Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-19 / 14. szám, szerda

, ÚJ szó. Állandó párbeszédet... (Folytatás az 1. oldalról) tatón a következőképpen nyilat­kozott: - A közigazgatási átren­dezés komolysága szükségessé teszi, hogy elkerüljük a szenve­délyeket, és elzárkózzunk min­den szélsőséges követeléstől. A lehető legjobb kompromisz­szumra kell törekednünk. Nagyra értékelem a ET szakér­tőinek ama kijelentését, hogy Szlovákiának magának kell el­döntenie, az európai közigazga­tási modellek közül melyiket va­lósítja meg. Mi olyan megoldást akarunk találni, amely demokra­tikus elveken és az alapvető em­beri jogok tiszteletben tartásán alapul. Kováč kifejtette meggyő­ződését, hogy elérhető a komp­romisszum. Magyar parlamenti képviselők is részt vehettek az ET szakértőkkel folytatott kétnapos megbeszélésen. - Nagyon hasznos volt az eszmecse­re - mondta lapunknak Duka Zólyo­mi Árpád. Ő adta át az ET szakem­bereinek és a közigazgatási reformot előkészítő szlovák politikusoknak a komáromi nagygyűlés dokumentu­mait. Az átszervezéssel kapcsolat­ban rámutattam, hogy az eddigi ter­vezetekből kimaradt az etnikai szempont. Az ET-küldöttoég szintén úgy vélte, hogy a közigazgatási hatá­rok megvonása során többek között ezt a szempontot is figyelembe kell venni, nem szabad egy nagyobb et­nikumot kisebb részekre szabdalni. Zselenák József, a DBP képviselő­je azt értékelte nagyra, hogy az ET­szakértők előtt rámutathattak a kor­mánytervezet buktatóira, s hogy képviselőtársaik, akik eddig nem akarták figyelembe venni az ET ja­vaslatait, konfrontálhatták helyzetü­ket az ET szakértőivel. (gágyor, csizmár) PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI EPM: Továbbra sincs válasz Mečiartól (Új Szó-tudósítás) Az Együttélés to­vábbra sem kapott visszajelzést a szlovák kormányfőtől, hogy Vladi­mír Mečiar hajlandó lenne átvenni a komáromi nagygyűlés dokumentu­mait és párbeszédet folytatni azok­ról - tudtuk meg az Együttélés teg­napi sajtótájékoztatóján. Duray Mik­lós elnök a találkozó sajtóvissz­hangjával kapcsolatban sajnálatát fe­jezte ki, hogy egyes politikusok, így James Baker, az USA volt külügymi­nisztere egyik nyilatkozatában sze­paratizmussal vádolta a szlovákiai magyar politikai erőket s elítélte Ma­gyarországot, amiért támogatja őket. Ezek a nyilatkozatok nyilvánvalóan tájékozatlanságon alapulnak - mond­ta Duray. (gágyor) DBP: Hofbauer lépéseit még elemzik A Demokratikus Baloldal Pártjának tegnapi sajtóértekezletén elsősorban szociális és gazdasági témák szere­peltek. Milan Ftáčnik, a párt frakció­vezetője beszámolt a DBP képvise­lői által kidolgozott állami lakásalap­ról szóló törvénytervezet lényegé­ről, mely lehetővé tenné bérlakások jutányos áron való felépítését, illetve a már meglevők felújítását. Arra az újságírói kérdésre, hogy a DBP tá­mogatni fogja-e a Roman Hofbauer miniszter visszahívására vonatkozó képviselői indítványt, Milan Ftáčnik kitérő választ adott. A párt szakér­tői, mint mondta, elemzik a minisz­ter hibás politikai döntéseit és tárgyi tévedéseit. SZNP: Bolsevista módszerek 1994. JANUÁR 19. ROZSNYÓN RESTAURÁLNAK Elszállították a Kossuth-szobrot (Új Szó-hír) Rozsnyón az utóbbi napokban már találgatások is elter­jedtek azzal kapcsolatban, hová tűn­hetett Kossuth Lajos szobra, melyet eleddig a bányászati múzeum kertjé­ben raktároztak. A találgatások ke­letkezéséhez talán az is hozzájárult, hogy a szobrot, mely nem talapza­ton, hanem egyszerűen a földön állt a múzeumkertben, mintegy tíz nap­pal ezelőtt ismeretlen tettesek fölbo­rították. Nem sokkal ezután - a múlt hét csütörtökén - a város a közterü­let-fenntartó vállalat egyik raktárába szállíttatta a szobrot, azzal, hogy rövidesen megkezdik restaurálását. A városi képviselő-testület határoza­ta alapján ugyanis - mint erről már lapunkban is beszámoltunk - Kos­suth bronzszobrát újra fölállítják majd Rozsnyón. (klinko) KARVAI SZTRÁJKKÉSZÜLTSÉG A minisztérium ellenzi (TA SR-hír) A Karvai Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet 13 pedagógusa - már tudósítottunk róla - az iskola igazgatójának azonnali leváltását követeli, s ezért sztrájkké­szültséget hirdetett. Miroslav Ma­xon, a földművelési miniszter titkár­ságának vezetője helyteleníti a peda­gógusok által alkalmazott módszere­ket. Túlságosan erőteljesnek és nyo­másgyakorló eszköznek minősíti az akciót, és rámutat, hogy egy műit év végi ellenőrzést követően már egyébként is javaslat született az igazgató leváltására és posztjának pályázat útján való betöltésére. RÖVIDEN SZLOVÁKIAI újságírók népes cso­portja utazott el tegnap az Olaszor­szághoz tartozó Dél-Tirolba, hogy tanulmányozza, Itáliában miként ol­dották meg a kisebbségi kérdést. A tanulmányúton az Új Szót Lovász Attila főszerkesztő-helyettes képvi­seli. VÁLASZOLT Michal Kováč a DSZM tisztségviselőinek nyílt le­velére, amelyben a pártfunkcioná­riusok nehezményezték, hogy újévi beszédében az államfő egy széles kormánykoalíció kialakítását szor­galmazta. A köztársasági elnök vála­szának ez a lényege: „Szavaimnak az adott értelmet, hogy a lehető legjobb belpolitikai megoldást ke­restem". IVAN KOČARNÍK cseh pénzügymi­niszter tegnapi sajtóértekezletén de­rült ki: az érintett felek a közeljövő­ben készítik elő a Csehország és a Szlovákia közötti fizetési egyez­mény módosítását. A miniszter sze­rint elsősorban az árfolyam 5 száza­lékról 10 százalékra történő módosí­tásának lehetőségéről lenne szó. Ko­čárník egyben tájékoztatta az újság­írókat, hogy Csehország 1,1 milliárd korona költségvetési többlettel zárta az 1993-as évet. A SZLOVÁK-CSEH kereskedelem mérlege továbbra is kedvezőtlenül alakul Szlovákia számára. Január közepén több mint 5 milliárd koro­nát tett ki a szlovák passzívum. (TA SR) KÖZLEMÉNY Tisztelettel és szeretettel meghívunk minden érdeklődőt egy beszélgetés­re a kassai Thália Színházban, 1994. január 21-én (péntek) 18 órára. Ma­gyarországi vendégeink lesznek: Szabó Tamás privatizációs minisz­ter, az MDF alelnöke, Lezsák Sándor költő, az MDF ügyvezető elnöke és Duray Miklós, az Együttélés politi­kai mozgalom elnöke. Az EPM kassai szervezete Lapzárta: 22.10 A Szlovák Nemzeti Párt nemzeti­demokratikus klubjának képviselői tegnap rendkívüli sajtóértekezleten ismertették Štefan Kvietiknek, az SZNP parlamenti képviselőjének szombaton, a párt központi tanácsá­nak ülésén elhangzott felszólalását, melyben a pártot veszélyeztető té­nyezőket elemezte. Kvietik egyebek között rámuta­tott arra, hogy az SZNP-ben egykor uralkodó nyílt és demokratikus lég­kör a múlté, a DSZM-mel való koalí­ciós tárgyalások megkezdésével he­lyébe bolsevista ármánykodás, cél­irányú hazugság lépett. Az SZNP képviselője szerint nem elég, hogy kereskedni kezdtek a frakció tagjai­nak szavazataival, az üzleti partner­ről is kiderült, hogy csaló. Nem tar­totta meg sem az ígéreteit, sem a képviselők előtt tett fogadkozásait. - Az a módszer, ahogy az SZNP illetékes képviselői a pártot eladták, egoista, rövidlátó szemléletről tanús­kodik - állt Štefan Kvietik állásfogla­lásában. Az SZNP-képviselő a sajtóérte­kezleten leszögezte: a központi ta­nács szombati ülésén történtek az aranyidai bolsevista módszerek gya­korlatban való megvalósítását jelen­tették. Végül rámutatott arra, hogy az Andel, Móric, Prokeš típusú poli­tikusok állandó konfrontációra ad­nak okot a magyar radikálisok szá­mára. (horváth) egyelőre még nem pontosítottuk, ki­csoda. Értékeléskor úgynevezett sú­lyozott pontozást alkalmazunk majd. Ez azt jelenti, hogy minden kategóriában minden zsűritag sza­vazni fog ugyan, de a kategória sza­kértőjének pontszámát 1,6-tal be­szorozzák. • Hol és mikor kezdődik a ver­seny? - Délután egy órakor a Rima­szombati Művelődési Házban. • Nyilvános lesz, tehát közönség­gel is számoltok? A szereplők nagy száma miatt ugyanis az egész megle­hetősen hosszúra nyúlhat. - Valóban. A műsor előrelátható­lag csaknem hat óra hosszat tart majd. A közönséggel azonban szá­molunk, sőt, akadtak már, akik elő­vételben megvásárolták jegyeiket. Akik még így szándékoznak tenni, azok az Akadémia Könyvesházban, a múzeum épületében válthatnak előzetesen jegyet. Aztán természete­sen a helyszínen is. KLINKO RÓBERT Polgári Tibor ­más védőügyvéddel Az SZK Legfelsőbb Bírósága ma kezdte volna meg a fellebbviteli tárgyalást Polgári Tibor, a több­szörös gyilkos, a lipótvári bör­tönlázadás szervezője ügyében. Az életfogytiglani fegyházra ítélt rab azonban kifogást emelt védőügyvédjével szemben. Azt állítja róla, hogy érdekei védel­mében nem volt elég következe­tes. Az igazságügyi szervek más ügyvédet jelöltek ki, így a tár­gyalást elnapolták, mert a mint­egy 1800 oldalnyi perirat átta­nulmányozása legalább egy hó­napig tart. A legfelsőbb bíróság később tűzi ki a tárgyalás idő­pontját. HÍREK - VÉLEMÉNYEK Göncz aláírta a módosított választási törvényt Véget vetnek a lusztrációnak? (Folytatás az 1. oldalról) tervezetet. A tervezet 27 milliárd korona beruházással számol, ebből maximum 6,5 milliárdot tenne ki a kormánytól várt támogatás. A kormányülés 22 pontos prog­ramja több privatizációs tervezet megtárgyalásával számolt, köztük a gömöri nyomda, a bártfai cipőgyár és a zólyomi sütő- és édesipari válla­lat privatizációs tervezeteinek meg­vitatásával, és előirányozta az Euró­pa Tanács előadói által javasolt köte­lezettségek teljesítésének elbírálását is. (horváth) (Budapesti tudósítónk jelentése) Göncz Árpád magyar köztársasági elnök tegnap aláírta az országgyűlési képviselők választásáról szóló tör­vény módosítását. Mint ismeretes, a magyarországi kisebbségek bírálták a törvénymó­dosítást, mert nem ad lehetőséget arra, hogy alanyi alapon parlamenti képviseletet szerezzenek. A kisebb­ségi törvényben biztosított jog - me­lyet a kormány által előterjesztett javaslat is tartalmazott - végül is a liberális ellenzéki pártok ellenállá­sa miatt nem került be a választási törvénybe. A magyar államfő ez ügyben az elmúlt hetekben konzul­tációkat folytatott a kisebbségek képviselőivel, hogy megpróbáljanak közösen megfelelő megoldást találni a kialakult helyzetre. Göncz a dokumentum aláírása al­kalmával ismét hangsúlyozta, hogy amint az az Alkotmánybíróság hatá­rozatában is olvasható, a nemzeti és etnikai kisebbségek képviselete szükséges előfeltétele annak, hogy az alkotmányban meghatározott ál­lamalkotó szerepüket betölthessék. Ezért a kisebbségek általános képvi­seletének mielőbbi rendezése ki­emelkedő fontosságú feladat, szö­gezte le az államfő. (Kokes) Magyar válasz Bősről az EU-nak A brüsszeli magyar EK-misszió kép­viselői hétfőn nyújtották át az Euró­pai Unióban a bősi ideiglenes vízmegosztásra vonatkozó EU-aján­lásokra adott hivatalos magyar vá­laszt - közölte Tatár György magyar miniszteri biztos. A továbbiakban tájékoztatott róla, hogy a magyar válasz határidőre született meg. Ugyanakkor, ismeretei szerint, Po­zsony még nem adott konkrét vá­laszt Brüsszelnek az EU-ajánlásokat illetően. A diplomata szerint a ma­gyar válaszlevél érdemi vonatkozá­sait addig nem hozzák nyilvánosság­ra, amíg Pozsony hivatalosan nem reagál Brüsszel ajánlásaira. (Népszabadság) xxx A Rádiožurnál tegnap este Dominik Kocinger szlovák kormánybiztosra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy a kormány még nem foglalkozott a szlovák szakértők által kidolgozott válasszal, ám erre, véleménye sze­rint, január végéig még bőségesen van ideje. Funar megint mesterkedik (Folytatás az 1. oldalról) ja vetetni a latin nyelvű feliratot, s azt román nyelvűre cserélni. Ugyanakkor a szoborcsoport elé kí­vánja helyeztetni egy másik utcából, a románság latin eredetére utaló Ro­mulus és Remus szobrot, s az őket szoptató ún. capitóliumi farkast. Fu­nar továbbá a műemlékvédelmi te­rületnek nyilvánított főtér arculatát megbolygató ásatásokat tervez, s ezért egy másik magyar szimbólu­mot, a Szent György-szobrot is el akarja vitetni jelenlegi, méltó törté­nelmi környezetéből. A felhívás emlékeztette a román illetékeseket, hogy Funar már 1992 decemberében a Mátyás-szoborcso­portot, mely védett műemlék, a ma­gyarok és a demokratikus erők tilta­kozása ellenére is, megszentségtele­nítő táblával látta el és hatalmas zászlórudakkal (rajtuk román lobo­gókkal) vetette körül. KOKES JÁNOS Minimális esély a békére (Folytatás az 1. oldalról) A boszniai szerb parlament úgyszólván az utolsó percekig vitat­ta a szerb delegáció tárgyalási plat­formját. Radovan Karadzsics a jól ismert szerb nézetet hangoztatta: a nemzetközi közösség a háború folytatására serkenti a muzulmáno­kat, amíg a szerbek a békét óhajtják, állandóan engedményeket tesznek, addig a muzulmán fél újabb és újabb követelésekkel áll elő. Karadzsics szerint a muzulmán hadsereg annyi­ra megerősödött, hogy tavaszra ha­talmas méretű offenzívát indít, a szerbek természetesen kénytele­nek lesznek védekezni, megvédeni államukat, még akkor is, ha az észak-atlanti haderővel kerülnek szembe. A szerb parlament nem hozta nyilvánosságra, milyen javaslattal áll elő a szerb delegáció Genfben. Ko­rábban úgy hírlett, Karadzsics haj­landó még abba is beleegyezni, hogy Szarajevó ENSZ-ellenőrzés alá ke­rüljön, de később ezt megtagadta. Alija Izetbegovic, a muzulmán elnök több ízben is utalt arra, hogy a mu­zulmánokat nem lehet Bosznia terü­letének 33,3 százalékával kielégíteni (addig nem lesz béke, míg vissza nem szerezzük az összes megszállt területeket, ismételte többször is Izetbegovic), emellett Neum tenger­melléki városra is igényt tartanak, ezt viszont Tudjman horvát elnök nem adja. Az alkudozásban tulajdonképpen nem sok előrehaladás történt a leg­utóbbi genfi találkozó óta, de válto­zott a helyzet a fronton. A muzulmá­nok katonai sikereket tudnak felmu­tatni Közép-Boszniában, s végső so­ron az ő malmukra hajtja a vizet a szerb fél állandó konfliktusa a nemzetközi tényezőkkel. Kara­dzsics feje felett állandóan ott lebeg a légicsapás veszélye. Ghali ENSZ­főtitkár genfi hírek szerint elrendelte Jaszusi Akasi japán diplomatának, jugoszláviai különmegbízottjának, hogy dolgoztassa ki két katonai ak­ció tervét. Az egyiknek a Srebreni­cában hat hónapja ostromzár alatt tartott kanadai kéksisakosok felvál­tása lenne a célja, a másiknak az, hogy megnyissák a tuzlai repülőte­G YARMATI JÓZSEF VILLÁMINTERJÚ Ki mit tud Rimaszombatban A Magyar Ifjúság Érdekeit Védő Szövetség az elmúlt év végén Ki mit tudót hirdetett meg, s ez nagy visszhangra tálált. Több mint száz műsorszámmal több száz résztvevő nevezett a versenybe, melynek érsekújvári döntője előtt három elődöntőt is tartanak. Az elsőre január 22-én, azaz e hét szombatján kerül sor Rimaszombatban. Erről beszélgettem a rimaszombati forduló fő szervezőjével, Tóth Róberttél. • Milyen kategóriákban, hány részt­vevővel zajlik majd a rimaszombati elődöntő? - Az első a népdal-műdal kategó­ria, tehát ének, esetleg hangszeres kísérettel. Itt azonban nem a hang­szertudást, hanem az éneket bírálják majd el. A hangszeres zenének két alkategóriája lesz: a komolyzene és a könnyűzene. A vers és a próza egy kategóriában szerepel, viszont há­rom alkategóriája lesz a táncnak: néptánc, diszkótánc és modern tánc. Az egyéb kategóriában pl. színját­szás, bűvészet szerepel. Külön kate­góriába soroltuk azokat, akik saját műveiket adják elő. Körülbelül 50 műsorszámmal, csaknem háromszáz résztvevővel számolunk. • Kik a tagjai a zsűrinek? — Tóbisz Ferenc, a néptánc- és társastáncszakértő, Halász Gyula néptánc-, Nagy Ákos könnyűzene-, Szalma István pedig diszkótáncsza­kemberek. Tóbisz Ferenc rimaszom­bati, a többiek a Petőfi Csarnok munkatársai. A zsűri tagja lesz még Geönczeöl Zsuzsa (népdalkategó­ria), a vers- és próza kategóriában pedig a Thália Színház egy színésze,

Next

/
Oldalképek
Tartalom