknek eltávolítása még rendszerének összeomlása esetén is évekig tartana. Ahogy Ľudovít Cérnákkal elbánt, annak legalább két vonatkozásban olyan következményei várhatók, amelyek — amíg Mečiar kezében lesz a hatalom - hatással lesznek az ország politikájára.. 1. megvalósíthatatlanná vált Kováč államelnöknek a szélesebb bázisú koalíció kialakítására tett javaslata; 2. Szlovákiában programszerűen megvalósul a kontraszelekcióra épülő országlás. Egyáltarán nem biztos, hogy blöffölt Mečiar, amikor úgyszólván nyíltan kimondta, de legalábbis utalt arra, hogy a Weisspártban is megkezdte azt, amit Cernákéknál már úgyszólván befejezett. Sőt, az sem kizárt, hogy a Kereszténydemokrata Moz-' galomban is tett kísérletet a lasszózásra. Ezeket a törekvéseket figyelembe véve aligha van ma Szlovákiában pártvezető, aki megkockáztatná rálépni a Cérnák által már megtett útra. Viszont elképzelhető, hogy az ellenzéki pártokban mindenütt akadnak képviselők, akiket (csellel, anyagi javakkal stb.) sikerül elcsábítani. Mečiar diszkvalifikálta magát a Cernákesettel, így ma már, még ha akarná sem tudná megvalósítani a szélesebb bázisú koalíciót. Amelyik párt vezetőségének van egy mákszemnyi esze, az nem tenné ki magát a posztkommunista időszak egyedülálló szalámitaktikázása veszélyének. Amit Szlovákia miniszterelnöke csinál, az egy az egyben Rákosi és Gottwald 1948 körüli praktikáinak „lekoppintása". A lényeg akkor is, most is, ugyanaz: a partnerpártok kettéválasztása, a parírozok befogadása, a szilárdabb jellemek ellehetetlenítése, ellenséggé minősítése. A miniszterelnök — ha a parlamentáris demokrácia normái szerint értékeljük a történteket - kétségtelenül elmagányosodott. Mind Čarnogurskýnak, mind Weissnek és környezetének nyilván megvan a magához való esze. Ha a Demokratikus Baloldal Pártjának esetleg még voltak is illúziói egy DSZM-DBP nagykoalíció lehetőségével kapcsolatban, a Cernák-eset óta ezek mind füstbe mentek. Ilyen viszonyok között Mečiarék számára nem marad más hátra, mint a „mindent vagy semmit" stílusú szerencsejáték folytatása. Vagy sikerül más pártoktól képviselőket ellasszóznia a parlamenti többség biztosítására, vagy nem. A kormányzó mozgalom e „műfajban" felülmúlhatatlan, és mi tagadás, vannak, és nem is kevesen a szlovákiai politikai életben olyan „Katák", akiket könnyű táncba vinni. Honoráriumukról már gondoskodott a mozgalom, hiszen ezernyi jól jövedelmező funkció vár betöltésre a közigazgatásban, az állami vállalatoknál és a minisztériumokban. És a járásokon, a községekben is csak most indul be igazán a funkciók egypárti újrafelosztása. Emberileg és szakmailag bukott emberek vezetésével ismét egy nagy kísérleti teleppé válik Szlovákia. Ha az ellenzéknek nem sikerül megállítania ezt a folyamatot, megismétlődik, ami 1948 után egyszer már megtörtént. TÓTH MIHÁLY