Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-15 / 37. szám, kedd

RIPORT . ÚJ SZÓM 1994. FEBRUÁR 15. SZIGORODNAK A SZOCIÁLIS SEGÉLY FELTÉTELEI Vállalkozó munkanélküli, vagy munkanélküli vállalkozó? - Januárban hiába vártuk, a megszokott időben nem hozta a postás a szociális segélyt. Érdeklődésemre a körzeti hivatalban azt válaszolták, addig nem kapok segélyt, amíg a férjem több mint egy évre visszamenőleg nem fizeti ki a vállalkozói biztosítási díjat. Pedig az uram 1992 decemberétől munkanélküli, mindkettőnket munkakeresőként tartanak nyilván a munkaügyi hivatalban. Mindezt Vlasta Hojdiková, vághosszúfalui fiatalasszony panaszolta el. A feleség szerint havi 2400 koronáért napi tizennégy órát kellett volna dolgoznia. — Ha elvállalta volna, elveszítjük a 3400 koronás segélyt — érvelt az aszszony. Amikor később rákérdeztem, hogy ilyen helyzetben, amikor úgyis elveszítették a segélyt, nem vállalná-e ezt a munkát is, Hojdíkné azt mondta, hogy a férje azt nem is végezhetné, mert pincért kerestek. Ahhoz pedig nincs meg a kellő végzettsége, s az egészségi állapota végett sem lenne arra alkalmas. Keserű a válasz arra a kérdésemre, hogy most mihez kezdenek. - A férjem megpróbál alkalmi munkát szerezni valamelyik pékségben. Ha ez nem sikerül, nem tudom

rmihez kezdünk. Talán adjuk el a házat, és vágjunk neki a világnak? Csakhogy a pénz hamar szétgurul, aztán mi lesz velünk, ha még tető sem lesz a fejünk felett?— Érthető az asszony kese-' rűsége, de talán nem annyira reménytelen a helyzetük, ahogyan azt ő lefestette. A törvény nem ismerete nem mentség Sehogyan sem fért a fejembe, hogyan lehet valaki egyidőben vállalkozó és munkakereső. Mert úgy tudom, ha a munkaügyi hivatalban munkakeresőként tartanak nyilván valakit, annak a társadalombiztosítási összegét az állam téríti. Hogy világosabban lássak az ügyben, ellátogattam a Galántai Járási Hivatal iparengedélyekkel foglalkozó ügyosztályit!. /\iinaK , ívcia igriciová elmondta, nincs tudomása arról, hogy Jozef Hojdík még 1992 decemberében vissza akarta volna adni az iparengedélyét. Azt pedig kizártnak tartja, hogy bármelyik beosztottja olyan tanácsot adott volna Hojdíkéknak, hogy elég szóban bejelenteniük szándékukat. Az iparengedély bevonását ugyanis írásban, száz korona illeték befizetésével kérheti a vállalkozó, s írásos igazolást kap arról, hogy „visszaadta az ipart". A hivatalban található ügyiratok arról tanúskodnak, hogy Hojdík csak 1993. november 3-án kérvényezte szabályszerűen az iparengedély bevonását, s kérelmének 1993. november 5-én eleget is tettek. Kérdésemre: akkor hogyan lehetséges, hogy közben márciustól munkanélküliként tartották nyilván a vállalkozót, Iveta Igriciová nem tudott válaszolni. Mint mondta, ők nincsenek közvetlen kapcsolatban a munkaügyi hivatallal, nem tudhatják, kit tartanak nyilván munkanélküliként. Amikor a Hojdík nevet megemlítettem, Alžbeta Turčeková, a Vágsellyei Munkaügyi Hivatal igazgatója rögtön tudta, kiről van szó. Elmondta, tudja, hogy amikor tavaly márciusban Hojdíkék a munkaügyi hivatalban jelentkeztek, becsületbeli nyilatkozatot tettek, hogy már nem vállalkoznak. Az pedig az akkori törvények szerint elegendő volt ahhoz, hogy mindkettőjüket felvegyék a munkanélküliek névsorába. Az igazgatónő elmondta, rendes embernek tartja Jozef Hojdíkot, és sajnálja, amiért abba kellett hagynia a vállalkozást, de a hivatal eddig nem tudott neki megfelelő munkát felajánlani. Természetesen munkanélküli segélyt sem tudtak folyósítani. A család a Vágsellyei Körzeti Hivatal szociális osztályától kapta a már említett támogatást. Judita Bácsayová, a szociális osztály vezetője a sajtóval kapcsolatos kellemetlen tapasztalataira hivatkozva legszívesebben elutasította volna a beszélgetést. Végül mégis sikerült megtudnom: valóban azért állították le a 3400 korona segélyt, mert Hojdíkék 1992 augusztusa óta nem fizették a vállalkozó számára kötelező biztosítást. Megmutattak egy becsületbeli nyilatkozatot, amelyben Vlasta Hojdiková leírta, hogy sem ő, sem féije nem rendelkeznek iparengedéllyel. A szociális osztályon azt is elmondták, nem igaz, hogy a Hojdík család most gyerekestül egy fillér nélkül marad. Igaz, hogy 1993. december l-jétől leállították a 3400 korona fizetését, ugyanattól a dátumtól azonban 1850 korona segélyt folyósítanak a 13 éves gyerek eltartására. Egy minisztériumi rendelet ugyanis kimondja, hogy akik saját hibájukból váltak munkanélkülivé, azok nem jogosultak szociális juttatásra. Többen valóban egy fillér nélkül maradtak, s csak utólag szereztek tudomást a segély megvonásáról. Kérdésemre, hogy miért nem értesítették őket előre a változásról; az osztályvezető azt válaszolta, sajnos anynyi az ügyfelük, hogy nem volt idejük arra, hogy az érintetteket értesítsék. Elhiszem, hogy a munkaügyi hivataloknak és a szociális osztályoknak az utóbbi években rengeteg a munkájuk. Mégis azt gondolom, hamarabb kellett volna értesíteniük ügyfeleiket. Mert ha az ember megtudja, hogy a következő hónapban már nem kap segélyt, akkor biztosan jobban élére állítja a garast - ha ugyan lehetséges még a létminimum alatt spórolni —, vagy — s minden bizonnyal ez volt a miniszteri rendelet célja - komolyabban kezd munkát keresni. A hivatalokban, ahol Hojdíkék esetéről érdeklődtem, különböző véleményekkel találkoztam. Egyesek sajnálták őket, mások azt állították, ki akarták játszani a törvényeket. Kívülállóként nehéz megállapítani, melyiküknek van igaza. Mert ha az iratok bizonyítják is, hogy helytelenül cselekedtek, nem biztos, hogy szándékosan tették. Csakhogy minden jogállamban érvényes: a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól. GAÁL LÁSZLÓ LAKÓ - HÁZ - ÜGY GY. S.: Tizenöt éve dolgozunk a helyi mezőgazdasági szövetkezetben. Amikor beléptünk, fél éven belül kiutaltak nekünk egy háromszobás szövetkezeti lakást a szövetkezet által épített lakóházban. Decemberben és januárban már több lakást eladtak ezek közül, minket pedig írásban felszólítottak, ha február végéig nem kérvényezzük a lakásunk megvásárlását, akkor azt eladják másnak. Eddig is mondták, hogy megvásárolhatjuk a lakást, de nincs kétszázezer koronánk, márpedig a szövetkezet majdnem ennyit kér készpénzben a több mint 15 éves lakásért. Eladhatja a szövetkezet a lakásunkat? Azt a lakást, amelynek bérlője magánszemély, a lakóház tulajdonosa csak ennek a bérlőnek a tulajdonába ruházhatja át, szögezi le a lakások és a nem lakáscélú helyiségek tulajdonáról szóló 182/1993. Tt. számú törvény 16. paragrafusának első bekezdése. Az előbb említett paragrafus második és harmadik bekezdése határozza meg. Ezek szerint a magánszemély által bérelt lakást harmadik személy tulajdonába is át lehet ruházni (el lehet adni), ha a bérlő több, mint hat hónapig nem fizetett lakbért vagy a lakás használatával járó szolgáltatásokért járó térítést (így például a melegvízért, a fűtésért, takarításért járó díjazást), és ezt a tartozását nem térítette meg három hónapon belül a annak ellenére sem, hogy a lakás tulajdonosa erre írásban figyelmeztette (felszólította), és végül feltétel az is, hogy a bérleti joga már megszűnt. Ezt a három feltételt kell teljesíteni azt megelőzően, hogy a lakást harmadik személynek adnák el. A harmadik bekezdés szerint pedig akkor lehet a magánszemély által bérelt lakást harmadik személynek eladni, ha a bíróság hozzájárult a lakásbérlet írásbeli felmondásához, és ha ez a harmadik személy pótlakást biztosít a korábbi bérlőnek. A levelében említettek nem utalnak arra, hogy a fenti feltételek teljesítve lennének. Márpedig, ha nincsenek teljesítve, a lakás tulajdonosa (legyen az mezőgazdasági szövetkezet, lakásszövetkezet, állami szervezet vagy akár magánszemély), az említett lakást csakis a bérlőnek adhatja el. A mezőgazdasági szövetkezet ezt a kizárólagos vételi jogot feltehetőleg az elővételi joggal téveszti össze, amikor is az eladónak kötelessége ugyan az elővételi jog jogosultjának az eladásra szánt dolgot (vagyontárgyat) felajánlani, de ha a jogosult ezzel a vételi jogával nem él, az eladó bárkinek eladhatja ezt a vagyontárgyat. A fentiekkel kapcsolatban el kell mondani, hogy a lakások és a nem lakáscélú helyiségek tulajdonáról szóló törvény valóban számol az elővételi joggal, de nem a lakásokkal, hanem a nem lakáscélú helyiségekkel kapcsolatban. Összegezve az elmondottakat, az ön által lakott lakást a mezőgazdasági szövetkezet csak a törvényben meghatározott feltételek mellett (lásd a 16. § második és harmadik bekezdését) adhatja el másnak. Ha e feltételek teljesítése nélkül próbálkozna a lakás eladásával, önnek jogában áll bírósághoz fordulni, hogy az állapítsa meg a lakásvételi szerződés semmisségét. Persze, az elmondottak ellenére (vagy éppen az elmondottak miatt is) ajánlatos lesz ügyelnie arra, hogy a lakással kapcsolatban érkező számlákat késedelem nélkül kifizesse, és így a szövetkezet ne hivatkozhasson arra, hogy ön bármikor is késedelembe került. dr. P. D. Már gyógyszerre sem jut A fiatalasszony elbeszéléséből megtudtam, férje 12 évig főszakácsként dolgozott a Zdroj vállalatnál Pozsonyban. Amikor 1991 végén a vállalatot feloszlatták, Jozef Hojdík is munka nélkül maradt. Hatezer korona végkielégítéssel bocsátották el, amiből mosógépet vettek. Állás nélkül maradván, úgy döntöttek, vállalkozásba kezdenek. A volt főszakács kiváltotta az iparengedélyt, kölcsönt vett fel, s felesége szülőfalujában, Udvarnokon felújíttatott egy százéves épületet, hogy ott zöldség- és gyümölcs-, illetve vegyeskereskedést nyissanak. 1992-ben júliustól decemberig működött az üzlet, de akkor kénytelenek voltak kiköltözni az épületből, mert azt az a tulajdonos kedvezőbb feltételekkel egy másik bérlőnek adta. Hojdíkéknak a ház felújításába fektetett pénzükből állítólag semmit sem térítettek meg, az arra felvett kölcsönt azonban máig is havi 800 koronával kell törleszteniük. Azaz kellene, ha volna miből. Amikor az üzlet dugába dőlt, a vállalkozó - felesége elmondása szerint - elment a körzeti adóhivatalba, hogy bejelentse, felhagyott a vállalkozással, ezután ne kérjék tőle az adóbevallást. Azután Galántán, az iparengedélyeket kiadó hivatalban jelentkezett, hogy viszszaadja iparengedélyét. Ott állítólag úgy tájékoztatták, elég, ha leadja az engedélyt, és szóban bejelenti, hogy befejezte a vállalkozást. 1993. március 2-án Hojdíkék mindketten munkáért a Vágsellyei-Körzeti Munkaügyi Hivatalban Ott felYct'a munkakeresők -rxT-rrvOTTTartásába, s azóta is minden hónapban előírásszerűen jelentkeznek, de munkát még nem kaptak. Tavaly havi 3400 korona segélyt folyósítottak számukra. Munkanélküli segélyre egyikük sem jogosult, de szociális segélyt kapnak: 2200 koronát a háztartásra, 1200-at pedig a tizenhárom éves lányuk eltartására. Most azonban kiderült: a járási hivatalban tavaly novemberig vállalkozóként tartották nyilván Jozef Hojdíkot, s az adóhivatal ezért azt követeli, visszamenőleg fizesse ki a havi 1100 koronás biztosítást. Hojdíkné azt állítja, annak idején a hivatalban elintézettnek mondták az ügyet. - Most pedig azt akarják, hogy csaknem tizenhatezer koronát fizessünk. De miből? A lányomnak az iskolai étkezdében sem tudom befizetni a kosztot - mutatta a 268 koronára szóló pénzesutalványt, amelyet a kislány éppen aznap hozott az iskolából. - Még a gyógyszeremet sem fogom tudni kifizetni — panaszkodott. Elmondta, régóta nincs rendben az egészsége, munkát is csak napi négy órára tudna vállalni. Csizmát vagy szenet Vlasta Hojdiková: Nem tudom, mihez kezdjünk ezután (A szerző felvétele) bői. Jobban mondva fatüzelőből. Merthogy szénre már régóta nem futja a Hojdík családnak. — A havi 3400 koronából nyolcszázat törlesztettünk a banknak, kétszázat fizettünk a villanyért, kétszázhatvanat az iskolai étkeztetésre, és a maradékból kellett megélnünk hármunknak. Már második éve nincs szenünk. Az erdőbe járunk hulladékfáért, hogy legyen mivel fűtenünk. Amikor karácsony előtt megkaptuk a segélyt, választhattunk, vagy csizmát veszünk vagy szenet. Mezítláb mégsem járhatunk. így aztán csizmát vettünk, és tovább járunk az erdőbe tüzelőért. Panaszkodás közben a fiatalasszony azt is elmondta, hogy a férjének egyetlen egyszer kínáltak állást - Galántán egy vendéglőben helyezkedhetett volna el. Hojdíkné elmondta, hogy a kenyeret is otthon sütik — elvégre a férje kitanult pék és szakács. így kevesebbe kerül. Mutatta is a ropogósra sült kerek cipót, amit éppen érkezésem előtt vett ki a sütőből. De nem ám valamilyen modern gáz- vagy villanykemencéből, hanem egyszerű, széntüzelésű konyhai tűzhely-