Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)
1994-01-15 / 11. szám, szombat
1994. JANUÁR 15. ÉRDEKESSÉG fŰJSZÓi VISSZAVÁG A VASLADY . Mint arról lapunkban a közelmúltban már beszámoltunk: Thatcher asszony emlékiratait megírta, és szokás szerint ezúttal is nagy botrányt kavart. John Major a Vaslady sem járt rosszul. Szerzői tiszteletdíja 3,5 millió fontot tett ki, ami szlovák pénzre átszámítva jóval több mint 170 millió korona! De aligha az összeg volt a Vaslady számára a legfontosabb. Most aztán kiélhette magát, és mivel nem kötik többé politikai egyezségek a kezét, szabadon elmondhatta a véleményét. Meg is tette. Fullánkjai elől Akikről csak jót írt: Reagan és Gorbacsov Érdekes módon csupán két államférfi kap nála csak pozitív jelzőket: Reagan amerikai elnök, akit csodált, s Gorbacsov, aki imponált neki. Lady Thatcher szerint Reagan „éles felfogású volt a stratégiai kérdésekben, de a taktikai részleteket mindig másokra hagyta"- de ezt nem rója fel neki. Gorbacsov még ennél is több elismerést kapott, talán a legtöbbet: „Éppen olyan, mint én. Helmut Kohl Nem kedveli az elcsépelt közhelyeket. Távol áll tőle a közönséges szovjet apparátcsik hasbeszéde..." Éveim a Downing Streeten című könyvének már a keletkezése körül is voltak szenzációk. Amikor elkészült a kézirat, a kiadó egy diplomatatáskába tette, és azt a saját kezéhez bilincselve vitte haza. Amikor nyomdába" került, a nyomdát is őrizték. A volt manchesteri felügyelő, John Stalker presztízskérdést csinált abból, hogy még a nyomdászok se lophassanak el belőle egyetlen lapot sem. A Sunday Times félmillió fontot fizetett azért, hogy pár nappal a megjelenés előtt néhány részletet lehozhasson a 800 oldalas kötetből. Ám a Daily Mirror tizenkét nappal a megjelenés előtt - és persze megelőzve vetélytársát is - már bő részleteket közölt a kéziratból. Még nem tudni, hogyan jutottak a szöveghez. Ismeretlen tettesek már korábban is próbáltak hozzáférni: betörtek még a BBC tévéállomás épületébe is, de nem sikerült kihozniuk a 40 órás magnófelvételt, amelynek alapján a kötet készült. A Daily Mirror kiadója beismerte, hogy 10 ezer fontot fizettek az „informátornak". Más lapok állítólag egész kém- és riportercsapatokat szerveztek, és azok nemcsak az angol nyomdákat figyelték, de még Amerikában is szaglásztak, hátha ott fogják nyomni a könyvet. Végül kiderült, hogy Angliában nyomták, és utána minden példányt gondosan becsomagoltak, Glasgovv-ba szállítottak, ahol egy acélpadlós-acélfalas raktárban fegyveres őrök vigyázták a megjelenés napjáig. Mindig pontosan érzékelte az idők szelét szinte senki sem menekülhetett meg, akivel magas posztján csak találkozott. John Major, az őt követő miniszterelnök „elméje gyenge, politikailag naiv, intellektuálisan másodrendű", írta róla epébe mártott tollal. Jacques Delors-t Thatcher önmagával összehasonlítva erre a véleményre jut: „Én demokrata vagyok, ő meg bürokrata és hataloméhes". Giscard D'Estaing-ről kiderül, hogy ők ketten sohasem kedvelték egymást; a lady szerint a francia elnök a népért dolgozott, de a nép nélkül. Jaruzelski lengyel elnöknek azt veti a szemére, hogy „egy órán és negyvenöt percen keresztül szüntelenül beszélt hozzám, egy teljesen tipikus kommunista volt", míg Helmut Kohlt „német vidéki politikus"-ként aposztrofálja, és nem mulasztja el hozzátenni: „a lehető legrosszabb benyomást tette rám". Azt viszont elismeri, hogy „diplomáciai stílusa sokkal határozottabb, mint az enyém. Nem habozott ököllel az asztalra csapni". Mitterrand elnök ugyan kapott némi dicséretet is, de el kell viselnie, hogy „olykor hajlamos a politikai skizofréniára, és bár sok mindent megért, fogalma sincs, mit kell tennie". (Külföldi lapok alapján) És bár egy „ismeretlen tettes" kilopta a kéziratot két héttel a megjelenés előtt, Thatcherék házasságkötésükkor, 1951-ben MÜLLER PÉTER, a szellemidéző író HOZZÁSZOKTAM A CSODÁKHOZ Esztendeje Kígyó és kereszt címmel Magyarországon megjelent egy könyv. Először ezer példányban nyomták. Hetvenezer fogyott belőle mostanáig. Arról szól, hogy a szerzője - Müller Péter - miként élte meg saját halálát, hogyan találkozott lelki Mesterével. Ám az 57 éves író, a Madách Színház dramaturgja nemcsak ennek a könyvnek köszönheti hímevét. Főbb művei: Szomorú vasárnap, Doktor Herz, Mária evangéliuma, Részeg józanok, Lomb és gyökér. A legnagyobb szenzáció azonban kétségkívül a már említett Kígyó és kereszt, amely misztikumával ragadta meg az olvasókat. Honnan a misztikum? erről vallott a szerző a Kiskegyed című hetilapnak. - Csodák között élek - meséli Müller Péter. - 1956-ban, tizenkilenc éves koromban, hat golyót eresztettek belém. Megtettem a túlvilágra vezető út első lépéseit. Néztem a saját vérbe borult testemet az aszfalton, s hallottam egy hangot: Vissza kell menned! Ebbe a nyomorék testbe? - gondoltam. Majd elvesztettem az eszméletemet. A hang szellemi Mesteremé volt. 1980-ban kerültem vele újból kapcsolatba. A barátaim elhívtak egy úgynevezett szellemidézésre. Bűnös dolognak tartottam. Mondtam is, hogy nem érdemes a holtak lelkét bolygatni. Társaságunkban több mediális személyiség is van. Rajtuk keresztül üzent a Mester: „Jól tettétek, hogy összegyűltetek! Isten óv benneteket, és én is veletek vagyok!" Honnan tudhatjuk, hogy valóban így van? - kérdeztük. A tapasztalatok majd igazolják - válaszolta. Azóta bebizonyosodott, hogy rendkívül tiszta, remek humorú, mélyen emberséges szellemiséggel van dolgunk. Az ember hozzászokik a csodákhoz. Amerikában filmeztem, Coloradóban. Két hétig egy sátortáborban laktunk, csörgőkígyók között. Lóval közlekedtünk. Nem volt telefon. A barátaim aggódtak értem. A Mester megnyugtatta őket: „Semmi baja. Megírta a levelet, de nem tudja föladni. Tíz nap múlva New Yorkban lesz, ott viszi postára. "így is történt. A földi élet hallatlanul fontos - tanultam meg a Mestertől. Hiába van túlvilág, mindent itt kell megoldani. Sikertelen író voltam. Csupán kudarc volt az életem. Rámuttott, hogy nem vagyok őszinte önmagammal. „Péter, te nem élsz a földön" - mondta. Amióta „találkoztam" vele, minden apró mozzanat fontos a számomra. És sikereim is vannak. DOLLÁR A (MEG)VÁLTÓPÉNZ Orosz gorillák Más országokhoz hasonlóan Oroszországban is a jól fizető munkák közé sorolható az őrzővédő tevékenység. Éppen ezért nem mindegyik orosz üzletember tudja megfizetni a biztonságot. ők legtöbbször, kénytelenkelletlen, nem az igazán képzett „gorillák" közül válogathatnak, hanem csak az olyan jól megtermett, marcona fickók közül, akik nem kaptak ugyan szakszerű képzést, ám puszta megjelenésükkel elrettentik az esetleges támadót. Az ilyen „igénytelenség" azonban sok esetben kidobott pénz, mert a profi bűnözők nem igazán rettennek vissza a testőrtől, s ha gyilkolni akarnak, gyilkolnak is: gyorsan, pontosan és szakszerűen. Az őrző-védő szolgálatok árajánlatai- a testőrök képzettségétől és a feladat bonyolultságától függenek. Személyi védelemért napi 10-100 dollárt kell fizetni. Ha a testőrnek el kell hagynia Moszkvát, 100 dollár az alsó határ. Ha az őrző-védő szolgáltatás igénybevétele törvényellenes akcióhoz — kábítószerek, nemesfémek, nagy összegű készpénz, stratégiai vagy sugárzó anyagok szállítása - kötődik, akkor 1000 dollárnál kezdődik a szolgáltatás ára. A hivatalosan is bejegyzett őrző-védő szolgálatok mellett vannak úgynevezett magántestőrök is, akik nem fárasztják magukat a bejegyzéssel és az adófizetéssel. Szóbeli - és csak szóbeli! - árjegyzékük 5-10 ezer dollárról indul, amiért egy közepes nehézségű ügyet vállalnak. (M-p) JÓSLATOK 1994-RE Kibékül a hercegi pár • Mitterrand horoszkópja Milyen 1994-es esztendőt jövendöl a francia Isabelle Visant a világhírességeknek? Nos, szerinte Károly A Diana nem mttenand fog elválni, sot bármennyire is hihetetlennek tűnik, újra kibékülnek. A monacói hercegnőről, Stefanie-TÓ\ már nem ilyen derűlátóan nyilatkozik. Soha nem lesz képes megszabadulni zabolátlan szenvedélyeitől, bár - állítja a jövendőmondó — a gyermekén, sőt az ez évre várható utánpótlást figyelembe véve, a gyermekein keresztül, mégis kiegyensúlyozottabbá válik. Még az is lehet, hogy becsomagol a bőröndjébe, és új helyen új életet kezd. Az ifjú monacói herceg, Albert magánélete is furcsán alakul. Egyetlen nőt sem szeret azok közül, akikkel körülveszi magát, ám a jövőbelátó hölgy mégis két gyermekkel látja sétálni. A legszomorúbb jóslatot Elisabeth Teissier asszony horoszkópja mutatja, amely kedvezőtlen jeleket vélt felfedezni a 77 esztendős Francois Mitterrand szempontjából: előrehozott választásokra kényszerülnek a franciák... Isabelle Adjani számára viszont 1994 a szerencse évének ígérkezik. Margót királynő című filmjével sikert sikerre halmoz majd, és elnyeri a cannes-i nagydíjat, az Arany Pálmát. (FE) GÓRFÔL ZSUZSA